Az ifjú géniusz legendája

Einstein szerint aki harminc éves koráig nem alkot maradandót a tudományban, az már nem is fog. 

Az ifjú géniusz legendája

Einstein szerint aki harminc éves koráig nem alkot maradandót a tudományban, az már nem is fog. Ő maga 26 éves volt, amikor 1905-ben először megfogalmazta a speciális relativitáselméletet. Egy olyan korban élt, amelyben szinte mindennaposnak számított, hogy fiatal tudósok érik el a nagy tudományos áttöréseket. Werner Heisenberg, a kvantummechanika atyja 23 és 25 éves kora között alkotta meg Nobel-díjat érő elméleteit, manapság ebben a korban az ember azt próbálja eldönteni, hogy mit is kezdjen az életével.

A nagyreményű végzős hallgató, vagy fiatal tudós eszméje, aki áttörő felfedezéseivel Nobel-díjat nyer, beleivódott ugyan a tudományról alkotott elképzeléseinkbe, a valósághoz azonban manapság már kevés köze van. Egy most megjelent tanulmány azt vizsgálja, hogy a különböző tudományágakban mennyi idősen alkottak olyat a kutatók, amiért később Nobel-díjjal jutalmazták őket. Az eredmények azt mutatják, hogy 1920 óta gyökeresen lecsökkent azok száma, aki fiatalon alkottak nagyot a fizikában, a kémiában vagy az orvostudományban. Úgy tűnik, hogy a fiatal géniuszok ideje lejárt.

Érdekes a fizika esete, amely tudományágban az 1930-as évek a fiatalok fénykoraként jelennek meg. Ez a tanulmány szerzői szerint közvetlen kapcsolatban áll a kvantummechanika születésével. Az időszakra jellemző volt, hogy aki nagyot akart alkotni, annak gyökeresen új ötletekkel kellett előállnia, és ezek sikere esetén az előző, helytelennek mutatkozó elmélet egyszerűen a süllyesztőbe került. Ennek kapcsán azt is megvizsgálták a szerzők, hogy az áttörő jelentőségű elméletek mennyiben alapulnak megalapozott tudáson és mennyiben új ötleteken. A kutatások alapján egyértelműen az 1920-as és 30-as évek időszakához, tehát a kvantummechanika születéséhez köthető a huszonéves tudószseni alakjának felbukkanása a köztudatban.

Később az oktatási és az akadémiai rendszer átalakulása is hozzájárult a nagyot alkotók életkorának kitolódásához, hosszabb lett a tanulási időszak, fontosabb lett az elméleti tevékenység, a munkatapasztalat, a publikációk stb. Ritka manapság az a hallgató, aki 25 éves kora előtt megszerzi mesterképzéses diplomáját, ahogy ez a huszadik század elején még általános volt. A PhD-képzés is legalább három év, az Egyesült Államokban és Európa egyes egyetemein inkább 5‒6, és itt is a növekedés irányába megy a folyamat, a hároméves képzések nem érzik magukat elég versenyképesnek a hosszabbakkal szemben, ezért nyújtanák a képzési időt.

A modern tudományban is előfordulnak persze olyan felfedezések, amelyek felülírják az addigi kutatásokat, gyakoribbak azonban az olyan új ötletek, amelyeket az adott tudományágban való hosszas elmélyülés előz meg, vagyis egyre több tárgyi tudás kell ahhoz, hogy valaki maradandót alkothasson.

Egy kvantumfizikusnak például ismernie kell a klasszikus mechanikát és az elektromágnességet is a saját területén kívül, hiszen ezek írják le a körülötte lévő világ és az általa használt műszerek működésének nagy részét. Nem hanyagolhatja el a régit az új kedvéért, tisztában kell lennie tudományága fejlődési szakaszaival, ami pedig az idő múltával egyre több elsajátítani való tudást jelent.

A tudomány ma inkább arról szól, hogy egyre összetettebb kísérletekkel próbálnak egyre szélsőségesebb területeket megismerni. A fizikában nanoskálán vizsgálódnak, egzotikus részecskéket kutatnak, vagy éppen világegyetem távoli csücskeit vizsgálják. A Large Hadron Collider (nagy hadron-ütköztető) létrehozása jó példa erre, ennek a rendkívül összetett kísérletnek a beindítása is évtizedek munkájába került.

A kvantumfizikusokhoz visszatérve, egyre több ismeretre van szükségük a vákuumrendszerekről, a lézerekről, az optikáról, az elektronikáról, a legújabb hardverekről és szoftverekről, hogy csak egy párat említsünk. Tisztában kell lenniük a laboratórium hűtési és fűtési rendszereivel, hogy a kísérletekhez optimális körülményeket tudjanak garantálni. Egy fiatal kutatónak évekbe telik mire elsajátítja mindezeket a készségeket, és amikor eljut odáig, hogy részese valamilyen tudományos fejlesztésnek, az általában egy idősebb tudós vezette csoport munkájának az eredménye.

Vannak persze kivételek, időről időre felbukkannak olyan géniuszok, akik egész másként tekintenek a világra, és szokatlan rálátásukból áttörő eredmények születnek. Ez azonban nem túl gyakori. Ha a statisztikákat nézzük 1980 óta a Nobel-díjjal jutalmazott eredmények megalkotásának átlagéletkora 48 év. A tudomány nem olyan „egyszerű”, mint régen volt. Rögös és szenvedésekkel, kudarcokkal teli út ez, még a későbbi Nobel-díjasoknak is. Az ifjú zseni romantikus képe, amint egyetlen tollvonásával megváltoztatja a világot, nem fér össze a tudomány működésével. Helyette rengeteg tanulás, kemény munka, végtelen órák a laborban és elkötelezettség a boldogulás mai útja.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward