Kosár

A kosár jelenleg üres

Bejelentkezés &
Regisztráció

Jelenleg nincs belépve.

Válassza ki az oldal nyelvét

TERMÉKEINK

iPon FÓRUM

iPon Cikkek

Diablo III – Reaper of Souls

  • Dátum | 2014.04.07 08:01
  • Szerző | Svindler
  • Csoport | JÁTÉK

Lassan két éve már annak, hogy megjelent a harmadik Diablo, amit bár vittek, mint a cukrot, azért elég vegyes volt a fogadtatása. A kritizálóknak nem kellett sokat gondolkodniuk, hogy mibe kössenek bele, mi csak három dolgot emelnénk ki: a beígért PVP hiányát (igazából talán ez a legkisebb probléma), a valós pénzes aukciós házat és a hosszútávon borzasztóan ellaposodó játékmenetet. Az AH problémáinak egy része is utóbbira vezethető vissza, elvégre mi növeli az értékét a felszereléseknek? Természetesen a ritkaságuk. A Blizzard pedig itt átesett a ló túloldalára. Aki játszott anno a Diablo III-mal, az tudja, hogy a hasznos tárgy olyan ritka volt, mint a fehér holló, az esetek nagy részében csak egy rakás hulladékkal tértünk vissza a pihenőhelyre, hogy eladjuk, széttörjük őket. Normális esélyünk csak a legmagasabb szinten volt bármire is, de ahhoz, hogy ott aprítsuk a szörnyek végtelen hadát, ugye felszerelés kéne…

Ahogy teltek múltak a hónapok, a fejlesztők próbálták foltozgatni a süllyedő hajót, például a Paragon szintek behozásával, de a probléma gyökerét nem kezelték, legalábbis eddig. Másfél év kellett ahhoz a Blizzardnak, hogy megértse, nem erőltetheti tovább az eredeti elképzelését. Amit PC-n most Loot 2.0-nak hívnak, azt már tavaly kipróbálták konzolokon és pozitív visszajelzéseket kaptak. Mindjárt kitárgyaljuk pár sorban, hogy mit is takar ez a név, de előtte fontos megemlíteni, hogy a mai cikk fő témájául szolgáló kiegészítő, a Reaper of Souls megjelenése előtt, befutott a 2.0.1-es patch, ami előkészítette a terepet a halál angyalának. Ez a tapasz elérhető mindenkinek, akinek megvan az alapjáték, és igazából majdnem annyi újítást hoz magával, mint a kiegészítő. Fussunk is át ezeken, csak nagyon röviden, mert elég fontosak.


Kezdjük a sort a már emlegetett Loot 2.0-val. Az egésznek annyi a lényege, hogy immár nagy eséllyel kapunk olyan cuccokat, amik jók is az aktuális karakterünknek, és még idiótán kevert statisztikák sem lesznek rajta. Például az erő és az intelligencia pontok egy kesztyűn együtt nagyon jól mutattak anno, ugye? Ráadásul immár a kidobott értékeket is szűkebb intervallum alapján sorsolják. Régen nem volt ritka, hogy például 1 és 500 között ment a dobás egy legendás tárgyon, aztán mondjuk kijött a 80 erő, és mi meg vakartuk a fejünket, hogy a sima „ritka” besorolású tárgyunk 100x használhatóbb, mint ez, ami a színe alapján a világ legjobb cucca kéne legyen.

Szerencsére mindennek vége, és a jobb lootnak hála egyedül is van esélyünk megfelelő felszerelést összeszedni a nehezebb fokozatokra. Apropó nehézség: ezt is átvariálták egy kicsit, immár Normal, Hard, Expert, Master és Torment szintek vannak, utóbbiban pedig még egy csúszkával lehet állítani mennyire legyen kemény. Érdemes egy, a karakterünk számára reális fokozaton indítani, mert az idő nagy részében csak csökkenteni tudjuk majd játék közben a nehézséget, növelni nem.


A ritka szörnyek ezúttal már többféle képesség közül kaphatják meg azt a párat, ami jellemző lesz rájuk, és a régi kínálatból is megváltozott néhány támadás. Sokkal jobb lett a szociális rész is, hála az új Klán felületnek, és papíron több értelme van a tárgykészítésnek is, bár ezt én nem nagyon tudom megerősíteni. Ami viszont egyértelműen sokkal jobb lett, az a Paragon pontok kezelése. Eddig karakterenként számolta ezt nekünk a játék, ám most már a fiókunkhoz van csatolva, és minden karakterünk megkapja és élvezi az előnyeit. Ez azért is jó, mert ha indítunk egy új harcost, akkor már egyes szinten is adhatunk neki sok extrát, így nem tart annyi ideig a fejlődés vele. A Paragon pontokat négy tulajdonság csoportban osztogathatjuk le. Amikor Paragon szintet lépünk, akkor először kapunk az első csoportra egy pontot (ahol pl. a fő statokat, vagy a karakterünk futási sebességét növelhetjük), aztán a másodikra és így tovább. Egészen addig, amíg el nem fogy az első kivételével minden fülön a leosztható helyek száma (200 pont fülenként).

A fenti felsorolás csak egy zanzásított változata a patch leírásnak, aki akarja, megnézheti az alábbi videót is, amit a fejlesztők készítettek a fontosabb újdonságokról. Azonban az már ebből a „rövid” felsorolásból is látható, hogy a játék rengeteget változott ettől a patchtől, fényévekkel jobb lett, úgyhogy annak is érdemes lehet visszanéznie, aki nem akarja megvenni a kiegészítőt. Ha pedig már a Reaper of Soulst emlegettem, itt az ideje, hogy azzal is foglalkozzunk, elvégre ott van a cikk címében. :)


Hozzászólások

Nem vagy bejelentkezve, a hozzászóláshoz regisztrálj vagy lépj be!

Eddigi hozzászólások:

  • 41.
    2014. 04. 23. 14:13
    @dRGizmo
    Nem viccből írtam, nem véletlen, hogy a 70 es itemek 99%-án nincs mf stat. De abban igazad van, hogy nem 1%, bocsánat, rosszul emlékeztem. Az mf 10% a számít bele a legendary/set itemek dobodásába.

    http://eu.battle.net/d3/en/forum/topic/8966397468

    Blue post kb az oldal közepén.
  • 40.
    2014. 04. 19. 11:54
    Szerintem ez úgy lehet, hogy mondjuk annó volt ilyen 0,001% most járunk a boostokkal meg minden vacakkal, patch stb 0.1 vagy lehet 1%-on a jó itemek tekintetében.
  • 39.
    2014. 04. 17. 20:26
    ezt az 1% eselyt ugye csak viccbol irtad? ne mond mar komolyan h nem szamit az mf akkor miert van a jatekban? ennyi erovel a magic find sem mukodik sot az xp pool-ok sem...
  • 38.
    2014. 04. 13. 15:09
    @s_erno:
    Pl., hogy üthetem legalább egy részét azoknak, amik elől szaladgálnom kéne...
    Erre is van náluk példa, ezért nem értem, hogy miért vitték el az utolsó küzdelmet teljesen az egyik irányba.
  • 37.
    2014. 04. 11. 14:14
    @dRGizmo
    Sajnos a magic findot úgy ahogy van elfelejtheted és valószínűleg csak bejött nektek az rng (meg talán az hogy tegnap drasztikusan boostolták a drop rate et a riftekben). A mf 1% számít bele a legendary/set itemek drop ratejébe és így kb. használhatatlan.

    @Enno
    Igen kb ahogy megírtam kb még aznap jött a Blizzardos post, hogy 100% al boostolják a narancs/zöld cuccok drop rate-jét riftekben.

    @csiki2
    Igen, tény hogy izlés kérdése, csak nem tudom egy ilyen hack&slash nél
    az egyhelyben állok és ütökön (és reménykedem, hogy van elég hpm meg resim) meg a szaladgáláson kívűl milyen más játékelemet lehetne bevinni.
  • 36.
    2014. 04. 11. 11:19
    @s_erno:
    Izlés kérdése, hogy a másik játéktípus, amire hirtelen átnyergeltek, bejön-e.
    Engem nagyon zavart, ez a ne üss semmit, csak menekülj a sérthetetlen "lövedékek" elől.
    Már csak egy kis űrhajó ikon hiányzott a fejem fölül...
  • 35.
    2014. 04. 11. 05:08
    Gyurjatok ra a magic find-ra akkor tobbet fog dobni... eleinte nekunk is orankent 1-2 esett de miota felpakoltuk magunkat mf-es itemekkel azota kicsit szaporabban hullanak nekunk ami nagy problemat okoz az a legendary itemekhez a matik egyszeruen nem akarjak dobalni meg T3on sem

    @Enno
    t1en 1ora alatt osszelehet szedni kenyelmesen masfel milliot ha minden ami esik eladod es nem betorod abbol mar lehet azert craftolgatni csak hat sokat kell menni az aranyert ez sztem mindenkinek problema most aki elverte az osszes aranyat AH-ban az utolso napokban
  • 34.
    2014. 04. 10. 18:03
    tegnap haverral mentünk 1db riften belül esett 5 legendary Nekem 3 neki 2. Igaz csak 1 volt olyan ami megérte többi ment a levesbe, illetve alapanyagnak
  • 33.
    2014. 04. 10. 18:02
    Jó akkor az még okés,de a ruhába socketbe kell a maxos ami felszorozva még mindig nem olcsó.
  • 32.
    2014. 04. 10. 14:17
    @csiki2
    Érdekes, nekem pont a Malthael fight tetszett a legjobban az összes boss fight közül.
    Craftolást igen hál istennek hotfixelték, mostmár csak a legendaryk drop ratejét kellene (fél-1 óra 1 drop) a riftekben belőni és akkor úgy kb minden jó lenne a kövi kiegig.
  • 31.
    2014. 04. 09. 21:45
    Engem a boss fightok zavartak kissé.
    Már Adriánál látszott, hogy izzadtak a fiúk renderesen, hogy "valami" emlékezeteset alkossanak, de elfogyott a fantázia.
    A főboss küzdelme, meg egyenesen röhejes: ha arcade, lövedék kikerülős játékot akarok játszani, akkor azt veszem meg...
  • 30.
    2014. 04. 09. 21:38
    Drága?
    20 dollár volt az alap, 40 dollár a kieg. megjelenés előtt. (USD-ban kell megvenni az USA oldalon. Global verzió , így EU-ra is használható.)
    Kb. 13 ezer volt a kettő együtt Az azért nem olyan húzós szerintem!
  • 29.
    2014. 04. 09. 17:55
    Craftolásról volt szó, azaz amit minden darab létrehozásakor a kovácsnak kell adni. Set esetén ez tartalmzott egy maxos gemet is, de a tegnapi patch óta a legalsó szintű gem elég.
  • 28.
    2014. 04. 09. 16:17
    jó de az alap amit úton útfélen dobálnak, csak ilyen 100-120körül adja a full meg valami 280 vagy hogy nem ? Az meg nem mind1
  • 27.
    2014. 04. 09. 13:03
    Már nem kell 10 milliós gem, csak a talált alap, ingyen
  • 26.
    2014. 04. 09. 07:00
    Ha azonnal egyertelmu lenne az irany,akkor ugyan mi ertelme lenne maganak az Adventure modnak es a random terkep generalasnak?
    Semmiben sem kulonbozne a dogunalomba fulladt sztori mod ismetelgetestol.
    En meg ezt a segitseget is levennem annyira,hogy csak akkor lathassam,ha mar ott allok kozvetlenul mellette.
    A nyilat tolem ki is hagyhattak volna.
  • 25.
    2014. 04. 08. 22:24
    Azért én annak örülnék ha adventure módban kicsit előbb állna neki a minimap mutatni hogy merre is kéne keresnem az adott bosst vagy lejáratot, mert nem egyszer csinál olyan hogy egy hely 2. szintjét kell kipucolni, de első szintnek meg bead egy fél kontinensnyi pályát és persze ilyenkor az utolsó zugban szokott lenni a lejárat.
  • 24.
    2014. 04. 08. 14:06
    na igen és az olyan gemek nem 2 filléresek. De tényleg a napi 1 vagy 2 legendary mindig meg van, kérdés mennyire használható
    Nekem nagyobb szerencsém van akkor Velem kell járni farmolni ennyi
  • 23.
    2014. 04. 08. 13:41
    @Enno
    Huh, örülök, hogy legalább valakinek esik legandary . Tegnap 3 óra rift farm alatt 1 dobódott, ami természetesen ugyanaz volt, mint amit egy nappal előtte shardoltam...és tényleg olyan, mintha a blackthorne setnek valami irgalmatlan nagy drop chance e lenne set cuccok kozott.

