Evil Within – A gonosz megtestesült…

Vajon sikerült Shinji Mikaminak ismét felrázni a horror műfajt?

Evil Within – A gonosz megtestesült…

1. oldal

Shinji Mikami, a Resident Evil mindenható atyja, zseniális játéktervező. Róla nem illik csúnyát mondani ugyebár, hisz megvan a receptje a tökéletes horrorhoz. Az Evil Within pedig horror és Shinji Mikami nevéhez köthető, ergo nagyon jó. Vagy mégsem?

Ha létezik rossz első benyomás, akkor az nekem 100%-ban megvolt ezzel a horror-TPS-sel. Nem tudom milyen csődtömeg programozók dolgoztak rajta, de a történet ott kezdődik, hogy 2014-ben a PC-s változat nem tudja kezelni a QHD felbontást (2560x1440), maximum papíron, mivel ha azon próbálunk játszani, állandóan lefagy a játék. Nekem a 75. percnél és a 4. lefagyásnál kezdett gyanús lenni a dolog, ekkor visszalőttem Full HD-re és onnantól kezdve már csak nagyon ritkán fordult elő, hogy kilépett volna ez a csoda program. Ettől kezdve már csak annyi bajom volt az Evil Within technikai oldalával, hogy a nevetséges gépigényéhez, gyárilag 30 fpses korlátjához és az alsó-felső fekete csíkhoz olyan ronda grafika társul, hogy nagyjából úgy néz ki, mint egy PS3-as kezdőcím. Ja, az irányítás és a kamerakezelés sem teljesen 100%-os, ha már itt tartunk, és sajnos az első benyomásos sztorimnak még nincs vége:

Miután megérkezek 2 nyomozó társammal az előzetesből ismerős tömeggyilkosság helyszínére (természetesen egy elmegyógyintézetbe), egy átvezetőben elkap a gonosz és fellógat, mint egy disznót. Sebaj, levágom magam egy késsel. Rögtön az elején azzal indít az Evil Within, hogy megtanít lopakodni. Nagyszerű, gondoltam. Van késem, háttal áll nekem egy ocsmány hústorony, intézzük el. Elkezdek felé sündörögni, mire ő is elindul, hogy egy ronggyal elfüggönyözött szobában folytassa tovább az istentelenkedést. Pont a rongyfüggönynél érem utol, aminek az eredménye az, hogy én az égadta világon nem látok semmit, csak a feljövő ikont, hogy nyomjam a szóközt a ’stealth kill’-hez, vagyis a hátbatámadáshoz. A következő, amit látok, a töltőképernyő. Az a gyanúm, hogy valami nem jól sült el. Oké, próbáljuk meg újra, most azonnal elindulok, még az asztalnál elfogom a „kis” csirkefogót. Mögé érek és már nyomom is a szóközt, erre emberem bebújik a hústorony hónalja alatt és elvesz egy kulcscsomót a trancsírbajnok mellől. A dagi persze meglát és diszkréten levágja a fejem. Gyakorlott horrorjáték tesztelő vagyok. Cserkész becsszó. Milyen szerencse, hogy a töltőképernyőn tippek vannak: „Nem minden ellenfélen működik a stealth kill”. Tényleg? Hagyjuk a fenébe husit. Megvárom míg elsétál a függönybosshoz, lenyúlom a kulcsokat és keresek hozzájuk egy ajtót! Siker, találtam. Ezután egy kis lépcsőzés és egy rövid folyosó következik, majd scriptelt események sorozata, melyek abban kulminálódnak, hogy lecsúszok egy jópofa véres csúszdán, majd több hektónyi trutyiban landolok, tele csonkolt emberekkel. Igen, ez egy trutyis horror. Azok a kedvenceim…

A csíkok eltüntethetőek egyébként, de még bugosabb lesz tőle a játék...

De még nem akadtam ki teljesen, ahhoz az kellett, hogy a korábbi scriptelt események alatt lesérült lábával lássam közlekedni Castellanos detektívet, a mi főszereplőnket. Az a kevés hangulat is oda lett, és röhögőgörcs kerített a hatalmába. Ez az animáció nem sikerült túl jól, ráadásul jó sokat kell így mászkálni, míg elérünk valahova, ahol történik is valami. De szerencsére ami késik nem múlik, husimusi ismét feltűnik és ezúttal láncfűrésszel bizonyít. Minden tereptárgyat szétkap, amit lát. Milyen szerencse, hogy az öltözőszekrényekhez nem nyúl. Elvégre ott még rejtőzködhet is valaki…

Mielőtt azzal vádolnátok, hogy túl sokat lelőttem a játék elejéből, jobb ha tudjátok, hogy a fent leírtak még a főcímzene előtt történtek, a játék csak ezután kezdődik… hivatalosan. Legyen, kapjon tiszta lapot, kezdjük újra ezt a cikket!

2. oldal

Az Evil Within egy igazi japán horror. Nem meglepő módon teljesen életszerűtlen (ez nem baj), tele van mesterségesen generált feszültséghelyzetekkel és megmagyarázhatatlan eseményekkel. Nem kell meglepődni az önműködő lifteken és a hátunk mögött becsapódó ajtókon, hisz itt az emberi elme rejtett zugaiba fogunk elkalandozni, ahol a legelemibb dolgok vannak, ez a játék pedig sokkolni akar minket és azt akarja, hogy rettegjünk. Ehhez aztán minden létező eszközt bevet, ocsmányabbnál ocsmányabb szörnyek jönnek, hátborzongató és valószerűtlen helyszínekre dob be és nyakig beborít vérrel.

A képre kattintva az esemény konklúzióját kapjátok nagyítva, csak 18 éven felülieknek!

A főszereplőnk Sebastian Castellanos, egy középkorú detektív, akinek két társa van segítségére, Julie Kidman és Joseph Oda. Együtt merülnek el a borzalmakban, mi pedig őket nézve próbálkozhatunk, hogy valami értelmet hámozzunk ki a meglehetősen kusza és egy kissé túlkomplikált sztoriból. Erre a segítségünkre vannak újságcikkek, a főszereplő naplója, amiben a magánéletéről ír és egyéb papírok. A sztorit eléggé elnyomja a játékmenet, ami csak tovább nehezíti a dolgunkat a részletek összerakásában, így nem biztos, hogy a történet végére kikristályosodik majd nektek az egész. Az sem biztos viszont, hogy egyáltalán érdekelni fog, mert a történetmesélés és karakterek egyszerűen laposak, amin az unott szinkron sem nagyon segít.

A japánokra jellemző, hogy sokszor a játékmechanikát dolgozzák ki előbb, és csak utána rakják mellé a körítést, ez abszolút látszódik ezen a játékon is. Ami nem tetszett, hogy agyonhasznált mechanikák vannak benne. Lépten-nyomon dobozokat kell szétütnünk, túl sok a scriptelt esemény és a kisebb átvezető, amikor a játék elveszi az irányítást. Menteni egy másik létsíkon tudunk egy tükrön áthaladva, itt tudjuk az összegyűjtött agyvizet (igazából csak zöld takonyszerű folyadék, én kereszteltem agyvíznek) is elhasználni: ebből veszünk képességeket, ha beülünk az alábbi képen látható kényelmes fotelbe.

Az eljárás teljesen biztonságos, nincs mitől tartani...

A képességfa egyébként elég jó, sok helyre tudunk osztani és kellően motivál minket az agyvíz gyűjtésre. Fejleszthetjük a fizikai képességeinket, a fegyverzetünket és bővíthetjük a tárhelyünket. Annyi hibája van csak, hogy túl kevés dzsuvát találunk és túl sok a skill. Mindebből gondolhatjátok, hogy az Evil Within nem az a fajta túlélő horror, amiben tehetetlenek vagyunk a gonosz erőivel szemben. Itt bizony rengeteg fegyvert és segédeszközt kapunk, hogy a különböző fajta emberi/állati és mindenből összefércelt zombikat (hivatalosan amúgy nem zombik) eltegyük láb alól. Ez a játék inkább akció-horror, egy kicsit talán a Dead Space-re hasonlít, csak sci-fi és űr nélkül, gyengébb grafikával, sztorival, irányítással és kb. mindennel.

Viszont hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindenben gyenge a játék, mert bizony vannak neki erős oldalai. Ha képesek vagyunk túllépni a kezdeti nehézségeken és technikai problémákon, akkor a játék be tud szippantani az atmoszférájával, ami közelít a Hollywood által majmolt hátborzongató japán horrorok hangulatához és jó indulattal a minőségüket is képes hozni.

3. oldal

Pozitív, hogy a legtöbb helyzetet kétféleképpen is megoldhatjuk, lopakodással és meneküléssel, vagy öldökléssel. A harcnál is számos eszközt bevethetünk, az arzenálunk egészen komoly, van például pisztolyunk, puskánk, mesterlövészpuskánk és egy csuda számszeríjunk, amibe rengetegféle nyílvesszőt pakolhatunk. Van fagyasztó, villanó (ez vakít), robbanó, szigonyos és még egy pár, ezekben a legjobb, hogy a hatástalanított csapdákból nyert alkatrészekkel tudjuk őket gyártani is. A hátbatámadáshoz van egy késünk, amit viszont közelharcban már nem akar hasznosítani a hősünk, csak ököllel nyomul inkább. Vannak viszont egyszer használatos közelharci fegyverek is, mint a balta és a fáklya, ezek elég erősek, de mint mondtam, egyszer használatosak. Az ökölharc pedig sajnos nagyon vacak a játékban, még a leggyengébb ellenfelet is nagyon sokáig kell püfölni (3-4 képességponttal is), hogy „megadja magát”, ráadásul hit&run technikával kell nyomatni, ami elég idétlenül fest.

A számszeríj a kedvencem!

Az Evil Within tartogat bőven kihívást, és most nem csak a közepesen rossz irányítás és esetenként béna kamerakezelés miatt mondom. Persze nem éppen kellemes, hogy néha körözni kell a tárgyak körül, hogy végre megtaláljuk a megfelelő kameraszöget, amiből használni tudjuk őket… erről most feledkezzünk meg. A játék tényleg nehéz, nekem ’Survival’ nehézségi fokozaton bőven volt alkalmam tesztelni azt, hogy mennyire jól helyezték el az ellenőrzőpontokat. A játék ilyen szempontból nagyjából rendben van, csak néhányszor volt olyan, hogy a hajamat téptem, mert újra kellett kezdeni egy elég hosszú játékrészt halál miatt. Korábban már említettem, hogy manuálisan is tudunk menteni, de ettől függetlenül lényegében az ellenőrzőpontokra kell hagyatkoznunk, mert igen kevés alkalmas tükör, vagyis átjáró van a dedikált mentő és karakterfejlesztő helyre. A játék pedig szinte állandóan lezárja mögöttünk a visszautat, így ritka, hogy egy tükörnél többször is menthetünk. Az Evil Within egyébként élesen el van választva külön fejezetekre, amiknek a végén szintén felajánlja a játék, hogy mentsünk, mielőtt elindítjuk a következő részt.

Ne nézz hátra!

Van tehát egy akciójátékunk sok trutyival, pár idejétmúlt mechanikával és tulajdonképpen egészen elfogadható harccal. Van a játékban egy rakás miniboss, akikkel nem könnyű elbánni és kellően ocsmányak is ahhoz, hogy félelmetesnek mondjuk őket, de a baj az, hogy valahogy úgy érzem, hogy ezek sem tartogatnak elég izgalmas és taktikus harccal töltött időt ahhoz, hogy ellensúlyozzák azt a mérhetetlen középszert, ami úgy általában véve körüllengi az Evil Withint. Azért sem rajongtam túlzottan, hogy az ellenfelek – hacsak nem loccsantottuk ki az agyukat – felkelnek halottaikból, amennyiben nem megyünk oda a hullájukhoz és égetjük el őket gyufával, ami így a játék egyik legértékesebb erőforrása…

4. oldal

A játék úgy-ahogy hozza a kötelezőt egyebek terén, van például nagyon béna csapda hatástalanító reflexjáték, csillió gyűjtögetni való tárgy és jól elrejtett kulcsok, amikkel extra erőforrásokhoz juthatunk a varázstükrökön túli kórházban. És persze említettem a minimalista tárgykészítési lehetőséget, ami kifullad a nyílvesszőgyártásban.

Az erősebb nyilak természetesen többe kerülnek

A hangok és zene tökéletesen átlagosak, mint ahogy minden ebben a játékban. A szomorú az, hogy hatalmasak voltak az elvárások, sokan arra számítottak, hogy ez a cím majd felrázza a műfajt, hogy az utóbbi években lecsúszott Resident Evil széria helyett Shinji Mikami most összehozza az új japán horrort… Nem így lett. Összességében azt tudom mondani, hogy a játékmenet elfogadható, csak éppen olyan, mint egy 4-5 évvel ezelőtti akciójátéké. Nem kifejezetten rossz, sőt, ha szeretitek az olyan horror-játékokat, amikben nem tehetetlen a főhős és a japán agymenések is a kedvetekre valók, akkor egész jól is elszórakozhattok vele konzolon. PC-n viszont ki fog hullani a hajatok a technikai bakik miatt, így jobb, ha inkább elkerülitek (az irányítás amúgy is kontrollerhez illik jobban), vagy vártok még pár tapaszt a vásárlással (addigra talán akció is lesz). Azt kell mondjam, bárcsak másként éreznék, de a játék legnagyobb részében azt kívántam, hogy legyen már vége az adott fejezetnek.

Platformok: PC, PS3, PS4, Xbox 360, Xbox One

Tesztplatform: PC, PS4

Galéria megnyitása grid_on

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward