Magnifico villámteszt – Leonardo beájulna

Mediocre, és akkor molto gentile voltam, paisano.

Magnifico villámteszt – Leonardo beájulna

„A kevesebb néha több” – tartja a mondás, és elnézve az utóbbi pár év játéktermését, igen nehéz lenne vitába szállnunk a kijelentéssel. A közösségi finanszírozási formák, a digitális terjesztési lehetőségek, az egyre erősebb okostelefonok, valamint a tabletek elterjedésének köszönhetően jóval több alkotás lát napvilágot, mint 4-5 évvel korábban.

Ezek között kétségkívül sok az értékes és szórakoztató cím, de sajnos nem lehet nem észrevenni, hogy a kínálat tekintélyes részét olyan, fillérekért kínált töltelékjátékok teszik ki, amik nem ütik meg egy böngészőből futtatható, ingyenes, és hobbiból lekódolt program szintjét.

A trendek elkeserítőek. Boldog-boldogtalan játékot fejleszt. A korábban csaknem dicséretnek számító indie titulus lassan szitokszóvá degradálódik, hála a sok száz primitív játékmenetű, pixelgrafikájú ócskaságnak, filozofikusnak szánt, ám csak elvont és művészieskedő címnek, és viccesnek gondolt, ám öt perc után garantáltan bárkit a sírógörcs szélére sodró, trendi és posztmodern antijátéknak.

A helyzetet csak tovább rontja az apránként a csalás és lehúzás szinonimájává váló „early access” jelenség, valamint az, hogy lényegében eltűnt a minőség-ellenőrzés a szcénából, és egyre gyakoribbá válik, hogy egy játék csak hónapokkal a kiadása után számít teljes értékűnek.

Az ismert designer, a százharmincnál is több társast megtervező Spartaco Albertarelli Magnifico c. játékának PC-s portja is a játékipari túltermelés korának egyik jellegzetes gyermeke.

Létezésének egyetlen oka, hogy fillérekből el lehetett készíteni. Így egyszerűen nem fogyhat olyan rosszul, hogy valami szerény nyereséget ne hozzon alkotóinak, akik láthatóan semminemű energiát nem öltek bele az esélyesen 2-3, nem túl feszített tempójú munkanap alatt tető alá hozott számítógépes variánsba.

Az igénytelenségből, vagy lustaságból fakadó hibák listája hosszasan sorolható. Nem hogy online, de még egy gépnél játszható, „hot-seat” multiplayer mód sincsen benne, azaz csakis a gép ellen tehetjük magunkat próbára. Nem menthetjük el manuálisan a játék állását. Az csakis akkor tárolódik el, ha kilépünk. Ez, mivel a program hajlamos néha lefagyni, több mint kellemetlen.

Az oktatószövegek rendszeresen azt kérik tőlünk, hogy „érintsük meg” az egyes ikonokat, magyarul az átiratot jegyző, fizetés nélküli gyakornok, vagy takarítónő arra nem volt képes, hogy átírja a nyomásérzékeny felületen futtatott variánsokhoz igazított tutorialt.

Nyomkodhatom én napestig a monitort, akkor sem történik semmi.

A legabszurdabb azonban az, hogy a játékban használt nevünk nem lehet 8, azaz nyolc karakternél hosszabb. Hogy erre a korlátozásra pontosan miért is volt szükség, alighanem soha nem fogjuk megtudni, bár őszintén bevallom, csinos összeget fizetnék annak, aki beavatna a halandó elme számára felfoghatatlan titokba.

Mindezek önmagukban is elég idegesítők, és akkor még nem is vettük figyelembe, hogy maga az alapanyag sem tartozik műfajának feledhetetlen klasszikusai közé. Bár számos helyen a Rizikóhoz hasonlítják a stílusát, az analógia nem csak hogy sántít, de még lábai sincsenek. Ilyen alapon, a Husqvarna 2015-ös katalógusát méltán lehetne a „Bűn és bűnhődés” merész újragondolásának tekinteni, mert mindkettőben komoly szerep jut a baltáknak.

Cikkünk alanya egy, világhírű kuzinjánál jóval egyszerűbb játék, amiben nyoma sincs titkos céloknak, vagy komoly stratégiának. Bár három különböző egységet, jelesül gyalogosokat, tankokat és sárkányrepülőket is irányíthatunk benne, a játék szabályrendszere nem egészen húsz perc alatt kiismerhető.

Az egyetlen valamiféle taktikát igénylő fázis az, amikor különböző, bónuszokat adó kártyákra, vagy festményekre licitálhatunk, de pár kör után nagyjából sejteni fogjuk, hogy mennyi pénzt érdemes kockáztatunk. Legfőbb célunk nem egy vagy több ország elfoglalása, hanem minél több győzelmi pont szerzése, amiket a harc mellett akár békés építkezéssel, vagy Leonardo műalkotásainak megvásárlásával is megszerezhetünk.

Természetesen idővel, legyünk bármennyire is galamblelkűek, konfrontálódnunk kell a többi nagyhatalommal, ami meglepően komoly kihívások elé állít majd minket. A mesterséges intelligencia ugyanis rendkívül kompetens, és igencsak oda kell figyelnünk, hogy ne izzasszon meg minket. Sajnos azonban, az egész játékot jellemző méla unalom miatt nem sokáig élvezhetjük, hogy a gép által irányított ellenfelek kivételesen talpraesettebbek a megszokottnál. Aligha valószínű ugyanis, hogy összesen 2-3 óránál többet fogunk rá szánni, már ha nem alszunk el az első forduló során, mert a sem eredeti, sem pedig pörgős játékmenet álmosító hatását jól kiegészítí a program fakó színvilága, és kóma okozására képes zenéje.

Összegezve tehát, a Magnifico egy nem túl érdekes társasjáték tabletekre megjelent változatának sebtiben összetákolt, valami felfoghatatlan ok miatt multiplayer funkció nélküli PC-s portja, aminek egyedüli kiemelkedő eleme az átlagosnál okosabb mesterséges intelligencia. Csakis ez menti meg a jóval gyengébb értékeléstől, mert különben a három pontot is csak kegyelemből érdemelné meg.

Ha nagyon égeti a zsebünket a pénz, akkor megvehetjük, de őszintén szólva, ha soha nem játszunk vele egyetlen percet sem, akkor sem fogunk azon tépelődni a halálos ágyunkon, hogy fiatal és bohó fejjel elszalasztottuk életünk egyik nagy lehetőségét.

Értékelés 5/10

Platformok: PC, IoS, Android, táblás társasjáték

Tesztplatform: PC

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward