Kosár

A kosár jelenleg üres

Bejelentkezés &
Regisztráció

Jelenleg nincs belépve.

Válassza ki az oldal nyelvét

TERMÉKEINK

iPon FÓRUM

iPon Cikkek

Xbox ONE – Egy konzol az amerikaiaknak

  • Dátum | 2013.05.21 23:59
  • Szerző | Svindler
  • Csoport | JÁTÉK

Hát ezt is megértük, 19:00-kor elkezdődött a Microsoft nagy leleplező műsora, amiben bemutatták az új Xbox-ot, ami a pletykákkal ellentétben nem Infinity, de még csak nem is Xbox 720 lett, hanem csak szimplán Xbox One. Első blikkre nem a legeredetibb név a harmadik Xbox-nak, de azért gyorsan elmagyarázták nekünk, hogy az All-in-one (minden egyben) kifejezés miatt kapta az egyszerű nevet. Apropó egyszerűség, a marketing szövegekkel néha tűréshatáron felül átitatott bevezetőben ez volt az egyik kulcsszó, az azonnali és teljes mellett. Sajnos azonban már 10 perc alatt kiderült, hogy minden csak nézőpont kérdése, a „teljes” jelző maximum az USÁ-ban lehet releváns. Mert mit is ért alatta a Microsoft? Azt, hogy az új Xbox a TV-re kötött központ lehet, amin keresztül mindent csinálhatunk. Filmezhetünk, cseveghetünk, TV-zhetünk és úgy mellékesen akár játszhatunk is (ebből Magyarországon kb. megmarad a cseveghetünk és játszhatunk).



Az előadás első részében nem volt központi téma a játék, inkább az Xbox One egyéb funkciói és vezérlése állt a középpontban. Az új Kinecttel használhatunk néhány gesztust (például lapozáshoz), vagy beszélgethetünk is a gépünkkel, például elindíthatjuk hangvezérléssel, amíg a kontrollert keressük a fotel mögött. A filmes és TV-s szolgáltatások mellett természetesen van Skype is az oprendszerben, és egyszerre csinálhatunk két dolgot is osztott képernyővel, például nézhetünk filmet és böngészhetünk. A bemutatóban ezt például azzal prezentálták, hogy a Star Trek lejátszása közben elkezdték megnézni az új Star Trek bemutatóját. Nem tudjuk ilyet spec. ki csinálna valójában, de azért értjük a lényeget, csak nem volt szerencsés a bemutató megtervezése.

A csúcspont egyértelműen ezután következett, hiszen végre foglalkoztak egy kicsit magával a vassal is. Ahogy várható volt, a pontos specifikációval még véletlenül sem fárasztottak minket, először kaptunk pár PR benyögést, mint az 5 milliárd tranzisztor és a „rocket science” fejlettség (ahol elvesztettük az egyik nézőt nálunk, mert elvonult a sarokba sírni). Aztán jött a lényeg: 8 mag, 8 gigabyte memória ééééés… ennyi. A pletykák alapján valószínűsíthető, hogy a processzor kb. ugyanaz lesz a PS4-ben és az Xbox One-ban, viszont így nem tudtuk meg, hogy az Xboxban tényleg csak GDDR3-as memória van-e, és hogy kevesebb shaderes-e a videókártyája. Ez az a két sarkalatos pont, amiben gyengébb lehet, mint a konkurencia, de a Microsoft hallgatott, mint a sír (de a GDDR3-as memória elég valószínű). Sajnos nem nagyon mentek bele a technikai részletekbe, így rengeteg kérdés maradt megválaszolatlanul az előadás alatt, még szerencse, hogy utána elindultak az interjúztatások, úgyhogy holnapra már tele leszünk hírekkel. Nem említették, de valószínű, hogy az új Xbox is képes lesz alvó állapotban cselekedni (például letölteni), és csak egy mondatban hivatkoztak rá, de jó eséllyel felvehetjük majd videóra, amit éppen csinálunk, hogy aztán megoszthassuk. Lehet, hogy a szoftveres oldala nincs még kész a dolognak. Az alap merevlemez 500GB-os lesz, Blu-ray meghajtóval lesz szerelve a gép és lesz benne gyárilag n-es szabványt is támogató Wifi. Visszafelé sajnos nem lesz kompatibilis a One az Xbox 360-as játékokkal (de elvileg a sima Xbox-osokkal lehetne, az még x86 alapú volt).

A Kinect is megújul, minden kamerája magasabb felbontású lesz, így precízebb mozgáskövetésre lesz majd képes, videózás alkalmával pedig akár 1080p-ben is képes lesz venni, hogy mit csinálunk a nappalinkban.

Eljutottunk az előadás feléig, már csak egy dologról nem beszéltek: a játékokról. Pedig akárhány TV csatornát is nézhetünk vele, ez alapvetően egy konzol, a konzolok pedig nem NFL közvetítésekkel kezdték a karrierjüket. Felbukkant Andrew Wilson az EA-tól és gyorsan közölte, hogy mindenféle sportjáték jön majd az új Xboxra (és őket ismerve valószínűleg mobiltelefontól kezdve mindenre). FIFA, NFL, NBA, UFC, mindenből jön a következő rész, de igazából eddig sem volt kétséges, hogy jönni fognak. Ami viszont érdekes lehet, az az, hogy a FIFA 14 Ultimate Team módjában exkluzív dolgok lesznek az új konzolhoz. Hogy mik azt nem árulta el, majd lesznek még bejelentések az E3-on, úgyis itt van a nyakunkon.



Ezután jött Phil Spencer az MS Studiostól, és gyorsan megnyugtatott mindenkit, hogy azért exkluzív játékok is lesznek az új Xboxra. Láthattunk egy rövid Forza 5 rendervideót és egy kis teasert a Remedy új játékából, a Quantum Breakből. Sajnos egyikről sem tudtunk meg semmit, de legalább miénk a tudat, hogy lesznek. Jó hír, hogy az előbbi már a startkor készen lesz, és az E3-on további infók is jönnek még a játékokról.





Spencer azt ígérte, hogy 15 exkluzív cím jelenik majd meg az első évben az új Xboxra, ezekből 8 pedig nem folytatás, hanem teljesen új franchise. Játékos szemmel nézve ez volt az első igazán jó hír az előadáson, már nagyon vártunk valami hasonlót. Sajnos videón csak ezt a kettőt mutatták be, nem árasztottak el minket annyi trailerrel mint a Sony a PS4 bemutatón (bár ott meg talán túl sok volt már).

Ezzel egy időre véget is ért a játékos részleg, vissza a TV-hez. Megtudhattuk, hogy a gép lesi majd minden döntésünket (és talán mozdulatunkat), és hozzánk igazítja a rendszert teljesen. Ajánlgat majd az ízlésünknek megfelelően filmeket, sorozatokat, stb. Érdekesség, hogy a napokban pont az ilyesmi miatt szekálta a Microsoft a Google-t, most meg erre büszkék.

Aztán megjelent Bonnie Ross a 343 Industriestől, és tudtuk, hogy itt bizony valami Halo-s bejelentés következik. Halo 5, Halo One, vagy akármi. Nos, valóban Halo bejelentést kaptunk, de nem épp úgy, ahogy arra számítottunk. Steven Spielberg közreműködésével (még be is köszönt egy videóban) érkezik a Halo TV sorozat. Nem tudjuk, ez miért kapcsolódik az Xbox-hoz, de azért jó hír.
Hosszú zárásképpen megkaptuk a Call of Duty adagunkat, aminek a letölthető tartalmai az új Xbox-on is megkapják az egy hónap exkluzivitást. Kaphattunk egy kis betekintést a Ghostsba, mely új motorral és új lehetőségekkel gyarapodott, de ahogy elnéztük, így is csak a szokásos CoD maradt. A teljesen új sztori címszavakban: Amerika romokban, de vannak amcsi herók, akik lenyomják a rosszfiúkat. Teljesen eredeti, még sosem hallottunk ilyet.



Bár végigolvasva a beszámolónkat valószínűleg nem nehéz rájönni, de kicsit csalódásként éltük meg az új Xbox bemutatóját. A PlayStation Meeting a gépről, a játékosoknak szánt lehetőségeiről és a játékokról szólt, csak nyomokban tartalmazott az előadás olyan dolgokat, mint pl. a videó szolgáltatások. Ezzel szemben az Xbox One bemutatójában szinte minden fordítva volt. Játékot alig láttunk, direkt játékosoknak szánt szolgáltatást pedig még annyit se. Az olyan apróságok is csak az előadás után derültek ki, minthogy minden játéknál kötelező lesz a telepítés (de legalább menni fognak lemez nélkül), és a gépnek kelleni fog az online kapcsolat, de nem lesz létszükséglet, azért elmegy nélküle. Az olyan dolgok, mint a Live TV Kinect navigációval, Live TV One Guide-dal, Trending, NFL, satöbbi csak Észak-Amerikában lesz elérhető a startkor, ergo a világ nagy része eleinte kimarad abból, amiről az előadás nagy része szólt (mi direkt rövidre fogtuk ezeket a részeket, azért tűnik másképp). Az élő TV adáshoz egyébként szükséges lesz egy külön egység HDMI kimenettel, amit az Xbox One-ra kell csatlakoztatni. Ezt nem adják az alapcsomaggal, külön kell megvásárolni.

Az Xbox One idén jelenik meg, az eddigiek alapján várhatóan karácsonykor.

Hozzászólások

Nem vagy bejelentkezve, a hozzászóláshoz regisztrálj vagy lépj be!

Eddigi hozzászólások:

  • 89.
    2013. 06. 15. 03:31
    Nos, lehet hogy Bill Gates meghalt?!?? Ugyanis az Apple is csak szrt gyárt azóta mióta nincs feje...
    Kicsipuha :
    Win8 -> gáz.
    Mobil front -> nagyon gáz.
    Most az Xbox -> bukás.
    Szomorú... Marad az office for Mac DD Mert hogy az Office fizess havonta sokat is bukni fog...
  • 88.
    2013. 06. 07. 15:06
    Feltelepíthető játékok??

    Na ne már...

    Annak idején azért ruháztam be egy PS2-re, mert ott nem kellett ilyenekkel szüttyögni, h telepítés, hanem betetted a lemezt és játszottál. A PC-s játékokból azért lett elegem anno, mert egyrészt a telepítés elvett egy csomó időt, aztán amikor elkezdtem játszani, tuningoltam a grafikai beállításokat, hogy még "élvezhetően" játszhassak a csóri PC-n. - Na PS-2-nél ez sem volt kaptad a játékot, ahogy volt és kijöttek egész szép játékok, mint pl God of war, Gran turismo4, BLACK..

    Aztán beruháztam egy XBOX 360-ra és kezdődött a buzulás ISO2GOD, xex-menu, DLC meg egyéb "nyalánkságok" moddolt menü..., amik kísértetiesen emlékeztetnek arra amik a PC-s játékos korszakban elvették a kedvem..

    A költői kérdésem az lenne, hogy miért nem lehet olyan konzolt fejleszteni, ami "beteszed a lemezt, memóriakártyát akármit és játszol elv alapján működik? Miért kell nyomatni ezt a "közösségi" témát, meg a tv nézést?

    És miért nem lehet olyan konzolt fejleszteni, ami 3D-s megjelenítést használ (ami sajnos eléggé ellaposodott és elérdektelenedett az elmúlt időben..) mondjuk a közelmúltban bemutatott kiterjesztett projektoros megoldás helyett?

    És ami még futurisztikusabb elképzelésem hogy összekapcsolható lehetne az ember a géppel és kvázi egy álom szerű játékban játszol, ahol érzed a fájdalmat sebzésnél és sokkal realisztikusabb is ezáltal, nem abban merül ki az izgalom, hogy a következő csekpoint-ig izgulni kell, hogy sikerül e elérni.. Inkább erre az interfészre kéne rágyúrni, nem a 8 magra, meg meg GDR-re vagy mire. Technikailag már nem nagyon van hova fejlődni. Csak duplázódik a mag szám, memória, órajel..

    Talán ha én nem is, bízom benne hogy a gyerekeim majd játszhatnak ilyen módon egy ember gép interfész segítségével. Álmukban.
  • 87.
    2013. 05. 25. 17:57
    Én csak elmondtam, hogy az egésznek mi volt a lényege, sokkal olcsóbb volt, és nem kellett frissíteni.

    Mára valóban elhalványultak az előnyök, mert a jó pc olcsóbb, a konzol drágább lett, közben meg a pc univerzálisabb is lett, nem is igazán avul már egy egy mai gép, ha nem Hc gamerkednek rajta. Anno a pc nem volt mozigép, zenegép, játékgép... stb...

    A piac megváltozott, ma már tényleg csak tv alatti szórakoztató-központról beszélhetünk, hiszen egy htpc erős hw-vel és egy usbs gamepaddal...


    Örülök amúgy, hogy legalább annak sikerült felfogni amit írtam, akinek címeztem


    Amúgy SNES 4ever emlékszem mikor még új volt a mortal kombat 1... mennyi toltuk
  • 86.
    2013. 05. 25. 17:41
    Nyilván a mai konzolokra értettem, nekem is volt Nintendom anno, de amiket ma csinálnak, szerintem egyáltalán nem érik meg. Egyre több dologra jók, erőforrásból viszont erős, viccbe illő spórolás van, a játékok drágábbak rájuk, visszafelé nem kompatibilisek mondván "nem a múltban élünk" wtf? , és még gondolom, sejted, mikkel lehetne folytatni a sort. Valóban, nem én vagyok a célközönség, de ezzel nem mondtál ellent nekem, hiszen azt mondtam: nem VENNÉK, ÉN konzolt.
  • 85.
    2013. 05. 24. 18:24
    @ocsabi - 2013-05-24 16:22:02

    Akkor mi történne ha azt a hányást látnád amit a ps3 produkál néha a BF3al Hiányzik a katona mitatóujjának modelljéből egy konkrét "face" és ez csak egy kicsi malőr
  • 84.
    2013. 05. 24. 18:19
    Külföldi forrásból halottam hogy 3 OS lesz rajta: 1 ami a játékokat kezeli 1 win8 kernel, hogy filmnézés közben skájpolhass a harmadik meg azért hogy a másik kettő tudjon komunikálni és hogy forza 5 közben skájpolhass

    Tehát játékok alatt egy speckó hw kódolású os lesz valószinüleg a gamek is jól fognak menni rajta, még jó hogy nem win8 akkor az új Cod nemis indulna el rajta
  • 83.
    2013. 05. 24. 14:17
    @redneck
    új generációban nem nagyon lesz olyan hogy console ra optimalizálnak. maximum AMD re meg Ati, a console mint platform névlegesen marad csak meg, kód szinten nemsok különbség lesz a pc és a consol game között. Köszönhető ez annak hogy Win8, DX11.1 és x86.
  • 82.
    2013. 05. 24. 13:42
    Azt is elfelejtitek ezeknél a gépeknél hogy most, a generációváltás küszöbén lehet hogy visz mindent a PC-tek, de mi lesz mondjuk 1.5 múlva mikor az új generációra fejlesztett játékok jönnek. Lehet hogy most oké a PC meg jobban néz ki de kötve hiszem hogy az új generációra optimalizált cuccok mennének egy mai közepes gépen. Lehet megint RAM-ot VGA-t CPU-t / új gépet venni.
  • 81.
    2013. 05. 24. 13:37
    Én a játékélményt favorizálom és a szórakozást, de tényleg vicc amit egyesek írnak. Most cserélném le GTX 460as kártyám egy GTX 660 vagy jobb VGA-ra de egyelőre nem sürgős a dolog. Megvárom mit hoz a jövő. Ettől függetlenül félek attól hogy megveszem a jobb kártyát de 1-2 év múlva megint cserélhetek még a konzol változatlan marad. Bár van egy olyan sejtésem hogy ezt a generációt nem akarják 8 évig piacon tartani... Elég 4 max 5 évig és lehet eladni megint valamit. Szerintem,
  • 80.
    2013. 05. 24. 13:13
    Nem is erről beszéltem.
  • 79.
    2013. 05. 24. 11:23
    Honnan szabadul ide ez a sok analfabéta újabban? Már hetek óta az őrületbe kergetnek. Kiragadnak mondatrészeket, amik önmagukban totál mást jelentenek. Ha valamire választ írok a választ előzmény nélkülinek tekintik. Hol vannak a régi értelmes emberek innen? Mi ez a silány minőség a fórumon? Egyik legjobb hely volt régen, mert nem voltak itt ezek. RÁadásul iszonyatosan buták is.
  • 78.
    2013. 05. 24. 10:12
    @CyberPunk666 - "a konzolok anno egy nullával kerültek kevesebbe"
    A PC meg pont egy nullával több mindenre használható és pont egy nullával több teljesítmény. Nekem ez megéri!
    Ráadásul konzolra az új játékok 50% al kerülnek többe rájuk
  • 77.
    2013. 05. 24. 09:26
    Valószínűleg nagyon fiatal vagy, mert a konzolok anno egy nullával kerültek kevesebbe, mint a számítógépek, ráadásul anno a célhw komolyabb dolgokra volt képes a célterületén (játékok).

    A ps1 tájékán már csak igazából a töredék ár és a lassú elavulás volt a nagy előny (akkoriban egy éves pcken csak minimumon futottak a legújabb játékok, egy genváltás +30-40+% volt telejsítményben úgy fejlődött még).

    Ma már ez nincs meg, és nem ezzel lehet kitűnni. Váltani kell, és sok ember van aki szereti a kényelmet és ennek megfizeti az árát. Ha szerinted hülyeség, az csak annyit jelent, hogy nem te vagy a célközönség.
  • 76.
    2013. 05. 24. 03:02
    Andos +1. Teljesen felesleges és értelmetlen összehasonlítgatni, sőt, tovább megyek, alapból a konzol kitalálása egy teljesen felesleges dolog volt. Marketing fogás. Vegyél meg egy gépet, ami csak megadott funkciókra jó, amikor ott van egy gép, ami már mindenre jó. Milliárdos lennék se vennék konzolt.
  • 75.
    2013. 05. 24. 02:45
    Szerintem felesleges erről vitázni. Játszatok amivel akartok és kész. El kell fogadni hogy vannak játékok amik PC-n vannak amik konzolon jobbak és vannak exkluzív címek. Innentől kezdve a pénztárca szab határt és az hogy ki mennyire jó játékos. Akik régi motorosok vagyunk, régen is használtunk konzolt a PC mellett. Aki láma az pedig minden platformon az szerintem. Nem hinném hogy az aki nem tud kontrollert kezelni annak jobb kézkoordinációja van az egérhez. Az nagy kézügyesség mindkét platformhoz jól jön.

    Én bár PC-n játszom a BF3-mat mégis úgy gondolom hogy élethűbb csaták és harci helyzetek alakulhatnak ki ha mindenki egyforma kontrollerrel játszik. Nincs jobbra balra rántás, bunny-hop, makró, stb. Valósabbnak hat a játékélmény, ezt én is írtam már több fórumon. Pedig világ életemben egérrel játszottam az igazán HC online fps-eket és kifejezetten szeretek/jól tudok vele lőni.Igen, sokkal pontosabban mint kontrollerrel bármikor. MÁS de ettől még nem kell a kontrolleres csatázást fikázni, mert igazán élvezetes tud lenni.

    Szerintem inkább azzal foglalkozzatok hogy olyan cég termékeit vásároljátok amely valós innovációt hoz az iparba, és minőségi programokkal látja el a játékosokat. Majd ha nem fogy annyi nyomorék cső-fps és árkádgagyi autós játék, elgondolkoznak a kiadók.
  • 74.
    2013. 05. 23. 22:13
    De akkor is.
    Régi vita már a konzol vs PC témakörben hogy mivel jobb játszani az FPS játékokat. Két ugyanolyan gép kell, két felhasználó, egyiknek bekonfigolva a gamepad a másik meg a billentyűzet+egér kombójával nekiveselkedik aztán győzzön a jobbik.
    Volt itt valaki aki még azt is le merte egyszer írni hogy ÉLETHŰBB a gamepados FPS irányítás... mondjuk miatta 2 napig csak röhögtem amikor ránéztem a gamepadra az asztalon.
  • 73.
    2013. 05. 23. 13:45
    Szefmester:

    Igen, SEGÍTHET a célzásban, de

    1. ez a te döntésed, tehát ha kikapcsolod, akkor semmi nincs
    2. a használata semmit nem garantál, ez nem hack. Ennyi erővel az akimbo ugyanúgy auto aim (mármint abban az értelemben, ahogy ti gondoljátok)


    3. Szerintem inkább magas look sensitivity és egy kis türelem kell, nem target assist.

    A játékokban egyébként inkább az a kérdés, hogy a programozók miként kezelik a laget, mintsem az, hogy ki mivel játszik.
  • 72.
    2013. 05. 23. 13:37
    Szefmester:

    Nem az a kérdés, hogy egérrel meg lehet-e verni egy kontrollert, hanem hogy kontrollerrel is lehet tisztán játszani. Aki lever valakit egérrel, az simán kikaphat kontrollerrel és fordítva. De ez qrva egyszerű, a hálókon senki nem játszik konzol vs. pc, úgyhogy a konzolhuszár abban az értelemben nem "játszik", hogy nem az egeret gyakorolta.

    PS3-nál nekem is baromi idegesítő, hogy visszavált 720-ra, de azért XBOX-on ezt nem tapasztaltam.
  • 71.
    2013. 05. 23. 12:08
    malvoisen: Akkor most segít a célzásban vagy sem?

    Pc-n is van kontroller.. szóval könnyen meg lehet mutatni hogy egy konzolhuszár multis vs PC-s multis között ki lenne a győztes.
    Én a konzolt olyan játékokra tartom amik nem jelentek meg PC-re, nem FPS, vagy TPS, és még a stílusuk is ritkaság PC-n.
    A konfigom 2008májusában vettem, és csak egy vga tápkondi halál miatt cseréltem VGA-t, meg egy SSD bővítés történt, de simán eljátszom a Crysis 2vel is. fHDben, max élsimítás nélkül. Ez még mindig egy konzolverő szint. Hiszen lássuk be a x360/ps3 játékainak a nagy többsége csak 720p-s felbontásban produkálja azt a néha már akadozós grafikát amit a PC-m 1080ban élsimítással!
    Ezt a konfigot ma már kb feleannyiért megvásárolhatnám a boltban, ami kb 80-100k lenne. Az embernek pedig akad otthon tévéje, a PC-t pedig szintén rá lehet cuppantani ahogy a konzolt is.
  • 70.
    2013. 05. 23. 11:17
    Egy kis iskola nem ártana. Amit ti "auto aim"-nek hívtok, az a "target assist" ami teljesen más...Egy kicsit az ellenfél felé fordít, HA KÖZEL VAN (!), illetve lassítja a look-ot (alacsonyabb sensitivity), mikor célzol és KÖZEL VAN (!) az ellenfél. Nagyjából ennyi. Ja igen: az auto aim egy hack, a target assist egy feature a konzolokon, tehát kikapcsolod, ha akarod.

    Előny:
    Nem rángatod össze-vissza a kontrollert, ha még béna vagy.

    Hátrány:
    Ha berohan közéd és a célpont közé egy még nagyobb noob, mint te, akkor az assist a közelebbi célpontot fogja követni (arra mozdít, leszed az első célpontról, NEM BECÉLOZ), tehát véged.

    Ezek után magyarázd el nekem, hogy ép ésszel ki játszik target assisttal és hogy miért lenne könnyebb konzolon FPS-t tolni.
  • 69.
    2013. 05. 23. 01:05
    Én jelenleg PC-n játszom, de volt már pár konzolom, a legutolsó Sega Dreamcast és sima Xbox. Mivel nem akarok gépet újítani már ezért gondoltam hogy legközelebb konzolt veszek. Az tuti hogy az MS gépét kihagyom, nem szimpatikus a stratégiájuk.

    Azért multiban nincs autoaim egy normális játékban gyerekek. Nem kell ám elzárkózni mindentől ami konzol. Jelenleg is controllerrel játszom PC-n sok játékot. Ágyból vezeték nélkül sokkal kényelmesebb. Online BF persze bill és egér, na de egy GTA vagy DMC sokkal jobb controllerrel. Szokjátok meg és megtanultok lőni. Nintendo 64-en, és Dreamcasten is nyomtunk régen fps-t és nem volt autoaim... Hihetetlen hogy ezért sírtok. Innovatívabb controller az lehetne, kombinálva (kikapcsolható) Kinect-tel de látszik hogy a profit a fontos.
  • 68.
    2013. 05. 23. 00:40
    Jajj, még mindig ez a konzol vs. PC vita. Hát szvsz auto aimmal FPS-t játszani olyan, mint láncfűrésszel maszturbálni. De ha nektek ez jó...., hát egészségetekre. Még mielőtt jönne az oltás, szeretném jelezni, hogy már kipróbáltam ezt az auto aim csodát, hát hányingerkeltőbb volt mint a mákos kecskepörkölt! De biztos sokan élvezik, hogy "mozgássérültként" játszák végig az FPS-eket!
  • 67.
    2013. 05. 23. 00:39
    Andos

    Azért te elég keményen összemosod a félmilla+ PC-t a 100k-s PC-vel. 2008-as hardverrel azért nem lehet pattogni, finoman szólva... Mielőtt támadsz: igen, van XBOX-om, tudom, hogy mit tud egy PC és bármelyiket meg tudom fizetni, de leszarom (a Microsoft mesterkedése miatt eleve fájna egy WinPC-t venni, mert a pénzemet arra használnák, hogy a Win8-at emberi szintre hozzák - ezt nem fogom támogatni).
  • 66.
    2013. 05. 22. 20:33
    Mi a francnak kell ilyen "All in One" konzolt csinálni? Ki akar szkájpolni meg videót készíteni arról, ahogyan a nappaliban bohóckodik? Ha ez egy konzol lenne, akkor a játékokról kellene, hogy szóljon, nem a mindenféle mellékes funkcióról, amit egyébként is elérhet az ember a mobiljával, vagy egy médialejátszón keresztül és a pc-ről ne is beszéljünk.
    Pont a játékélményt kellene 200%-ra fejleszteni és minőségi játékokat programozni ahhoz, hogy elismerést nyerjenek az emberektől. Ezek az online és multimédiás funkciók max 1 hétig érdekesek, aztán ennyi.
  • 65.
    2013. 05. 22. 20:00
    Ne játszam a régi játékokkal? Vegyem meg az összes haveromnak az új zikszbokszot, meg hozzá a kedvenc közös játékunk legújabb részét, hogy tudjunk együtt játszani? Az aztán marha életszerű, hogy 8 konzol van az asztalomon... Pofátlanság ennyi év után ennyit lerakni az asztalra. Pedig már majdnem megtértem a konzolok világa felé. De ennyi fejlődés, és még mindig nincs bill+egér? Hát én nem fogok auto aimmal FPS-ezni...
  • 64.
    2013. 05. 22. 19:51
    Srácok bemutatom nektek a pc-t! lehet rajta filmet nézni, netezni, skypeolni, játszani, sőt pornót nézni is. És minden funkció megtalálható benne már évek óta, amikre most gyúrnak keményen a konzolok, amiket kb. az emberiségre nézve jelentős felfedezésnek mutatnak be.
    A játékok több mint 10 évre visszanyúlóan kompatibilisek a pc-vel, tudok rajta osztott képernyőn mással is foglalkozni, egy korszerű vidikari meglétével, ott a full HD ami játékokra nézve a mostani konzolokkal szemben igen csak aláz látványban. Mi kérdéses még? Ja a design! 7k-ér olyan gépházat kapok hogy még a faszom is feláll rá. Na lássuk mi van még itt a hozzászólásokban. Olvéz on! Hát pc-n továbbra sem fog kelleni internetkapcsolat, hogy játszhass. Sőt fennmarad az a lehetőség is, hogy ha nincs a játékhoz demo, már pedig sokhoz NINCS! ÉS kurvára bejön a trailer alapján, de nem akarom a taknyommal síkosítani a betont, mint a koloniál márinznál, akkor letőtöm oszt kész. Ha tetszik megveszem. Jajj kalóz vagyok ne ítéljetek el...
    Akkor még ott van a kontroller vs egér+bill. Hát nekem van több éves tapasztalatom mindkettőben, ezért azt mondom hogy van ami kontrollerrel kényelmesebb mint a hack n' slash, van ami az egérre, mint az fps! Ja de te kontrollerrel is király vagy a bf-ben? Megnéznék egy pro pc-s, meg egy pro konzolos deathmatchet. Hát de pc-n ott vannak a csalók! Mert konzolon nincs egy se? Szóval az ilyen pc vs konzol vitákat bírom mikor már az utóbbi az elején elvérzik sok tekintetben. Mit mond erre egy konzolos? Há de az ikszbox ócsóbb. 100k-ér olyan gépet rakok össze, ami a játékosok igényeinek nagy részét kielégíti. Ráadásul egy jó erős 2008-as konfig is jó akár játékra... Ezzel szemben, vegyem meg majd az új konzolt, és ha nincs a háztartásban megfelelő tv, akkor azt is, plusz azokért a játékokért is fizetnem kell, (általában többet mint a pc-s játékokért) amiket csak ki akarok próbálni. Az Xbox live-ról nem is beszélve.
    Annyit aláírok, hogy sok játék konzol exkluzív. Most a bejelentéseken kapásból egy csomó fel lett sorolva, amit nem értek mire fel, mivel a fejlesztések gördülékenyebben fognak menni, így az átportolás sem lesz komoly akadály, a hírek szerint.
    Ja és még valami. djgeg te egy seggfej vagy!
  • 63.
    2013. 05. 22. 17:44
    Nem nyűgöztek le az eddigiek, mindenesetre várjuk ki a végét mi lesz belőle. Ez a TV, meg Media Center a kutyát nem érdekli, felesleges volt jóformán erre építeni az egészet, a Föld nem csak az Amcsikból áll...
  • 62.
    2013. 05. 22. 17:30
    Xbox One helyett inkabb Xbox USA edition -nak kellene hivni, latszik hogy az amerikai piacra gyurnak, europaban ennek nem lesz nagy sikere, japanrol nem is beszelve. Ugy latszik MS koveti az Apple strategiajat
  • 61.
    2013. 05. 22. 17:25
    és pont ezért nem kell gamer szemszögből messzemenő következtetéseket levonni egy rövidke bemutató alapján
  • 60.
    2013. 05. 22. 17:21
    Épp az egyéb funkciók azok amit pont leszar egy gamer és csak vesztegetik vele az időt..
  • 59.
    2013. 05. 22. 16:55
    Egy konzol bemutató lehet, hogy izgalmasabb egy csomó játékreklámmal telerakva, csak éppen pont nem az a lényeg, hiszen játszani minden konzolon lehet, a verseny maximum az egyéb funkciókban van.
  • 58.
    2013. 05. 22. 16:34
    Svindler:

    Nem is mondtam, hogy tetszett volna, épphogy fordítva, viszont nem éreztem semmivel se rosszabbnak a Sonysnál (itt legalább nem kellett végigszenvedni egy babatáncot) - ezért is lep meg, mennyire "Xbox szar, PS4 a király" hangulat jön le a cikkből és a kommentekből.
    Azt meg még mindig nem értem mi a probléma a TV, TV - vel. Igen, az előadás legalább fele erről szólt ... és? Akkor most már megcsappanik a játékfelhozatal és kötelezően kosármeccseket kell nézned rajta? A 3rd party címek ugyanúgy fognak rá jönni, és ha nem hazudnak végre ráfekszenek a belsős címekre - ami nyilvánvalóan rájuk is fér. A negyven éves apukák meg majd inkább választják ezt a PS helyett ,mert így mennyivel jobb lesz nekik is.
    Kaptunk játékbejelentéseket? Kaptunk. Kaptunk teasereket? Kaptunk. Nyilván sokaknak hiányzott, hogy kihirdessék a Destiny vagy a Watch Dogs erre is ki lesz adva (noha amúgy is tudja mindenki) vagy, hogy majd lesz egy új Halo meg Gears (erre is csak az újszülött nem számít) - de erre lesz az e3 meg az összes többi játékshow megjelenésig. Mindenestre az általad felsorolt játékok mennyisége sem sokkal több (majdnem semmivel se) mint amennyit tudunk, hogy lesznek boxra.
    A szolgáltatásokról meg annyit, hogy engem konkrétan a tegnap mutatt TV-s funkciók legalább annyira bizsergettek meg mint a Sony "játékosoknak" szánt featurjei - nem kevés pénzt mernék rá tenni, hogy a célközönség 15 év feletti része ezzel kapcsolatban hasonlóan érez.
  • 57.
    2013. 05. 22. 15:57
    Elhiszem, hogy nagyon okos vagy és intelligens, ez látszik a stílusodból, amivel próbálsz kommunikálni. De nem ártana kicsit gondolkozni. 4k azért se fog elterjedni, mert akár 3-4 év múlva se lesz rá nagy igény, mert nem fog olyan gyorsan terjedni a tévé. Ráadásul túl nagy erőforrást zabálna.
  • 56.
    2013. 05. 22. 15:54
    Én csak annyit mondok.
    Nekem nem elég a 24-30 Fps
    Köszi csá
  • 55.
    2013. 05. 22. 15:46
    Mert olcsóbb lesz
  • 54.
    2013. 05. 22. 15:44
    djgeg: mert nem bírja el a hardver, egyik sem. A PS4-en demózott Killzone is valsz 30fps-es lesz 1080p-ben, a 4K meg négyszer annyi számítási kapacitást igényel.

    Blade0012: most őszintén, mondd, hogy téged lenyűgözött az előadás. Ugye hogy nem. A Sony-s dagályos, és így a végére unalmas lett, de ha már a játékokat kérdezted:
    Bemutatott exkluzívak: Knack, Killzone - Shadow Fall, Driveclub, inFamous: Second son, The Witness (indie, de anno még úgy volt konzolok közül PS4 exkluzív),
    Ezen felül volt rizsa a Blizzarddal, hogy jön a Diablo III, Bungie-val a Destinyről, Watch Dogs bemutató, Media Molecula bohóckodás, meg igéretek a Quantictól és a Squaretől.
    Ami viszont (szvsz) ennél is fontosabb, az az élő bemutatója a dolgoknak, az Xbox revealen csak videókat láttunk, abból se sokat. A PS Meetingnek nagyobb része szólt a játékokról mint amilyen hosszú az Xbox reveal volt. Ha ezektől a tényektől fanboy leszek, akkor az vagyok Borzasztó nagyot kell villantania az MS-nek az E3-on, hogy feledtesse a tegnapi TV, TV-t. Igazából kicsit szkeptikus vagyok már, hogy sikerül-e nekik, de azért remélem igen.
  • 53.
    2013. 05. 22. 15:23
    djgeg

    Bár mondtál néhány igazságot amivel egyet értek, de nagyon xbox fan stílusban írsz mindent és beszélsz is itt ott hülyeségeket.
    Főleg a 4K terén. Playstation 4 már egy ideje be van jelentve, és sok helyeken ilyeneket írnak: "The console isn't designed to run 4K video games."
    Csak 4K-s filmeket fog támogatni, a film és játék között azért van különbség.
    Nem beszélve arról, hogy a 4K-t támogató TV jelenleg 4 és 6 millió forint között van, szóval... ööö, hogyan is jövök ki jobban így mint PC-vel?
  • 52.
    2013. 05. 22. 15:14
    Egy ilyen cég ne telepítsen megfigyelőkamerát a lakásomba:

    "Az Ars Technica című amerikai technológiai hírportál munkatársai egy kiberbiztonsági szakértővel közösen a Skype-on négy különböző linket küldtek egy felhasználótól egy másiknak. A hiperlinkeket kizárólag a tesztelés céljából hozták létre. A vizsgálatok során kiderült, hogy két webcímet hamarosan felkereste a Microsoft egyik számítógépe, feltehetően automatikus ellenőrzés céljából."

    [origo]
  • 51.
    2013. 05. 22. 14:38
    Miért ne lennének majd 4K Felbontású játékok Boxra meg PS4-re Szerinted az 5-8 éves ciklusában majd leragad a full HD-én? Magyarán 16 éven és 2 generáción keresztül csak Full HD támogatás lenne???
    Ne legyetek már hülyék bazeg....
  • 50.
    2013. 05. 22. 14:33
    "A PlayStation Meeting a gépről, a játékosoknak szánt lehetőségeiről és a játékokról szólt"

    Valószínűleg valami teljesen mást néztünk, mert semmiféle játékdömpingre nem emlékszem a Sonys oldalról, sőt játékos szemszögből legalább annyira szegényes volt a PS$ bejelentés mint a tegnapi - legalábbis ezerszer látott engine demók vagy fejlesztői ígéretek, hogy majd tőlünk is kaptok valamit szerintem nem tartoznak ide - ígéret meg itt is volt (15 exkluzív piszkosul jól hangzik, remélhetőleg nem 10 dolcsis letölthető/kinectes szemét lesz a háromnegyede), annak meg nyilván sok értelme lett volna, ha a 3rd party játékokat itt is demózzák. Arról már nem is beszélve, hogy egy bejelentésnek - ráadásul pár héttel az e3 előtt - nem is kell erről szólnia.
    A médiacenteres önfényezésnél (ami egyébként jelenleg is a box legnagyobb előnye a konkurenciával szemben - nyilván nem nálunk, de ez ebből a szempontból lényegtelen - micsoda meglepő, hogy ezen a téren hoznak leginkább innovációt -> ami természetesen implikálja, hogy csak amerikaiaknak készül a gép) meg tényleg sokkal unalmasabb volt a Sonys "szósöl szósöl szósöl" maraton. Igen, végre egy beszámoló, amit nem fanboyok írtak ...
  • 49.
    2013. 05. 22. 13:56
    Végre nem egy seggnyalós indexes, hvg-s vagy origós cikk. Tömören összefoglalva kaptunk egy pc-t 2008ból egy komolyabb tv tuner kártyával. A 8GB ramból minimum 3-at meg fog enni a 3 különböző OS amit ráraktak. Használt játékokról illetve arról, hogy a haver kölcsönadja neked az egyik játékát, hogy kipróbáld le is lehet tenni. Kötelező aktiválni a játékokat egy accountra, hogy használhasd, és ha más akarja használni a saját accountján akkor fizetnie kell érte. Ezt max úgy lehet megkerülni, ha a haverod accountjával jelentkezel be a saját konzolodon.

    Viccnek tartom ezt a big brother elképzelést amit elindított a microsoft már az első kinecttel. Lassan be kell látnunk, hogy ez már rég nem a játékokról és a játékosokról szól.
  • 48.
    2013. 05. 22. 13:52
    Valahol én is ott fordultam le a székről, mikor mondták, hogy: "rocket science-level stuff".
    Annyira túlsztárolták a gépüket, hogy "legjobb" "világ első" "nincs ennél jobb", stb...
    Túl nagy szavakkal dobálóznak, túlságosan istenítik magukat, ez lehet a vesztük. Nagy elvárások, nagy bukás lehetőség.
    Bár ki tudja, nyűgözzenek le...
  • 47.
    2013. 05. 22. 13:38
    Vártam a bejelentést (mondjuk nem annyira, mint a PS4-ét), hátha valami jó dolog lesz, de szerencsére teljes csalódás volt, így nem fog Xbox One-ra fájni a fogam, elég lesz csak a PS4.
  • 46.
    2013. 05. 22. 13:37
    Engem nyugtalanítana ez az always on kinect kamera. Egy kis hekk, és bárki láthatja, mit csinálok éppen a szobában.
  • 45.
    2013. 05. 22. 13:16
    Ugyanazt érzem, mint a PS4-nél: kötelező teljesítmény face lift, kis tweak a kontrollerrel, social és YouTube hókuszpókusz és slussz. Maguk az "újítások" jelentéktlenek, olyan dolgok iterációi, amik már más termékekben benne vannak: 2000 euróért a Samsung okostévék már tudják a Skype, hang- és mozdulatvezérlés, illetve az egyéb stream funkciókat. Két év múlva már az 500 eurós tévében is benne lesz mindez és egyébként is teljesen mindegy, hogy a technológiát a konzol vagy a TV kezeli-e, mert utóbbi mindenképpen kell hozzá.

    A Kinect elvileg hat embert kezel, meg pulzus, meg édzsdí, nekem monjuk az is elég lenne, ha egy játékos minden mozdulatát lekövetné, kettőt pedig nem keverne össze. A Kinect Skype baromira nem újítás, csak egy letiltott 360 feature engedélyezése.

    Az all-in-ONE egyébként egyből nem igaz, ha kell hozzá set top box, továbbá az erősítőre még mindig szükség lesz hozzá, ha jól értem. Arra is kíváncsi vagyok, hogy a tápot sikerült-e már a házba tervezni...

    A next-gen teljesítménynek örülök, a Kinect talán tényleg jobb lett, de a többivel engem ne hülyítsenek. Ha lement a hype, az ár és játékok is lesznek, akkor majd talán, addig is jó lesz a 360.
  • 44.
    2013. 05. 22. 13:03
    Nem igazán lesznek 4k-s játékok boxra (bár félreértés ne essék, PS4-re sem), max a kevésbé hardverigényes példányok.

    A fejlesztés csak az SDK-tól függ majd, mert az architektúra ugyanaz. A multiplatform fejlesztők nagyon örülhetnek, nem lesz nehéz portolni.

    És csak apróság, de az All-in-one cucc kapásból három részből áll (One, Kinect és a TV egység, amit alapból nem adnak hozzá).
  • 43.
    2013. 05. 22. 12:53
  • 42.
    2013. 05. 22. 12:29
    De még mindig héthúszpééé...nevetséges
  • 41.
    2013. 05. 22. 12:19
    Most őszintén? Kit érdekel a kinézete? Nem az hajtja a játékokat (amiktől nem dobtam magam hanyatt a bemutatón, hülye sportjátékok, Forza 37 és CoD 89).
    Majd kiderül melyikre könnyebb fejleszteni.
  • 40.
    2013. 05. 22. 12:10
    4k-ban fogja futtatni? Erre nem fogadnék.
  • 39.
    2013. 05. 22. 12:09
    1.a COD még nincsen kész így nem lehet megmondani róla hogyan is néz ki valójában majd ha a FULLHD-s monitorodon/TV-den nyomod majd akkor lehet mondani hogy szar vagy sem.Ráadásul még fullhd-s video sincs róla.
    2.A Trailer pedig nagyon is szuper lett sokkal jobb volt én szerintem mint a battlefiel4.
    3.Maga konozol még akkor sem kéne ha ingyen dobnák utánam,ez az egész szaros xbox reveal csak marketing szarság volt, meg húú újfajta SKYPE na az nagyon kell a gamereknek,meg a tv-s szarság és kinek van kedve egy xboxal beszélni állandóan de most komolyan?XBOX-ONE név is elég szánalmas csak úgy mint a kinézete.
    5.Egyetlen 1 pozitiv dolog a gépröl az a multitasking volt semmi más,igy már lehet leírást olvasni a játékhoz.
    6.15 exclusive játékról meg annyit hogy fogadjuk hogy 2-3 év múlva mindegyik kijon PC-re és PS4-re is.
    7.Azért a PS4 sokkal szebb volt grafikában,meg azért volt pár fejlesztő akik mondták hogy a PS4-nek van max 2 év elönye a PC-vel szemben, mint ahogy kb a PS2-nek is volt anno.A PS4 1 vérbeli konzol lesz talán 1 méltó utodja a PS2-nek.
    7.Csak annyit tudok mondani hogy xbox GO-HOME!
  • 38.
    2013. 05. 22. 12:03
    Még jó, hogy az amerikaiaknak készül(t).... Több konzolt ad el ott mint a világ többi részén. Akkor meg?
    Anglia, Németországban lévő TV szolgáltatások, kompatibilisek ezzel. Értelmesebb TV okos TV ék is jók lesznek hozzá. Aki akara me tudja oldani. Ja hogy nincs TV műsor meg ne láthatod a X nyomi magyar focista eredményeit mint a Demoban... Pfff...
    Azért lett One mert All in ONE. Leválthatja a Bluray lejátszót a setopboxot, okos TV ét(maga a TV funkcióit) Média/hálózati lejátszó.
    Ez már 3-4 eszköz. Az hogy neked nincs ilyen vagy ennyi eszköz a TV alatt az nem azt jelenti, hogy hülye a MS.
    Hardver. Jó ez... Azt meg fpleg ne felejtsük el, hogy 4K támogatott... Késöbb akár 8K. Azok mellet, hogy ilyen felbontás mellet is futtatni fogja tundi a játékokat még 5-8 évig. A PC meg megrecsenne egy jobb játéknál 4K ban(ugyan olyan grafikai beálításokkal). Mindazok mellet, hogy média center-ként kapsz egy Bluray lejátszót ami 4- majd talán 8K támogatott!!! Egy egy ilyen bluray/média player ami majd megjelenik önmagában lesz 40-60.000 Ft.

    Cloud. Ha nem tetszik költözz a déli sarkra egy Igluban, arra még a kutatók se járnak. Hajrá.
    Erre felé megy a világ. Nem tetszik? Ki nem szarja le.
    Xbox oda is fog menteni. És?
    Állandó net kapcsolat nem kell majd? Nem... Telepítéshez sem no meg játék kezdéshez sem. Az MS a játék gyártójára bízzák, hogy mihez kell majd net a játéknak. Azonban az eljén úgy se fogja semelyik meglépni a "teljes" netfüggőséget.
    Nem tetszik a net függőség? Szomáliában élsz? Nem. Akkor meg?
    Állandó net kapcsolatos szarral se lenne semmi baj. ( Persze nem úgy, hogy véletlen elmegy a net 1 secre akkor már kidob pl single playerből.) Multihoz meg édes mind1.(BTW ez Softvergyártói nyomás a játék kalózkodás ellen ennyi... Nem az MS találta ki az ilyesmi rendszert a kisujjából)

    OS: Win8 Kernel... És??? Ha hülyék vagytok akkor pofa alapálássba, Xbox 360 is win es kernelen alapult. Win 8 kernel nem azt jelenti hogy Win 8 fut rajta...

    HDMI csatik, Kell a több mert média központ szerepként kell a bemenet is.

    Grafika... Most komolyan vitát kell nyitni arról, hogy mit jelent egy konzolon agyon optimalizált hardveren egy agyon optimalizált játék? 5-8 év múlva az akori átékokat is futtatni fogja méghozzá már 4K ban... Dobj össz egy PC ét majd 130-150 E ért ami akár most tudja ugyan ezt... Nem hogy 8 év múlva.
  • 37.
    2013. 05. 22. 11:50
    Nagyon úgy néz ki hogy ebből PS4 vásárlás lesz Pedig reméltem hogy azért foglalkoznak még a gamerekkel, de nem így jött le, talán az E3-on majd mutatnak valamit, mert ez Nulla!
  • 36.
    2013. 05. 22. 11:47
    @CyberPunk666 - 2013-05-22 11:30:43

    "Az, hogy miért nem mondanak azt ők tudják, lehet valami nem az igazi ott, de tényként kezelni valamit amiről nem esik szó? Akár az is lehet, hogy valami nagy durranás amit ezért tartogatnak későbbre, majd kiderül, addig maximum azért lehet anyázni, hogy titkolóznak, de tényként kezelni az ismeretlent..."

    Nos ebből talán következtethetek arra, hogy nem nézted a közvetítést, ahol tényként közölték a hardware tulajdonságait, nem fogják neked megmondani melyik szériás milyen technológiával készült amd procit raknak bele, majd ha szédszedi valaki többet tudunk meg valóban.

    360-nál sem mondák el hogy IBM Xenon prici van benne 512mb ram és az első genráció lefog olvadni mint egy reaktor mert spóroltunk a tervezési költségeken.

    Nem leszólásként, csak a hardwarerről már tudjuk mi van benne.

    A cloud meg csak úgy jött , csak ebből látszik szerintem az Always On

    Lehet nem ide vág de "ölni" tudnék egy jó pc áráért amit én rakok össze, de mivel nincs lóvé ezért marad a feltört 360.
  • 35.
    2013. 05. 22. 11:43
    CyberPunk666

    Persze, az jogos, sok részletét a gép működésének még nem lehet készpénznek venni. Anyázni pláne nem kell, de ha valaki az üzleti életben sok dolgot hagy lógni a levegőben (gondolok itt az állandó netkapcsolatról szóló pletykákra például), akkor a végeredmény is kérdéses lehet.

    Már nincs sok idejük, hogy változtassanak a dolgokon, ha Karácsonyig ki akarják hozni a gépet. (alkatrészek sorozatgyártása, átfutási idők, stb.) Akkor meg miért nem lehet kiállni, és elmondani, hogy xyz hardver lesz benne, és ekkor meg ekkor kell netkapcsolat a géphez?
  • 34.
    2013. 05. 22. 11:30
    Mondj egy üzleti vonalat ami nem a fejjük meg a vásárlókat elvre épül?
    Bár igazából ezzel kapcsolatban nem is írtam semmit. Nem tudom, hogy jön az én hozzászólásomhoz a "cloud powered".

    Az, hogy miért nem mondanak azt ők tudják, lehet valami nem az igazi ott, de tényként kezelni valamit amiről nem esik szó? Akár az is lehet, hogy valami nagy durranás amit ezért tartogatnak későbbre, majd kiderül, addig maximum azért lehet anyázni, hogy titkolóznak, de tényként kezelni az ismeretlent...

    Én csak arra akartam rávilágítani, hogy olyanokon megy azt anyázás és a sírás amiről szó sem volt. de sokan tényként kezelik.

    A dolog meg nem konkrétan neked szólt és volt más aki leszólta, hogy win8 alapú.
  • 33.
    2013. 05. 22. 11:30
    A legnagyobb fail az volt, hogy akik viccboxon nézték a műsort azoknak többször leállt a közvetítés, mert az előadás szövegéből egy csomó hangparancsot értelmezett!

    http://www.polygon.com/2013/5/21/4353010/kinect-trouble-xbox-one-reveal
  • 32.
    2013. 05. 22. 11:23
    @CyberPunk666 - 2013-05-22 11:07:35

    Ne haragudj de a videóban az arcodba nyomja hogy "Cloud Powered" ha ez nem mond el neked semmit az M$ fejjük meg a vásárlókat üzleti vonaláról akkor nemtom hogy mi.

    COD gameplay volt vagy nem!? Viszont abban igazad van hogy majd E3-on minden kiderül

    Ha nézted volna a Reveal Live Streamet akkor láthattad volna hogy elmondják milyen hardware van benne: 8 billió tranzisztor 8gb ram 500 gb hdd ennél többet meg hülyék lennének elmondani azért erre az M$ odafigyel.

    Nem, a Sony jelentette csak be az M$ be is mutta a gépet.

    A csempés render pont hogy konzolhoz meg tablethez illik szerintem, itt jól is mutat ez zaver engem a legkevésbé
  • 31.
    2013. 05. 22. 11:20
    CyberPunk666

    Jogos észrevételek (bár a fórumokon hol nincsen túlzás), de nem gondolod, hogy ez volt az egyik legjobb alkalmuk arra, hogy tisztázzanak sok kényes kérdést (hardver, állandó netkapcsolat, stb.)?
  • 30.
    2013. 05. 22. 11:19
    még a játék részét megértem h vki lusta pc-t venni, összerakni, és néha szenvedni vele, de ezek az egyéb multimédiás dolgok... a mai tévékben ezek már be vannak építve nem?
  • 29.
    2013. 05. 22. 11:16
    Akkor se kéne ha rámerőszakolnák. No meg ha GTA5-el akarok játszani majd, akkor azt el se viszi mert nem működik rajta az X360 játék. Pedig szinte egyidőben jönnek ki. 2 konzolt meg nem tartanék egyszerre.
  • 28.
    2013. 05. 22. 11:14
    Vélemény folytása:

    PC vs Console:

    Szóval 12 éves vinnyogó pöcsök mindenhol vannak "ezeket" mind két platformon tudod némítani. A probléma a cseater, hackelő pöcsökkel van, gondolom halottatok a BF3 legális cheatről??? ha nem: /watch?v=FzOiaHU2YoI UNDORÍTÓ, de persze ezt joy moddal konzolon is el lehet érni. Problémák lesznek mindenhol csak lehet a pc-n kicsit több van belőlük


    Visszatérve a témához: c4eva htörd fel az új xboxot!!!
  • 27.
    2013. 05. 22. 11:07
    A microsoft semmit nem mondott a hwről
    fórumon: Köcsög ms bukás a gddr3 miatt.

    Az új xbox bemutatóján az újdonságokat mutatták be, nem azt amit minden konzol magától értetődően tud (játékok).
    fórumon: Nem is lesz játék ezen a szaron, csak médiabox, meg set-top-box egyben, jah és nem PC (minden konzolos hír alatt elmaradhatatlan a nem PC kifejezés)

    A két gépet eddig csak bejelentették
    Fórumon: Ez meg az leveri a másikat, ezért meg ezért alázás lesz

    Win8 alapú lesz rajta a rendszer (már az előzőn is a kinectes programok irányítása csempével történt)
    Fórumon: win 8 lol tuti bukás, kinek kell (az előző verzióban bevált) csempés vezérlés. Hiszen ha kattintva nem tetszik valakinek aki már látta videón, akkor tuti itt is szar lesz. bukás az egész.
  • 26.
    2013. 05. 22. 11:05
    Az én vélemányem:

    A 360S jobban néz ki mint ez a doboz, semmi egyéniség és egyediség nincs benne, hogy ha valaki meglátná a nappalimban és mondaná XBOX ONE OMG, helyette ezt mondaná Új BlueRay lejátszód van?

    Hardverileg nincs benne semmi gond csak hova az a sok csatlakozó a átoldalon, ha jól láttam a live streamben teganp akkor 2 db hdmi csatlakozó lesz rajta
    Valamint nem mondták hogy mennyi ideig tudunk gameplayt rögzíteni?

    Az meg teljesen gyanús hogy folyamatosan a cloud-ról pofáztak hogy ha a haverodhoz átmész minden cuccod ott lesz az xbox-án a cloud miatt. Ha ez nem AlWAYS ON akkor nemtom mi ???? És ha a heveromnak fos netjevan amit csak multizni tud letönteni nem nagyon akkor 1hét milejön az én COD Chost játékom lejön nála ???? Adathordozó oké BR de aktiválni kell a gamet? Hát minden jel erre utal a cloud folyamatos ismétélgetésével, csak ez a felpuhítása a közönségnek, hoyg az E3 ne érjen senkit nagy meglepetés

    Nehogy már az Xboxon keljen skypolnom, pchez már mióta lehet 1080p kamerát kapni, aztán a minőség úgyis a neten múlik .

    A joy jól néz ki, de a mostaninak a d padját kelett volna átszabni meg integrálni egy aksit szabvány töltési lehetőséggel.

    Azt meg nem értem hogy minek az a roahdt kinek hogy másodpercenként nemtom hányszor vesz mintát rólad és a demoban még így is szar a felismerés menete

    Az egész bemutató meg egy nagy kamu volt, egy csávó váltott képeket a függöny mögött.

    Az új cod meg szarabb lesz mint volt, de persze az összes amerikai kis csicska youtube nagyágyú megveszi és rábeszéli az összes rajongóját hogy vegye

    Szerintem a SONY csinálta jól, hogy nem mutatta meg a konzolt és várt mit húz elő az MS. Ez eddig M$ FAIL, Hajrá SONY!!!!
  • 25.
    2013. 05. 22. 11:00
    Lazahunter

    Fogadni merek, hogy nagy konzolos vagy...
  • 24.
    2013. 05. 22. 10:53
    Kiváncsi vagyok, hány kutyát fognak mostanában Xboxnak elnevezni (Xbox ül! Xbox, takarodj!). Ja, és valaki gyorsan védesse le azt a fajta távirányítót, ami a gombok megnyomására beszél, milliomos lesz.
  • 23.
    2013. 05. 22. 10:51
    Ami elég nagy baj amúgy, hogy az összes játék szinte csak átirat, mert bármennyire is jók a gamepadok a legtöbb játékban egyszerűen lassúak, ellenben billentyűzet-egérrel meg irányíthatatlan.

    Az egyetlen megoldásnak azt látom ha a konzolokhoz is adnának ki egér és billentyűzet támogatást így kötelezve a fejlesztőket arra, hogy ezekkel a perifériákkal is játszhatóvá tegyék a termékeiket.
  • 22.
    2013. 05. 22. 10:38
    Biztos nem lesz ez gyenge gép. Ez konzol,nem PC-s hardver követelmény kell,hogy jól menjen a játék. Félre értés ne essék,SZINTE MINDEN ÚJ JÁTÉK PROGRAM, az új konzolokra fog megjelenni,max. PC-re csak átírják később. Az ,hogy a SOny vagy az MS vasa lesz a jobb,majd a játékok minősége fogja eldönteni. Olyan 120-150e lesz egy ilyen konzol,ez nem ilyen 12 éves gyerek szintje.... A mostani generáció nagy többsége szintén nem a tinik soraiból kerül ki,ez valaki régi tévhit pc-s körökben. Az oroszok szereztek képeket a vasról,szétszedve is,belinkelem,mert nem mutatták sehol még nagyon.

    http://i0.wp.com/www.hackfaq.net/wp-content/uploads/20130514-XBOX-ONE-TEARDOWN-014.jpg?resize=509%2C340

    http://i2.wp.com/www.hackfaq.net/wp-content/uploads/20130514-XBOX-ONE-TEARDOWN-015.jpg?resize=509%2C340
  • 21.
    2013. 05. 22. 10:19
    Benny :
    Az amiket beletettek nem "kerul" penzbe.
    A visszafele kompatibilitas viszont igen.
    Mert ez a vas gyenge az emulaciohoz, beleepiteni egy xbox 360at meg vagy 60 rugoval megnyomna az arat.
  • 20.
    2013. 05. 22. 09:58
    Nesze semmi, fog meg jól. Ebből a sok felesleges dologból amit belepakoltak tényleg megcsinálhatták volna a visszafelé kompatibilitást és sztem még egy designerre is tellett volna. Azért kíváncsi leszek milyen grafikára lesz képes a gép.
  • 19.
    2013. 05. 22. 09:50
    Lazahunter

    Egyezzünk meg abban, hogy mindkét tábor elég nagy részét teszik ki a 12 éves, kis, vinnyogó pöcsök.
  • 18.
    2013. 05. 22. 09:41
    A gép egyébként egyelőre vicc ... mediabox és settopbox egyben ... bár ahogy olvasom a TV-nek még külön kieg is kell, szóval a settopbox is ugrott ... ráadásul Win8 alapok? Háát.
    A kötelező kinect is borzalom, meg ahogy kinéz az is. Maga a gép is HTPC küllemet képvisel, ami még talán jó is, legalább volt lehetőségük értelmes, halk hűtési rendszert belepakolni ... remélem
  • 17.
    2013. 05. 22. 09:38
    myckie2

    Nem értem ezt az állandó visszafelé kompatibilitási kényszeredettségeteket ... most új gépen akarsz régi játékokkal játszani? Vegyél majd akkor olcsóért egy régi gépet. Architektúra váltáskor ne akarjatok már visszafelé lépni.
  • 16.
    2013. 05. 22. 09:35
    mocsok92

    "A konzol a kispulyák játéka, a PC a férfiaké"

    Mekkora hülyeség ... valszeg akkor csak véletlen, hogy a PC gaming tele van kis pisis vinnyogó pöcsökkel
  • 15.
    2013. 05. 22. 09:23
    Nagyon elmentek a médiaközpont irányába, ami, ha játékosként nem is igazán tetszik, érthető a Microsoft részéről. Tényleg elgondolkodtató, hogy egy alapvető konzol bemutatóján sokkal több időt töltenek a kiegészítők (Kinect, hangalapú vezérlés, stb.) nyomatékosításával, mint magával a játékokkal.
  • 14.
    2013. 05. 22. 09:16
    Nagyon gagyin néz ki, gyenge hardver, nincs visszafele kompatibilitás. Sony gépe bárhogy is néz ki már leveri az MS-t.
  • 13.
    2013. 05. 22. 08:42
    Sztem szép, letisztult, egyszerű forma. Bár azt nagyon elcseszték h nem kompatibilis visszafele. Bekell újítanom rá.

    ui.: Eladó Xbox 360 slim 4 GB, vezeték nélküli karral és 3 db játékkal (Forza 4, UFC Undisputed 3, NFS Pro Street)

    érdeklődni privátban
  • 12.
    2013. 05. 22. 07:30
    Inkább rágyúrtak volna a visszafele kompatibilitásra. Az nem jut eszükbe hogy az a hülye barom vásárló egy nap kedvet kap egy régi játékkal is játszani? Ehelyett lesz hangvezérlés ami huszadjára megérti amit mondasz neki mert ugyé 2-3 nyelven értenek ezek gondolom nem tanítható lesz mert az nem divat. Pedig akkor a nyelvekkel se kéne foglalkoznia gyártónak hanem betanítja a paraszt hogy ha ezt mondom akkor ezt csináld. De a hanggal vezérlés is olyan hogy első 3 percben élvezkedik rajta az ember aztán megunja, meg feleslegesen se szeret beszélni senki, inkább gombokat nyomkod.
  • 11.
    2013. 05. 22. 07:25
    Xbox ONE. Elképzelem, ahogy majd amerikában magyarázhatja ékes angol nyelven a gyerek, hogy most akkor "Xbox one" ra vagy "Xbox 1" ra gondol (Nem, nem az a "ván", hanem amelyik még a 360 előtt volt" ... grááhhh)
    És igen, én is egyszerre akarok filmet nézni, meg böngészni, mert a film úgysem érdekel annyira, hogy figyeljek is rá ... ekkora ötleteket, komolyan (tudom, hogy csak egy példa volt).
  • 10.
    2013. 05. 22. 07:15
    De ha ennyire gyengébb lesz az Xbox vas akkor bizony a PS4-esek és a PC-sek is szívni fognak... Ez nem jó hír. Ugyanis GDDR3 csúnyán visszafogja a videókártyát fullHD-ben...
  • 9.
    2013. 05. 22. 06:34
    Több hátránya van mint előnye. Az se világos hogy állandó online kell e vele lenni.
  • 8.
    2013. 05. 22. 05:15
    Vélemény + info:

    http://bit.ly/16MjBZK
  • 7.
    2013. 05. 22. 01:53
    ezaaaz! adjunk ki egy új konzolt, gddr3 memóriás videókártyával! gyökerek. remélem a sony csak azért is rákontráz. bár nem csípem a konzolokat, az utolsó egy sárgakazettás nintendo volt. A konzol a kispulyák játéka, a PC a férfiaké
  • 6.
    2013. 05. 22. 01:48
    PS4 Wins!
    Flawless Victory
  • 5.
    2013. 05. 22. 01:48
    xX az eddig bemutatott részletek a PS4ről nem éppen bakelitlejátszót sejtetnek. Szerintem a MS-nek nincs is gépe egyáltalán, majd az E3-mon benyögik, hogy kihagyják a következő generációt, és az új kinect meg a többi szarság egy upgrade csomag lesz.
  • 4.
    2013. 05. 22. 01:46
    Shitbox one. Ezt tényleg csak a billgates jugend tagok fogják venni.
  • 3.
    2013. 05. 22. 01:24
    De fogok röhögni mikor a sok sony fan a rengeteg vhs jelzőt skandálva meglátja a ps4 bakelitlejátszót
  • 2.
    2013. 05. 22. 00:25
    Találó a cím szerintem,nekem is ez jutott eszembe,ezek a szolgáltatások Usa piacra vannak tervezve, a nagyja tippre elérhető sem lesz mifelénk.
    De legalább aki betér ahhoz,aki vesz is ilyet,majd jól rácsodálkozik,hogy még van VHS-ed
  • 1.
    2013. 05. 22. 00:14
    És a végére egy kis rosszmájúság
    [LINK]