Kosár

A kosár jelenleg üres

Bejelentkezés &
Regisztráció

Jelenleg nincs belépve.

Válassza ki az oldal nyelvét

TERMÉKEINK

iPon FÓRUM

iPon Hírek

2014 legsebezhetőbb operációs rendszere az OS X

  • Dátum | 2015.02.25 15:01
  • Szerző | J.o.k.e.r
  • Csoport | SZOFTVER
A GFI összeállított egy listát, amely arról rántja le a leplet, tavaly mely operációs rendszerek és harmadik fél által készített alkalmazások voltak a legsebezhetőbbek. A listán a sebezhetőségek számát összesítve, illetve súlyosság szerint csoportosítva egyaránt láthatjuk, így elég részletes kép alakulhat ki.


Az összesítést az NVD (National Vulnerability Database) adatai alapján állították össze a szakemberek, amely meglepő számokat tár elénk. Az említett adatbázis 2014 folyamán összesen 7038 új sebezhetőséggel bővült, azaz napi szinten átlagosan 19 új sebezhetőségre derült fény. Ez a 2013-as adathoz képest jelentős emelkedést mutat – a növekedés 2011 óta egyre meredekebb. A szóban forgó sebezhetőségek 24%-a volt kritikus fontosságú, ami arányaiban alacsonyabb érték a 2013-ashoz képest, viszont esetszám tekintetében emelkedést figyelhetünk meg.


Szintén érdekes adat, hogy a harmadik fél által készített alkalmazások felelnek a feltárt sebezhetőségek több, mint 80 százalékáért, ami megdöbbentően hatalmas arány. Az operációs rendszerek ehhez képest csak 13%-ot képviselnek, míg a különböző hardverek mindössze 4%-ot adnak a képhez.



A fentiekben érdekesség, hogy ugyan a Microsoft operációs rendszerei még mindig jelentős mennyiségű sebezhetőséget tartalmaznak, mégsem végzett egy Windows sem a dobogó első három fokán. A legsebezhetőbb az Apple OS X lett, a második helyre a mobil almás eszközök operációs rendszere, az iOS került, míg a harmadik a Linux Kernel lett. Sajnos a felsorolás a Linux Kernel, az iOS és az OS X esetében nem tartalmaz verziószámokat, így minden bizonnyal összesített adatokról van szó, míg a Windows változatok külön szerepelnek, de ha összeadjuk az utolsó pár Windows eredményét, akkor sem jutunk el az OS X szintjére. A Linux felhasználók számára a 2014-es év kétségtelenül kemény volt, ugyanis tavaly rengeteg alkalmazásról derült ki, hogy komoly biztonságtechnikai kockázatot jelentenek sebezhetőségeik miatt. Ezen felül az OpenSSL-t érintő Heartbleed-ről sem szabad elfeledkezni, plusz a Shellshock is nagyon nagy port kavart, ami a GNU Bash sebezhetőségét takarta.

Természetesen hasonló kimutatás a legsebezhetőbb harmadik fél által készített alkalmazásokról is rendelkezésre áll. A 2013-as adatokhoz képest az alkalmazások listája szinte ugyanaz. Nem túl meglepő módon a webböngészők a legsebezhetőbbek, hiszen kaput képeznek a kliens és a szerver között, így segítségükkel kártékony kódokkal fertőzhetőek meg a kliens rendszerek.


Az első három helyen a Microsoft Internet Explorer, a Google Chrome és a Mozilla Firefox osztozik. Érdekes adat, hogy 2009 és 2012 között a Mozilla Firefox volt a legsebezhetőbb webböngésző, majd 2010-ben és 2011-ben a Google Chrome került a dobogó legfelsőbb fokára, az utóbbi két évet pedig az Internet Explorer "nyerte". Ugyan a webböngészők 6 éve uralják a dobogó első három fokát, azért az Adobe ingyenes alkalmazásaira, illetve a Javára is érdemes odafigyelni, ugyanis ezek is komoly sebezhetőség-források.

Annak érdekében, hogy az adott rendszer a lehető legbiztonságosabban üzemelhessen, kiemelten fontos, hogy alkalmazzuk a hozzájuk kiadott frissítéseket. Első körben az operációs rendszerrel érdemes kezdeni, majd a webböngészőt, a Javát és az Adobe ingyenes alkalmazásait kell frissíteni. Plusz minden egyéb szoftvert is, amit használunk, és amihez éppen van frissítés.

Hozzászólások

Nem vagy bejelentkezve, a hozzászóláshoz regisztrálj vagy lépj be!

Eddigi hozzászólások:

  • 80.
    2015. 02. 27. 17:25
    #20-ban pontosan ezt említettem btw.

    Ez csak bizonyítja, hogy nem a levegőbe beszélek.
  • 79.
    2015. 02. 27. 17:04
    Nesztek Botnet, kedves védelem nélkül is jól elvagyok barmok:
    http://ipon.hu/hir/veszelyes_botnetet_kapcsoltak_le_az_europai_hatosagok/32788
  • 78.
    2015. 02. 27. 13:30
    Ja, nem az volt, én is úgy gondolom, hogy jó a szervizháttere, egyébként minden szinten jónak számít szerintem (adott szinteken a többi gyártóéhoz viszonyítva). Meg a gépeik is jók.
  • 77.
    2015. 02. 27. 13:22
    Igen
  • 76.
    2015. 02. 27. 13:20
    Szerintem túltengett a szarkazmus detektora.
  • 75.
    2015. 02. 27. 13:17
    ?
  • 74.
    2015. 02. 27. 13:16
    Mert az Apple-nek olyan jó?
    Egyébként a Latitude, Precision szinten.már házhoz jön a szervíz a dellnél... XPS szervizeltetésével se volt gondunk a cégnél eddig.(volt szervizeltetve, 5 nap alatt kijelzőt és alaplapot cseréltek...) Ha ez neked rossz akkor telhetetlen vagy!

    Ezek szerint nem szarkazmus volt. Bocsi félreértettem Akkor eggyet értünk, hogy a Dellnek ezen a szinten jó a szervízháttere
  • 73.
    2015. 02. 27. 13:11
    "Windows gépeket javítok.

    Én is, bár kevesebb fordul meg nálam, mivel a szabadidőmben foglalkozok vele.

    "Sajnos eddig még nem láttam olyan PC notebook-ot ami megközelítené az Alma minőségét."

    A HP EliteBook 2730p alázza a vele egyidős mac notit, volt nálam mindkettő.
  • 72.
    2015. 02. 27. 13:07
    A röhej az, hogy az a 60800 forint ezelőtt két évvel is 60800 forint volt, amikor nem 70-80 ezer forintért vesztegették a boltok a 16 GB RAM-ot, hanem csak 40-50-ért. (Bár úgy nézem most már újra lehet venni 2x8-at 50 alatt.)
  • 71.
    2015. 02. 27. 12:56
    Na meg a Dellnek jobb a szervizháttere is.
  • 70.
    2015. 02. 27. 11:46
    5k... Apple kreálmány...
    Itt van a dell XPS 15" 2015
    4k kijelzó
    CPU:4th generációs i7-4712HQ 3.3Ghz (Apple nél még nincs is...csak több éves szar)
    RAM 16GB
    HDD+SSD:1 Terrás hdd és 32GB os SSD
    GPU: NVIDIA® GeForce® GT 750M (Ja bocs... VGA sincs normális az Apple macbookban.)
    Kijelző:15.6 inch LED Backlit Touch Display with Truelife and QHD+ resolution (3200 x 1800)ÉRINTŐ kijelző... (Ja ilyen sincs a macbookban)
    Súly: 2kg
    Kezdő ár 2000 USD

    Mindezt ugyan annyiért kezdő áron mint az apple Macbook 15" Amiben régebbi proci 2.0 GHz el szarozik gyáriban +350$ ért kapsz 3.0 GHz eset.(ami szintén gyengébb mint a kezdő proci az XPS-ben)
    Nincs érintőkijelző... és normális VGA se...
    http://www.dell.com/us/p/xps-15-9530/pd?oc=dncwx1604s&model_id=xps-15-9530

    Mit szólsz a dell Dell Precision M3800 workstation hoz?!!!

    CPU: i7 4712HQ
    RAM: 16GB
    GPU: NVIDIA® Quadro® K1100M with 2GB GDDR5 dedicated memory
    Kijelző: 15.6” 4K Ultra HD (3840x2160): Dell UltraSharp™, IGZO2, 10 finger multi-touch, wide view, LED-backlit
    HDD: 500GB
    SSD:alap konfigban nincs de 1 TB osat is bele lehet pakolni. (1hdd-t és egy SSD ét)
    Anyaga Aluminium és karbon!
    Súlya: 1.88kg
    Kezdő áron 1700 USD ért... 4k érintő kijelzővel és nagy SSD ével 2500
    http://www.dell.com/us/business/p/precision-m3800-workstation/pd

    És ez csak a dell volt... Bőven van olcsóbban és ugyan olyan vagy jobb laptop.
    Én per pillanat egy Dell Latitude E7240 hajtok. magnézium alu és karbon(érintő kijelző miatt) full hd 12.5" 2 kg. i7 3.3 ghz 16GB ram 256 SSD... Mindez alig volt 400.000 vezetéknélküli dokkolóval együtt...

  • 69.
    2015. 02. 27. 10:13
    "Sajnos eddig még nem láttam olyan PC notebook-ot ami megközelítené az Alma minőségét."

    Ezek szerint üzleti kategóriás notebookkal nem nagyon lehetett dolgod eddig.
  • 68.
    2015. 02. 27. 10:04
    Azonos minőségi szinten is jelentősen drágábbak az Apple gépei, még az USA-ban is, de nálunk még nagyobb a különbség. Óriási csúsztatás, hogy a műanyag borítású gépekhez hasonlítod, amelyek 20-30%-al, olcsóbbak, hanem harmad annyiba kerülnek. Ha a Dell, HP, stb. hasonló felszereltségű és hasonló anyagminőségű gépeivel veted össze, akkor még mindig 20-30%-al drágább.
  • 67.
    2015. 02. 27. 09:51
    Windows gépeket javítok, Mac-et meg használok. Sajnos eddig még nem láttam olyan PC notebook-ot ami megközelítené az Alma minőségét. Az OS-el meg az a tapasztalatom amit leírtam, sok magánszemélynél nincs bekapcsolva a frissítés mert warez cuccokat használ, sajnos ez sokkal nagyobb biztonsági kockázat (szerintem) mint, ha a fenti statisztika által kimutatott biztonsági hibákat időben kijavítják és az fel is kerül a számítógépekre mert be van kapcsolva a frissítés.
    Az előző Mac-em 350-be került, 3 évig nyüstöltem és 220-ért adtam (áron alul) tényleg drága volt nekem?
  • 66.
    2015. 02. 27. 09:48
    Várjá várjá, jól értem amit a képen látok, ha 8 giga helyett 16 giga memót akarsz, az plusz 60 ezer? Ráadásul még csak nem is valami über RAM, hanem 1600-as? Na ammá nem rossz.
  • 65.
    2015. 02. 27. 09:38
    Ok, mutass egy 5k-s kijelzős számítógépet olcsóbban!
  • 64.
    2015. 02. 27. 06:38
    Miért van az hogy az OSX ilyenkor ingyenes, viszont bármi más "drága az Apple" hozzászólásnál az a válasz hogy: "nem drága a vas, csak megfizeted az ultradurva oprendszert !" nemár
    @ksztmtksz
    Hogy sikerült ide is becibálni a csakazalma a minőség mobiltémát ?

    Meglepődve látom, hogy mennyi faszagyerek van, akik szerint mindent ki lehet kerülni azzal, hogy nem kattint sehova, meg ellenőrzi a holnapok forráskódját - mert nyilván egy átlag embernek erre van igénye meg ideje. Nem azért használok számítógépet, hogy aztán üljek előtte és offline módban nézegessem, arról meg ne is beszéljünk, hogy " ne kattints rá kétes honlapra" az megint ilyen urban legend... még nem láttunk olyat, hogy egy nevesebb hírportálról kiderült, hogy 2-3 hétig fertőzve volt, ugye ? főleg most hogy rengeteg dolog felhő alapon megy, be lehet nyalni megbízhatónak ítélt helyről is vírust. Amúgy meg nyilván az ilyen emberek, akik forráskód alapján neteznek kiszűrték volna hdd-re pakolt nsa programot is gondolom. és akkor ez most csak pont egy éppen kipattant téma, így érezd biztonságban minden adatodat, van 1 csomó dolog amit nem fog meg se tűzfal se vírusírtó, semmi, de azért mégiscsak több esély van kivédeni velük 1-2 szart mint nélkülük.
  • 63.
    2015. 02. 26. 17:54
    1. Az Office for MAC mit művel: igen vannak benne anomáliák, de főképp a powerpoint xar benne, azonban ha be lenne kapcsolva a frissítés, már rég ki lenne javítva.

    2. Szívás az OSX alapú gépekkel MS környezetben? Mire gondolsz? Napi szinten használom a MAC -m windózos környezetben, de csak a hálózati meghajtót használom a windózos szerverről, az makulátlanul működik.

    3. Valszínűleg még nem is láttam windózos szervert üzemeltetőként...

  • 62.
    2015. 02. 26. 17:23
    "Ha jobban megnézed, az Apple gépei nem is drágák... hasonló tudással és minőségben hasonló áron kapod a többi gépet is."

    http://s23.postimg.org/5ruuoczrf/kettot_kerek.jpg
    http://s3.postimg.org/3uuvyj7lf/ebbol_is.jpg
  • 61.
    2015. 02. 26. 17:17
    Ez igaz sajnos. Bár van ígéret a MS részéről, hogy frissítik az Mac-es Office-t.
  • 60.
    2015. 02. 26. 17:14
    Ha jobban megnézed, az Apple gépei nem is drágák... hasonló tudással és minőségben hasonló áron kapod a többi gépet is. Kezd el beállítani az iPon keresőjében egy Mac paramétereit és láthatod, hogy nem sok eltérés van árban. Max annyi, hogy a Mac nem műanyag a kijelzőt üveg védi és úgy összességben nem az az érzésed, hogy egy hulladék van a kezedben...
  • 59.
    2015. 02. 26. 17:10
    "de hogy a Linux szerverek nem lennének vagy nem lennének fontos szolgáltatóknál"

    Kérlek mutasd már meg hogy én hol állítottam ilyet, ja hogy sehol? Ok. Továbbra is nyugodtan figyelmen kívűl hagyhatod a levelező servereket. Nem, a gmailnek nevezett önkéntes spam lista nem levelezőserver.

    Az elterjedtségi meséd meg ott bukik el, hogy a Linux serverek nem idén lettek ilyen piszok elterjedtek, mindig azok voltak, akkor eddig miért nem találtak ezzel arányosan több hibát bennük?

    Szerintem egyébként az is lehetséges, hogy egyszerűen mostanra már ennyivel jobb a Windows (még nem ér nevetni ). Egyrészt valóban nagyon sokáig kellett kalapálni, rengeteg hibát javítottak, amiből azért valószínűleg tanultak is a fejlesztők. Másrészt ahogy egyre nehezebb lyukat találni rajta, úgy az ezzel visszaélők is más alternatívák után néznek, mert ott már könnyebb bejutni (eddig is az volt, csak Win alatt meg mégkönnyebb volt ezért sokáig rá se néztek pl OSX-re, Linuxra).
  • 58.
    2015. 02. 26. 16:56
    Ha volt már dolgod MS alapú és rendszerű nagyobb céggel (IT területen) akkor látnád, hogy sokszor mennyi szívás van az OSX alapú gépekkel MS környezetben.
    Arról ne is beszéljünk, hogy az Office for mac néha miket művel. Nem olyan teljes értékű az.
    Windows Server területen meg a hozzászólásaid alapján semmi mélyebb tapasztalatod nincs. (No offense)
  • 57.
    2015. 02. 26. 16:27
    Álltalános felhasználást illetően a Windows -t és az OSX -t munkára használják, ugyanakkor a Windowsnak és az OSX -nek is van szerver változata, a Windows Server 2008 R2 -t én is használom napi 24/7 -ben, eredeti licenszel, még nem lőtték le de kb annyira biztonságos mint egy egykatonás hadifront, ezt onnan tudom, hogy az MS szervereit is UNIX szerverek védik kívülről, azokat nem engedik ki az internetre.

    Desktop fronton viszont a Linux valahol sehol nincs, ennek oka a szoftverek hiánya. Nyílván nem fog senki OpenOfficen word doksit szerkeszteni, vagy xpaintbe 3D -s elemeket tervezni. Az OSX -nek pont ez az előnye, hogy a legtöbb szoftver ami windózra ki van adva OSX -re is meg van írva. Lásd teljes értékű Office, AutoCad, Photoshop stb. Mondjuk most hogy az MS közkincsé teszi a .NET -t lehet fel fog fordulni a világ.
  • 56.
    2015. 02. 26. 16:17
    A DDOS támadásokkal kapcsolatban annyit, hogy akinél be van kapcsolva az Apple tűzfala nem tud DOStámadást indítani, ahhoz is root jog kell amihez nyílván kell a root jelszó is.

    Nem egy windózos gépet láttam már romokban hetek alatt zúzták szét csak azzal hogy összevissza kattingattak, virusírtó nélkül a windóz egy harci tér. Persze lehet itt mentegetőzni, hogy bazzegénolyanSZUPERf@szagyerek vagyok hogy soha semmire nem kattintok rá ami olyan, csak amíg nem nézed meg a honlap forráskódját letöltés előtt és nem látod mi van a beágyazott .js hivatkozások mögött addig csak egy windózos áldozat vagy. Érdekes a facebok xxx postolások is csak windóz alatt futnak...

    Persze a biztonsági rés nem egyenértékű a vírusokkal, de az esetek többségében azok hozzák létre a biztonsági réseket, a többit szépen lehet védeni tűzfallal. Tűzfal az OSX -n is van, csak vírusírtó nincs mert én sem tudom hogyan, de nem fogja a vírus. Azt is érdemes szem előtt tartani, hogy ha olyan biztonsági rést találnak ami multiplatform jellegű, akkor mindíg az Apple javítja elsőként, majd jön a Linux és egy hét múlva talán az MS is kiküld valamit 10 frissítésben, holott az ATM -k jelentős részén még ma is XP fut. KB ennyit a biztonságról.

    Valahogy még mindíg biztonságosabb légtérben érzem magam OSX -n vírusírtó nélkül a gyári tűzfal és a router tűzfala mögött, mint egy windózos gépen ingyenes vírusírtó szoftverrel.
  • 55.
    2015. 02. 26. 16:14
    1. Valójában a hardverrel azt is kifizeted, benne van az a felár is, és nem Apple géppel elvileg nem is használhatod.

    2. Szerveren elterjedtebb, de ettől még desktopra is használható, ott meg összevethető az OS X-el is, a Windowsnak meg szintén van szerver változata.
  • 54.
    2015. 02. 26. 16:03
    1. Az OSX igyenes, a hardverért fizetsz. Az OSX -t ingyen letöltheted a MAC Storeból, kódot sem kér de bootolni sem fogod.

    2. Az Ingyenes vagy fizetős Linux nem tehető egy lapra sem a windózal, sem az OSX -l. A Linux szerver feladatokra való, a windows és az OSX munkára!
  • 53.
    2015. 02. 26. 16:00
    A Cikk ebben az évben felfedezett biztonsági résekről szólt... Nem arról, hogy a Pityu gépén 1 évvel ezelőtti tört Win 7 fut és tele van javítatlan biztonsági résekkel.
    Ezek az adatok a 2014 ben felfedezett sebezhetőségek.
    Ebből max Pityu kalkulálni tud, hogy azóta 36 sebezhetőség van az OS-én (amiről tudunk)
  • 52.
    2015. 02. 26. 15:07
    De amikor magam választhatok, hogy legális Windows vagy Linux vagy egy méregdrága Apple gép (mert a hackintos sem legális és biztonságos megoldás), akkor ez a tényező nem játszik.

    Ezzel együtt egyébként csak az OS X-re nézve égő a statisztika, mert a Linux ingyenes oprendszer (kivéve enterprise disztrók), nem lehet vele szemben ugyanaz az elvárásunk, mint egy fizetős megoldással. Az OS X viszont a hardver miatt jóval drágább a Windowsnál, és a biztonság illúzióját kelti.
  • 51.
    2015. 02. 26. 14:53
    Még egy gondolat, ami megint csak kimaradt a fenti statisztikából: Melyik a veszélyesebb a dobogós Mac vagy Linux a biztonsági réseivel amik a fejlesztők által (remélem) gyorsan "betömésre" kerülnek mert ezeken 100% be van kapcsolva az automatikus frissítés, esetleg a kalóz Windowsok amiken igaz kevesebb a rés (e statisztika szerint) de az a kevés ott van, nem lesz kijavítva mert nincs bekapcsolva a frissítés (praktikus okok miatt)? Magyarországon mennyi illegál Windows fut a gépeken? Szerintem emiatt nem kell rögtön ráugrani a statisztikákra...
  • 50.
    2015. 02. 26. 14:47
    Igazad van, de következtetni lehetne abból, hogy azt mérjük ami ezek kihasználásának eredményei, pl. spam-ek küldözgetése... persze ez csak elmélet, pontos adatot mint írtad lehetetlen prezentálni.
  • 49.
    2015. 02. 26. 13:58
    " biztonsági résekből mennyit használtak ki ténylegesen..."
    Na ezt nem fogod megtudni soha a büdös életbe...
    Ne is erőlködj rajta...
    Itt egy példa neked, talán megérted:
    Ha nyitva hagyod a bejárati ajtót és elmész, majd haza érsz, majd észre veszed, hogy nyitva van attól honnan tudod, hányan járhattak bent az engedélyed nélkül? Gondolkozz....

    ui.: Még ha el is tűnik valami... akkor se tudhatod, hogy hányan voltak és mit csináltak...
  • 48.
    2015. 02. 26. 13:43
    Statisztikával bármit be lehet bizonyítani és annak az ellenkezőjét is.
    A fenti statisztika úgy lenne szerintem igazán informatív, ha nem csak az lenne ott, hogy mely rendszerekben mennyi hibát találtak, hanem azt is megtudnánk, hogy ezekből mennyit és milyen idő alatt javítottak a fejlesztők.
    Esetleg egy olyan, hogy a biztonsági résekből mennyit használtak ki ténylegesen...
  • 47.
    2015. 02. 26. 11:59
    Fanboy Én személy szerint MS párti vagyok (MS szerver certikkel rendelkezvén)
    Nem szabad viszont elfelejteni azt, hogy a legnagyobb kereső óriás a Google. Szinte csak Linux szerverekkel dolgozik, méghozzá úgy jó pár millióval.
    Ezek mellet ha körbenézel ténylegesen a piacon... Bizony már túlnyomó töbségben Linux szerverekkel találkozol, weblap, alkalmazás üzemeltetés stb. területen. Ha nem így lenne MS.nek nem kéne SQL for linux és sok sok mérnök, hogy a Hyper-V-én menjen a Linux virtualizálva...
    Nem kell félteni az MS-t Szépen fizető és fontos területeken hódít Szerver területen is, de hogy a Linux szerverek nem lennének vagy nem lennének fontos szolgáltatóknál?! Nagyon homokba dugott fejjel kell lenni, hogy ezt ne lássa valaki.
    Egy rendszer sebezhetőségei (Még egyszer leírom SEBEZHETŐSÉG nem egyenlő VÍRUSSAL) Úgy tudnak kiderülni, ha azt a rendszert minél többen csesztetik. Olyan rendszert nem fognak csesztetni amit nem érdemes... Betörő se próbálna betörni a szegényházba...


    Humbuk: "akik inkább a rosszabb MS megoldást vállalják! " Te se voltál még olyan cég közelében ahol hasítanak az MS megoldásai.
  • 46.
    2015. 02. 26. 10:41
    A verziókon átívelő hibák jellemzően kompatibilitási okokra, vagy szabványokra visszavezethetőek. Ezért néha akkor sem lehet őket befoltozni, ha ismerik, más megoldást kell rá találni.

    A "teszteletlen" "alap" pedig annyit változott a vista óta, hogy a vistának, hétnek, nyolcnak és nyolc.egynek gyanaz a főverziószáma.
    Ugye mi a más szoftver szakmailag és mi más kereskedelmileg.
    Persze közben meg vannak olyan részek, amiket totál újraírtak nulláról.


    Egyébként MINDEN programban vannak hibák. Lesznek is. Egy szoftver teljes tesztelése pedig nem lehetséges reálisan véges időn belül. Már egy kisebb programnál is száz évekig, ezer évekig tartana, de van ami végtelen ideig (nem vicc).

    Szerintem előbb halna ki az emberiség, mint egy windowst le lehetne tesztelni teljesen. Arról nem is beszélve, hogy akkor egy felfedezett hiba javítása után újra kell kezdeni az egész tesztelését.

    Szóval a tesztelés szükségszerűen csak szelektált esetekre lehetséges. Ráadásul irdatlan költségei vannak.
    Amúgy az MS egy kimondottan jól tesztelő cég, ahhoz képest, hogy mennyire sok frissítést adnak ki, elég ritkán van velük baj.
  • 45.
    2015. 02. 26. 10:24
    Írtam, hogy a 8.1 nem igazi főverzió. És szándékosan nem raktam bele a régebbi verziókat, amik még gyakorlatilag az internet tömeges elterjedése előtt voltak. Ettől függetlenül úgy érzem, hogy a egyre nagyobb rohanás rányomja a bélyegét a videójáték ipar után az oprendszerekre is. Próbálnak a nevükből és a hypeból eladni egy újabb verziót, ami igazából nincs teljesen kész. Tény, hogy üdvözlendő a Win10 módszere, hogy ennyire bevonják a fejlesztésbe a felhasználókat is, de majd meglátjuk mi lesz a vége. Az meg külön furcsa, hogy az eredeti cikk szerint nagy az átfedés a Windows verziók sebezhetőségei között. Gyanús a 36, 34, 36, 36, 38, stb szám. Túl egyformák. Ha innen nézzük, az is szégyen, hogy verziókon átívelő hibák maradnak a rendszerben, holott a a Vista, a 7, és a 8 gyakorlatilag teljesen más alapokra építkezik. Állítólag.
    De mindettől függetlenül, ezek a számok hol ide, hol oda fognak mozogni, de igazából egyik sem mérvadó. Mindenki tegye meg az alap dolgokat, amiket tehet a fertőzések elkerülésére, és használja egészséggel az általa választott rendszert. Én nem fogok pálcát törni egyik felett sem.
  • 44.
    2015. 02. 26. 09:42
    Ha a 8.1-et külön veszed, akkor az xp-nél az sp2-t miért nem?
    Miért nem rakod be az xp elé a 2000-et, az ME-t, elé a 98 SE-t, a 98-at...

    Jah mert, akkor kijönne, hogy totál nem igaz?

    Ha csak a főverziókat vesszük figyelembe, akkor 2-3 évente jön, egyedül az xp-nél volt nagyobb szünet, de az ELŐTT az is 2-3 év volt.

    hozzátenném, hogy még az elferdített hasra ütéssel szelektált listádban sem jön ki az, amit állítassz.

    Aztán tesztelés hiányáról beszélsz, mert a következő verziót fejlesztik. Érdekes kérdés, hogy mit tekintünk új verziónak fejlesztésileg és mit tekintünk annak kereskedelmileg...
    Ráadásul az operációs rendszerek az idő előrehaladtával egyre stabilabbá és robosztusabbá váltak és még biztonságosabbá is. A felfedezett és kijavított hibák jelentős része régről maradt ránk, és régi kötelező szabványokból is sokat örökölnek.

    Gyakorlatilag minden szempontból hibás a meglátásod.
  • 43.
    2015. 02. 26. 09:38
    "Nézzük a windows megjelenéseket. Egyre sűrűbbek."

    Nem azok.

    XP és Vista között azért telt el annyi idő, mert közben kukáztak egy Longhorn-t, amit 2004-ben szándékoztak megjelentetni, aztán jött a Vista, ami annyira sebtében összerakott optimalizálatlan erőforrásigényes egy szar volt, hogy a minimum gépigények azóta sem változtak, aztán minél előbb ki kellett adniuk az újabbat, ezért telt el mindössze 2 év Vista és 7 között.

    95, 98, 99 (98 SE), 2000 (ME), 2001 volt XP-vel bezárólag az otthoni felhasználásra szánt Windowsok megjelenési dátuma, ami jóval sűrűbb, mint a 2007, 2009, 2012 és 2013.
  • 42.
    2015. 02. 26. 09:03
    Nem tudom, mi a meglepő azon, hogy előre tör lassan az Apple, meg a Linux. Egyre jobban bővül a piacuk, ráadásul az egész világ arrafelé tart, hogy egyre gyakrabban adjanak ki új oprendszert. Nem csoda, ha nem tudják rendesen letesztelni, javítani, stb, mert már az erőforrás nagy része az új verzió fejlesztésére van allokálva. Ilyen a világ. Nézzük a windows megjelenéseket. Egyre sűrűbbek.
    XP - 2001 ősz
    Vista - 2007 január (6 év)
    7 - 2009 ősz (2 év)
    8 - 2012 ősz (3 év)
    8.1 - 2013 ősz (1 év, bár ez nem igazi főverzió)
    10 - 2015 (2 év, az ígéretek szerint)
    és ez csak a Windows példája, de szerintem a többi is hasonló cipőben jár, azoknak nem néztem utána. Emellett az internet is egyre gyorsabban változik, gyakran egy oprendszer frissítéssel küszöbölik ki egy 3rd party szoftver sebezhetőségét, és még sorolhatnám. Abszolút nem meglepő.
  • 41.
    2015. 02. 25. 22:58
    Úgy szeretem hogy a fanboyoknak (vagy a divat-hatereknek) mindig megvan a válaszuk. Nyugodtan figyelmen kívül hagyhatod az ASP és Exchange elterjedtségét, amiből utóbbi szinte egyeduralmú a multiknál.

    Persze ha adjisten a jelenlegi részesedési arányban a Windowson találnak több rést, akkor bőszen örjöng az ilyen fajta hogy "winfos". Ha pedig a Linux-alapú rendszerek lennének többségben, akkor bölcsen magyarázza hogy amiatt van rajtuk több rés.
  • 40.
    2015. 02. 25. 22:29
    Vagyis azt mondod, ha bekrepál a szervere a cégnek és távolról nem tudják megjavítani, akkor néhány órán belül kijön a Red Hat embere és megjavítják?
  • 39.
    2015. 02. 25. 22:15
    Humbuk: Red Hat-nak igen jó supportja van
  • 38.
    2015. 02. 25. 21:48
    Vicces amikor valaki azt mondja, hogy én nem kaptam "soha" vírust! Haha csak olyan vírusról tudsz, amelyiket felfedezik! Vírusirtó progi nélkül, hogy is jönnél rá?

    Kedves fórumtársak! Az elfüstöl a hdd-m, leég a proci, lassul drasztikusan a gép típusú vírusok a 90-es évek vívmányai... El lehet felejteni!
    A maiak általában szaglásznak, jelszavakat lopnak és banki adatokat. (botnetről ne is beszéljünk...) Majd megnézhetik magukat az ilyen arcok amikor tudtuk nélkül DDOS támadást intéznek a nagykutyák ellen.

    Pl érdemes megemlíteni a titkosítós - váltságdíj követelős "alkalmazást" is...

    Nagyon jó meglátás az, ami már korábban is elhangzott: egyik rendszer sem sebezhetetlen, maximum nem érdeklődnek utána a hackerek...
    Pl sokan bele sem gondoltok, hogy a linux software support hiánya miatt bizony vannak cégek, akik inkább a rosszabb MS megoldást vállalják! Ugyanis ha az MSel szerződésed van, jár hozzá átfogó support is, és bizony házhoz is jönnek ha a helyzet megköveteli. (tapasztalat)

    A linuxnak is kellene egy erős szervezet amely felkarolja, mert így soha nem fog elterjedni, akármennyire is jó rendszer.
  • 37.
    2015. 02. 25. 21:12
    Sztem ez kényes téma marad több okból is kifolyólag.

    Vannak akik óvatosak vannak akik nem.
    A vírusirtók is érdekesek lettek,hiszen ha ma egy hozzá nem értő ember telepít,akkor simán megy fel vele valami reklám szar is vagy valami 30napig ingyenes gané.
    Mivel én óvatos vagyok,így egy darabig vírusirtó nélkül toltam én is,de kockázatos,aztán rájöttem,hogy a defender hatalmas fejlődésen esett át és naprakészen nem roszabb egy avg vagy avastnál, számomra simán elegendő és 3év után sincs gond win7-el,főleg nem lassulás.

    Aztán már a másik dolgot leírták és mindenki meg is jósolta kb 2006-ban,hogy minél többen vesznek/használnak apple notit és telefont, annál jobban "népiesedik" és közben úgy csökken a biztonság,stabilitás,minőség.
  • 36.
    2015. 02. 25. 21:07
    Fura, szerintem a tavalyi év nem épp fényesen telt a GNU/Linux tájékán.

    "Linux esetében egy hibához pár napon belül jön javítás, míg mikorfos esetében ez néha több hónap. Ugyanakkor a mikorfos hibáit egy 12 éves kisgyerek is kihasználhatja pár netes oldalt elolvasva, egy linux hiba exploithoz viszont minimum gyakorlott rendszergazdai ismeret szükséges."

    Őőőőőőőőőőőő......

    Shellshock rémlik?
    Tudod, amire hónapokig alig-alig jött frissítés, ésegy akkora hatalmas biztonsági rés volt, amelyet az IT még rég nem látott.

    Csak hogy felhozzak példát, mennyire durva volt:

    Ha fogsz egy gépet, bedugod a hálózatba, akkor kap automatikusan IP-címet sok esetben. Ezt a DHCP intézi. Van egy szerver, ami azt figyeli, épp melyik IP cím nincs használva, és azt odaadja az új érkezőnek, ami aztán magától beállít mindent. IP-cím, broadcast, netmask, default gateway, mindent, ami kell.
    A probléma az, hogy a DHCP kliens oldali része (ami az IP-t meg hálózati kártyákat beállítja) tartalmaz bash kódot.

    Nomármost ha a DHCP szerver tulaja tud control+c control+v meg google-t használni, akkor a DHCP kliens oldalán futó bash kód simán átfolyhatna a shellshock miatti hatalmas biztonsági résen, ahol aztán a DHCP szervere üzemeletője bármilyen random kódot tud root (értsd: teljes) joggal futtatni. Mondjuk át tudja írni a root (értsd: adminisztrátor user) jelszót.

    És ehhez csak annyit kell tenned, hogy rádugod a gépedet egy hálózatra. Semmit nem indítasz el, semmit nem okézol le, nem olvasol spam-et. Akár még vírusírtó meg tűzfal is lehet a gépeden.

    És ez a hiba évek óta benne volt a rendszerben, csak most lett publikus. Aztán 4-5 hotfix jött ki legalább (redhat esetében), amikkel nem sikerült teljesen orvosolni a problémát hónapon keresztül.

    Szerverek esetén meg ugye mindig van egy hónapos csúszás ha update-ról van szó....

    Aztán volt még openSSL-es heartbeat, második openSSL hiba (poodle), mindegyik elég nagy gáz volt.

    Szóval nah, tavaly elég szívás volt Linuxot üzemeltetni.
  • 35.
    2015. 02. 25. 21:00
    Jó, csak arra kell rájönni, hogy egyeseknek olyan az OSX, mint a hidrogénmeghajtású autó. Megveszed, minden fasza ... aztán mit csinálsz vele? Tölteni se tudod ...

    Nem operációs rendszert kell először választani, aztán kutakodni, hogy mire is tudnád használni, hanem elhatározod mire kell a számítógép, aztán az operációs rendszert használod (jobb esetben), amelyik erre a célra a leginkább alkalmas.

    Ezért találom teljesen infantilis magatartásnak egyik OS-t használva szidni a másikat. Nem az operációs rendszer a döntő tényező abban, hogy én melyiket választom, hanem az, hogy azok a programok amiket szándékozni használok melyik operációs rendszeren érhetők el! Nem Windows felhasználó vagyok hanem Media Player Classic, Irfanview, Foobar, Steam, stb. felhasználó!

    Hülye windowsosnak hívni egy PC használót olyan, mint hülye aszfaltosnak hívni egy autóvezetőt. Aszfaltosnak hívod? Nem. BMW-snek, Audisnak stb.
  • 34.
    2015. 02. 25. 20:54
    Sebezhetőség≠vírus
  • 33.
    2015. 02. 25. 20:39
    Elösször énis mondtam hogy haha szar apple, de aztán gondolkodván hogy a mac is valahol unix alapu és ezek után majdnem a linux az egyik legsebezhetöbb szerintem is az egész egy nagy kamu. Windowsra 3 másodperc alatt találok virust meg malwaret apple-re chromeot alig birtam megtalálni
  • 32.
    2015. 02. 25. 20:15
    Ez valszeg azért van, mert még soha nem döbbentél rá, hogy az egyik linux szervered épp ssh-n bruteforce-ol valakit Libanonban, a tudtod nélkül...
  • 31.
    2015. 02. 25. 18:54
    De amúgy én ebben a cikkben nem is a mac vs windows harcát nem értem, az mindig is megvolt... a Linux eredménye lepett meg és ezért az egész cikk forrását megkérdőjelezem.... erősen kenőpénz szagú a dolog.
  • 30.
    2015. 02. 25. 18:52
    Frissítés a cikkhez, hogy miért összegzi a Linux, és Apple Os -ket :

    "The response to my post on the top vulnerabilities in 2014 has been amazing and I would like thank everyone who commented on the article. What certainly stood out in the comments and feedback is the fact that some of the statistics I reported on were not clear enough. Many comments queried why vulnerabilities were grouped in the way I did and why there’s a single entry for Apple OS X and Linux but seven entries for each Windows version.

    In the following update, I’m going to try and clarify and answer most of our readers’ queries.

    The operating systems are different and it is hard to group them in a way that everybody agrees with. For example, unlike Windows, the Linux Kernel can be upgraded independently of the rest of the operating system; therefore it is hard to link Linux Kernel vulnerabilities to a specific Linux distribution or Linux distribution version. This is why Linux vulnerabilities are grouped under Linux Kernel as a separate product and then there are the specific vulnerabilities for each Linux distribution. The reason why only Linux Kernel and Apple OS X are listed at the top is because the number of vulnerabilities that specifically apply to other Linux distributions (like Red Hat, Debian, etc.) is lower than the number of vulnerabilities that apply to the operating systems already listed.

    For example, here are some statistics for several Linux distributions that did not make it to the top and which are not included under Linux Kernel entry:

    Ubuntu

    39 total vulnerabilities 7 high severity 27 medium severity 5 low severity

    Red Hat Enterprise

    27 total vulnerabilities 6 high severity 17 medium severity 4 low severity

    openSUSE

    20 total vulnerabilities 9 high severity 9 medium severity 4 low severity

    Fedora

    15 total vulnerabilities 3 high severity 9 medium severity 3 low severity

    If we had to group the different Windows versions under one entry the statistics would look like this:

    Windows

    68 total vulnerabilities 47 high severity20 medium severity 1 low severity

    As you can see a lot of Windows vulnerabilities apply to multiple Windows versions and because of that there is not a huge difference between the number for the entire Windows operating systems family and the numbers for different Windows versions.

    Some readers have also asked where Android fits in. Here are the NVD stats:

    Android

    6 total vulnerabilities 4 high severity 1 medium severity 1 low severity

    It is important to note that Android is based on Linux Kernel too and some of those vulnerabilities apply to Android as well. The malware on Android devices is usually spread via applications installed on the devices rather than via holes in the operating system.

    Another question: where is Safari? Are Safari vulnerabilities included in OS X counts? The answer is no. Safari vulnerabilities are counted separately as is the case with the other web browsers. The reason why Safari is not listed is because it did not make it to the top of the list (it does have a large number of vulnerabilities, but only three of them are high severity):

    Safari

    70 total vulnerabilities 3 high severity 67 medium severity 0 low severity

    To conclude, the aim of the article is not to blame anyone – Apple or Linux or Microsoft. The message I am trying to get across is that all software products have vulnerabilities. The frequency of security updates increases with the product’s popularity. At GFI we would like the people to use the information as a guide and to show which areas to pay more attention to when patching their systems. At the end of the day, however, an IT admin’s attention should be on ALL products in his network and not limited to those at the top of the vulnerability list; neither should the assumption be made that those further down the list are safer. Every software product can be exploited at some point. Patching is the answer and that is the key message."

    Forrás:
    http://www.gfi.com/blog/most-vulnerable-operating-systems-and-applications-in-2014/
  • 29.
    2015. 02. 25. 18:51
    Ha az msn "vírusokat" is figyelembe vesszük akkor ez a szám nálam 3 ... viszont én DOS 3.0-n kezdtem egy 16 MHz-es Olivetti AT-n!
  • 28.
    2015. 02. 25. 18:50
    vigyázat, gyökér mac-esek a láthatáron!

    amúgy igen, a softonic egy pont olyan oldal, amit messze elkerülök ingyenes programoknak vannak offical weboldalaik, ahonnan biztonságosan letölthetem a legfrissebb verziót vagy ott az appstore...
  • 27.
    2015. 02. 25. 18:42
    Napi szinten használok almás (2006 óta)/pingvines(2007 óta)/ablakos (3.1 óta) rendszert, és amióta az eszemet tudom, egyikre se kaptam vírust. Talán valamikor utoljára még XP SP1 korszakban futott be valami, de ott is én voltam a gyökér, mert valami játék crack okozott gondot, még talán kazaa/morpheus-ról A másik kettővel eddig nem volt gond, win alatt avast figyel, másik kettő alatt nincs folyamatos védelem, csak néha lefuttatok egy-egy scant, de eddig semmi
  • 26.
    2015. 02. 25. 18:40
    OMG a hozzászólások alapján már értem miért van annyi esetenként milliónyi számítógépet is tartalmazó zombi botnet hálózat.
    Komolyan olyan ez mint a szülő aki nem oltatja be a gyerekét.... Minek az... Rossz az... Jól van a nélkül... Azt ne adj isten belehal akkor nem ő volt a hibás...
  • 25.
    2015. 02. 25. 18:38
    "Ha nemtudod megtisztítani a fájlt, akkor sokkal előrébb vagy, mintha nem lenne semmid. Tudom tudom, nem terjed..."
    Öööhmm.. Oké, szerintem nincs sok más dologról beszélgetnünk
  • 24.
    2015. 02. 25. 18:37
    "Megbízható oldal volt? Nem hinném... torrenten nem kell csodálkozni, ha bekapsz valamit, főleg ha nem minőségi az oldal."

    A Softonic ezek szerint akkor torrent oldal ... értettem, nincs több kérdésem, kéremkaccsójjaki!
  • 23.
    2015. 02. 25. 18:35
    Én olvastam angolul is ezt a cikket, és ott azt írták, hogy a Wndows verziók rései között nagy az átfedés, de igazad van, hogy biztos több van az összes verzióban együttvéve, mint 40, ellenben nagyon valószínű, hogy még mindig kevesebb, mint 147, ami tekintve, hogy mennyivel szabadabb rendszerről van szó, szerintem meglepően jó teljesítmény (vagyis inkább az Apple részéről nagyon gyenge). Egyébként engem is érdekelne egy összesített lista Winből, vagy egy részletes lista OSXekből legalább, mert így mondtak is valamit, meg nem is.
  • 22.
    2015. 02. 25. 18:24
    Nem tudom, nekem az Apple összes számítógépével csak problémám volt, ráadásul aránytalanul drága...
  • 21.
    2015. 02. 25. 18:19
    Megbízható oldal volt? Nem hinném... torrenten nem kell csodálkozni, ha bekapsz valamit, főleg ha nem minőségi az oldal. De ha még kapok is valamit olyan forrásból, vannak online vírusellenörző weboldalak, lehet használni.

    Amúgy, ha visszaemlékezek a win-es korszakomra, hiába volt vírusírtóm, általában az volt az eredmény a vírusjelzés után, hogy karanténba helyezés vagy törlés. Ha nemtudod megtisztítani a fájlt, akkor sokkal előrébb vagy, mintha nem lenne semmid. Tudom tudom, nem terjed...
  • 20.
    2015. 02. 25. 18:19
    Én ugyan nem, de odaadtam az egyik network adminnak, viszont nem sikerült reprodukálja a hibát otthon, szóval szerintem csak rühellik egymást a routerrel.
  • 19.
    2015. 02. 25. 18:08
    Nekem Linuxom van, és semmi bajom nem volt még vele, Xubuntu 14.10 rendszer használok, mindennap megnézem a frissitéskezelőt hogy van-e új frissítés az operációs rendszerre, lehet hogy nem minden frissítést pakolnak bele azonnal a csomagkezelőbe, de egy pár nap után bele teszik a frissítéskezelőbe.
  • 18.
    2015. 02. 25. 18:04
    "Napi szinten viszek át fájlokat adathordozókon, küldök fájlokat emailbe, stb... windows-os gépekre és egyszer nem szóltak vissza, hogy figyi öreg ugrál a vírusírtóm a fájlodra."

    Ez működik visszafele is, csak nálad nincs vírusirtó ami ugráljon. Nekem is nagy volt az arcom, hogy akkora pró vagyok, hogy nekem aztán semmiféle biztonsági szoftver nem kell, aztán 2 éve egy olyan helyről, ahova évekig jártam programokat tölteni bekaptam a Ramnit-ot. Mire biztonsági szoftver nélkül észrevettem, hogy valami nem stimmel, addigra törölhettem az addigra fertőzött végrehajtható állományaim összességének háromnegyedét, és ezek között volt olyan archivált telepítő, amit nem tudtam újra beszerezni.
  • 17.
    2015. 02. 25. 17:54
    djgeg: 6 éve már, hogy osx-re álltam át, soha nem volt vírus írtóm, osx-en csak árt. És hogy honnan tudom, hogy rendbe vagyok? Napi szinten viszek át fájlokat adathordozókon, küldök fájlokat emailbe, stb... windows-os gépekre és egyszer nem szóltak vissza, hogy figyi öreg ugrál a vírusírtóm a fájlodra... osx-en általában úgy lehet bekapni valami szart, ha nagyon ész nélkül böngészel és még egy bizonyos rendszergazda jelszót is megadsz egy váratlan felkérés után... ehhez csak gratulálni tudok az olyan suta felhasználóknak, akik meg is teszik.
  • 16.
    2015. 02. 25. 17:52
    Ez a cikk már akkor is bullshit volt amikor az index lehozta. Nagyon ötletes dolog, hogy a linux, meg a mac verziók egybe vannak a windows verziók meg külön, de semmi értelme nincs a dolognak így. Illetve azt se fejtik ki, hogy szerintük mi high, medium, low sebezhetőség.
  • 15.
    2015. 02. 25. 17:45
    Lehet, hogy rossz ajtón kopogtatok, de ugye kipróbáltad az ipconfig idevágó kapcsolóit hibaelhárítás gyanánt, vagy egy sfc scannow-t, vagy ...?
  • 14.
    2015. 02. 25. 17:42
    Ezt a mítoszt én is bustolnám gyorsan, ugyanis hacsak nem hányod össze a rendszerpartíciót minden szeméttel és nem hagysz a startupban minden hülyeséget, akkor nem lassul semmi sehova.

    Ellenben azt aláírom, hogy vannak dolgok, amik idővel meghülyülnek Win alatt, mint pl. nálam a wi-fi. Az idő előrehaladtával egyre többet szakadt, rendszert újrapakol, megint minden oké. Nem értem miért, de ez így megy.

    Szerk: a rezidens vírusirtó létjogosultságát én is megkérdőjelezem. Totálisan haszontalan, hacsak nem lémer newb vagy, aki minden szarra rákattint.
  • 13.
    2015. 02. 25. 17:35
    Ha te mondod ... most pedig megyek jól összeszégyellem magam, hogy van pofája a Windowsomnak nem belassulni a legutóbbi telepítés óta, ami nem tegnap volt ...
  • 12.
    2015. 02. 25. 17:31
    vivanto (Válasz libastuff üzenetére)
    a Linux is rongyos 3-4%-os részesedéssel előzte be a Windows kiadásokat, míg utóbbi 90% fölött van.

    Na vajon miért? 1. Open source 2. Linux OS ek 90% szerver... Amit jobban csesztetnek az oda bejutni akarók.

    mythbuster
    OMG ember... A nap vicce. Köszönöm a jóízű nevetést
    Vírust még sose látott... Igen látni sose... mert szerencsétlen gépednek "szeme" sincsen, hogy lássa a vírust... Hogy akarsz látni szem nélkül? Ne "Vak"eráljál már
    Az olyan felhasználók miatt mint te léteznek a botnet hálózatok. Köszönjük, hogy részt veszel a közösségi DDOS támadásokban
    Csak így tovább.... Nem kell parázni téged MÉG nem ért kár... Biztos nem vírusos.
  • 11.
    2015. 02. 25. 17:29
    Én csak azt mondom, hogy engem még nem ért kár, a gépem sem lassult be soha és az oprendszer is olyan atomstabil mint újonan úgy hogy soha nem volt újrahúzva csak updatelve. Ez az amit egy windózal a büdös életben nem hozol össze, vírusírtó nélkül a winfos rövidebb távon is életképtelen.

    OSX -n a tűzfal be van kapcsolva, állítom hogy sokkal biztonságosabb még így is mint a windóz ingyenes vírusírtóval!
  • 10.
    2015. 02. 25. 17:23
    A botnet is köszöni szépen jól van rajta? Vagy hogyan állapítod meg biztonsági szoftver nélkül, hogy ezen aztán 100% hogy nincs egy bit kártékony kód se?
  • 9.
    2015. 02. 25. 17:21
    Szolidan megjegyzem, hogy az OSX már 4 éve fut a gépemen(MacBook PRO 2011 Late 15", Lion-MountainLion-Mavericks-Yosemite updaten mind keresztülesett, soha nem volt rajta vírusírtó és nem is lesz, mindezek ellenére pattan a rendszer és még vírust nem kapott soha! Azért egy windózt nem szívesen engednék fel a netre védelem nélkül...
  • 8.
    2015. 02. 25. 16:47
    Hát ezaz!

    Windows alatt annyira kevés a foltozás, hogy az idegbaj kerüldöz, mikor a 8.1 hetente-kéthetente kijelenti, hogy most van 15 percem szedni a sátorfámat, amit nem helyeztem biztonságba annak meg búcsút inthetek mikor a 15 perc lejártával újraindul.

    Ha nem lenne Windows Update a gépem soha nem indulna újra.
  • 7.
    2015. 02. 25. 16:39
    Miért, Windows alatt nincs foltozás?
    Ez egyébként az utóbbi 1 év termése, ahogy a hírben is benne van, valószínűleg nem véletlen, hogy már nem fedeznek fel sok Vista hibát (kevesen is használják).
  • 6.
    2015. 02. 25. 16:26
    Én azért kíváncsi lennék más cégek kutatására is, elég érdekes eredmények jöttek ki.... amikor a pentagon azt mondja, hogy biztonság miatt átállnak ios-re, és akkor... meg a linux köztudottan az egyik legbiztonságosabb oprendszer és akkor itt a 3. legrosszabb és még a vista is megelőzte... azért vicces eredmények, nemtudom mennyi a valóság alapja. Azt nem vitatom, hogy az osx az elmúlt években sebezhetőbb lett mint volt, de azért foltozzák is, nem úgy mint a microsoft és az android is nemrég kijelentett egy egy nagy biztonsági hibáról, hogy nem fogják már javítani mert nem a legújabb eszközökön van... LOL.
  • 5.
    2015. 02. 25. 16:17
    De jó hogy ezt az eredetileg is vacak cikket átvesz lassan minden itthoni híroldal...
  • 4.
    2015. 02. 25. 15:50
    Ne virágbolti verziót használj, és máris pár nap alatt jönnek a kritikus javítások.

    Azért az is nevetséges hogy az OSX az alig 5%-os részesedésével teljesít ilyen szánalmasan, de a Linux is rongyos 3-4%-os részesedéssel előzte be a Windows kiadásokat, míg utóbbi 90% fölött van.
  • 3.
    2015. 02. 25. 15:43
    Semmi meglepő nincs a fentiekben.

    #libastuff

    Ez így nem pontosan igaz, ráadásul a windows esetében a vállalati környezet miatt nem igazán lehet csak dobálni kifele a javításokat teszt nélkül. Márpedig pár napos kiadási határidővel nem lehet tesztelni.

    A legtöbb windowsos hibát azért könnyebb kihasználni, mert az elterjedtség miatt öt perc alatt találsz step by step leírást a neten, amihez kb olvasni kell tudni. Ettől még semmit sem fog érteni abból, hogy miért sikerül, csak végigcsinálja.
    Linux esetében meg az érdektelenség miatt alig van vírus, és alig van olyan, aki exploitok kihasználását publikálná és azt sem a script kiddiknek teszik, hanem rendszergizdáknak, ezért a megfogalmazás is olyan szintű.


    A wint foltozzák legjobban és legtöbbet, és az a legbiztonságosabb, ha csak a hibák számát vesszük.
    Viszont mivel azt használja a legtöbb hülye, és eleve 90% feletti részesedéssel bír így ő is kapja messze a legtöbb támadást. Csak emiatt sebzik őt többet, mert sortűz alatt van.
  • 2.
    2015. 02. 25. 15:37
    Ja, a support meg 3rd party szoftvereknél Linuxon kimerül annyiban hogy "open source, ott a forráskód, ha valami nem tetszik csináld meg".
  • 1.
    2015. 02. 25. 15:33
    Azért durva, hogy annyira oda vannak az OSX el és az IOS.el Aztán még is.
    Persze természetes, hogy ha valamit egyre több ember használ akkor egyre több az azt a rendszert kijátszani így egyre több sebezhetőség kerül elő ... Ezek mellet az, hogy az MS verzió OS összeadásával sem éri el az OSX szintjét Azért az mutat valamit.
    Chrome meg szintén érthető a elterjedségét figyelembe véve, viszont az IE az már a maga kis 15-20% os piaci részesedésével már nem nagyon értem
    libastuff
    MS nél három havonta jön nagy update és közötte kisebbek vagy épp kritikusak... Nem tudom miről beszélsz ilyen téren... Linuxon én több késő frissítésről tudok (Hivatalos nem mókolt valaki által készített megoldásról) Persze MS se szent a frissítések területén... de azért ne túlozzunk már