Kosár

A kosár jelenleg üres

Bejelentkezés &
Regisztráció

Jelenleg nincs belépve.

Válassza ki az oldal nyelvét

TERMÉKEINK

iPon FÓRUM

iPon Cikkek

Notebookot 90 ezerért – 2. rész

  • Dátum | 2012.11.19 08:01
  • Szerző | Alvin_ti4200
  • Csoport | NOTEBOOK

Három héttel ezelőtt kezdtünk bele abba a cikksorozatba, amely a 90 ezer forint körül kapható, 15,6”-os notebookokat térképezi föl és hasonlítja össze. Az első részből egyértelműen kiderült, hogy igenis lehet kapni tisztességes masinákat is ötszámjegyű árcédulával, ráadásul a viszonylag modern játékokról sem kell feltétlenül lemondanunk.
 
Nem árulunk el újdonságot azzal, ha kijelentjük: ebben a régióban főleg az AMD alacsony fogyasztású Brazos platformja feszül neki az Intel kétmagos, kicsit megcsonkított Sandy Bridge alapú Celeronjainak/Pentiumjainak és a bennük található HD Graphics videokártyának. A két-három órás üzemidő már a múltté, ezek a gépek akár négy-öt órát is képesek ellenni visszafogott használat mellett, sőt, az első három versenyző alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy zajszintjükkel se fognak minket folyamatosan arra emlékeztetni, mennyiért is vettük őket valójában.
 
A második részben ismét izgalmas példányokat sikerült összeválogatnunk, bár utólag bevallhatjuk, valójában csak az egyikről gondoltuk, hogy kilóg majd a sorból. A következő pár oldalon az Asus P53e-vel, a Toshiba Satellite C850-nal és a Lenovo Ideapad B575e-vel ismerkedhetünk meg, és végre egyértelműen kioszthatunk egy Ajánlott plecsnit is!

Hozzászólások

Nem vagy bejelentkezve, a hozzászóláshoz regisztrálj vagy lépj be!

Eddigi hozzászólások:

  • 13.
    2012. 12. 08. 20:46
    Trader: Az a gép járt nálam és biztos, hogy van rajta USB 3.0 csatlakozóból egy darab, USB 2.0-ból pedig kettő. Ettől függetlenül, ha megrendeled nálunk és a megjegyzésbe beleírod, hogy csak akkor kéred, ha tényleg van rajta USB 3.0, akkor lehet, hogy a boltosok utána kérdeznek a nagykerben.
  • 12.
    2012. 12. 07. 10:30
    Alvin_ti4200:
    Köszi ezt a tesztet, én is szemeztem mát az ajánlott Lenovo B575E notival. Egy problémám van, hogy az iPon weblapján szereplő LENOVO IdeaPad B575E (59-343813) azonosítójú Lenovo más kereskedőknél úgy szerepel, hogy 4db USB2.0 port van rajta és nincs említés USB3.0-ás portról. Az általad tesztelt példány milyen termékkóddal volt ellátva, ha meg szabad kérdezni, mert akkor ezek szerint más alaplapi felszereltséggel is kapható ez a gép? (A RAM-ot kivéve) Köszi, ha tudsz válaszolni? üdv: Trader
  • 11.
    2012. 12. 05. 17:46
    Ez inkább a lassú hdd hibájának tűnik, de az igaz, hogy Brazos nem való 15"-osba. Oda a4 vagy a6 kéne AMD-ből.
  • 10.
    2012. 12. 05. 17:41
    Egy hd4000 még mindig gyorsabb, mint egy 5450, vagy egy gt440.
    És még így is a leggyorsabb igpu sem ér egy gt640 vagy egy 6670 nyomába(GDDR5)
  • 9.
    2012. 11. 27. 18:00
    Egy intel gma sose lesz ellenfele egy Ati vga-nak. Nekem most a laptopban 4500gma van, hát valami borzalmas, játékra nem igazán alkalmas. Az 1000 éves Bus Driver 800*600-on is diafilm. GtaSa 1024*768-n minden minimumon kb 20fps. Előtte levő laptopomban meg a csodás intel gma950 volt, hát a 4500 nem volt egy nagy előrelépés ahhoz képest. Én a büdös életbe nem veszek többet intel videokártyás laptopot az is tuti.
  • 8.
    2012. 11. 25. 14:35
    NeoX: Felhasználásfüggő, ki melyiket érzi jobbnak. Sok ponton valóban jobb vételnek számít a P53e, hiszen nyilván gyorsabb (ez bármelyik Intel Celeronos gépre igaz az eddigiek közül), viszont a billentyűzete és a touchpadje finoman szólva sem jó (próbálom a pocsék és a csapnivaló jelzőket kerülni, mert annyira azért nem rossz a helyzet, de tény, hogy köszönőviszonyban sincsenek mondjuk a B575e klaviatúrájával és touchpadjével, de utóbbira említhetném a Packard Bellt is, mint elfogadható minimum).
  • 7.
    2012. 11. 25. 12:18
    Nem azért de kicsit Nekem is eladónak tűnik a Lenovo. A teszt győztese ár/teljesítmény/üzemidőben egyértelműen az Asus P53e. A Brazos Notikat jobb ha elfelejtitek. Telepítettem párat és hát örökkévalóság amilyen lassú. Ezt a 3d-s teljesítményt ráadásul egy HD4000 is hozza.
    A legrosszabb ezekben hogy a gyenge CPU miatt az apró file-ok betöltése iszonyatosan lassú.
    Ezzel sajnos nemcsak a bekapcsolás tart tovább, hanem a böngésző,filmlejátszó, torrent,stb megnyitása is. Tessék venni a P53e-t hozza a Brazos üzemidőt miközben a CPU finoman szólva is 150%-al gyorsabb.
  • 6.
    2012. 11. 21. 10:36
    Alvin_ti420 Kösz, akkor elnéztem.
    mSATA ide vagy oda, eddig a Lenovo toronymagasan a legszimpibb a felhozatalból. Minden lényeges ponton erős, a teljesítmény meg bőven elég egy tanulós, netezős, multimédiás mindenes felhasználásra.
  • 5.
    2012. 11. 19. 23:07
    Ez a Lenovo majdnem tökéletes az árkategóriában, nekem egyedül a billentyűzete nem szimpi, nem szeretem a szigetest.

    Amúgy meg ilyen árkategóriában 3-ból 2 matt kijelzős, ez nem semmi. Vajon a gyártók kezdenek észhez térni, vagy a cikkírónak sikerült ennyire jól választania.
  • 4.
    2012. 11. 19. 22:11
    carraroxt: Nincs benne mSATA csatlakozó

    ocsabi: köszi, javítom! Valami hiba lehet a motorral, mert szinte minden cikknél ezzel a két képpel van a baj
  • 3.
    2012. 11. 19. 15:03
    Jól látom, hogy a Lenovo-ban van előkészítve hely egy mSATA portnak? Netán van mSATA csatlakózós verzió is?
  • 2.
    2012. 11. 19. 13:52
    C850-es gépem van igaz a 4GB-os változat, de pontosítanék egy dolgot a tesztben. A kijelzője szerintem egy kicsit túl lett értékelve. Nem tudom, hogy az enyémbe más fajtát(de elvileg nem) raktak, de a látószög alulrólfelülről(vertikális?) nekem nagyon rossz. Erre még rájön a tükröződő felület, amitől falnak szaladok... Szinte egyetlen pozícióban se találok olyan minőséget, ahol minden jól megjelenik. Sokszor van ezért, hogy hajtogatom a kijelzőt le-fel, hogy lássam mi van fent lent, ha olyat nézek.
    Kimaradt viszont a Toshiba ajándéka, a "no problem" garancia(google), ami nem utolsó szempont szerintem.
    Hangszóró valóban... végülis halljuk.
    Akksi 3-4 órát bír, ami nekem nagyon jól jön, mert nem mindig tudom bedugdosni(sőt inkább nem).
    Teljesítményre viszont nincs panasz! Még egy kis játékot is meg lehet engedni bár nem arra való, tehát nagy igények ne legyenek, de virtuális gépet(Winszerver200, webszervert, cisco packet tracert elfuttat, tehát nekem megfelel.
    A felület tényleg csak addig jó, még messziről nézed a kirakatban, mert ahogy koszolódni fog lehetetlen kb a tisztántartása.
    Összességében megéri, hiszen ennyiért megéri főleg a garanciával plusz én vettem hozzá plusz 1 évet. Nehogy kifeküdjön nekem 3 éven belül utána úgy is csere(garanciával úgy is könyebb eladni...)
  • 1.
    2012. 11. 19. 13:28
    Levonó IdeaPad B575e jónak tűnik. Lenne 100 ropim kézbe megnézegetném magamnak.