Kosár

A kosár jelenleg üres

Bejelentkezés &
Regisztráció

Jelenleg nincs belépve.

Válassza ki az oldal nyelvét

TERMÉKEINK

iPon FÓRUM

iPon Cikkek

ECHO - A csodák rémisztő palotája

  • Dátum | 2017.10.16 08:01
  • Szerző | Morte
  • Csoport | JÁTÉK

Ősi legendák szólnak egy palotáról, amely a halhatatlanság titkát őrzi, de csak az találhatja meg, és juthat el a legmélyébe, aki érdemes rá. Az Echo történetének főhőse, En arra született, hogy felfedje a hely titkait, mégsem akart soha elmenni oda. Most százéves kriosztázisból felébredve egy űrhajón, a London nevű mesterséges intelligencia segítségével mégis elindul, hogy visszahozza az életbe barátjukat, Fostert, akinek miatta kellett meghalnia.

A lánynak nincs könnyű dolga, mert London, akinek a száz év magány sem tett túl jót, alaposan berágott rá barátja halála miatt. Kettejük beszélgetései, interakciói nagyon érdekesek, amellett, hogy jó konfliktus és feszültség források rengeteg háttérinformációval szolgálnak a játék világáról és történelméről. A szinkronhangok első osztályúak Rose Leslie ("You know nothing, John Snow") kellemesen rekedtes hangja fantasztikus kontrasztot alkot Nick Boulton (Hawke a Dragon Age 2-ben, Druth, a Hellblade: Senua's Sacrifice-ban) bársonyos baritonjával.

A hatalmas, egész bolygót beborító, lenyűgöző külsejű palota maga is egy külön szereplő. A pályák látványvilága nagyon jól megalapozza a játék hangulatát: szemet gyönyörködtető neoklasszikus palotabelsők, végtelenbe nyúló csarnokok, oszlopok, erkélyek, alkóvok ezüstben, aranyban, fehérben, zöldben, feketében. A látvány elsőre kellemes, de aztán rá kell ébredjünk, hogy minden félelmetesen egyforma, ismétlődő elemekből áll - mindez szépsége ellenére embertelenné és nyugtalanítóvá teszi ezt a környezetet. A végtelenbe nyúló, szimmetrikus csarnokok, folyosók és szobák sterilek, hidegek, élettelenek, és csak üres utánzatai a valóságnak hasonlóan a 2001: Űrodüsszeia végén látható hotelszobához.



A külsőségek és a berendezés alapján akár azt is gondolhatnánk, hogy a mennyország csarnokaiban járunk, de közben folyamatosan lefelé haladunk, egyre mélyebbre és mélyebbre, mintha a pokolba ereszkednénk le. A klasszikus irodalomban és mitológiában is találkozhatunk sok ilyen túlvilágba leereszkedős történettel (katabázis), amelyben a főhős elhunyt kedvesét akarja visszahozni, esetleg a halhatatlanságot, vagy a lét titkait keresi, és ezért nemcsak a szó szerinti pokolba, túlvilágba kell leereszkednie, hanem saját lelkének mélységeibe is. Ezekben a történetekben, ahogy az Echóban is, szép párhuzam vonható a játékbeli csaták és a főhős belső harca között. Az Echóban ez a téma nem kerül annyira előtérbe, mint pl. a Hellblade-ben, de jelenléte mindvégig érezhető.

A két karakter, a két szinkronhang, az érdekes háttér, a különleges helyszín és a jól megírt párbeszédek már önmagukban is elvinnék a hátukon a történetet, de az Ultra Ultra független dán csapat első játéka nemcsak rájuk épít, hanem egy különleges ötletre is, amely a játékmenet alapját képezi, és alaposan megbolondítja a lopakodós/FPS műfajt. Ebben a stílusos sci-fiben tudunk lőni, osonni, futni és a szokásos akció/FPS/lopakodós játékokra jellemző dolgokat, de mindig jól át kell gondolnunk, mit teszünk. A palota figyel, és nemcsak külsőnket klónozza le, hanem viselkedésünket is leutánozza. Ellenfeleink ezek a klónok, melyeket En visszhangoknak hív - innen a játék címe.

Ez a játékmechanika elsőre roppant érdekesnek tűnik, gyakorlati megvalósításával azonban akadnak problémák. Nézzük meg közelebbről, hogyan is működik a dolog!


Hozzászólások

Nem vagy bejelentkezve, a hozzászóláshoz regisztrálj vagy lépj be!

Eddigi hozzászólások:

  • 2.
    2017. 10. 27. 20:47
    +1 az értelmes hozzászólásnak.
  • 1.
    2017. 10. 18. 21:30
    Nappal nem futunk, nem lövünk. Még mázli, hogy ezt szépen betanítottam a klónokkal a harcias játékstílusom által... Az éjjel-nappal rész és a tanulás nekem eddig nem volt világos, vagyis nem jöttem rá magamtól. 12 óra meló után kissé fáradt az ember... Na de a grafika az lenyűgöz, eszméletlen... Volt 1-2 helyzet mikor a hátán lévő vérvörös kockát szuper-közelről lehetett látni. Csak bámultam azon a kifinomult, részletes nyákon, és ez az eleje volt. Az állam ott esett le, mikor beléptem a terembe, majd sétáltam végig a folyosókon. Imádom, ha van látványvilág, kitettek magukért a fejlesztők. A szinkron is szép, illetve érdekes, bár az egészet sajna nem értem. Kb másfél órát szórakoztam vele úgy, hogy észre sem vettem, mennyire repül az idő. Vagyis ez a játék pl számomra tipikusan az a fajta, amelyiket elkezdi az ember, de nehéz otthagynia. Viszont ezek a bukások/mentéspontra dobások eléggé idegesítőek. A játék az emberre erőszakolja a saját maga által kívánt stratégiát, amiből valóban egy hibrid született, ez pl egy nagyon rossz pont. Nem alkalmazkodik a játékoshoz... Az Observer után ez is egy remek játéknak tűnik, amit gondolom nemsokára végig is játszok, de szerintem előtte meglátogatom az ADR1FT et. Nagyon szép grafika, érdekes játékmenet. És bár lehet csak én vagyok így vele, de a játék világát eltekintve, illetve a túlélős szituációt, az ADR1FT egy eléggé vidám hangulatú látványvilággal ellátott játék (persze számomra). Kitűnő megvilágítás, látszik hogy nem egy horrorjáték. És az ember bár rohan az életéért (úgymond), néha van idő megállni és gyönyörködni kicsit az egészben Az ECHO hoz visszatérve, 1-2 dolgot leszámítva (ami a cikkben is fel van tüntetve), én mindenkinek javasolnám, már csak a látványért is. A letisztultságot megzavaró klónok feltűnése (eleinte) olyan hangulatot hozott, mint mikor elkezdtem a Prey t Bocsesz a regényért, próbálok tömör lenni és egyben részletes, de eddig mindig csak az utóbbi sikerült