Kosár

A kosár jelenleg üres

Bejelentkezés &
Regisztráció

Jelenleg nincs belépve.

Válassza ki az oldal nyelvét

TERMÉKEINK

iPon FÓRUM

iPon Cikkek

Magyar narancs és mexikói búza - a tudomány két útja

  • Dátum | 2016.03.23 07:01
  • Szerző | Freelancer
  • Csoport | EGYÉB

Az, hogy miképpen lássuk el a bolygó lakosságát elegendő élelemmel, jó ideje foglalkoztatja a tudósokat. A szocialista táborban sokáig Trofim Liszenko a mendeli genetika téziseit tagadó nézetei határozták meg a kutatások irányait, míg a fejlődő országokban Norman Borlaug igyekezett kamatoztatni a tudását. Míg a szovjet tudós az érdemtelenül megszerzett dicsfényben sütkérezett, nyugati kollégája szívós és kitartó munkájával megszámlálhatatlan ember életét mentette meg. Ezért, ha eltérő okokból is, de mindketten megérdemlik, hogy bővebben foglalkozzunk életükkel és eredményeikkel.

Lássuk hát, hogyan lett a mezítlábas parasztlegényből balsikerei ellenére egy birodalom fejlődését meghatározó, megkérdőjelezhetetlen tekintélyű tényező és hogyan tette jobbá a földet egy farmergyerek, akit először fel sem vettek az általa kinézett egyetemi szakra!

Nyomorból az élvonalba

Az 1898-ban született Trofim Gyenyiszovics Liszenko előtt nem állt fényes, nagyívű, vagy akárcsak elfogadható jövő. A napvilágot a Polvata kormányzóságban lévő Karlivka falujában meglátó férfi egy szegényparaszti család sarjaként semmi jóra nem számíthatott, mert ekkoriban egy földműves birtokának átlagos mérete mindössze 1,7 hektár volt, ami azzal járt, hogy az egy szerény nadrágszíjparcellával bíró többségnek látástól-vakulásig éhbérért robotoló napszámosként kellett dolgoznia a gazdagabbaknál. Bár a kormányzat illetékesei igyekeztek javítani a borzalmas életkörülményeken, fáradozásaik nem érték el a kívánt hatást, mivel a lendületes iparosítás nem tudott segíteni a paraszti mesterségen kívül semmihez sem értő zselléreken és kisparasztokon, akik legfeljebb alulfizetett segédmunkásként találhattak állást a városokban.

Liszenko ezért fiatalsága legszebb éveit megannyi kortársához hasonlóan nyomorultan és cél nélkül, egyik napról a másikra tengődve élte le. Mindezek tükrében talán érthető, hogy a sanyarú sorsú parasztlegény miért lett az 1917 és 1921 között zajló véres harcok után Ukrajna területe felett is fennhatóságot szerző, számára a tanulást lehetővé tevő bolsevikok lelkes és tántoríthatatlan híve. Hiszen egyfelől a kommunista propaganda elhitette vele és a hozzá hasonlókkal, hogy a mélyből jötteknek joguk, sőt, egyenesen kötelességük, hogy kifordítsák a világot a sarkából és egy új életmód alapjait fektessék le, másfelől karrierje első percétől kezdve látványos és egyértelmű pozitív diszkriminációban volt része. Származása, ami korábban a legszörnyűbb átoknak bizonyult volna, csakis előnyére szolgált és az új rendszerben kiváltságokat szerzett neki. Ezért a kommunista párt utasítására egyetlen zokszó nélkül hátrahagyott mindent és mindenkit, hogy egy Azerbajdzsán területén elterülő kutatóállomáson kamatoztassa ismereteit. Itt egyből mellé is szegődött a szerencse, mivel a tél szokatlanul enyhének bizonyult, ami azzal az áldásos következménnyel járt, hogy a kísérleti jelleggel elvetett zöldborsó rendkívüli termést hozott.

