Kosár

A kosár jelenleg üres

Bejelentkezés &
Regisztráció

Jelenleg nincs belépve.

Válassza ki az oldal nyelvét

TERMÉKEINK

iPon FÓRUM

iPon Cikkek

Játsszon a gyerek? - Videojátékokról szülőknek, nevelőknek

  • Dátum | 2015.07.26 08:01
  • Szerző | farkas.balazs
  • Csoport | JÁTÉK

Sokan ma is úgy vélik, hogy a játékok (közhellyel élve) gyerekeknek valók. Ebben a szemléletben nincs semmi eredendően rossz, hiszen a civilizációnk alapvetése, hogy a játék kulcsfontosságú a gyermekek fejlődésében és a tanulás elősegítésében (legyen szó logikai vagy sportjátékokról), így volt ez már az Ókorban is. Rotterdami Erasmus a tizenötödik században már megfogalmazta a ma divatos "gamification-mozgalom" tanait: a tanulás ne csak munka, szigor, fegyelmezés árnyékában történjen, hanem közben szórakozzunk, szocializálódjunk, játsszunk.

A videojátékokról kialakult közvéleményt és előítéleteket nagyban formálta ez az egy vonás, miszerint nevükben és tényükben is játékokról van szó. A szórakoztatás alapvető eszközeiről. Minden vita és téves következtetés ebből a hamis premisszából ered: a videojátékok teljes spektrumát nem lehet teljes egészében vizsgálni, ebből kifolyólag ítélni sem, hiszen nem mindegyikre igaz ami a hagyományos játékokra, és nem mindegyik szórakoztató. A videojátékok alig néhány évtized alatt sokkal változatosabb formákban bukkantak fel, mint azt az őket nem ismerők feltételezik, egyszerre működnek művészeti formaként, tanulási eszközként, narratív kísérletként, és sajnos az addikcióra való hajlamunkat kihasználó, pénzrabló iparágként.

Ragyogó és árnyékos világ ez egyszerre. Annyira összetett, hogy még a benne élők is eltévednek időnként. Márpedig benne élünk egy ideje: a ma gyermeket vállaló fiatalok nagy része már nyilvánvalóan találkozott valamilyen formában videojátékokkal. A nyolcvanas években született generációnak az első Nintendo és PlayStation teljesen természetes jelenség volt, a számítógépek is beköltöztek a háztartásokba, és a pasziánsztól kezdve a legösszetettebb videojátékokig mindent ki lehetett próbálni.


Egy olyan generáció követi őket, amelynek tagjai születésüktől fogva ismerik az okostelefonokat, alkalmazásokat, közösségi oldalakat használnak, tartalmakat és információt egy gesztussal előhoznak, a videojátékok pedig ott lesznek a hálószobájukban, a zsebükben, vagy ha lesújt a szülői szigor: még mindig megtalálják őket a padtársnál, vagy a sulis gépeken. Nincs ez ellen mit tenni, és nem is kell ellene tenni: ez a huszonegyedik század, és már nem fordul vissza.

Ugyanakkor még létezik (és csak most létezik) egy olyan generációs és társadalmi szakadék, amelynek egyik oldala érti és használja a videojátékokat, míg másik oldala nem érti és vagy elítéli, vagy nem is próbálja szabályozni, mert zavaros az egész.

Azt kell tehát megvizsgálnunk, hogy milyen minimális tudással kell felvérteznie magát egy szülőnek vagy nevelőnek a mai világban, hogy gyermekét eligazítsa, megvédje, és szabaddá tegye egy olyan világban, mely videojátékokkal és óriási információáradattal bombázza őket.


1. A videojátékok hatalma

Első körben érdemes leszögezni, hogy a videojátékok nem a gazdagok privilégiuma, hanem egy mindenütt jelenlevő, általánosan elterjedt médium, amely a legvacakabb mobiltelefontól kezdve jelen van szinte minden többfunkciós készüléken, és még azok a gyerekek is, akik nem engedhetnek meg maguknak videojátékokra specializált eszközöket, aktívan keresik azok társaságát, akiknél ez megtalálható.

Miért? Mit tudnak a videojátékok, amit a könyvek, filmek, vagy hagyományos társasjátékok nem tudnak? Mondhatnánk, hogy a látványos akció, a sehol nem látott brutális agresszió a vonzerő, de ismétlem: ez töredéke csak annak, amit a videojátékok nyújtanak. Vonzónak tűnhet egy gyermek számára az alternatív valóságábrázolás, de mégsem ez a kulcsa a dolognak. A lényeg mindig az irányítás.

A videojátékok önkifejezést engednek meg. A dolgok közvetlen, azonnali manipulációját. Érdekes látni, hogy a nagyon fiatal gyerekek között mennyire elterjedt a Minecraft (olyannyira, hogy nem egyszer láttam gyerekek egész sorát a könyvtárban a monitor előtt Minecraftról szóló videókat bámulni órák hosszat). A Minecraft nem szép, nem agresszív, nem akciódús. Mégis riasztóan addiktív.


A játék egyik fejlesztője arról beszélt, hogy szülőként talán felelőssége lenne arra figyelni, hogy gyermeke ne töltsön annyi időt ezzel a játékkal. De amikor az apróság bemutatta, hogy a játékban saját magától kitalálta, hogyan építsen működő vízcsatorna-rendszert, a szülő büszke volt. A Minecraft egységnyi elemek felvétele és lerakása, összetett rendszerek építése a játékban pedig összetett gondolkodást igényel. Ez magában hordozza a potenciált arra is, hogy az apró sikerek folyamán függőséghez vezessen (lásd egy korábbi cikkünket).

A videojátékok szinte azonnal ható drogként működnek, ezt kár is vitatni, de azt is észrevehetjük, hogy a fősodorbeli média gyakran, akár túlzásba esve figyelmeztet olyan dolgok miatt, hogy a gyermekek a videojátékos élményektől ingerlékennyé, agresszívvá válnak, személyiségük megváltozik, kapcsolataik megromlanak, és elindulnak szétlőni mindenkit, aki él és mozog.

De mi az igazság?

Hozzászólások

Nem vagy bejelentkezve, a hozzászóláshoz regisztrálj vagy lépj be!

Eddigi hozzászólások:

  • 16.
    2015. 08. 24. 09:21
    A videójátékok fejlesztői hatásáról: Az Ultima Underworld és a Baldurs Gate elött ülve angol szótárral a kezemben tanultam meg az angol alapjait, mert érdekelt a történet és leforditottam a szövegeket.

    Az agresszióról: Még nem voltam 18 amikor Mortal Kombatoztunk. De a megfelelő nevelés miatt tudtam helyén kezelni a dolgokat, hogy ez csak egy játék.

    Szóval nagyon sok múlik a szülői hozzáálláson is.
  • 15.
    2015. 08. 08. 10:31
    A 40 év körüli szülőknél legnagyobb talán az említett szakadék. Egy részük ugyan gyerekként belecsöppent az informatika (akkor még igencsak gyerekcipőben járó) itthon elérhető világába, de jelentősebb része kimaradt ebből. Aztán vagy beszívta őket később, vagy nem, de egyre nehezebb volt lépést tartani.
    Aki lemaradt, azok könnyen váltak elutasítókká, és esetükben az a szakadék gyakorlatilag leküzdhetetlen. Szerintem az ő esetükben fordulhat elő a túlzott (és indokolatlanul szigorú) tiltás a legnagyobb arányban. Feleslegesen generálva ezzel családon belül, a szülő és a gyerek közti feszültséget, problémát.

    A párommal megpróbáljuk megtalálni az egyensúlyt, de valóban nagyon nehéz. Általában 2-3 naponta jut a gyerkőcök eszébe játszani a tableten, fél-háromnegyed óra, amit ilyenkor engedünk, de ha nagyon belemerülnek, akkor azért mehet egy picit tovább. Viszont nincs probléma ha lejár az idő (vége a pályának), megértik, hogy ennyi, majd legközelebb megint lehet próbálkozni.

