Kosár

A kosár jelenleg üres

Bejelentkezés &
Regisztráció

Jelenleg nincs belépve.

Válassza ki az oldal nyelvét

TERMÉKEINK

iPon FÓRUM

iPon Cikkek

Mese a békáról, akiből terhességi teszt lett

  • Dátum | 2017.05.08 07:01
  • Szerző | Jools
  • Csoport | EGYÉB

A dél-afrikai karmosbéka egy tenyérnyi, szürkés-zöldes állatka, amely az Afrika Szahara alatti vidékeinek tavaiban, tócsáiban és vízfolyásaiban őshonos. Az állatka az 1930-as években került a kutatók, majd a közvélemény figyelmének kereszttüzébe, egy Lancelot Hogben nevű brit zoológusnak köszönhetően. Hogben karrierje korai szakaszától hormonok vizsgálatával foglalkozott, mégpedig olyan módon, hogy ezeket békákba injektálta be, majd megnézte, hogyan reagálnak az anyagra az állatok.

Amikor 1927-ben Dél-Afrikába költözött, a helyi kétéltűekkel folytatta kísérleteit. Mivel a karmosbékák rendkívül elterjedtek voltak lakóhelyének környékén, ez azt jelentette, hogy főként ezek voltak vizsgálatának alanyai. 1930-ban Hogben egy tehén agyalapi mirigyéből kivont mintákat fecskendezett egy békába, mire az rövidesen petéket kezdett lerakni. A kutató rögtön rájött, milyen nagy jelentőségű véletlen felfedezése. A korban a szakértők már tisztában voltak azzal, hogy a terhes nők vizeletében olyan hormonok találhatók, amelyek az agyalapi mirigyben termelődnek, és amelyek hatnak a petefészkek fejlődésére. Így Hogben joggal feltételezte, hogy ha ugyanezen hormonok peterakást idéznek elő a karmosbékáknál, ez utóbbiak talán élő terhességi tesztként is használhatók lehetnek.

Hogben korai beszámolóiban ugyan még nem említette meg ezt az alkalmazási lehetőséget, de feljegyzéseiből világos, hogy a felfedezést követően röviddel elkezdett dolgozni ezen feltevése igazolásán is. Afrikát ugyan röviddel a korszakalkotó kísérletet követően elhagyta, de Nagy-Britanniába visszatérve magával vitt egy csapatnyi karmosbékát is. Kollégája, Charles Bellerby kidolgozta, hogyan lehet ideális módon fogságban tenyészteni a kétéltűeket, és a két kutató közös erővel bizonyította, hogy békák valóban megbízhatóan jelzik a terhességet.


Ha terhes nők vizeletét juttatják be szervezetükbe, az állatok petéket raknak le, holott egyébként a párzási időszakot kivéve ezt nem szokták megtenni. Közben kiderült, hogy egy másik, afrikai kutatócsoport is hasonló kísérleteken dolgozik, és a két tudóscsapat között keserű versengés alakult ki. Bár azzal kapcsolatban, hogy ki jött rá először a békák terhességjelző szerepére, máig nem dőlt el a vita, bizton állíthatjuk, hogy ami a teljes képet illeti, Hogben nyert, hiszen az újfajta terhességi tesztet róla nevezték el.

A Hogben-teszt egyszerűen működött. Csak vizeletmintát kellett beszerezni a vizsgálni kívánt hölgytől, majd ezt mindenféle kezelés nélkül, frissen befecskendezni egy nőstény karmosbéka bőre alá. Ha a nő terhes volt, a béka 5–12 órán belül egy csomónyi milliméteres nagyságú gömböcskét rakott le. A teszt az alaposabb vizsgálatok alapján is nagyon megbízhatónak bizonyult. Egy kutató 150 békán vizsgálta hatékonyságát, álpozitív eredményt egyszer sem kapott, és a békák csak három tényleges terhességet nem jeleztek. Ahogy egy orvos a teszt elterjedése után megírta Hogben csapatának: „Köszönet Mrs. X terhességi tesztjének eredményéért. Bizonyára érdekelni fogja Önöket, hogy egy évtizedek tapasztalatával rendelkező háziorvos, egy nőgyógyász és egy béka közül ebben az esetben csak a béka véleménye bizonyult igaznak.”

Természetesen nem a Hogben-teszt volt az első létező terhességi teszt a történelemben. „Mielőtt a nők apró rudakra kezdtek volna pisilni, egy csomó más dolgot is kipróbáltak” – írja Cari Romm tudományos újságíró. Az első tényleg megbízható tesztet azonban csak 1927-ben dolgozta ki két német kutató, Bernhard Zondek és Selmar Aschheim. Vizsgálatuk során emberi vizeletet fecskendeztek be egy nőstény egérbe, majd néhány nap után felboncolták az állatot, hogy ellenőrizzék, megnagyobbodtak-e annak petefészkei.

Ugyanezen teszt későbbi változatában már nyulakat használtak, és valamilyen okból elterjedt az a tévhit, hogy ha a teszt akkor pozitív eredményű, a nyúl megdöglik. A nyúl megdöglött kifejezés ezért idővel a terhesség eufemisztikus szinonimájává vált. Az igazság ugyanakkor az volt, hogy a nyúl mindig megdöglött, hiszen az állatot minden esetben fel kellett boncolni ahhoz, hogy a szakértők megvizsgálják petefészkei állapotát. Ez egyben azt is jelentette, hogy a terhesség tesztelése sok munkával járó, drága és véres munka volt. Hogben egyik barátja, aki egy terhességek kimutatásával foglalkozó intézményt vezetett, kollégáival évi 6000 nyulat ölt meg.

Hozzászólások

Nem vagy bejelentkezve, a hozzászóláshoz regisztrálj vagy lépj be!

Eddigi hozzászólások:

  • 10.
    2017. 05. 09. 18:49
    De embör, a cikkben 1930-nál tartunk,nem 2017-ben! Ha visszamegyek a családfámban 2-3 generációt akkor volt olyan ahol 9-en meg 6-an voltak testvérek! Nem úgy mint most hogy minden sarkon óvszer,meg tabletta,meg abortusz. Mint mondtam,én is sajnálom az állatokat, de teljesen más korszak volt,teljesen más szemlélettel.
  • 9.
    2017. 05. 09. 18:22
    "hogy változtasson az életvitelén, ezzel növelve a baba esélyeit"

    Itt a lényeg. Innentől nem érdekel ha ötmillió nyulat is leölnek érte. Nem mindegy hogy orvosi kutatásra vagy pörköltbe megy? Dehogy nem, az előbbi sokkal fontosabb, és mégis azon van a nagyobb felháborodás.
  • 8.
    2017. 05. 09. 18:20
    Elnézést a durva fogalmazásért, de ha nem kell neki gyerek, akkor ne csináltassa fel magát (a nemi erőszak most nem téma). Bármilyen élőlény élete azért, hogy az anyuka egy kicsit hamarabb tudja meg a nyilvánvalót, szerintem irdatlanul magas ár.
  • 7.
    2017. 05. 09. 17:33
    A betegség vagy járvány nagyobb témakör,de nem árt pontosan tudni a terhességről sem. Az anyának nem át tudnia arról hogy lesz kölke, például azért hogy változtasson az életvitelén, ezzel növelve a baba esélyeit. Nem tudom esetleg volt-e lehetőség a terhesség megszakítására,mert mi van ha nem kell neki a gyerek?
  • 6.
    2017. 05. 09. 15:35
    Más kérdés, amikor egy halálos betegségre, járványra keresik az orvosságot. Ez viszont csak egy szimpla terhességi teszt. Itt azért kellett többezer nyúlnak meghalnia, hogy pár nő megtudja, sikeres volt-e az akció - amit egyébként is megtudott volna idővel. Ez botránkoztat meg. Ettől függetlenül nekem se lenne gyomrom elvégezni egyetlen állatkísérletet sem, és beteg baromnak tartok mindenkit, akinek van (még ha néha hasznos beteg baromnak is).
  • 5.
    2017. 05. 09. 13:18
    Dehát itt pont ezt csinálta a bácsi. Látta hogy ezekből a békákból van a legtöbb, hazavitt egy raklappal, majd a haverja kitalálta hogyan kell laboratóriumi körülmények között tenyészteni, így nem sokat vett el a természettől.
  • 4.
    2017. 05. 08. 22:10
    En is sajnalom az allatokat, de kulonbseget kellene tenni laborhoz tenyesztett es vadon elo allatok kozott.

    Pl ha a vadonban az egyedszam limitalt, es a kiserletek befolyasoljak az okoszisztemat illetve veszelybe sodorja magat a fajt, akkor igenis szabjanak gatat.

    De ha en "legyartok" 1000 bekat kiserletre, es nem a kornyezettol veszem el, szegeny allatokon kivul nem sok vizet zavar.
    Csak ha aktivista foldanya vagy.
  • 3.
    2017. 05. 08. 18:03
    Am sokkal érdekesebb lett volna ez a kísérlet hogy ha a fecskendő feltalálása előtt találják ki hogy a békába töltött asszonyvizelettel kimutatható hogy kell-e gyerekszoba vagy sem.
  • 2.
    2017. 05. 08. 17:58
    Azt hiszem tudom a választ (válaszokat)
    Nos nincsen olyan hogy nyúljogi,vagy egérjogi szervezet, emberjogi viszont van!
    Amúgy igen, az állatkísérletek témakört is bőven lehet boncolgatni. Mi az a szint ameddig azt mondjuk hogy a saját fajunk védelmében állatokat lehet gyilkolni? Hány emberéletet menthettek meg azzal,vagy tettek jobbá hogy megöltek X ezer rágcsálót, vagy hugyoztak bele békába? Ez a kérdés ugye rengeteg más témakörben is feltehető. Ha te beveszed a gyógyszert eszedbe jut a halott laboratóriumi majom? Kétlem...
    Végül de nem utolsó sorban: mert megtehetjük, mi vagyunk a tápláléklánc csúcsán. A természet így működik, az erősebb kutya b*szik. Ha teheted akkor kísérletezel az egéren,de ha mondjuk meghalsz akkor az egér képes belőled lakmározni
    Amúgy igen, engem is megbotránkoztat amikor ilyet olvasok,mert én is sajnálom az állatot. Én sanszos hogy nem tudnám ezt így megcsinálni... de más igen.
  • 1.
    2017. 05. 08. 17:35
    Alig egy hete olvastam ugyanitt egy cikket a kivégzésekről, ami komoly etikai kérdéseket boncolgatott. Ugyanilyen etikai kérdés lehetne a nyulak és egerek tömeges mészárlása egy szimpla terhességi kérdés miatt (1. oldal alja). Furcsállom, hogy sok tudós nem tekinti problémának állatokat áldozni a tudomány nevében, viszont ha az emberi halált kéne könnyebbé tenni, akkor már hevesen tüntetnek. Mivel ér többet egy halálra ítélt fegyenc élete egy ártatlan nyúlénál? (Úgy is kérdezhetném: miért ér többet?)