Kosár

A kosár jelenleg üres

Bejelentkezés &
Regisztráció

Jelenleg nincs belépve.

Válassza ki az oldal nyelvét

TERMÉKEINK

iPon FÓRUM

iPon Cikkek

WayteQ xTAB 9 – Ritka méret, ritka felbontással

  • Dátum | 2014.08.29 08:01
  • Szerző | gabi123
  • Csoport | MOBILTELEFON

A WayteQ általában egész jó pozícióban van a hazai piacon, mert a költséghatékony gépek piacán képesek kiemelkedni azzal, hogy megfelelő szervizháttérrel rendelkeznek, ugyanakkor a vételárak általában még így is a kedvező szinten, vagy annak a határán maradnak. Szerencsére a cég nem elégszik meg a múltban elért sikerekkel, folyamatosan frissíti és bővíti palettáját, most például az újdonságnak számító 9 hüvelykes méretben indítanak versenyzőt, mely az előzetes információk alapján nem kizárt, hogy szintén sikerre van ítélve, mint néhány eddigi gépük. Ismerkedjünk meg hát a WayteQ xTAB 9-cel!


Ahogyan azt a neve is mutatja, az eszköz érdekessége a kijelző mérete. Eleinte csak 7 és 10 hüvelykes modellek voltak a piacon, aztán igény mutatkozott valamilyen köztes megoldásra, ennek eredményeképpen jelentek meg a 8 colos gépek, de úgy látszik, ez nem elég, és az egyetlen megmaradt lyuk is betömésre kerül a két végpont között (és akkor még nem is beszéltünk a rengeteg köztes számról: 7,9, 8,4 stb.). Ez az átmérő értelemszerűen inkább a 10, mint a 7 colos mérethez áll közel, így használatot tekintve inkább fekvő tájolású, kétkezes pozícióval számolhatunk. A panelnek nem csak a méret az érdekessége, hanem a származása és a tulajdonságai is: A PLS típusú megjelenítő 1920×1280-as felbontásra képes, így akár FULL HD filmek lejátszására is alkalmas, a képaránya meg valahol félúton van a 4:3 és a 16:9 között. A Samsung gyártja, ami már önmagában ad némi garanciát a minőségre, és ez a felbontás ezen az átmérőn 256 ppi-s pixelsűrűséget jelent, ami bizony megsüvegelendő.


Kétféle IPS technológia és a PLS összevetése

Persze ezt meg is kell hajtani valamivel. Eme nemes feladatot a WayteQ egy 28 nanométeren gyártott, RockChip RK3188 SoC-ra bízza. Az ARMv7 architektúrát magáénak tudó CPU-ban négy darab Cortex-A9 mag teszi a dolgát, maximum 1,6 GHz-es üzemfrekvenciával. Ehhez egy Mali 400 MP4 GPU (600 MHz) társul, ami nem egy mai darab, ez lehet az egyik gyenge pontja a hardvernek, ha a játékok natív felbontáson akarnak menni. Amivel biztosan nem lesz gond, az a rendszermemória, abból ugyanis 2 GB-ot pakoltak be a motorháztető alá, RAM-ban tehát nem fogunk szűkölködni.

A belső tárhely 8 GB-os, amiből körülbelül 6 GB érhető el privát célokra, ha ez valakinek kevés, microSD kártyával könnyedén bővítheti, akár 32 GB-ossal is. Adatkapcsolatok terén a B/G/N szabványokat támogató WiFi-re és a Bluetooth 4.0-ra tudunk támaszkodni, SIM-foglalat nincsen, ahogy FM-rádió, NFC és GPS támogatás sem. Az xTAB 9 hátlapja mögött egy 5200 mAh-s akkumulátor rejtőzik (a hátlap nem távolítható el, így az akksihoz sem férünk hozzá). Gyári adat nincs megadva arra, hogy ezzel az erőforrással mennyit bír a masina, a tesztek során természetesen majd erre is választ keresünk.

AnTuTu információk

Korábban a gép Android 4.2.2 Jelly Bean operációs rendszerrel volt elérhető, de mostanra befutott a KitKat, ráadásul a felhasználók annak is a legfrissebb, 4.4.4 kiadását vehetik birtokba, ami erősen a pozitívumok közé sorolandó. Bár a WayteQ-nél megszokott, extrának tekinthető a fém hátlap, kapunk micro-HDMI-t, 3,5 mm-es jack kimenetet és saját töltőcsatlakozót is, így a 2.0-s szabványú microUSB bármikor elérhető, igaz, így ezen a felületen töltést nem tudunk eszközölni, így a töltőt mindig cipelnünk kell, ha fennáll a lehetősége, hogy szükségünk lehet rá. Természetesen van beépített (mono) hangszóró és giroszenzor is.


Ennyit a legfontosabb jellemzőkről, lássuk a külsőt!

Hozzászólások

Nem vagy bejelentkezve, a hozzászóláshoz regisztrálj vagy lépj be!

Eddigi hozzászólások:

  • 14.
    2014. 09. 01. 19:46
    Az a GPU nagyon gyenge. -.-
  • 13.
    2014. 08. 31. 15:35
    Az a gyanúm, a "WayteQ" magyarra fordítva azt jelenti, hogy "Bogi"...
  • 12.
    2014. 08. 31. 15:09
    A Wayteq név magyarra fordítva azt jelenti, hogy "pici akku"? Minden Wayteq termék akkuja fele akkora, mint amire szüksége lenne a hardvernek.
  • 11.
    2014. 08. 30. 20:32
    Azt mondják neki mától Bogi vagy
  • 10.
    2014. 08. 30. 15:52
    Hogy lehet egy kutyanak azt a nevet adni, hogy Bogi?

  • 9.
    2014. 08. 30. 11:23
    Hello,

    Úgy értem, hogy iPad Airen olvasva, Chrome alatt szálkásak a betűk. Nyilván ez desktophoz képest extrém felbontás extrém közelről. Nem bántásként írom, de rontja az oldal összképét.
  • 8.
    2014. 08. 29. 22:52
    Szia!

    Mit értesz pontosan a "csapnivaló minőség" és a "jobb kijelző" alatt?

    Én egy 23"-os LG FULL HD IPS-en nézem az oldalt, de nekem nem tűnt fel semmi "szemet bántó" dolog.
  • 7.
    2014. 08. 29. 21:55
  • 6.
    2014. 08. 29. 20:49
    Off: A táblázatokat nem képként kéne berakni, mert csapnivaló a minőségük egy jobb kijelzőn olvasva. Ugyanez igaz a fényképekre is, bár ott valószínűleg adott a felbontás (a gyári képek esetén).
  • 5.
    2014. 08. 29. 18:35
    A kutya nem feláras, mert nem tartozék, ennélfogva gari sincsen rá. Ő az "őrzők legendája"!

    Az akkuidő szerintem fog még javulni, vmi szoftveres gond lehet, mert Jelly Beannel többet ment.
  • 4.
    2014. 08. 29. 18:02
    Ha ez 10"-os lenne egy értelmes akksival, én megbolondulnék!

    Úgy vártam, hogy "olcsó" tabletba is pakoljanak végre prémium panelt, mint, hogy laptopba IPS-t!
  • 3.
    2014. 08. 29. 14:14
    Az az akksi vérgyenge
  • 2.
    2014. 08. 29. 13:04
    A kutya feláras tartozék, vagy minden készülékhez jár? Gyárilag Bogi a neve, vagy más nevet is lehet adni, illetve az átnevezés esetleg a gyári garancia elvesztését vonja-e maga után?
  • 1.
    2014. 08. 29. 12:03
    Köszi, Bogi a neve!