Valószínűleg a Naprendszer hajnaláról származó bolygócsíra a Szaturnusz Phoebe nevű holdja. Az úgynevezett planetezimálok a bolygórendszerek kialakulásának kezdeti időszakában a fiatal csillagokat körülvevő protoplanetáris korongban összeálló anyagcsomók, a későbbi bolygók kezdeményei. Julie C. Castillo-Rogez és kollégáinak egy új tanulmánya a Cassini űrszonda adatai alapján arról számol be, hogy a Phoebe naprendszerünk ezen korai szakaszában alakulhatott ki. A felszíni formák és az égitest sűrűsége alapján úgy tűnik, hogy a Phoebe valaha sokkal távolabb keringett a Naptól, majd valamilyen okból megindult befelé, ahol a Szaturnusz gravitációja befogta.
A Cassini adatai és a földi távcsövek mérései alapján készített számítógépes szimulációk arra utalnak, hogy a Phoebe gömbölyű formájú lehetett keletkezésekor. Sűrűsége jóval nagyobb a Szaturnusz többi holdjáénál. A kutatók szerint szilárd magját jeges burok veszi körül, belseje öves szerkezetű. Alapvetően szinte minden tulajdonságában jobban hasonlít a bolygókra és a Kuiper-öv nagyobb objektumaira, mint saját holdtársaira, így Castillo-Rogez és munkatársai szerint valahol a Pluto szomszédságában formálódhatott eredetileg.
Az elméletet alátámasztja a Phoebe különös pályája is: retrográd pályán kering , vagyis a többi holddal és a Szaturnusz forgásával ellentétes irányban kerüli meg a bolygót. Leírt pályájának alakja sem hasonlít a többi hold körkörös pályájához, így kevéssé valószínű, hogy ezekkel azonos eredetű lenne.
Alakja ugyan közel sem tökéletes gömb, de sokkal jobban hasonlít erre, mint a hasonló méretű holdak krumpliszerű, szabálytalan alakjára. A felszín vizsgálata alapján úgy tűnik, hogy a Földhöz hasonló, a sarkoknál enyhén lapított alakkal kezdhette, de a fiatal korában elszenvedett sorozatos ütközések és becsapódások aztán hamar deformálták alakját, így nyerte el mai formáját.
Az öves belső szerkezet arra utal, hogy a Naprendszer korai időszakában keletkezett, mivel a később formálódó objektumokra ez már nem jellemző. Ez alapján a Phoebe Naprendszer kialakulásának kezdete után legkésőbb 3 millió évvel a formálódhatott.
A Phoebe sűrűsége 1,63-szorosa a vízének, szemben a Szaturnusz többi holdjára jellemző 1,24-szeres sűrűséggel. Ez a magas sűrűség szintén a Kuiper-öv objektumainak jellemzője, a Plútóé például kétszerese a vízének. A Phoebe alacsonyabb sűrűsége szintén a korai becsapódások egyik következménye lehet, amelyek anyagot szakítottak ki a kisbolygó testéből, a felső rétegeket pedig alacsony sűrűségű törmelékké változtatták. Ezt a folyamatot más égitestek esetében is megfigyelték már, szélsőséges esetben az objektum egy halom törmelékként végzi, amelyet csak némi gravitáció tart össze. A Phoebe a jelek szerint átmenetet képez a teljesen törmelékes „égitestek” és a gömbszerű, kráterek szabdalta kisbolygók között.
A Phoebe felszíni anyaga továbbá rengeteg vízjeget és szénvegyületet tartalmaz, így hasonlóságot mutat a koszos hógolyókként is emlegetett üstökösök összetételével. Mindezen jellemzők külön-külön nem feltétlenül utalnának a hold „külső” eredetére, együttes jelenlétük azonban szinte biztossá teszi, hogy a Pluto távoli unokatestvéréről lehet szó, amely a Kuiper-övben keletkezett bolygócsíraként kezdte meg pályafutását.