    De kell, hogy mellette legyünk képesek más szórakozási formát is biztosítani, társasjáték, színező, LEGO, kirakó, stb. Arra törekszünk, hogy ne a tabletes játék legyen a "nap fénypontja", az egész heti "jó viselkedés jutalma", mert ezzel kiemeljük a többi tevékenység közül. Ez csupán egy olyan tevékenység, ami (akár tetszik, akár nem) a mindennapjaink, illetve a gyerekeink életének szerves része.

    A szülő felelőssége óriási, de nem látom, hogy ebben olyan sok helyről kapnánk segítséget. Sok ilyen cikk, sőt sokkal több ilyen cikk, könyv, riport, műsor kellene, ami ezzel a témával foglalkozik.
  • 14.
    2015. 08. 01. 23:49
    Akivel van valami gond/nem normális, azt nem a mindenféle játék fogja olyanná tenni, amilyen, hanem már olyan. Inkább a nevelés, mit lát maga körül, barátok, gondolkodni tudás, mérlegelés stb.
    Tehát ha valaki agresszív, az a környezete miatt az szerintem leginkább, nem egy játék miatt, bár lehet a játék (főleg, ha CS, vagy Dota, meg hasonlók ) felerősíti, előhozza belőle.

    Egyébként nagyon más egy játékban agressziót, meg vért látni, mint a valóságban, ez nyilvánvaló lenne, ha valaki látott már világháborús képet, vagy videót ( nem mozifilmet) amin éppen valakit lelőnek, leszakadt végtag, vagy ott fekszik holtan mindenféle sérüléssel az utána tuti nem fog olyat mondani, hogy ő bírja az ilyesmit. (kivéve, ha orvosnak, vagy hasonlónak tanul)
    Szóval ezek után el lehet képzelni, hogy mennyivel rosszabb lehet ezeket élőben, a saját szemünkkel látni.
  • 13.
    2015. 07. 28. 19:38
    A moderált kommentedre inkább nem mondok semmit ,de ha már elítéled ezt az egészet akkor mondhatnál alternatívákat a "gamerkedés" helyett,és megindokolhatnád hogy szerinted miért is nem jó ez az egész...