    Ugh és akkor ne is beszéljünk arról, hogy az egyes craftolható legendarykhoz royal gemek kellenek...
  • 22.
    2014. 04. 08. 12:40
    én D3ban kb 4-500 óránál járok. PoE-val is játszottam. Mind2 amire kitalálták jó de a PoE nekem elég lassan beindulósnak tünt, plusz annó mikor játszottam vele sok volt a szerver lagg. Na most HC kari esetében nem volt poén az végett meghalni ....

    Most pont 1 hete lehetett kb,, hogy a Blizz szerókat is támadták olyan 2-3000es latency volt hogy öröm volt nézni a képkockákat meg az ilyen 3-4seces megállásokat. Le is léptem a csá-ba . De itt elég ritka a lagg.
  • 21.
    2014. 04. 08. 12:20
    Valami 800 ora jatek utan a D3-ban mondom azt, hogy a PoE sokkal jobb!
  • 20.
    2014. 04. 08. 11:30
    Igen nekem is az volt a szerencsém hogy volt még 60millám . amiből mára matadt kb 38 . Tényleg érdekes árak vannak. pls 1 stat csere majdnem 250k , azt lehet 10x el kell sütni hogy az a stat jöjjön be az itemen ami jó is a classnak. Az úgy már fájó...

    szerintem eztán csak és kizárólag a legendary tormentes itemeken cserélek bármit is meg gemelem....
  • 19.
    2014. 04. 08. 03:13
    Ugyanez a bajom, ha meg esik set akkor blackthonre hulladek, meg undaunted.. 1 nap esett 2 blackthorne amulet, masik nap a 3.
    De amit a legjobban szeretek a 18. (nem vicc) Adventure journal valami legendary item crafthoz amihez receptet sehol se talaltam meg, mert matik esnek ezerrel receptek meg nem.
    Behozhatnak Blood shard-ot wow mintara hogy venni is lehessen erte legalabb receptet megha mondjuk 1000 shard is darabja.
    Ami szamomra kiborito az eredeti D3 AH zsonglor, "van 500 milliom jatekosokra" tervezett crafting rendszer, aminel egy itemhez 10 millios gem kell, vagy egy reroll stathoz is tobbmillios gem kell. Nekem aki 2.02-nel vette meg a jatekot igy eleg eselytelen barmit is kraftolni jo sokaig.
  • 18.
    2014. 04. 08. 03:13
    Most vettem meg akciósan 20 dollárért az alapjátékot az amerikai szerveren. Mindig ki lehet fogni pár ilyet egy évben, csak ki kell várni. Nem tudom milyen volt az eredeti AH-s időszakban, de nálam hozza a régi diablo élményt, olyan grafikával, amire azért mégse ciki ránézni már.
  • 17.
    2014. 04. 07. 15:41
    Nekem még egy nyamvadt set item sem esett az új rendszerben. a Régi csöves loottal bezzeg 3 is 1-2napon belül Legendary viszont potyog
  • 16.
    2014. 04. 07. 13:58
    Igen az ár kérdés az egy érdekes dolog. Sajnos, mint Európa többi országa, beszoptuk a dollár-euro 1:1 es konverziós arányt. Azért baromira nem mindegy, hogy 40 dollár vagy 40 euró.

    A másik nagy problémám (mondjuk lehet ez csak személyes) az a retardált rng-vel van. Ne mondja nekem valaki, hogy az normális, hogy ugyanaz a cipő meg gyűrű dobódik már egymás után harmadjára...ja és set cuccok? Mondjuk ha blackthorne kivételével más is dobódna végre annak örülnék. .)
  • 15.
    2014. 04. 07. 13:57
    Nekem is ez a bajom hogy függőséget okoz
    Kifejezetten hangulatos lett.
  • 14.
    2014. 04. 07. 12:56
    10-20dolláros cím nem egyenlő a klónnal csak azért mert a blizzardot előbb alapították vagy a D1 már előbb a polcon landolt.
    Pont a klónokból vettek pár dolgot a Blizzék. Aminek semmi jelentősége nincs, viszont akkor a kisebb költségvetésű játékokat se szóljuk le mert nem klón és lehet az is jó.

    Amúgy jah a patch+kieg már élvezetessé teszi a hosszabb távú játékot.
    Sima D3 nekem ott elég volt hogy kitoltam a storyt 2 karival utána már nem kötött le. De most jól el farmolgatok a crusaderemmel. D2ben is mindig Paláztam =)
  • 13.
    2014. 04. 07. 12:35
    Azt szögezzük le, nagyon jo lett a kieg. Én innen vettem, és egyszerűen függőséget okoz, a karakteremet mire azt mondhatom, hogy na ez egy brutál gyilkológép, az szerintem több száz óra. (persze szerencse is kell), ezt beszorzom 6 karakterosztállyal, plusz az 5 darab actal, azt azért ki merem jelentei, annyi játékidőt tesz ki, mint szerintem egy GTAV-se fog soha. És akkor a klán rendszernek köszönhetően a marhulások, ökörködések, farmolás, akkor a paragon pontok miatt annyi variáció van egy karakter változatossága kialakításához, hogy azt szavakba nem lehet önteni.

    Ha ez valakinek kevés, akkor nem tudom mi neki a rendes játékidő. A CoD 5 órája? Vagy a BF4, amit szarrá unok lvl30-on?

    De viszont azzal sajnos nem tudok vitatkozni, hogy az ára RÖHEJ. A Blizzard a Starcraftot is nagyon túlárazta, de ennek az alapára 9K+8K-10K a kieg, tehát akció nélkül olyan 18-20 ezer forint az nevetséges érte. Sem a grafika, 0 render átvezető, a hangok is csak a kiegben kiválóak. Csak annak éri meg, aki tényleg oda van érte. De aki csak casual, vagy nincs ideje játszani megne vegye. Ennyiért biztos ne.

    Nálam 10/8.5

    Aki meg jön a Torchlight2-vel meg hasonló szar, 10-20 dolláros, klón címekkel, az 0 percet játszott a D3-al. Mert nem egy kategória, az is biztos.
  • 12.
    2014. 04. 07. 12:27
    Én a D3-ra gondoltam kivételessen. És Szóval mennyi erőforrásba is kerül betenni a Rifteket ? .
    De visszatérve az eredeti kerékvágásba, a 3-nak kellett volna ilyennek lenni.
    Én a Tl2-be több kreativitást láttam, mint a D3-ba anno, és kérdésedre a választ tudom kik csinálták. Itt én arra hegyezném ki a hangsúlyt a Blizz már egy ideje nem azzal a minőséggel adja el a cuccait ahogy rég tette, lásd sc2, d3 ,wow wotlk -tól....
    Sztem rajtunk kívül még mások is nagyon sokat várnak tőlük és semmit nem kapnak. Ellenben a kicsi fejlesztőgárdák pedig valamennyire meg tudják adni.
    Igaz nem lehet összehasonlítani egy Van Hellsing-t vagy Tl2- t a D3-l , mert előbbieken tizedakkora fejlesztőcsapatok dolgoznak. :]
  • 11.
    2014. 04. 07. 12:17
    Igen nekem sem tűntek nagynak a mapok. Max a riftek.
    Az account bound meg hülyeség. Max olyanra tegyék rá amit felvettél már vagy nem tudom. Vagy igen legalább klánon belül lehessen cserélni valamilyen szinten.
  • 10.
    2014. 04. 07. 12:15
    Azért mert 1x valaki tudott az épp adott korban csinálni valamit olyan emberekkel akik már 10-20éve nem is dolgoznak ott lehet, az nem sok mindent jelent a mai nevek esetében. Sok víz lefolyt már a Dunán és más emberek más cégeknél találnak ki új , olykor jó dolgokat. És igen a régi név új emberei a beszürkült pénzközpontú világukban kényelmesebbnek tartják hogy lenyúljanak ezt azt ami másnak, máshol már kiforrott bevált dolog..


    Amúgy szerintem ez abszolút mindegy is. Nem az a lényeg honnan jön hanem hogy hogy építik azt be valamibe, hogy és mit építenek köré. Az összhatás a lényeg és az igényesség nem pedig az hogy tartják a markukat egy trehány szar valamiért amit összecsaptak párhónap alatt és nincs mögötte semmi kézzelfogható.

    A Van helsing tetszik pls azzal is szoktam játszani
  • 9.
    2014. 04. 07. 12:02
    Nem tudom, én egyáltalán nem éreztem az act5 nél, hogy túlságosan nagyon lettek volna az egyes mapek. Lehet azért, mert hangulatosabbnak találtam őket, mint pl. az act2 sivatagánál
    Igen, egy rendes outro lehetett volna ez tény. Meg szerintem a bound on account itemek nem volt valami nagy húzás. Legalább egy klánon belűl lehetne valami közös stash amit mindenki használhat.
  • 8.
    2014. 04. 07. 11:54
    Azt meg ne te se felejtsd el hogy a TL egy sima egy-az-egyben lopása a Fate nevű játéknak. De mit is várunk exbli$$ardosoktól... kreativitást? Ugyan... az kihalt belőlük a Starcraft 1 megalkotása után.
  • 7.
    2014. 04. 07. 11:26
    Nyúlás? Már bocsi, de azért a Diablo a H&S világ alapköve. A TL sehol se volt mikor a Diablo már uralkodott és azt se felejtsd el hogy a TL-t kik csinálták (csak keress utána). A Riftek már a 3-ban benne lettek volna ezt mondták is, csak egyszerűen anyagi fogás miatt tették a kiegbe. A Van Hellsinget én is végigtoltam és kedveltem, de egyhangú, amíg a RoS végre élvezhető játékot nyújt. Passív slot skillek?? Mire gondolsz? Arra ami már alapból benne volt és csak bővítették 1 hellyel? Igazán sok újítást ezek szerint nem vettél észre. Mondjuk ott van az új karakterosztály. A kivételesen hatalmas új Act amit el kell ismerni hogy a barlangok miatt akkora mint Act II 2x. Új cuccok és bővített lehetőségek a tárgyak módosításához. Ezek csak alapok. Ennél sokkal fejlettebb lett az egész, csak játsz vele eleget hogy meglásd.
  • 6.
    2014. 04. 07. 11:12
    DogTheDog: Egy szóval sem mondtam, hogy az lenne a baj, hogy az ACT V hosszú, az a baj, ahogy ezt elérik. Az egyik térképen pl. mész a temetőben. Teljesen feleslegesen el van nyújtva óriásira és csak ölöd a zombikat, semmi változatosság... Szóval nekem ez "olcsó" megoldás. Lettek volna kisebb térképek, de változatosabbak, én boldogabb lennék
  • 5.
    2014. 04. 07. 11:03
    Épp erről beszélgettem ismerőssel, ő azt mondta hogy nagyon új dolgokat már nem lehet behozni, erre mondtam neki, hogy ott a Path of Exile, TL2 , Van Hellsing is. Szóval de lehet, kúrvasok ötletet még be lehet hozni, de a Blizz már egy ideje valszeg az új MMO-jára koncentrál.
  • 4.
    2014. 04. 07. 10:56
    jo, hogy nem adtam penzt ezert, de mar azt az 50 eurot is banom az alapjatekert, elkezdtem Path of Exile-ozni, az elejen irto bovlinak tunt, viszont par szintet kieroltetve egesz erdekesse es jol jatszhatova valt.
  • 3.
    2014. 04. 07. 10:41
    Egy kicsit tobbet is lehetett volna irni a valtozasokrol.
    Az kulon lol,hogy most a nagyobb terkep is hatrany,kemeny vilagban elunk,eddig az volt a baj,hogy az Act 4 egy nyulfarok,most meg az Act 5 hosszu.Nyuszika es a kalapja.
  • 2.
    2014. 04. 07. 09:54
    Azért elég sok a nyúlás más H&S-ből :].
    Rift ötletetét kicsit átalakították hogy ne hasonlítson annyira a TL2-be látottra.
    Adventure map ? Mint TL2-ben és Van Hellsingben ? No de kérem
    Passziv slot skillek , Oh a Blizzárdosok nagyon kitettek magukért .

    De tény legalább jó dolgokat vettek át, csak ezt már a simában is meg kellett volna csinálni. Igy meg igazából csak más játékok kikövezett útját másolják :].
  • 1.
    2014. 04. 07. 09:23
    Na megnézem majd a trialt otthon, hogy valóban javult-e a helyzet, mert a sima 3 nekem kicsit egyhangú volt, úgyhogy most unokaöcsémmel tolom a 2-t