A szovjet lapoknak több sem kellett, zsurnalisztáik egymással versengve zengték dicshimnuszaikat a fiatal biológusról, akinek a bemutatásakor sohasem felejtették el megemlíteni, hogy egy új embertípus, a népből jött és sorstársaiért dolgozó, a káros polgári behatás alatt álló, életidegen szobatudósok doktrínáival mit sem törődő parasztgéniuszt tisztelhetnek benne. Liszenko nem bírt betelni a méltatók kórusával és balszerencséjére addig-addig hallgatta őket, míg végül el nem hitte, hogy mindaz amit róla állítanak, igaz. Népszerűségét csak tovább fokozta, amikor hideg vízbe áztatott téli búzát vetett el és az átlagon felüli termést hozott olyan területeken is, ahol korábban csak a tavaszi búza termett meg. Bár Liszenko ezzel csak az ekkor már jól ismert, vernalizációnak nevezett jelenséget serkentette, aminek a lényege, hogy egyes növényeknek fejlődésük bizonyos szakaszában a megszokottnál alacsonyabb hőmérsékletre van szükségük, a biológus szentül hitte, hogy valami új és nagyszerű dologra bukkant.


Sebtiben felállított elmélete szerint Mendel és Darwin követői tévúton járnak, mert egyfelől az egyén tulajdonságait egyedül és kizárólag a környezet határozza meg, tehát annak megváltoztatásával át lehet alakítani egy faj génállományát. Másfelől, az egy fajba tartozók mindig és minden körülmények között segítik egymást és semmiféle, a túlélésért folytatott harc nincs köztük. Szerencséjére mindez egybevágott a hivatalos szólamokkal, ugyanis az 1920-as évek végén egyre inkább előtérbe került a gyors és radikális változtatásokra képes, gyakorlatorientált „szovjet tudomány” képe, amibe remekül beleillettek az ukrán biológus tanai. A mind nagyobb és nagyobb hatalomra szert tevő, ellenfeleitől fokozatosan megszabaduló Sztálinnak is tetszettek a merész elképzelések, így az 1929-ben a diktátor támogatását élvező, a harmincegyedik évében járó Liszenko teljhatalmat kapott arra, hogy a pár táblából álló kísérleti gazdaságok után a mind és mind előtérbe helyezett, kollektivizált termelőszövetkezetekben igazolja tételei igazát.

Hozzászólások

Nem vagy bejelentkezve, a hozzászóláshoz regisztrálj vagy lépj be!

Eddigi hozzászólások:

  • 6.
    2016. 03. 27. 16:40
    Ázsiában már az utolsó köröket futják, idő kérdése csak, hogy stabilizálódjon a helyzet.

    http://data.worldbank.org/indicator/SP.DYN.TFRT.IN
  • 5.
    2016. 03. 25. 17:40
    A becslések szerint 10mrd körül fog stabilizálódni a népesség. Annyit még a jelenlegi technológiákkal is kényelmesen lehet etetni.
  • 4.
    2016. 03. 25. 16:49
    A növekedés mindenképpen megáll valahol, 1000mrd ember tuti nem fér el.
    A kérdés, hogy még azelőtt-e, hogy felzabáltuk az utolsó moszatot is
  • 3.
    2016. 03. 25. 15:44
    A fejlett országokban már régóta inkább csökken a népesség. Az életszínvonal és az iskolázottság növekedésével a mostani szegényebb országokban is meg fog állni a növekedés. A hozamokat is bőven lehet még növelni.
  • 2.
    2016. 03. 23. 14:41
    Ahogy ő is mondta, a problémát ezzel nem oldotta meg, csak időt nyert nekünk.
    Mondjuk Magyarország "sikeresen" megoldotta a túlnépesedés problémáját, de ez egyáltalán nem jellemző a világra. Az éhezők száma továbbra is minden perccel nő.
    És mivel a hozamot nem lehet az egekig emelni, ezért senki számára nem lehet kétséges a kimenet.
    A csatát megnyerte, de a háborút végül el fogjuk veszíteni.
  • 1.
    2016. 03. 23. 13:01
    Amikor a valóság ilyen mesébe illő, nehéz megállapítani, ki volt a szent és ki volt a szörny, viszont a tanulás mindig kifizetődik.