    Btw a cikk nagyon jól összeszedett,köszönjük.
  • 12.
    2015. 07. 28. 17:38
    Vannak introvertált személyiségtípusok, akiknek kimondottan jót tesz és boldogságot, elmélyülést hoz bármilyen elszigetelő / magányos tevékenység. Én ilyen vagyok születésemtől fogva, rengeteget játszottam gyerekkoromban és most is, mégis van párkapcsolatom, munkám és barátaim. Legfeljebb a buli helyett egy könyvet választok.
  • 11.
    2015. 07. 28. 14:22
    "mekkora baromság ez az okoskodás a játékok fejlesztő hatása mellett." Hmm,mintha annyira nagy gond lenne ha valaki ebben szigetelődik el . Na mindegy,"egy kicsit sem" szubjektív kommentet láthattunk...
  • 10.
    2015. 07. 28. 13:25
    Ha "A videojátékok elszigetelő hatása" című részt őszintén végiggondolná a cikkíró, valószínűleg soha többen nem játszana számítógépes játékkal, pláne nem jutna eszébe, hogy egy gyereknek ez bármire jó lenne. Ám mivel a valóságra vonatkoztatott elgondolkodás nem megy ezért észre sem veszi mekkora baromság ez az okoskodás a játékok fejlesztő hatása mellett. //mod//
  • 9.
    2015. 07. 27. 17:25
    Nekem az első játékom még nagyon fiatalon (4-5)a Medal Of Honor Allied Assault(meg Spearhead,Breakthrough nem volt),a második pedig a Call Of Duty 1(united offensivet akkor nem probáltam ki) volt . FPS-en nőttem fel,mondjuk nem vagyok annyira profi CS:GO-ban,inkább a Stratégiát szerettem,akkoribban az Afrika Korps vs Desert Rats-al játszottam . Na igen.,szerintem is azokhoz nem fog eljutni,akikhez elkéne. Pl volt Általános Iskolai osztályfönököm eléggé szkeptikus volt és negatív beállítottságú volt a videójátékokkal szemben,de a TV-t imádja . Érdekes.
  • 8.
    2015. 07. 27. 13:41
    Bizony, a megírását is egy szülő kérdése inspirálta.
  • 7.
    2015. 07. 27. 13:32
    Engem a motivacios resze es a problemamegoldas fogott meg nagyon...ha kozvetve is...pl ezert tanultam meg a fel ASCI tablat, a Hexadecimalis szamokat es azok atvaltasat es egyebb nyalanksagokat. Megtanultam sakkozni is, de volt olyan estem CS-Source halopatrin amikor nem tudtak tenylegesen leloni. mindenfele csalas nelkul. En nagyon szerettem jatszani, de sajnos a prioritasok valtozasaval az ember el kell hogy hanyagoljon dolgokat....De a kitartas megmaradt, ami szerintem a legnagyobb dolog a jatekokban mert minnel nehezebb annal tobbet igenyel. Es szerintem ez a legfontosabb amit tanulni lehet.
  • 6.
    2015. 07. 26. 19:03
    Azért egy kis boosttal mi igyekszünk, hogy hozzájuk is eljusson
  • 5.
    2015. 07. 26. 18:36
    Még talán 9 éves lehettem amikor felkerült a gépemre a Soldier of Fortune, aki ismeri a játékot akkor az rögtön tudja miről van szó, ez egy afféle, ős-cod, annyi bónusszal hogy elég brutális volt, leszakadó végtagok, addig lőhetted az ellenséget amég egy halom végtagok nélküli véres paca lett.

    Namármost, 9 évesen rengeteget játszottam ezzel a barátságos játékkal, és most így visszatekintve sok alklom volt amikor szüleim is látták vagy épp én mutattam meg nekik hogy a drága kisfiuk milyen szépen trancsíroz szét egy terroristát az automata sörétssel. Betegesnek tűnhet dehát istenem, sosem volt olyan gondolatom hogy ez a társadalomban elfogadott lenne, és most sem vagyok tömeggyilkos.
    Amit előnyként felírhatok az talán annyi hogy sokkal jobban birom a brutalitás, jobban állom. Amég valaki elszörnyed egy Mortal Kombat kivégzésem, addig én csak fapofával végigtudom nézni vagy odaszólok hogy "hú ez de állat volt".
    A cikket csak dícsérni tudom, magamra tudok benne ismerni. Nagyon szépen leírt mindent a szerző. Bár ahogy már írták, sajnos kétlem hogy sokakat elérne a célközönségből.
  • 4.
    2015. 07. 26. 17:24
    Egy cikk, amit pontosan azok nem fognak elolvasni, akiknek szól
    Én mindenesetre értékelem a befektetett munkát, sok érdekes írás kerül ki mostanában.
  • 3.
    2015. 07. 26. 16:28
  • 2.
    2015. 07. 26. 13:31
    köszönöm szépen én is. sok ilyen cikkre van szükség, hogy más szemmel lássuk magunk, környezetünk és kapcsolataink.
    fontosnak tartom a másik megértését és jó irányba terelését.
  • 1.
    2015. 07. 26. 10:08
    A cikk szerzojenek (Farkas Balazs) csak gratulalni Tudok

    Magamra ismertem mint gyerek, illetve a leirt viselkedes formak bemutatasa nagyon jo iranymutatas, hogyan kerulhetok el a jovobeni problemak.
    Remelem sokan elolvassak!!! Igen fontos lenne, ha ezek a segedletek at lennenek ultetve gyakorlatba. Sok problemat el lehetne kerulni.

    Gratula megegyszer