A vártnál jobb eredményekről számolt be az Intel Corp. A piacot egy ideje aggasztja, hogy a táblakomputerek és az okos telefonok előretörése - amelyekhez, szemben a személyi számítógépekkel, nem az Intel processzorait használják - nyomást gyakorolhat a világ legnagyobb chipgyártójára. A társaság nettó nyeresége közel másfélszeresére, árbevétele pedig több mint nyolc százalékkal bővült az elmúlt negyedévben az egy évvel korábbihoz képest. A bruttó profitráta majdnem három százalékponttal, 67,5 százalékra emelkedett. A Dow Jonesnak nyilatkozó elemzők szerint az első negyedév szintén jól alakulhat, a forgalom növekedése elérheti a tíz százalékot. A piac pozitívan fogadta a cég két hete bemutatott, jelentős újításnak számító, Sandy Bridge névre keresztelt chipjét, amely egy rendszerben egyesíti a grafikus és a hagyományos számítástechnikai feladatok megoldását. Az Intel a tavalyi 3,8 milliárd dollárról idén kilencmilliárdra emeli tőkebefektetéseit, amelyekből megújítja számos üzeme gyártási technológiáját.
IT VILÁG
Még mindig a régi az Intel
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
A komment írásához előbb jelentkezz be!
/