Csak Oroszországban lesz játszható az új Halo

A Halo Online egy free-to-play cím lesz, kifejezetten az orosz játékosok igényeihez szabva.

Csak Oroszországban lesz játszható az új Halo

Meglepő üzenetet tett közzé a Halo Waypointona 343 Industries. A fejlesztőstúdió közleménye szerint még tavasszal kezdetét veszi egy, az orosz piacra szánt, ingyenesen játszható Halo játék zárt bétája.

A Halo Online címre keresztelt program kizárólag a multiplayer-élményre fókuszál majd, és egy Master Chiefhez hasonló szuperkatonáknak fenntartott kiképzőbázison játszódik. Az alkotás a 2007-ben megjelent Halo 3 egy "komoly változásokon átesett" motorját fogja használni. Az átalakítás legfőbb célja a kommüniké szerint az volt, hogy az alsókategóriás számítógépeken is gond nélkül fusson a játék, aminek fejlesztésével a Halo: Combat Anniversaryn és a Halo: Master Chief Collection-ön is dolgozó Saber Interactive-ot bízták meg.

A kép a Halo 3-ból van.

A döntés elsőre furcsának tűnhet, de valójában nagyon is racionális és megalapozott üzleti lépésről beszélhetünk. A nyugati jóléti államokban élőkhöz képest igencsak keveset kereső, de nagy lélekszámú országok lakói már régóta a játékipar szereplőinek kitüntetett figyelmétélvezik. A kiadók és fejlesztők minden lehetséges módon igyekeznek rávenni őket, hogy lehetőség szerint ne letöltsék, hanem megvegyék alkotásaikat. Ezért fordulhat elő az, hogy a brazilok, az oroszok, és más, kivételezett helyzetben lévő nációk tagjai a megszokottnál jóval olcsóbban juthatnak hozzá még akár a legújabb sikercímekhez is.

Csakhogy, nagyon sokan közülük annyira szegények, hogy rendkívül öreg gépeket engedhetnek csak meg maguknak, amiken a modern játékok el sem indulnak. Ennek a rétegnek az eléréséhez egy ilyen, a világ többi részén grafikailag végzetesen elavultnak számító FPS-cím a legideálisabb. Azt ugyanis a megcélzott, kiskeresetű közönség is gond nélkül tudja majd futtatni a számítógépén, és a pénztárcájukhoz igazított mikrotranzakciók költségeit még ők is könnyedén ki tudják fizetni.

Mivel a Halo Online fejlesztési költsége aligha verdesi az eget, roppant szerény potenciális nyereség mellett is megéri piacra dobni. Ezen felül az sem elhanyagolható haszon, hogy a sorozat jogait birtokló Microsoft első kézből szerezhet információkat az orosz játékosok szokásairól ami igen hasznos lehet számára a közeljövőben.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward