Heti játékmegjelenések - 42. hét

A Minecraft és a The Witcher rajongói mellett a posztapokaliptikus témák kedvelői, valamint a JRPG-k iránt érdeklődők is remek hét elé néznek.

Heti játékmegjelenések - 42. hét

Kevés játék mondhatja el magáról, hogy olyan rövid idő alatt akkora hatást gyakorolt az ágazatra, mint a Minecraft. Markus "Notch" Perrson alkotása először 2009 májusában mutatkozott be a nagyközönségnek, de a végleges verziót csak 2011. november 18-án adta ki a Mojang. Ám az már a béta időszakban nyilvánvalóvá vált, hogy a minimalista grafikájú a látvány helyett inkább a kreativitásra és felfedezésre építő program komoly siker lesz. Igaz, azt alighanem milliárdossá lett alkotója sem hitte volna, hogy csak PC-re 21 millió egység fog elkelni belőle és hogy összesített hetvenmilliós eladásával minden idők harmadik legjobban fogyó, megszámlálhatatlan epigon által utánzott címét tisztelhetjük majd benne.

Mindezek után megdöbbentő, hogy hat év diadalmenete után csak most jelenik meg az első, Perrson műve alapján készült spin-off. A kalandjátékairól és interaktív filmjeiről ismert Telltale Minecraft: Story Mode-ja a csapat által jól ismert formulát fogja követni. Az öt epizódra bontott, a hangsúlyt a történetmesélésre helyező, pár QTE-jelenettel megbolondított címben a döntésünktől függően nő vagy férfi Jesse bőrébe bújhatunk majd bele, a célunk pedig az lesz, hogy barátainkkal együtt megkeressük a legnagyobb hősöket tömörítő Kő Rendjének tagjait és megakadályozzuk a világvégét.

Ha jóval direktebb módon vennénk fel a kesztyűt a veszélyek ellen, akkor érdemes lesz egy pillantást vetnünk a The Witcher 3 első fizetős kiegészítőjére, a Heart of Stone-ra, aminek a tartalma a harmincadik szint elérése után válik csak elérhetővé. A nagyjából tíz órányi szórakozást nyújtó, a fegyverek listáját új darabokkal bővítő expanzióban Geraltnak ezúttal egy Olgierd von Everec nevű, kegyetlen és vérengző banditával kell majd végeznie. Ez elsőre nem tűnhet nagy feladatnak a tapasztalt szörnyvadász számára, csakhogy a haramiák egész seregének parancsoló gonosztevő valahogy szert tett a halhatatlanság adományára, ezért elvileg lehetetlen megölni. Hősünknek tehát minden ravaszságára szüksége lesz ahhoz, hogy valahogy mégis teljesítse a titokzatos varázslónak, a lélekrabló Gaunter O'Dimnek tett ígéretét. A nem mindennapi feladat teljesítése közben elvileg korábban soha nem látott, bizarr kreatúrákkal is össze fogunk futni, illetve pár, a betörést művészi szintre emelő tolvaj is keresztezni majd az utunkat, valamint az egyik küldetés során Geraltnak arra is lehetősége lesz, hogy egy egész éjszakán keresztül egy szellemmel bulizzon. Izgalmakból tehát gyaníthatóan nem lesz hiány.

A JRPG-k szerelmesei sem fognak unatkozni a héten, mert ha több hónapos csúszással is, de végül Japánt követően Európában is kapható lesz a Disgaea 5: Alliance of Vengeance. Az Ippon Nichi Software körökre osztott taktikai szerepjátékában Killia, egy ifjú démon történetét ismerhetjük meg. Antihősünk legfőbb célja, hogy leszámoljon a démonok mindenható császárával, Void Darkkal. Ehhez fel kell keresnünk az alvilág különféle birodalmait uraló kisebb fejedelmeket és rá kell vennünk őket, hogy csatlakozzanak bosszúhadjáratunkhoz. Mindez természetesen nem megy egyik pillanatról a másikra és missziónk közben kismillió, komoly odafigyelést és kidolgozott haditervet igénylő csatában kell bebizonyítanunk, hogy le tudjuk győzni a császárhoz hű erőket.

Listánkat a Wasteland 2: Directors's Cut zárja. Brian Fargo a régivágású CRPG-k szerelmeseinek készült, az atomháború utáni kegyetlen világban játszódó programjánaklegújabb kiadása számtalan újdonsággal dobja majd fel az amúgy sem unalmas alapjátékot. A Unity 5 motor miatt elődjénél szebb grafikával bíró, átdolgozott variánsban még részletesebb lesz a karakteralkotás lehetősége, mert különféle előnyökkel és hátrányokkal fogjuk tudni színesíteni a karaktereinket. A harcok terén is komoly változás várható, mert a "Precision Strike"-nak nevezett új opciónak köszönhetően módunk lesz arra, hogy különféle testrészeket vegyünk célba és ne csak a direkt fizikai sebzéssel keserítsük meg rosszakaróink életét. A felsőtestre leadott lövésekkel például meggyengíthetjük majd a páncéljukat, a fejlövéseket túlélőknél pedig lesz némi esély arra, hogy annyira megzavarodnak a súlyos sebesüléstől, hogy pillanatnyi elmezavarukban képtelenek lesznek megmondani, ki van velük és ki ellenük. PC-n játszóknak jó hír, hogy amennyiben megvették a második részt, akkor ingyen és bérmentve le fogják tudni tölteni a Director's Cutot.

A héten megjelenő fontosabb vagy érdekesebb játékok listája az alábbi:

Október 12.

Animal Gods (PC)

Hyperdrive Massacre (PC)

The Witcher 3: Wild Hunt – Hearts of Stone (PC, (DLC)

Orion Trail (PC)

Október 13.

Minecraft Story Mode (PC, Xbox 360, Xbox One, PS3, PS4)

Ancestory (PC)

Wasteland 2: Director's Cut (PC)

Rocket League „Revenge of the Battle-Cars” DLC (PC, PS4)

Bedlam (PS4)

The Talos Principle: Deluxe Edition (PS4)

Október 14.

Lucadian Chronicles (PC)

Október 15.

Human Resource Machine (PC)

Mushroom 11 (PC)

Október 16.

Warhammer 40,000: Deathwatch – Enhanced Edition (PC)

Planetbase (PC)

Eternal Step (PC)

Rogue State (PC)

Ceres (PC)

Dungeon Manager ZV (PC)

WRC 5 (PS3, PS4, Xbox 360, Xbox One)

Back to the Future: The Game – 30th Anniversary Edition (PS4, Xbox One, Xbox 360)

Wasteland 2: Director's Cut (PS4, Xbox One)

Dragon Quest Heroes: The World Tree’s Woe and The Blight Below (PS4)

Disgaea 5: Alliance of Vengeance (PS4)

Dungeon Travelers 2: The Royal Library & the Monster Seal (PS Vita)

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward