Így készült a Shadow of Mordor

A Sötét Lovag akarva-akaratlanul, de Talionnak is segített.

Így készült a Shadow of Mordor

A Gamasutra méltán népszerű, "Postmortem"-nek keresztelt rovatában már megjelent, sikeres játékok designerei és programozói mesélik el, pontosan hogyan is készültek a közönség tetszését elnyerő címek. Legutóbb az InGen kolléga által tesztelt, az év egyik legjobbjának mondható Middle-earth: Shadow of Mordor [/bold]designért felelős igazgatója, Michael de Plater osztotta meg az online magazin olvasóival élményeit és emlékeit.

A férfi visszaemlékezése szerint az Arkham-széria nélkül aligha sikerült volna rávenniük a Warner Brothers illetékeseit, hogy játékuk zöld utat kaphasson, mivel az győzte meg a döntéshozókat arról, hogy egy videojáték úgy is sikert arathat, ha nem köthető az éppen aktuális filmekhez. Viszont úgy, hogy a Batman játékok tisztes hasznot hoztak a cég számára, nem csak hogy megkapták az engedélyt, de kikötés volt, hogy a játéknak újító elemeket kell tartalmaznia, vagyis a készítők a vezetőség jóváhagyásával ötletelhettek.

Persze ahogy azt sejteni lehet, a munka távolról sem ment zökkenőmentesen. Komoly gondot jelentett, hogy a cégnél korábban soha nem dolgoztak nyitott világú TPS-en, és így a különben profi fejlesztők is beleestek abba a hibába, hogy túlságosan nagy célokat tűztek ki maguk elé. A játék sikerét megalapozó Nemesis-rendszer például eleinte rendkívül túl volt bonyolítva, így rengeteg értékes munkaóra veszett kárba, mire végre rájöttek, hogy egy némileg egyszerűbb szisztémát kellene alkalmazniuk.

Utóbbinál egyébiránt nagy félelmük volt, hogy érzésük szerint nem tudták kellőképpen világosan elmagyarázni, mi is annyira újító és egyedi benne. Ezeken a problémákon kívül, további fennakadásokat jelentett, hogy át kellett alakítaniuk a korábbi, erősen széttagolt klikkekre épülő céges kultúrát, és egy nagy közös csapattá formálni az egymást alig ismerő munkatársakat.

A teljes cikk idekattintva olvasható.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward