Kosár

A kosár jelenleg üres

Bejelentkezés &
Regisztráció

Jelenleg nincs belépve.

Válassza ki az oldal nyelvét

TERMÉKEINK

iPon FÓRUM

iPon Cikkek

Aliens: Colonial Marines - csak alieneknek

  • Dátum | 2013.02.15 15:01
  • Szerző | InGen
  • Csoport | JÁTÉK

Alapvetően azt gondolhatnánk, hogy ha valami sokáig készül, akkor az az alapos munka jele, a maximalizmusra való törekvés teljesülése. De az esetek többségében ez nem így van. Legyen az film, játék, vagy egyéb termék, ha valami jóval tovább készül annál, mint amennyi az adott iparágban általában szükséges, az pusztán azt jelenti, hogy valami nem megy rendesen. Nem rendelkeztek tisztán definiált víziókkal a projekt kezdetekor, nem fektettek le korrekt alapokat, nem dolgozott rajta megfelelő csapat, káosz és fejetlenség uralkodott munka közben. Egy játék esetében az, hogy ebből milyen végeredmény születik, a kiadón és a stúdión múlik. Szoktuk emlegetni, hogy a hosszú fejlesztési időkről ismert Blizzard több, mint 10 évig készítette a Diablo III-at, azonban ez így nem teljesen igaz. Tény, hogy a Diablo II után nekiálltak, de menet közben többször kidobtak teljesen kész koncepciókat, vagy már félig-meddig működő teljes játékot is, és elkezdték szinte teljesen elölről. Így habár mondhatjuk, hogy a Diablo III tíz évig készült, valójában beláthatjuk, hogy maga a játék, ami végül a polcokra került, körülbelül 3 évnyi munka eredménye.

A Blizzard persze szerencsés abból a szempontból, hogy ezt megteheti, mert a kiadó és a vállalati kultúra lehetővé teszi, hogy akár a fejlesztés közben teljesen újrakezdjenek valamit. Azonban nem mindenhol van ez így, elég csak megnézni a Duke Nukem Forevert. Hiába teltek megszámlálhatatlanul az évek, soha senki nem vetette fel, hogy kidobják az addig elkészített, menet közben elavult dolgokat, és esetleg újrakezdjék az egészet. Inkább a meglévő munkából próbáltak összeeszkábálni valamit, ami így nyilvánvalóan halálra volt ítélve. A Gearbox tehát ebből a szempontból messze nem olyan igényes, mint mondjuk a Blizzard (bár a Diablo III óta utóbbi igényessége is megkérdőjelezhető - Svindler). S ezzel el is jutottunk jelen cikkünk alanyához, ami látszólag hasonló cipőben jár, ismét a Gearbox munkájának eredményeként. Vagy nem? Nos, nem egészen. Az Aliens: Colonial Marines ugyanis egy problémás és nagyon hosszú fejlesztési ciklus végeredménye, azonban valójában nem a Gearbox készítette, legalábbis nem teljesen – persze ezt végig próbálták titkolni.



Amikor a SEGA és a 20th Century Fox megállapodást kötött hat (!) évvel ezelőtt, hogy készítenek egy Aliens-alapú játékot, azt a kiadó rögtön bejelentette, még az előtt, hogy egyáltalán a fejlesztőcsapatot kiválasztották volna, és elindult volna a projekt. A Gearbox azonban feltehetően túlvállalta magát, és a Colonial Marines fejlesztése folyamatosan parkolópályára került, először a Duke Nukem Forever, majd a Borderlands 2 miatt. Minden szünet után visszatértek az Alienshez, és minden alkalommal kisebb-nagyobb változásokon esett át, illetve teljesen átalakítottak már meglévő részeket. Az azonban nyilvánvalóvá vált a Gearbox számára, hogy nem tud vele foglalkozni, amíg a csapat nagyobbik része a Borderlands 2-t kalapálta össze, addig pusztán néhány ember tudott dolgozni a Colonial Marines-on. Ennek az lett a vége, hogy a fejlesztés nagy részét kiszervezték a közepes játékairól ismert TimeGate Studiosnak, valamint besegített a Nerve Software és a Demiurge is. A Gearbox a multiplayert vállalta magára, ahova viszont szintén bedolgozott a Nerve.


Miután a Gearbox leadta a Borderlands 2-t, és oda tudott figyelni egy kicsit a TimeGate által leszállított Aliensre, hamar nyilvánvalóvá vált Randy Pitchford csapatának, hogy itt bizony problémák vannak. A játék rettenetes állapotban volt, és a Gearbox nekilátott a tűzoltásnak: komplett pályarészeket készítettek el újra, dobtak ki, vagy alkottak meg a nulláról, ami egyben azt jelentette, hogy a nagy vagdosásban és átalakításban a vélhetően egyébként sem túl kiemelkedő történet teljesen elveszett. Egyébként a forgatókönyvet Bradley Thompson és David Weddle, a Battlestar Galactica két írója vetette papírra, James Cameron hathatós segítségével. A sztori egyenes folytatása az Aliens-filmnek, mi pedig egy Christopher Winter néven futó tengerészgyalogost alakítunk, aki osztagával elindul a U.S.S. Sulaco felderítésére. Ott természetesen idegenekbe botlunk, akik rövid úton mindent ellepnek, így kénytelenek vagyunk leszállni a legendás bolygón, az LV-426-on, hogy ott nézzünk szembe azokkal a rémségekkel, amikkel Ripley-ék a mozivásznon.

Hozzászólások

Nem vagy bejelentkezve, a hozzászóláshoz regisztrálj vagy lépj be!

Eddigi hozzászólások:

  • 37.
    2013. 02. 25. 19:07
    Nekem valahogy mar a konyokomon jon ki az egesz, a legutobbi AvP is egy latvanyossag tekinteteben nem rossz, de tartalomban es tortenetszerkesztesben gyatra munkanak bizonyult, nem is fordul meg a fejemben, hogy beszerezzem. Ez amugy jellegzetes, a mozivilagban is mindennapos jelenseg; regen nagy rajongotaborokkal rendelkezo muveket evtizedekkel az alaptortenet megjelenese utan meg mindig penztarcavastagitonak gondolnak, s csak gyartjak a szart, mert olcsobb, mintha egy us, eredeti otletet kezdenenek inkabb megvalositani.
  • 36.
    2013. 02. 22. 19:18
    Nem olyan rossz ez. Van hangulata.
  • 35.
    2013. 02. 19. 23:33
    Más is így gondolja, mint ahogy InGen
    http://www.shareswf.com/game/28906/outa-way
    (nem saját)
  • 34.
    2013. 02. 19. 14:40
    Na ez már szerintem a pofátlanság teteje:

    http://orcz.com/Aliens_Colonial_Marines:_Shift_Codes

    "Friend of Gearbox" OMFG!
  • 33.
    2013. 02. 18. 16:44
    Tudjátok miért adták ki ezt a játékot, hogy elnyerjék az év legrosszabb játék nevet!Top 10-es legrosszabb játékban elnyerte a No.1-t. (Nálam)
    jobb lett volna ha ki se adták volna.
  • 32.
    2013. 02. 18. 10:58
    Pont ez a legaggasztóbb az egészben. Semmi mást nem kellett volna csinálniuk csak megnézni pl. a Dead Space 1-et és lecserélni a zombi izéket alienekre. Kész a világsiker

    Ráadásul a játék neve simán lehetett volna Humans : Colonial Marines ,mert nagyságrendekkel több ember ellenfél jön, mint alien...
  • 31.
    2013. 02. 17. 17:24
    Lehet ,de a kérdés az hogy akarom -e!!Botrány kaki a játék kinézetre és sajnos nem csak az én nem tudom ,de inkább leülök valami angry birds féle elé ,mert az legalább szavatos.Kár a gépet koptatni evvel.
  • 30.
    2013. 02. 17. 11:33
    Legalább 1-2 hónapon belül nagyon olcsó lesz -néhány USD- akkor majd lehet coopban tolni.
  • 29.
    2013. 02. 17. 09:53
    Azért ebből az Aliens Brand-ből kihozhattak volna olyan szintű rettegést is mint a Dead Space-ből. A film nagyon nagy volt. Aki régen látta moziban, az majd becsinált tőle. Szerintem az első igazán nagy léptékű sci-fi horror volt. A játékot is így kellett volna megcsinálni.
  • 28.
    2013. 02. 17. 09:49
    Ez egy nagy csalódás, többet vártam. Nem tudom mit gondoltak, mikkor erre azt mondták, hogy menjen jó lesz ez.
  • 27.
    2013. 02. 17. 09:17
    Phantomstranger

    +1

    Ezt akartam én is írni.
  • 26.
    2013. 02. 16. 20:24
    Hát szakadjon rájuk az iroda! Büdös életbe, hogy az AvP2 óta nem volt egy jó feldolgozás...
  • 25.
    2013. 02. 16. 18:25
    Mondjátok h a screenshootok Xbox-ról készültek és azért ilyen borzasztóak.
    Jó nyilván egy JPEG nem adja vissza a való grafikát.
  • 24.
    2013. 02. 16. 14:18
    @Cadaver
    "kijönni ismételten egy 2006-2007-et idéző látványú és M.I.-jú ALIEN-nel..."

    Ez még csak az sem. A látvány már 2006-2007-ben sem lett volna élvonalbeli. Ez olyan játékok időszaka, mint a 2005-ös Quake és FEAR, amik MI terén igencsak odavágtak és a 2007-es Crysis, ami meg látványban tette magát oda. Látványban ez alig van 2004-es színvonal felett, de fény-árnyék effektekben még a 2004-es Doom 3 is kiröhögheti. Az MI meg valahol még ez alatt van.
  • 23.
    2013. 02. 16. 12:40
    Mivel Unreal motorról van szó, ha a Gearbox-ban már nem is bízhatunk azért remélem néhány rendes modder csapat nekiáll és helyrekalapálja ezt a hibát....amit játéknak neveznek.
  • 22.
    2013. 02. 16. 12:35
  • 21.
    2013. 02. 16. 12:04
    Gerbox-ék által megtanulhatjuk,most már másodszor,hogy 5-6 vagy több évíg húzódó fejlesztés,kiadás nem hozhat jót!
    Ha ma kezd valaki fejleszteni egy motort a semmiből,honnan tudja majd,hogy 5-6-7 év múlva az akkori elvárások és konkurrensek között az általa fejlesztett projekt helyt áll?Ugye ezt egy kiadó sem gondolja komolyan!!!!
    Ez a dolog már a kínai tömegbóvli kategoriáját is csak távcsővel alulról nézheti...
  • 20.
    2013. 02. 16. 11:48
    A minimum az lenne,ha kiadnának egy DX11 HD textúra pack-ot,természetesen ingyen,de ezt így megcsinálni és a nagy hipe mellett kiadni megérne egy pereskedést!
    Persze ettől még egy ócska játék maradna,de ami a demo-hoz képest lett a játékból,az több,mint szánalmas....2013 elején kijönni ismételten egy 2006-2007-et idéző látványú és M.I.-jú ALIEN-nel.....
    elmondhatatlanul felháborító!Ja és ehhez adta a nevét a 20th Century Fox is....röhej!
  • 19.
    2013. 02. 16. 11:28
    Második alkalommal b@szott át Randy Pitchford, először a Duke most meg az Alien - két örök kedvencemet tették közröhej tárgyává. Minden idők legaljasabb csapata a Gearbox, valaki pics@nrughatná már őket igazán...
  • 18.
    2013. 02. 16. 10:17
    a grafika valóban vicc a motor pedig szánalmas, sokhelyen akadozik a gépemen
    nagyon remélem pár nagy patch orvosolja majd a dolgokat mert ez így....
  • 17.
    2013. 02. 16. 10:10
    Egyetértek a kritikával, bár én egy kicsit elnézőbb voltam, mert rajongó vagyok. Viszont kétségkívül valami eszméletlen, hogy ilyen állapotban átment a minőségteszten és kiadhatták.
  • 16.
    2013. 02. 16. 09:48
    Ráteszem a nem létező pénzem, hogy ez lett az idei év leggyatrább értékelést "kiharcolt" játéka, pedig még csak február van. q-(x_x)
  • 15.
    2013. 02. 16. 04:13
    Sajnos elég gyatra lett tényleg... a grafika borzalmas kb 06-07es játékok szintjén van. Az ellenfelek borzalmasan mozognak és könnyen lelehet vadászni őket. Bugokkal van tele, a csapattársaim nem követnek, nem segítenek egyedül ami tetszik benne az a filmből felidézett dolgok tárgyak mint pl a mozgásdetektor vagy az assault fegyver és persze bishop is megjelenik ami egy plusz pont nálam de ezért a játékért pénzt ne adjon ki senki !!!! Nagyon remélem a gearbox orvosolja a hibát és egy normális alient csinál aminek nem 7 évvel ez elötti grafikája lesz
  • 14.
    2013. 02. 16. 00:29
    Sajnos teljesen egyet értek a kritikával.
  • 13.
    2013. 02. 15. 23:25
    A hangulat nálam el-elfogadható, illetve tetszik ahogy a hangok felidézik a filmet (pl fegyverhangok, mozgásérzékelő...) A többi vagy szörnyű, vagy nevetséges, vagy mindkettő.

    Már a tutorialban is sikerült elakadnom, mert a csapattársaim "véletlenül" kizárták azt az embert, aki kinyitotta volna a következő ajtót, így ott álltam 2 tétlen katonával tehetetlenül egy zárt és üres szobában.
  • 12.
    2013. 02. 15. 21:10
    Lehet azért butították le ennyire a grafikát hogy a kiskorú játékosok ne rondítsák össze a pelust percenként Megnéztem az összehasonlító videót és döbbenetes a visszafejlődés.
  • 11.
    2013. 02. 15. 20:26
    5hR3kY: az a videó tényleg nagyon komoly, mintha nem is ugyanaz a két játék lenne. Nem is tudom, hogyan merték ezt megcsinálni. Ha nem játékiparról lenne szó, akkor ezért simán perelni lehetne őket, de az a minimum, hogy a vásárlóknak sűrű bocsánatkérés közepette vissza kellene adni a pénzét....
  • 10.
    2013. 02. 15. 20:11
    Tény és való hihetetlen gagyi lett
  • 9.
    2013. 02. 15. 20:05
    Senki nem tudja hogy mi történt a fejlesztés közben, de itt egy összehasonlító videó a kiadott demó, és a végleges változat között, ami eléggé érdekes:

    Sajnos a nagyon jó iPon fórum engine miatt ezt nem tudom megmutatni.....
  • 8.
    2013. 02. 15. 19:56
    Vardar: TimeGate-ről nekem is azonnal a Section 8 jutott az eszembe. Szeretem én is azt a játékot, nekem kifejezetten nagyon tetszett a hangulata, és szerintem is szép, még a mai szinthez képest is, pedig évek teltek el a megjelenése óta. Sajnálom, hogy munka mellett nem érek rá komolyabban elmerülni a multijában, mert az Unreal Tounrament 1 óta ez az első amit hajlandó lennék komolyan venni.
  • 7.
    2013. 02. 15. 19:55
    és még mindig nem engedtek a steames 49.99Euroból. Majd akcióban 2 euróért megéri...
  • 6.
    2013. 02. 15. 18:39
    Nem tudom, nekem az előzetesek alapján is már lejött, hogy ez bezony nem kóser és nagyon ronda. És igazam lett, sajnos.
    Szomorú, hogy ez a TimeGate nevéhez fűződik, a Section 8-at szerettem tőlük, ma is néha eljátszogatok vele, Unreal 3 motoros az is ha jól tudom, és klasszisokkal jobban néz ki. Rejtély, hogy itt mi történt.
  • 5.
    2013. 02. 15. 18:18
    Ennyi erővel a city interactive is csinálhatta volna, valami második világhábórús hitler alkotta alienekkel, lehet még az is jobb lett volna
  • 4.
    2013. 02. 15. 18:16
    szerintem meg a Monolith-nak kellene fejlesztenie. Ők rakták le eddig szinte a legjobb horror FPS-eket (AvP 2, Condemned 1-2, Fear 1-2). Egyébként elég gyatra lett a játék, viszont van benne egy jó rész, amikor a csatornákban fegyver nélkül kell járkálni és bújkálni az alien-ek elől, na annak a résznek a hangulatát kellett volna végig vinni az egész játékon és mindenki letojná, hogy milyen a grafika.
  • 3.
    2013. 02. 15. 17:57
    Borzalom hogy az elmult evekben keptelenek a fejlesztok rendes alien vagy AVP jatekot csinalni (a filmekrol mar ne is beszeljunk). Pedig ebbol az univerzumbol sok mindent ki lehetne hozni. Ez mar az eredeti alien filmek es univerzum gyalazasa, el a kezekkel tehtsegtelen fejlesztok ...
  • 2.
    2013. 02. 15. 17:16
    Talán a Visceral Games-t kéne felkérni egy következő Aliens játék elkészítésére.
  • 1.
    2013. 02. 15. 16:56
    Aztán meg sírnak rínak a kiadók hogy sok a lopás ... ne csodálkozzanak ha így átverik a vásárlókat. Ígérnek fűt fát, szépet és jót, aztán mikor megjelenik a játék sehol semmi.