2012 reménységei: Tomb Raider

Meg tud-e újulni egy ősrégi sorozat, és mi köze James Bondnak és Batmannek Lara Crofthoz?

2012 reménységei: Tomb Raider

Idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját a Crystal Dynamics. Ez az év izgalmasnak ígérkezik a cég számára, amely a Legacy of Kain sorozat mellett arról is híres, hogy 2003 óta az ő tagjai viszik tovább a Core Designtól átvett Tomb Raider stafétát. Amellett, hogy idén fogják megjelentetni Lara Croft legújabb kalandját, a cég egy nagyszabású új játék bejelentésére is készül, de addig is, ahogy ők mondták "Tomb Raidert fogunk enni, inni, lélegezni és vele fogunk aludni" (azt hiszem ez utóbbira páran közülünk is beneveznének).

Ez a játék már a sorozat 10. darabja lesz. Valljuk be, az alapkoncepció az 1996-os első rész óta nem sokat változott: a mára már ikonikussá vált Lara baba, a nemcsak anyagiakkal, de domború idomokkal is jól ellátott dögös kalandor ügyesen ugrabugrál, mászik, úszik, megszerzi a kincseket, és halomra lövi, aki az útjába áll (időnként védett állatok is áldozatául esnek). Miután Lara a Crystal Dynamicshoz került sikerült újjáéleszteniük és némiképp modernizálniuk a haldokló sorozatot, ám csak most érezték úgy, hogy eljött az ideje a nagyobb változásoknak: egy sebezhetőbb, emberibb Larát alkottak, akihez a játékosok közelebb érezhetik magukat.

"Ez történt James Bonddal is a Casino Royale-ban" - mondta a Crystal Dynamicsos Karl Stewart egy interjúban - új fényben mutatták be a karaktert, láttuk bosszúvágyónak, féltékenynek. A Tomb Raiderben is azt szeretnénk elérni, hogy a játékos érzelmi szinten is kapcsolatba kerüljön a karakterrel."

A legtöbb akciójátékban a főhős szinte megállíthatatlan, nincs az a lőtt vagy robbantott seb, félig leszakadt végtag, amit ne hozna rendbe pár elsősegélycsomag vagy gyógyital, és még térden lőve is ugyanúgy harcolhatunk tovább, mintha mi sem történt volna. Az új Tomb Raiderben Lara sebezhető: az animációk és hangok gondoskodnak róla, hogy mi is átérezzük fájdalmát, amikor kihúz magából egy nyílvesszőt, és nincs többé laza leugrás 20 méteres magasságokból sem. A realisztikus sérüléseknek nagy szerepe lesz a játékban. Ha Lara megsérült, az korlátozni fogja a mozgásban is.

Persze ez nem jelenti azt, hogy az eredeti Tomb Raider hatása nyomtalanul eltűnne a játékból. "Az új Batman és James Bond filmekből is merítettünk ihletet. Mindkét történet új, ám szilárd alapokon nyugvó történet. Ismerjük Bruce Wayne-t, tudjuk, miért harcol. James Bondról is tudjuk, hogy brit, és 007-es, ám ha megnézzük a különböző idők James Bondjait, láthatjuk, hogy mind hozott valami izgalmasat, ami miatt érdemes volt elmenni a moziba. De a régi Bond a mai nézők igényeinek már nem felelne meg. A filmben ezért választották az érzelmi, zsigeri megközelítést, amely közelebb viszi a nézőt a karakterhez. Mi is ezt választottuk. A dolog nem arról szól, hogy milyen nagy robbanást tudunk csinálni, hanem arról, milyen közel tudjuk hozni a karaktert a játékoshoz közös utazásuk során."

A kalandjaink helyszínéül szolgáló sziget változatos hely, mondhatni ő is egy karakter. Az alkotók igyekeztek megfelelő szabadságot biztosítani a számunkra, hogy valóban kincsvadászok és felfedező lehessünk, ugyanakkor az is fontos volt, hogy elküldhessenek minket A-ból B-be, úgy, hogy közben belefeledkezhessünk a világba és elmerülhessünk a történetben. A harcrendszerről még nem árultak el sokat, csak annyit, hogy a világhoz illő és egyedi lesz. Túlélőjátékhoz illően kevés tárgy lesz, amely a rendelkezésünkre áll, ám azokat többféle módon is használhatjuk majd. Jó példa erre a jégcsákány, melyet Lara eleinte mászáshoz használ, később harchoz és falbontáshoz is.

Meg tud-e újulni vajon a legendás sorozat? Ha a Crystal Dynamicsnak sikerül, akkor nemcsak a Tomb Raider generációjának legnagyobb újraélesztett sorozata lesz, hanem egyike 2012 legbátrabb, és legprogresszívabb játékainak.

Kapcsolódó cikkünk:

Tomb Raider történelem

 

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward