Kosár

A kosár jelenleg üres

Bejelentkezés &
Regisztráció

Jelenleg nincs belépve.

Válassza ki az oldal nyelvét

TERMÉKEINK

iPon FÓRUM

iPon Cikkek

Socket AM4 – A váltás a processzorhűtők szemszögéből

  • Dátum | 2017.01.27 08:01
  • Szerző | J.o.k.e.r
  • Csoport | EGYÉB

Az AMD várva várt RYZEN processzorai, amelyek új lendületet adhatnak a cégnek az asztali processzorok piacán, rövidesen bemutatkoznak, így érkezésükre már a processzorhűtő-gyártó cégek is készülnek. Eleinte úgy tűnt, hogy a Socket AM4-es processzorfoglalat azonos lesz a Socket AM3+-szal, már ami a furattávolságokat és a rögzítő keretet illeti, ám a jelek szerint mégis lesz köztük némi különbség, így új rögzítő kereteket kell használni a régebbi folyadékhűtő szettekhez és levegő alapú processzorhűtőkhöz. Tehát nem lesz olyan zökkenőmentes a váltás, mint például Intel fronton, az asztali Kaby Lake processzoroknál volt, de szerencsére több gyártó is a vásárlók segítségére siet ingyenesen elérhető rögzítő keretekkel.

Fotó: OC3D
Fotó: OC3D

Az OverClock3D fotói alapján a Socket AM4-es processzorfoglalatnál használt hátlap egy picit szélesebb és rövidebb lesz az előző generációs megoldásnál, azaz a meglévő levegő és folyadék alapú hűtők többségéhez új rögzítő keretet kell használni, különben nem lehet őket felszerelni. Ezt az információt ma már hivatalosnak is tekinthetjük, mert a processzorhűtők gyártóitól származó tájékoztató anyagok is alátámasztják.

Balra a régi, Socket AM3+-os, jobbra az új, Socket AM4-es hátlap látható. Fotó: OC3D
Balra a régi, Socket AM3+-os, jobbra az új, Socket AM4-es hátlap látható. Fotó: OC3D

Ha az adott processzorhűtő a gyári műanyag fülekre pattan fel, akkor nincs szükség semmiféle módosításra. A lenti fotón bal oldalon a 96 x 48 milliméteres régi, jobb oldalon pedig a 90 x 54 milliméteres furattávolságú új hátlap látható – a furattávolság változása miatt a hátlappal rögzülő processzorhűtők és folyadékhűtő blokkok mellé új rögzítő keretek kellenek.


Ez a processzorhűtő-gyártók számára természetesen nem meglepetés, így volt idejük felkészülni a rajtra, illetve elegendő mennyiségű új rögzítő keretet is gyárthattak, azaz a felhasználói igények kielégítés zökkenőmentes lehet. Egyes vállalatok már januárban nekiláttak a Socket AM4 kompatibilis processzorhűtők szállításának, néhányan viszont majd csak februárban vagy márciusban kezdik meg az új processzorfoglalat támogatását. Ingyenes rögzítő keretet sokáig csak az osztrák Noctua kínált, ám a pozitív példa szerencsére ragadós volt, így mára már több olyan gyártó van, aki ad ingyenes rögzítő keretet, mint olyan, aki nem. A RYZEN processzorokra a jelek szerint már nem kell sokat várni, így Socket AM4 kompatibilis processzorhűtőkből is egyre több kerülhet az üzletek polcaira.

Nézzük is, melyik gyártó mivel készül a rajtra!

Hozzászólások

Nem vagy bejelentkezve, a hozzászóláshoz regisztrálj vagy lépj be!

Eddigi hozzászólások:

  • 183.
    2017. 06. 30. 22:41
    Hali érdeklődnék hogy milyen arra gondoltál a bquiet vízhűtésért?
  • 182.
    2017. 02. 14. 10:14
    Beszéld meg a wccftech munkatársaival, csak közöltem, amit tőlük olvastam, nem foglaltam állást:

    http://wccftech.com/amd-ryzen-3dmark-benchmarks-leaked-faster-core-intels-i7-6950x/
  • 181.
    2017. 02. 14. 09:57
    Nem ez volt a kérdés. Ha a felső grafikont nézzük, az minden kétséget kizáróan hiteles eredmény?
  • 180.
    2017. 02. 14. 09:55
    Mert te minek neveznéd azt a jelenséget az alsó grafikon esetében, hogy minél erősebb egy Intel processzor, annál gyengébb pontszámot kapott egyszálas tesztben? Mert én ebből azt szűröm le, hogy az egyszálú teljesítmény megítélésére az adott teszt alkalmatlan.
  • 179.
    2017. 02. 14. 09:23
    Egyszálast még "nem tudni",

    Tehát akkor a felső grafikon a végleges, hiteles? Király. Ha véletlen nem, mi lesz??

  • 178.
    2017. 02. 14. 09:09
    Nem is annyira a procimagok száma, hanem inkább a család. A skylake-k a legjobbak, aztán a broadwell majd a haswell.
    A ryzenek meg a haswell-broadwell szintjén vannak, a jobbak megközelíti a skylaket, a rosszabbak meg inkább ivy szinten.
    De elég furcsák azok a piros számok, ott még valami nem kerek.
    De azért elég ígéretes

    Ha lehet húzni a ryzent egyszerűen 4ghz-re, akkor akár még játékra is használható lehet.
  • 177.
    2017. 02. 14. 08:47


    Egyszálast még "nem tudni", mert nem skálázódik normálisan a Firestrike, szóval minél kevesebb a processzormag, annál jobb teszteredményt kapnak a procimagok single core teszten:

  • 176.
    2017. 02. 14. 08:31


    nettó árak....
  • 175.
    2017. 02. 13. 21:34
    Az XFR meg, hát, várjuk ki
    +1
  • 174.
    2017. 02. 13. 21:33
    Várhatóan, ez milyen mértékegység?
  • 173.
    2017. 02. 13. 17:46
    Egyszálasban szerintem a sandy-ivy vonalon lesz. Többszálasban fogja csak behozni max.
    Ami persze bőven szép eredmény, tekintve hogy a sandy-k még mindig nem rosszak. És árban is lesz annyival olcsóbb, hogy kellemes alternatíva lesz.
    Hát, érdekes szitu lesz, az biztos.
    Az XFR meg, hát, várjuk ki
  • 172.
    2017. 02. 13. 17:38
    Most csak a 8/16-os procik startolnak, vagyis az 1800x az 1700x és az 1700 ugye?
    Többi pedig május.

    Ha hól látom egy sincs 4ghz fölött, a 7700K pedig 4.2Ghz alap, 4,5Ghz turbo...
    Ez azért elég nagy (15-20%) különbség, még azonos IPC esetén is. A ryzen pedig várhatóan gyengébb...
    Szóval sok esély teljesítményben 7700K-ra sincs, nemhogy a 6900k-ra.

    Az árakból is ez látszik. Az XFR lesz itt a kérdés, mennyire tudnak élni vele. Jön a vizes korszak az amd-re.
  • 171.
    2017. 02. 13. 13:06
    $128.70 Asus Prime B350M-A AM4 AMD B350
    $152.60 Asus Prime B350-PLUS AM4 AMD B350
    $245.85 Asus Prime X370-PRO AM4 AMD X370
    $380.63 Asus Crosshair VI Hero AM4 AMD X370

    [LINK]
  • 170.
    2017. 02. 13. 12:30
    Szerintem gyengébbek lesznek. De sokkal olcsóbbak, mint amennyivel gyengébbek, így ha egyforma egyszálú teljesítmény kell Intellel, megveszed a drágábbat és még mindig egálban vagy árban, alacsonyabb TDP-vel.
  • 169.
    2017. 02. 13. 12:24
    Igen és csak 65W TDP egy jó hűtéssel 4,3 -4,5Ghz körül megfontolandó, kíváncsi vagyok 1 szálon mit tudnak.
  • 168.
    2017. 02. 13. 12:21
    A 4/8 is 199-en.

  • 167.
    2017. 02. 13. 12:11
    [LINK]
    Nem lesz ez rossz a 6 mag 12 szál kimondottan jó 250$ áron.
  • 166.
    2017. 02. 09. 17:03
    +1 hír akkor mikor volt róla szó hogy lesz, és még 1 hogy nem lesz.
    Az a lényeg hogy napi szinten legyen szó róla....
  • 165.
    2017. 02. 09. 16:09
    Nem biztos, hogy ez MS húzás. Egyrészt se oem, se mobil gépet nem tudnának már W7-tel eladni, másrészt az eddigi kommunikációjuk végig a DX12-re volt kihegyezve. Egyszerűen csak hagyták a fenébe, vagy el se kezdték, mert csak kacsa volt az egész.
  • 164.
    2017. 02. 09. 15:52
    Hát ez sem lett igaz, nem lesz win7 driver ryzenhhez sem. Jó erős az MS úthenger, bedarál mindenkit...
    [LINK]
  • 163.
    2017. 02. 06. 21:26
    Sajnos beléd muszáj. Kell ellensúlyozni a dolgokat.
  • 162.
    2017. 02. 06. 14:09
    Nem releváns. Csak megosztottam.

    Az alábbi tesztben is van kb 5 olyan proci, ami ha a tesztelt árát nézzük nem releváns. Úgy látom te mostmár tényleg mindenütt csak bele kötsz az emberbe.

  • 161.
    2017. 02. 06. 12:49
    Szórakoznak a fiuk ameddig még lehet.
  • 160.
    2017. 02. 06. 12:02
    Miért releváns a 400e Ft-os CPU eredménye egy 50000-es meg valamivel több, mint 100e-es mellett?
  • 159.
    2017. 02. 06. 09:04
    2.78-at használtam.
  • 158.
    2017. 02. 06. 08:33
    Szerintem abban a videóban még a 2.7-es build teker a 4790K alatt, és a kettő között erős különbség van. Próbából lefuttattam mind a kettővel.

    6700K, alapórajel:

    Blender 2.77a: 54 másodperc
    Blender 2.8 : 38 másodperc
  • 157.
    2017. 02. 06. 08:26
    24 sec - i7 6900K, alapon a test build-al

  • 156.
    2017. 02. 06. 05:30
    https://www.youtube.com/watch?v=sGhYLFNA8_A
    Nem én vettem fel,de hasonló a setup (itt van némi tuning). Biztos hogy én néztem el?
  • 155.
    2017. 02. 05. 22:53
    38 másodperc egy alapórajeles 6700K-val. Szerintem a 4790K-s eredménnyel valami nem kóser, nem létezik, hogy 62 másodperc. Annyival nem lassabb. Ugyanazt a buildet használtad, mint Siriq?
  • 154.
    2017. 02. 05. 22:16
    Mehetne 5 Ghz-n is de a rammok miatt igy a legjobb beallitas. 53 sec-re levihetnem de minek? 24/7 render stabil
  • 153.
    2017. 02. 05. 22:13
    4,8 az már elég derék tuning, meg köztudott hogy ez fekszik az FX-nek. Btw most volt az először hogy ilyennel teszteltem
  • 152.
    2017. 02. 05. 22:09
    Az 56 sec-hez kepest meg egesz jo . Nyomsz ra oc-t es ott vagy mint en.
  • 151.
    2017. 02. 05. 22:05
    /off 4790k tuning nélkül 62 mp
  • 150.
    2017. 02. 05. 21:52
    Ahogy nezegettem az eredmenyek, i7 4770k lassabb . Mondom en a ryzen logo eredmenyeket nezegetem.
    Egyebkent meg irtam , hogy blenderben


    A videonal ott van a blender es test file. Megnezed a sajat gepeden .
  • 149.
    2017. 02. 05. 21:45
    Melyik i7-re gondolsz? És miben van "pariban"? Renderelésben talán...
    https://prohardver.hu/teszt/intel_haswell_teszt_core_i7-4770k/a_haswell.html
  • 148.
    2017. 02. 05. 20:38
    Az i7-el meg most is pariban van a blenderben
  • 147.
    2017. 02. 05. 20:05
    Azért az FX-8350-en a maga idejében, nem volt rossz 50-ezres árkategóriában. Főleg, ha nem játékra használtad!
  • 146.
    2017. 02. 04. 20:21
    Kozben csinaltam egy gyors Ryzen Blender test video-t FX 8350-el.
    Egeszen szepen megy meg.
    https://www.youtube.com/watch?v=-4qWKJf6je4
  • 145.
    2017. 02. 04. 16:57
    Állítólagos Ryzen felhozatal:
    [LINK]
  • 144.
    2017. 02. 03. 12:21
    Valaki kérdezte hogy fog e működni Win 7 platformon én pedig válaszoltam, lehet nem érdekli a DX12 de ez az ő dolga.
  • 143.
    2017. 02. 03. 10:41
    Melyikre gondolsz? JayzTwoCents XFX videójára?
  • 142.
    2017. 02. 03. 10:26
    Nem tudom erre érdemben válaszolni...ha pár sorból ennyit sikerült felfognod akkor kár rád pazarolni a karaktereket
  • 141.
    2017. 02. 03. 09:01
    Neked annyi közöd van ahhoz hogy én milyen lapot vagy CPU-t veszek mint a szomszéd macskájának és jó lenne ha továbbra is megmaradnánk így.
  • 140.
    2017. 02. 03. 08:32
    Itt meg azt írják lesz 6 magos... és tök jó diák vannak hogyan. Izgi lesz ez a hónap, meg hosszú is...
    12Mb L3 cache, 3.3-3.7Ghz - a 6/12 paraméterei

    [LINK]

  • 139.
    2017. 02. 03. 08:15
    Igen? Ahhoz képest ők még mindig írnak, téged meg már 3x tiltottak ki. Pedig te az amd seggét nyalod, ami náluk témába vág.
  • 138.
    2017. 02. 03. 06:34
    /off Csecsemő? Mégis mitől? Volt egy megmosolyogtató beszólásra..problem? Itt a legnagyobb troll az te vagy öreg. Mindenkibe beleállsz,de az ész érvekre képtelen vagy normálisan válaszolni, inkább személyeskedsz...
    Hívő módjára kiállsz egy meg nem jelent termék mellett,de azért benyögöd hogy lehet hogy mégsem az lesz, attól függ lesz-e fehér alaplapjuk. Gratulálok.
  • 137.
    2017. 02. 03. 05:11
    Köszi az infót és örülök is neki. Ebben az esetben váltani fogok, ha az APU is hozza az elvárt szintet.
  • 136.
    2017. 02. 02. 23:25
    Pedig marhara nem. En is mertem es tapasztaltam meglepodve, hogy a fogyasztas 80-100 W kozott mozgott. Igy az uj driverekkel nem csak gyorsabb mint egy 1060, hanem meg kevesebbet is eszik. Amugy nem sok idom volt meg tesztelni mert mindig kozbe jon valami. Talan, nagyon talan a hetvegen lesz egy video. Ha mazlim van.

    Poen az egeszben, ha huzod 1450 mhz korulire, a fogyasztas siman meg fog allni 130-150 W kozott. Kozel Fury X teljesitmeny.

    Inkabb az uj AM4-s lefogato keretrol csinalok egy ultra gyors videot, mert meg nem lattam senkinel Nekem viszont mar van

    Amugy lattad a videot?
  • 135.
    2017. 02. 02. 23:11
    Sajnos ott is él a "sokkal kevesebbet fogyaszt az NV" téma még mindig. Ott is helyre kell tenni a dolgokat.
  • 134.
    2017. 02. 02. 21:43
    Sikerult megnezni a 80-100 W fogyasztasrol a videot?
  • 133.
    2017. 02. 02. 21:32
    b. és sakál a 2 legnagyobb troll arról az oldalról.
  • 132.
    2017. 02. 02. 21:10
    Ő is erőlködik? Én meg úgy látom veled mindenfelé tele az emberek hócipője.

    [LINK]
    [LINK]
  • 131.
    2017. 02. 02. 20:29
    Úgy látszik a csecsemőnek minden vicc új.
  • 130.
    2017. 02. 02. 19:45
    Ezen nem lehet nevetni. Szegény nagyon erőlködik az utóbbi hetekben, hónapokban.
  • 129.
    2017. 02. 02. 17:57
  • 128.
    2017. 02. 02. 13:19
    Bocsi az Galdech fórumtársnak lett volna címezve.
  • 127.
    2017. 02. 02. 12:15
    És a Zen win7-es driverei működni fognak az én régi gépemben is vagy hogy jön ez most ide ?
    Mert abban biztos lehetsz, hogy nem fogok kiadni 200e-et egy gépre csak azért, hogy ismét win7-em legyen
  • 126.
    2017. 02. 02. 12:05
    Újabb start információk.
    Ryzen proci március, ryzen apu (Raven Ridge) 2017 második fele, vega 2017 második negyedév - április, május, június.

    [LINK]
  • 125.
    2017. 02. 02. 11:21
    Ez mindenképp jó dolog. Bár nekem semmi bajom a win10-el, de még rengetegen használnak windows 7-et.

  • 124.
    2017. 02. 02. 10:55
    Az AMD meglepetésre most nem a Microsoft érdekeit nézi, ugyanis még a Windows 7 operációs rendszerhez is hoznak eszközillesztőket a Zen magokkal rendelkező Summit Ridge kódnevű processzorok vezérlőhídjaihoz, így a Windows 7-et használó rétegnek tulajdonképpen nem lesz kötelező a váltás. Ajánlottnak persze ajánlott a Windows 10 telepítése, de egy olyan felhasználóbázisról beszélünk, akiket ez teljesen hidegen hagy, akkor is a Windows 7-et szeretnék használni.
  • 123.
    2017. 02. 01. 20:30
    Ez nem Intel hogy 140W TDP-s legyen már 95W megelégszik.
  • 122.
    2017. 02. 01. 18:02
    Neki msi van , en xfx-rol irtam. Msi annyival fogyaszt tobbet.

    Ugyan ez a vga van jaynek is: https://www.youtube.com/watch?v=zWASNajSdpg
    Lathato a 80-100 W fogyasztas.
  • 121.
    2017. 02. 01. 17:59
    A windows 7-tel az a baj, hogy most még megy. Aztán majd kijön egy update, amivel elkezd akadni, aztán később már fagyni, aztán "véletlenül" feljön majd egy üzenet, hogy most akciós a win10 !
    Ha az MS nem akarja hogy win7-et használjunk, akkor bizony nem fogunk.
    Én a remixOS-t szemeltem ki, az igényeimnek tökéletesen megfelel, megy rajta a böngésző Csak ne lenne annyira bugos...
  • 120.
    2017. 02. 01. 17:55
    Nem is azzal van a baj. Lehet, hogy egyes utasításkészleteket letilt vagy belép valamiféle legacy módba Win7 esetén a processzor, de intelnél azt is megcsinálják hogy sorry de csak win10-re van gpu driver.
  • 119.
    2017. 02. 01. 17:46
    Nemrég kipróbálták az I7 7XXX procikat win 7 -el mivel azokat is a 10 -hez kötik és semmilyen hátrány nem mutatkozott, ez egy Microsoft reklám és gyanítom hogy a Ryzennel is ugyanez lesz.

    ChoSimbaAzért pár túlélő lehet még marad.
  • 118.
    2017. 02. 01. 17:42
    Mert kell neki a minél nagyobb memória sávszélesség, úgy tud jól gyorsulni avagy megmutatni az erejét. HBM-nek meg van dögivel. Ráadásul tokozáson belül is lenne, így nem kellene fölösleges köröket tennie az adatnak buszokon keresztül.

    s_otto: Sandy Bridge óta az Intel nagyjából 25%-ot fejlődött CPU-ban. 4 generációról beszélünk. Ekkora távlatban a 25 nevetséges. Persze érthető, hiszen az architektúra elérte a határait, már csak feszegetni lehet. Alapvetően ezzel nincs is probléma, hiszen az emberek többségének elég Pentium. FX8150 után 4790K-ra mentem, aztán 5775C-re mert kellett az erős IGP, dedikáltat nem akartam venni. Itt meg is álltam most évekig.
    Zen érdekelne, ha nem lenne ennyire Win10-hez kötve, de mivel számomra Win7 felett nem létezik normális oprendszer, így felejtős.

    Marketingen keresztül sugallja Intel szépen, hogy igenis meg kell venni minden egyes új CPU-ját.
  • 117.
    2017. 02. 01. 16:23
    Mire kijön ez a proci, már mindannyian vérben fogtok feküdni, széttépett, habzó szájjal
  • 116.
    2017. 02. 01. 16:19
    Azért nézd meg fiery hozzászólását is aki rendszerint Intel párti:

    "Az AMD 95w-ból, és 600-700 dollárból hoz többet, mint az Intel 140w-ból és 1100 dollárból. Hihető..."

    Ez azert nem ilyen egyszeru. Workloadtol es sok egyeb tenyezotol is fugg a disszipacio. De ugy altalanossagban kijelentheto, hogy a Ryzen kisebb fogyasztasbol produkal hasonlo teljesitmenyt, mint a Broadwell-E. Az AMD jo nehany ponton kotott kompromisszumot, es ezzel tudjak elerni, hogy egy hatekonyabb ("leaner and meaner" processzort keszitsenek, mint az Intel. Anno az Athlon 64-gyel is osszejott ez, miert ne johetne ossze me'g egyszer? Raadasul itt nem is arrol van szo, hogy abszolut ertekben gyorsabb processzort keszitenek, hanem "csupan" arrol, hogy azonos teljesitmenyt kinalnak alacsonyabb disszipacioval.

    Az arcedula pedig rendkivul egyszeru: hulye lenne az AMD fillerekert eladni egy 6900K-val abszolut hasonlo teljesitmenyt produkalo CPU-t -- viszont nem is kerhet olyan pofatlanul sokat erte, mint az Intel. A Ryzen piacra kerulese utan nem sokkal a 6900K es 6850K arcedulaja is "hirtelen" be fog allni egy realisabb szintre.
  • 115.
    2017. 02. 01. 15:56
    Nehéz lesz...

    Van aki már tanult a hype-ból:

    [LINK]
  • 114.
    2017. 02. 01. 15:28
    Addig mi van, gyűjtjük a lóvét.
  • 113.
    2017. 02. 01. 15:19
    Nyáron, igen. Addig?
  • 112.
    2017. 02. 01. 15:15
    A 8 magos Ryzen még akkor is jó lehet játékra SMT (HT) nélkül, valószínűleg az I5 ellen szánják.
  • 111.
    2017. 02. 01. 15:05
  • 110.
    2017. 02. 01. 15:05
    Itt sem látok mást.

    [LINK]

    Még valamit?
  • 109.
    2017. 02. 01. 15:02
    "22. Cathaya ➤ ThePo... 2016.12.27. 20:58
    Nem értem ez neked miért lenne jó de garantálom hogy szomorú hónapok előtt állsz mert nem fog többe kerülni mint 400-450$ ami a 8 magos 16 szál változatért még mindig nem sok."

    Persze hogy nem, és még ezután jön a nagy pofára esés, ha megjelenik.
  • 108.
    2017. 02. 01. 15:00
    Azzal ugye tisztában vagy, hogy amit linkeltél, az a blazinglist.com oldal "10 legjobb gaming CPU" cikke, nem pedig a "10 legjobban fogyó CPU" cikke?

    111.: Sajnos én most az elmúlt jópár hónap NV drivereivel kapcsolatos lehozott cikkeket és felhasználói véleményeket osztottam meg veled, ha nem lett volna világos.
  • 107.
    2017. 02. 01. 15:00
    Igen, a chrome is szar rx-el

    [LINK]
    [LINK]
  • 106.
    2017. 02. 01. 14:59
    Hát akkor ez nem jött be, igaz ?
    [LINK]
  • 105.
    2017. 02. 01. 14:58
    Nem tudom ABU vagy a PH! vállal-e felelősséget azokért amiket lehoz, aztán nem úgy lesz.
  • 104.
    2017. 02. 01. 14:58
    Nem klasszikus tuningról beszélek, de mindegy.
    s_otto: Talán használd az egyiket, és akkor nem lesz gond. De amúgy beszélhetünk az összeomló Win10 csempékről, a Chrome videó lejátszási gondokról, a legújabb driverben tapasztalható stutterről. Élhető kis kártya amaz. Húzhatjuk még, ha szeretnéd.
  • 103.
    2017. 02. 01. 14:57
    Kissé sok benne a tényként leírt jóslat. Konkrétan másból sem áll. Aztán majd kiderül.
  • 102.
    2017. 02. 01. 14:55
    Majd a tesztekből kiderül. Mit vártál a PH!-tól???

    Egyébként 700 dollár nagyon sok. 400 dollár felett nagyon kevesen vesznek cpu-t, ezen a piacon akar nyitni?

    [LINK]

    A 10 legjobban fogyó cpu 400 dollár alatt van. Lesz siker.
  • 101.
    2017. 02. 01. 14:48
    Tuningolni akarsz muszáj valamivel finomhangolni ahogy nevezed.
    Ha nem állítod be akkor meg hangos a kártya, alapból szarok a venti profilok, és a magas fesz miatt sokat throttlingol.
    Sok választás nincs, és sok időt el lehet vele tölteni. Az biztos nekem jó darabig nem lesz többet amd kártyám, örülök hogy 4 hónap kínlódás után megszabadultam tőle.
  • 100.
    2017. 02. 01. 14:46
    Lehet szemezgetni a 700$ Ryzen csúcs CPU 95W hozza az 1100$ I7 teljesítményt.
    [LINK]
  • 99.
    2017. 02. 01. 14:20
    Akkor beszéljünk a bios túrkálásról
    [LINK]

    meg a wattman és AB problémákról
    [LINK]
    [LINK]
    [LINK]

    Úgy látom mindenki tolja ezerrel. Sok idő nem marad játszani. Igazad van, élhető egy kis kártya ez.
  • 98.
    2017. 02. 01. 14:15
    Nem, én az általad említett 200W-os fogyasztást kérdőjeleztem meg. Siriqet azért említettem meg, mert ő tapasztalatból írta. Lehet épp olyan játékkal nézte, ahol kevésbé volt terhelt a GPU, és azért volt annyira alacsony. Egy szóval nem említettem, hogy a tipikus fogyasztása 80-100W.

    Ez így van. Mivel már rengetegen megosztották a beállításaikat az RX470 480 tulajok közül, ezért az egész annyi ideig tart, hogy elindítod a megfelelő programot (legyen most a Wattman), és beállítod az előre megosztott értékeket a csúszkákon. Biztos sok időbe telik. Amúgy csak megjegyzésképp, enélkül is tökéletesen működik a kártya, csak a finomhangolással lehet nyerni pár - Celsius fokot, egy kicsit kisebb fordulaton forgó ventilátorokat és egy kis - fogyasztást.
  • 97.
    2017. 02. 01. 13:53
    Nem mondtam hogy nem hiszek, de abba a fórumba amibe te is napi szinten irkálsz, nagyrészt 150w-os átlagról beszélnek a tulajok. Napi szinten hozzászólsz, látod, most mégis azon vagy felakadva hogy megkérdőjelezem a 80-100w-os fogyasztást. Mondjuk írta hogy milyen sebességen. Igen ez is jellemző, kártya be majd küzdés a wattman-al és társaival, hogy normális szinten legyen tartva a fogyi és a hő. Igen, ez kell mindenkinek. Vagy nem.

    Te magad írtad: "Előfordulhat, hogy több időt kell a megfelelő driver megtalálásával eltölteni egy AMD kártya tulajdonosnak, hogy egy kis fogyasztás optimalizálásért finomhangolni kell a beállításokat egy NV kártyához képest."

    [LINK]
  • 96.
    2017. 02. 01. 13:42
    Mivel 5 perce akkor volt, mondhatsz bármit. Nem tudom, miért lett volna jó az, ha azt hazudom, hogy 5 perce volt.
    " az órajelet 1460ra húzom akkor Fire Strike alatt 200W alá be sem megy"
    Azt most ne említsük ugye, hogy a boost órajel 1266-1300 MHz körül van, tehát az egy rendesen túlhajtott állapot.
    De látom te Siriqnek se hiszel, akinél járt RX480. Innentől kezdve erőlködj még tovább.
  • 95.
    2017. 02. 01. 13:36
    Itt azért 150w-os átlagról beszél a tulaj, de az általa tesztelt játékok 29%-ban többet evett. De ha 2x 150w az is 300. A 2x 180w pedig 360w.

    [LINK]

    " Ha felrakom a feszt 1,275 és az órajelet 1460ra húzom akkor Fire Strike alatt 200W alá be sem megy"
  • 94.
    2017. 02. 01. 13:33
    " 5%-ot nőtt. GPU-ban 10%-ot. Miközben a fogyasztás is csökkent.

    3 generációnként 4-5% proci erőben az 12-15%"

    Ezeket írtam. Csak tájékoztatásul írtam, hogy a cpu teljesítmény növekedése közben mennyivel nőtt a gpu teljesítménye is. Azért nem elhanyagolható.

    A mellékelt kép mutatja a fogyasztási adatokat. Ez van. Te mennyit mértél? Akkor kuni.
    KB. pont olyan mint egész nyáron azt bizonygattad nincs hiány az RX480-ból, linkelgetted a boltokat ahol nem volt, és hazudoztál hogy 5 perce még volt, aztán mikor beraktam a bolt válaszát hogy mióta nincs raktáron eltűntél.
  • 93.
    2017. 02. 01. 13:25
    Nem én jövök CPU erő növekedéssel kapcsolatos párbeszédben azzal, hogy mennyit nőt az IGP-jének a teljesítménye... És nem én hazudozok arról, hogy 200W-ot fogyaszt a 480. Így nem nekem kell érvelnem, hanem neked kéne megmagyarázni a hazugságaidat és félremagyarázásaidat.
  • 92.
    2017. 02. 01. 13:17
    Nem azert de en teszteltem az XFX RX 480 GTR XXX vga-t. 1288 mhz-n 80-100 W a fogyasztasa. Nem csak en mertem ugyan ezt. OC-nal meg nem neztem. A tobbiek eredmenye alapjan 130-140 W@1450 mhz .
    Igy alapon a kartya , kevesebbet eszik mint egy 1060-s.

    Ketto ilyen CFX-ben es a fogyasztas: 160-200 W.
  • 91.
    2017. 02. 01. 12:50
    Igen ez a vége mikor kifogysz az érvekből. Én erőlködöm? Te vergődésed szánalmas.
  • 90.
    2017. 02. 01. 12:36
    Látom nagyon erőlködsz Sottó. Szokásod szerint minden AMD-s hírnél megjelölöd a terepet.
  • 89.
    2017. 02. 01. 12:27
    Nehogy 1000 dodó legyen a 8/16-os amd csúcstechnika
  • 88.
    2017. 02. 01. 12:26
    KB pont annyira volt kisarkítva mint az intel egy helyben toporog. Valamint hogy fogyasztás csökkentésben kínlódik

    És a CPU erő pedig 5%-ot ugrik generációnként. AMD mennyit is ugrott 2011 óta?

    A CF rx480 430 wattból tudja amit a gtx 1080 280 wattból. Erre?
  • 87.
    2017. 02. 01. 12:15
    Be van fosva hogy a Ryzen elveszi az Intel kenyerét vagy nem kell 1000$ fizessen egy jobb prociért.
  • 86.
    2017. 02. 01. 11:54
    Egy CPU-nál ki a búbánatot érdekel a GPU ereje? CPU erőről beszélt. A 480 200W-os fogyasztásos megjegyzésed meg már a nevetséges vergődés kategória. Belinkelsz egy képet, amin a 480-as rendszer teljes fogyasztása 240W, erre van képed beírni, hogy minden más alkatrész fogyaszt a gépben 40W-ot.
  • 85.
    2017. 02. 01. 09:09
    Még az jutott eszembe, egyrészt komoly konkurencia nélkül lébecolhattak, másrészt a célzott szegmenseknél nem az IPC növelés jelentette az elsődleges feladatot. A mobilnál a fogyasztást igyekeztek csökkenteni, illetve a fogyasztás/teljesítményt emelni, valamint a GPU-t erősíteni, szervereknél pedig a magszámot nyomták felfele.
  • 84.
    2017. 02. 01. 08:47
    Amúgy a fogyasztás csökkentésével nem kínlódik az amd, kiad egy alsó kategóriás rx 480-at 200w-os fogyasztással, szerinted ez a siker?

    A CF rx480 430 wattból tudja amit a gtx 1080 280 wattból. Ez már nem kínlódás mi?


  • 83.
    2017. 02. 01. 08:37
    Érdekes, hogy a 8 oldalas tesztből ki tudtad választani azt az egy képet ami igazol. Kicsivel alatta volt az összesített táblázat, amiben látszik hogy a 7700k a 6700k-hoz képest cpu erőben 5%-ot nőtt. GPU-ban 10%-ot. Miközben a fogyasztás is csökkent.

    3 generációnként 4-5% proci erőben az 12-15%. Ezen kívül az alaplapok is sok változást hoztak ennyi idő alatt. Nvme, usb 3.1, ddr4, stb. Szóval skylake-ről már megéri váltani. Aki új gépet vesz, annak alternatívák ezek a kaby-lake procik. Mit vegyenek, a megjelenéskor elavult fx-et?





    Egyébként hol mondta az intel, hogy minden generációnál rohanj és cserélj?
  • 82.
    2017. 02. 01. 08:03
    Zen mellé miért tennének HBM-et ? Annyira nem erős az IGP
  • 81.
    2017. 02. 01. 05:55
    Érdekes olvasni a hozzászólásokat. Úgy tűnik sokan nem hajlandóak/akarnak tudomást szerezni Intel egy helyben toporgásáról. Azt a pár százalékot nem nevezem generációs előrelépésnek, még a kínlódást a fogyasztás csökkentésével sem.

    Eddigi visszajelzések alapján jó lesz a Zen, 4-5%-kal lesz alatta/fölötte 6900K-nak alkalmazástól függően. Nem is ez miatt aggódom, hanem hogy mikor pakolnak Zen mellé HBM-et és Intel mikor áll elő a következő architektúrájával.
  • 80.
    2017. 01. 31. 14:42
    Ez még elmegy,de a találkoztam már a sima alutömbössel amit az FX 6300-hoz adtak. Nem igazán volt vele jó
  • 79.
    2017. 01. 31. 13:27
    Ennyit mondtak az előzetes hírekben.
  • 78.
    2017. 01. 31. 13:26
    Az SR7 nyolcmagos processzorra utalhat multi-threadinggel, míg az SR5 nyolc maggal, de enélkül dolgozna. Az SR3-nál ismét van multi-threading, de a magok száma csak négy. Az SR7-et és az SR5-öt 16 MB L3 cache jellemzi, míg az SR3-at 8 MB. Mindhárom osztály korlátlan szorzót kínál majd.
  • 77.
    2017. 01. 31. 13:26
    "csak hatékonyabb"

    Persze. Szeretném kiemelni pár hozzászólásod a bulldozer környéki időkből:

    "atti2010
    2011. 09. 13. 16:15
    8 mag 8429 MHZ-en, valaki vigyen egy ásót az Intelnek." - Lassan csődeljárás alatt az AMD, az Intel meg szárnyal.

    "Az új REV-vel senkinek sincs, a régivel van pár teszt de 2 sem egyforma tehát nem szavahihetőek, minden esetre ha úgy működik az energiagazdálkodás ahogy leírták az brutális lesz." - A bull fogyasztása kimagaslóan szar volt.

    "Azért ha megkérdezted volna milyen lesz a Duke Nukem 8 hónappal ezelőtt megmondtam volna neked , a Bullhoz hasonlítani nem szerencsés mert az AMD csinált már jó procit viszont ha trollkodni akarok az Intel még nem csinált jó GPU-t, így előrevetítve az APU versenyben az Intel áll vesztésre." - most csak procit hoz az AMD, zen apu majd talán valamikor, intel prociban meg mindben van IGP. Jól elbukta az Intel.

    "Nem kell aggódni az AMD Bullja majdnem minden alkalmazásban veri a Sandyt de a legerősebb adu a fogyasztás lesz, ezért még jövő karácsonyig is várok ha kell, örülök hogy sikerült túladnom az Inteles platformon karácsony előtt még úgyse nagyon vásárolnék." - ehhez nincs mit hozzáfűzni
  • 76.
    2017. 01. 31. 13:18
    Hatékonyabb . miben?
  • 75.
    2017. 01. 31. 12:54
    Pont úgy működik mint az Intel HT csak hatékonyabb, az FX -ből semmit sem örökölt.

    RealDreamQHasonló de annál újabb.
  • 74.
    2017. 01. 31. 12:35
    Gyárilag mit fognak adni hozzá?

    Nem erről volt szó :

  • 73.
    2017. 01. 31. 11:42
    Ez azt jelenti, hogy nem teljes értékű lesz megint a 4 mag, hanem shared erőforrásokat használnak. Ezért nem volt 2 magos FX proci sem. Rossz előjel...
  • 72.
    2017. 01. 31. 10:28
    A TPU infói szerint állítólag azért nem jöhet 6/12-es mert csak a teljes 4 magból álló modult lehet letiltani, tehát vagy 4 vagy 8 magos proci lehet belőlük:

    "This means that the "Summit Ridge" silicon can either be configured as full-fledged eight-core parts, or quad-core parts (one CCX) disabled."

    [LINK]
  • 71.
    2017. 01. 31. 10:26
    What IS confirmed from AMD
    All Ryzen Chips are unlocked
    X370, X300, B350 allow for Overclocking
    There will be a full stack, hard launch for Ryzen, not a paper launch with delayed stocks
    Motherboard vendors are making mITX AM4 motherboards, with full stack of conventional mATX, ATX motherboards.
    AMD has met their internal goal of +40% IPC of Excavator, and exceeded it.
    AMD is launching it in mid-Q1, not end of Q1
    3.4GHz+ Base clock speeds at launch RyZen Processors
    HyperTransport is replaced by Infinity Fabric
    Core config is 4 ALU + 2 AGU -
    XFR Variable Turbo Core designed to work inside thermal parameters - Northbridge on die
    DDR4 support
    PCIe 3.0 support
    NVME m.2 support
    Universal AM4 platform for CPUs/APUs
    redesigned IMC
    Redesigned branch prediction with neural net learning
    AM4 platform support guaranteed until DDR5 hits
    X370 chipset for official Crossfire/SLI support
    Ryzen 8 Core CPU with SMT
    Windows 10 is the only Microsoft's OS to support all the features that Ryzen has like Intel Kaby Lake Chips, however, different versions of GNU/Linux may have full support for Ryzen Processors


    What is NOT confirmed from AMD
    Core Configuration of other die harvested parts (such as SMT, Cache, core count, etc)
    Pricing
    Clocks except the 8 Core 3.4GHz model.
    Release Date
    3rd party Benchmarks
    SMT enabled in every Ryzen/Summit Ridge CPUs
  • 70.
    2017. 01. 31. 02:09
    Manapsag a csirkelab a meno! Nem is ertem miert irsz a csirkemellrol?
  • 69.
    2017. 01. 31. 02:07
    Lehet fel is rakon a netre mint elso vagy elsok kozott levo tulaj az AM4-s kerethez
  • 68.
    2017. 01. 31. 00:18
    És fogadjunk, hogy a decemberi 890 Ft-os csirkemell csontos volt. 1200-1300 Ft környékén volt akciósan korábban kilója. A vásárcsarnokoknak nem tudom, mennyire kötelességük érvényesíteni az áfacsökkentést. A hírek emlékeim szerint csak a szupermarketeket és társaikat említették, de lehet tévedek. Ne erőltesd szerintem, de hagyjuk is abba ezt.
  • 67.
    2017. 01. 30. 21:39
    "Nehéz is lenne megbontani a 4-es blokkokat."

    De letiltani 2 magot már nem akkora durranás, nemde?
  • 66.
    2017. 01. 30. 19:27
    Kezd körvonalozódni számomra milyen kategóriájú embereket tud behálózni az amd.
  • 65.
    2017. 01. 30. 19:26


    A spar-ban 890-volt karácsonykor a pipimell. Gratulálok!!
  • 64.
    2017. 01. 30. 19:25
    Megjegyzes: a be quiet hutokhoz nem kell a szamla az AM4-s laprol. En rendeltem AM4-s keretet meg 9-en es ma jott meg. Amugy elado a be quiet silent loop 240mm vizhutes. Vadi uj , bontatlan csomagolas es 3 gyari gari. Extra AM4-s lefogato kerettel
  • 63.
    2017. 01. 30. 18:59
    Akkor ezek szerint csak az RX480-nál dolgoztak magasabb árréssel. Meg lehet nézni, most egy MSI Gaming RX 480 8GB annyiba kerül, mint a legolcsóbb, leggyérebb EVGA GTX 1060 6GB Mini egyventis hűtéssel, és 3000-rel olcsóbb, mint a második legolcsóbb 1060 6GB egyventis.
    Igen, azért lehetett ha jól emlékszem a Sparban 1000 Ft-ért megvenni a nem csontos csirkemell kilóját. Meg azért 280 most az M-es tojás.
  • 62.
    2017. 01. 30. 17:04
    A kezdeti magyar áraknak azért nem volt köze, mert a kereskedők is magasabb árréssel dolgoztak.

    Mielőtt nagyon vidámkodsz az árcsökkentés "benyelésén" kérlek mond el mi történt január 1-el az áfa csökkentés után csirkehús és tojás árával. A kereskedő zsebében van, segítek.
  • 61.
    2017. 01. 30. 11:33
    Arról nem tehetek, hogy a kezdeti magyar áraknak köze nem volt a külföldi árakhoz.

    "benyelhette" ja persze.
  • 60.
    2017. 01. 30. 09:36
  • 59.
    2017. 01. 30. 09:27
    bejelenhetnék már újra hogy majd majd majd jön
    aztán megunom a várakozást és veszek 1 intelt
  • 58.
    2017. 01. 30. 09:21
    "Az Intel bejelent és szállít. Hatalmas készletek vannak raktáron." Aham, mesélj még! I7 7700K?
  • 57.
    2017. 01. 30. 07:59
    Igen, 335 dollár a 7700K ára, ami a táblázatban csak 305 dollár.

    Nyáron sokkal kreatívabb voltál, mikor az rx 480 árával rohangásztál mindenfele. Hiányolom ezt a találékonyságot.

    Konkrétan nem emlékszem hivatalos információkra, hogy az intel árat csökkentene, csak pletykákra.
    Benyelhette az ár csökkenést az Amazon és társa is.
    Az Intel bejelent és szállít. Hatalmas készletek vannak raktáron. Tudom ez neked új, mert a szeptemberben bejelentett summit ridge vagy mi a t..öm még most sem lehet kapni. Emlékszem nyáron mikor felmerült hogy nem lehet kapni rx480-at mindig tudtál linkelni ahol épp 5 perce fogyott el. Szóval valószínű majd az új szállítmányok lesznek csökkentett áron.
    Ha pedig éles hír volt, de mégsem lett árcsökkenés, az nem sok jót jelent a ryzen-nek. Nincs mitől tartaniuk.
  • 56.
    2017. 01. 29. 20:21
    Mit látok furán? Én nem harcolok,csupán felvetettem hogy a nagy pártolás ellenére az elvárás csak az alaplap színéig terjed ;-)
  • 55.
    2017. 01. 29. 20:15
    Kit érdekel, hogy mikori cikk? Nézd meg az Amazonos árakat. Semmi nem lett a pár helyen lehozott árcsökkentésből. Egész pontosan újra árnövekedés lett.
  • 54.
    2017. 01. 29. 19:30
    Most nem azért, de a Scythe csak nekem hiányzik?
    Scythe Ninja 4 tulajként - pont nem tudom hogy itt mi lesz a helyzet...
  • 53.
    2017. 01. 29. 14:56
    Január 4-es cikk, itt lehet reklamálni.

    [LINK]
  • 52.
    2017. 01. 29. 14:53
    Mindegy megszoktuk már csak nem értem mit akar bizonyítani és kinek.
  • 51.
    2017. 01. 29. 14:49
    Legalább arra vetted volna a fáradtságot, hogy utánanézz és olyan táblázatot rakj be, amin a valós árak vannak feltüntetve, és nem a nem bekövetkezett árcsökkentéssel kapott árak.
  • 50.
    2017. 01. 29. 14:39
    Szép az a sok CPU +4% növekedéssel az előző generációhoz képest, és most megkérdem mint a nyuszi a medvét "és mit csinálnak vele?", amúgy meg egyfolytában pletykákat terjesztesz, nem unalmas?
  • 49.
    2017. 01. 29. 14:05
    Nem mondtam hogy nem lesz. Csak új híreket osztottam meg.

    Egyébként az intel most megjelent asztali processzorai:



    Az AMD most mennyit hoz ki? Illetve nyáron? Hármat?
  • 48.
    2017. 01. 29. 13:58
    Még jó, hogy az előző szériában is volt 1-2, 2-4, 3-6-, 4-8-as felosztás.
  • 47.
    2017. 01. 29. 12:51
    Ilyet rajtad kívül nem sokan állítottak, egészen 350-400$ reális a 8 magos ára.
  • 46.
    2017. 01. 29. 12:49
    Igen 50 dollárért. És persze 6900k teljesitmény
  • 45.
    2017. 01. 29. 12:44
    A 8 mag HT nélkül még jobb lenne de túl sok már a pletyka.
  • 44.
    2017. 01. 29. 12:33
    Mit szóltok az új pletykákhoz?

    Konkrétan a típusokra gondolok, hogy nem lesz 6 magos verzió. SR3 - 4 mag, 8 szál, SR5 8 mag, de "HT" nélkül, és SR7 8 mag 16 szál.

    Nehéz is lenne megbontani a 4-es blokkokat.
  • 43.
    2017. 01. 29. 10:38
    Képzeld a dél afrikai rand is gyengült az izraeli sékel-hez képest.
    Ami minket érdekel az a dollár-forint. Ami Európán kívülről jön mindenért dollárban kell fizetni.
  • 42.
    2017. 01. 29. 09:35
    A dollar az eurohoz kepest tobbet erosodott mint az euro a forinthoz kepest. Ez ugye nem lenyeg.
  • 41.
    2017. 01. 29. 07:27
    Elég furán látod ezt a helyzetet mivel ti 3-4 ember harcoltok évek óta az Intelért amikor az Intel erre egyáltalán nincs rászorulva mert köszöni enélkül is megvan.
  • 40.
    2017. 01. 29. 07:11
    d
  • 39.
    2017. 01. 28. 23:15
  • 38.
    2017. 01. 28. 22:10
    /off itt harcolsz minden AMD-s cikk alatt, közben meg annyi az elvárás hogy fehér legyen az alaplap,és emiatt az Intel is számításba jöhet? Hol vannak az elvek?
  • 37.
    2017. 01. 28. 18:10
    Így visszamenőleg is nagyon jó választás volt.
  • 36.
    2017. 01. 28. 15:20
    Akkor nem vettél volna fury-t
  • 35.
    2017. 01. 28. 14:26
    Engem abszolút nem érdekel hogy mennyit keres egyik vagy másik cég a lényeg hogy mit kapok mennyiért.
  • 34.
    2017. 01. 28. 13:56
    Remélem lesz külön univerzális lefogató is, mert egyedi víznél egyedi lefogatót kell vmiről gyártatnom.
  • 33.
    2017. 01. 28. 12:31
    Senki nem beszél 60%-ról, de amit te mondtál 7 év alatt 14% is nagy túlzás.

    Persze hogy nem cserélik le még a sandy-t se, ha i5 bőven elég, kis megszorításokkal még i3 is. Ezzel szemben, aki új gépet vesz, intelt vesz.

    Mindenki szűköl a pc-piacon, nézd meg mit megy az intel, az nvidia-ról meg ne is beszéljünk, negyedévről negyedévre csúcs.

  • 32.
    2017. 01. 28. 12:29
    Nem is biztos hogy váltok Ryzenre de ha váltanék is csak azért mert 6 évig semmit sem akarok venni VGA-n kívül és erre egy 6 magos Ryzen jó lehet ha 1 szálon is azt nyújtja amit egy Intel, csak azért akarok mindenképp váltani mert kell egy fehér alaplap ezt 1151 vagy AM4 kaphatom meg.
  • 31.
    2017. 01. 28. 12:18
    Nézd meg hányan cserélték le a Sandy, Ivy procikat, szinte senki, nézd meg milyen áruk van a használt piacon azért mert alig vesztettek valamit az értékükből, ezek számok amik nem hazudnak a pletykákkal és városi legendákkal ellentétben, ha a Sandy és a Kaby között 60% különbség lenne akkor most kilóra adnák az I7 Sandyt a használt piacon de még mindig 60k + árulják.
  • 30.
    2017. 01. 28. 11:58
    Figyelj Ati, nem kell a túlzás. Az árakkal az a helyzet, hogy a dollár nagyban befolyásolja az árak emelkedését, amiről nem tehet az Intel, hogy ilyen szar a forint.

    A 7 év alatt 14%-sem nyert, mert generációnként 4-5% teljesítmény plusz van. Ami csak az elmúlt 3 generációban 12-15%, 3 év alatt. És ez csak proci erőre igaz, az IGP sokkal többet erősödött, miközben a fogyasztás jelentősen csökkent.

    Fentiekkel szemben viszont állítod, hogy 250 dollárét fog adni 6 magos procit az amd. Persze lehet hogy annyi lesz, de akkor FX teljesítményt hoz megint.

    Elkényelmesedett az intel, ez igaz, mert teljes konkunrecia nélkül van. A másik, hogy valószínűleg ebből a technológiából többet nem tud kihozni, ha rákényszerül leveszi a polcról a következő technológiát, amivel 5-7 évig megint elkaristol.

    Van pár screenshotom régről, ezt bebukta az nvidia és társai okosságaid, megkeressem?
  • 29.
    2017. 01. 28. 11:35
    Igen pár ember úgy képzeli el az életet hogy Intel nélkül nincs értelme és milyen jó lenne ha csak az Intel létezne de az egyeduralom bájos hatásai már most is látszanak 7 év alatt növekedett 14% az Intel CPU -k hatékonysága és +25% az egyébként is borsos ára.
  • 28.
    2017. 01. 28. 10:47
    Miért lenne a 250$ ingyen.
  • 27.
    2017. 01. 28. 09:52
    Vagy ingyen, nem?
  • 26.
    2017. 01. 28. 09:35
    Igazából a játékosok számára szerintem a 6 mag/12 szál Ryzen lesz az érdekes gondolom 200-250$ körüli áron vagy aki még olcsóbbat szeretne a 4 magos.
  • 25.
    2017. 01. 28. 09:18
    viccesre gondolt ☺
  • 24.
    2017. 01. 28. 08:17
    Ne bagózz.
  • 23.
    2017. 01. 28. 00:20
    Szerintem meg tökmindegy hogy Intel vagy AMD, otthoni felhasználó nem fog csodát művelni egyikkel sem, nem fogja megváltani a világot egyikkel sem, nem fogja lehozni a repülőgépet az égből egyikkel sem, max ingét gatyáját kifizeti a kockulásra. Olyan trágya játékok jönnek ki hogy félelmetes, mégis elfutnak az ócskavason is, mi lenne a motiváló erő százezreket fektetni valamibe. Youtube videósoknak 4 perccel előbb befejeződik a konvertálás hát az már nagy dolog. Fél cigit elszívok azidő alatt.
  • 22.
    2017. 01. 28. 00:01
    Intelből már annyi féle processzor van hogy dunát lehetne velük rekeszteni, minden árintervallumnak megvan a maga darabja. Én csak azt látom hogy a dollár erősödésével egyre drágábbak, néha jobban jár az ember ha előbb veszi meg mint 4 évvel később.
  • 21.
    2017. 01. 27. 23:44
    Eddig nem úgy volt hogy nem lesz a foglalatban eltérés?
    Gyárilag mit fognak adni hozzá? wraith? Vagy maradt még pár darab a 939-es korszakból amit majd kiszórnak?
  • 20.
    2017. 01. 27. 22:13
    Legyen csak jó a Ryzen és vegyék sokan én drukkolok, bár nincs az a pénz hogy amd-t tegyek a gépembe, még is legalább annyi haszna legyen számomra hogy picit lejjebb nyomja az intel árakat, ha tudja...
  • 19.
    2017. 01. 27. 19:34
    Nekem csak annyi az elvárásom hogy ne okozzon az új cpu fejfájást használat során mert épp túl lassan vagy rosszul fut valami, és reális ára legyen a többihez képest. Erre jó esély van mert még az FX is elég jól muzsikál egy jobb videokártya társaságában ahhoz képest amennyibe került. 144fps majd esetleg akkor kell ha az lesz az alap, nyilván nem a maximalisták a célközönség hanem hogy egy alap meglegyen a 4K-ra és a többi újabb technológiára, mert azt nem várhatjuk el hogy 60-120 rugóért annyit tudjon mint egy 300 ezres intel.
  • 18.
    2017. 01. 27. 19:00
    Mindegyiket kétkedve fogadom ami nem hivatalos vagy még nem megjelenés közeli
    Belehet szólni a hivatalosra is hogy AMD kozmetikázott eredmény stb, és nyilván nem 100% az se, de olyan hatalmasat se torzítanának hisz az meg visszaütne így az valahogy még mindig hitelesebb tud lenni

    Mindenesetre reméljük a legjobbakat, ha más nem az ára legyen jó
  • 17.
    2017. 01. 27. 18:04
    Igen, tudjuk kedves Winess.
  • 16.
    2017. 01. 27. 17:23
    Nem hinném, hogy van miről leszokniuk. A pc-t alkatrészekből összerakok többsége nem hinném, hogy nem olvas utána vásárlás előtt a dolgoknak.
  • 15.
    2017. 01. 27. 17:06
    Értem. Tudod ez úgy van, ha verte volna a 6900K ugyan ezekben a tesztekben, a legfontosabb értékek és eredmények, valamint tesztprogramok lennének. Nomeg teljesen hiteles oldal.

    Van más? Én ezeket láttam, másra nem lehet alapozni, persze ezek csak pletykák, tudja mindenki.
    Egyébként rengeteg külföldi fórumot olvasok, minden fórum forr, nagy a várakozás. Ami pluszban fontos, hogy végre egyre több helyen olvasom, hogy majd meglátjuk az első teszteket. Leszokik a nép a hírverés alapján rohanunk vásárolni dologról.
  • 14.
    2017. 01. 27. 16:36
    "Cinebench R15 results:
    Fritz Chess Relative Score:"

    Azokat az értékeket hagyjuk már, a Blender teszt előtt is keringtek. Egy másik tesztről kiderült hogy átnevezett Xeon-t használtak, azóta én ezekre végképp nem alapozok
  • 13.
    2017. 01. 27. 16:01
    Van rá esély, hogy külön is lehet kapni majd a lefogatót? Pl. ha használtan vettem a hűtőt? Pl. nekem Enermax kellene Liqmaxhoz
  • 12.
    2017. 01. 27. 15:57
  • 11.
    2017. 01. 27. 14:55
    Ez csak az induláskori árakra volt igaz, és az is csak bizonyos modellek esetén (pl. Gigabyte 1060-as kártyák feltűnően olcsóak voltak, GTX 1060 3GB-nál vannak az egyventis változatok). Amik kezdettől fogva mindkét VGA gyártó oldalán elérhető volt, mint az MSI Gaming, Gaming X, vagy az ASUS Strix, itthon is kezdetek óta az RX480 változatuk az olcsóbb. Most pedig a legolcsóbb 1060 6GB-hoz képest (ami egyébként 1 ventis Giga) 5 RX480 8GB modell is olcsóbb. Az MSI Gaming (az egyik legjobb széria mindkét gyártónál) 480 pedig olcsóbb, mint a legolcsóbb 2 ventis 1060, a Giga WF2. Ez sok kommentárt nem igényel. Sajnos itthon el kellett telnie elég sok időnek, mire beálltak a kezdetek óta megfigyelhető külföldi árak.
  • 10.
    2017. 01. 27. 14:04
    Hm, nem fájt volna ha az EK azt mondja hogy ingyenes az új rögzítő... Az az 5 meg 7 euró mire ideér lesz 15 meg 25
  • 9.
    2017. 01. 27. 13:51
    Az RX nem drágább mint a GTX megfelelője, rossz helyeken vásárolsz.
  • 8.
    2017. 01. 27. 13:45
    Ú, szép gyűjtés. Erősen hasznos lehet, ha a RyZen hozza a tőle elvárható legalább 70%-át.

    Mondjuk, ha Magyarországon úgy árazzák, mint az RX460-480 szériát, akkor megint nem sok értelme lesz az Intel mellett (miért drágább sokkal Magyarországon az nVidiánál, holott külföldön meg olcsóbb?).
  • 7.
    2017. 01. 27. 13:09
    1 hónapos a cikk és kínai forrás, majd ha kint lesz lehet véleményt mondani.
    Engem pl játékok eredményei jobban érdekelnek, mint a cinebench meg ilyenek, munkára xeon van
  • 6.
    2017. 01. 27. 13:02
    "a 7700K-hoz mérik a csúcs ryzen-t"
    Ami azert 8 maggal a 4 mag es ht ellen nem egy nagy rocket scienece.
    Ebbol jol lathato, hogy az ipc meg mindig alacsonyabb lesz.
  • 5.
    2017. 01. 27. 12:52
    Érthető egyébként hogy miért kezd a csúcs procival az amd, bármily meglepő de i7-ből adtak el a legtöbbet a lista szerint. Ez csak a newegg, de akkor is mutat valamit.
    A vishera is nyomul, biztos az ár olyan.

    [LINK]
  • 4.
    2017. 01. 27. 12:39
    6900K ??? ne nevetess.... de messze van tőle, inkább a 7700K-hoz mérik a csúcs ryzen-t

    [LINK]

    Cinebench R15 results:
    AMD Ryzen - 1188
    Core i7-7700K - 966
    Core i7-7700K @ 5GHz - 1083
    Core i7-6900K - 1500
    Core i7-6950X - 1800

    Fritz Chess Relative Score:
    AMD Ryzen - 36.86
    Core i7-7700K - 35.52
    Core i7-7700K @ 5GHz - 41.44
    Core i7-6900K - 47.80
    Core i7-6950X - 51.50

    Annyi még, hogy várhatóan a végleges procinak magasabb lessz az órajele, viszont a 8/16-os ryzen ment a 4/8 7700k ellen.... és a 7700k bruttó 133e

    Várhatóan annyiért fogja adni az amd a teljesítményt, mint az intel, picivel alatta. Ugyan úgy mint ahogy picivel az nvidia kártyák alá lőtték be a vga árakat is, hogy legyen egy kis árkülönbség. Az amd sem szeretet szolgálat.
  • 3.
    2017. 01. 27. 12:24
    De pontosan arra, viszont az egész meg pletyka szinten van, lehet drágább vagy olcsóbb is, az 550$ az túl szép lenne.
  • 2.
    2017. 01. 27. 12:07
    Az 580 és 720 dollár között emlegetett ár véletlen nem arra a CPU-ra vonatkozik, amit az 1000$-os 6900k-val hasonlítottak össze?
  • 1.
    2017. 01. 27. 09:43
    Nagyon jó összefoglaló, szép munka lehetett össze szedni az adatokat.

    Ha már ryzen, pár morzsa.

    [LINK]

    Először a 8 magos indul, aztán pár hónapra rá a 4 és 6 magosok. És az ára sem lesz fáklyásmenet. Sok külföldi fórumon olvasható a fenti info.