Kosár

A kosár jelenleg üres

Bejelentkezés &
Regisztráció

Jelenleg nincs belépve.

Válassza ki az oldal nyelvét

TERMÉKEINK

iPon FÓRUM

iPon Cikkek

Hogyan növesszünk új végtagokat?

  • Dátum | 2017.01.15 12:01
  • Szerző | Jools
  • Csoport | EGYÉB

A szakértők évszázadok óta próbálják megérteni, honnan tudják az embrionális őssejtek, hogy a test melyik oldalán kell szívvé, májjá vagy epehólyaggá alakulniuk. Főleg, hogy bőven léteznek olyanok is, akikben néhány vagy mindegyik szerv a megszokottól eltérően, a másik oldalon foglal helyet, mégis gond nélkül működik. Michael Levin, a Harvard kutatója is ezt a jelenséget vizsgálta 2000-ben, amikor észrevette, hogy az általa tanulmányozott csirkeembriók sejtjein a jobb és a bal oldalon különböző elektromos jelek figyelhetők meg.

A genetikusok évtizedekig azt állították, hogy testünk minden egyes sejtje tartalmazza szervezetünk teljes tervrajzát. Az elmúlt évek során azonban egyre világosabbá vált, hogy a DNS önmagában nem felelhet mindenért. Levin és még néhány szakértő úgy véli, hogy a gének kifejeződését apró bioelektromos jelek határozzák meg, és ezeknek köszönhető, hogy a sejtek a megfelelő helyen a megfelelő szervvé kezdenek fejlődni, létrehozva szervezetünket.

Levin és társai rengeteget kísérleteztek elméletük igazolása érdekében, és menet közben egy sor bizarr élőlényt hoztak létre. Az említett elektromos jelek befolyásolása révén arra késztettek ebihalakat, hogy azok szemet növesszenek beleikben, hatlábú békákat és kétfejű férgeket hoztak létre.

A szakértő mostanra eljutott odáig, hogy meg van győződve arról, a módszer egy napon az embereken is használható lesz. Vagyis például ha valaki elveszíti egyik végtagját, némi kezelés után képes lesz újat növeszteni. „Azt nem tudom, hogy a folyamat gyorsabb lesz-e az emberi magzatok fejlődésénél” – mondja a kutató. „De a legrosszabb esetben, ha 25 évesen elveszíted a karod, 35 éves korodra lesz egy majdnem teljes méretű új végtagod, ami tökéletesen működőképes.”

Hatlábú béka
Hatlábú béka

Ennek megvalósítása csak úgy lehetséges, ha Levin rendkívül precízen manipulálja a sejteket. Minden sejt membránjában ioncsatornák szabályozzák a polarizációt és a feszültséget, töltött molekulákat áramoltatva ki és be a sejtből. A csatornákban található apró kapuk jól meghatározott jelekre reagálnak, de megfelelő anyagokkal átverhetők. Levin pontosan ezt teszi, idegmérgekkel és más anyagokkal nyitva meg és blokkolva kedve szerint a csatornákat, és közben olyan lényeket hoz létre, amelyek nem léteznek a természetben.

A kísérletek végső célja a forma fölötti uralom teljes megszerzése lenne. Vagyis hogy leülünk egy gép elé, megtervezzük, hogy mit akarunk, és ezt néhány jól célzott beavatkozással meg is tudjuk tenni, mondja Levin. Például csinálhatunk egy háromszögletű testtel és hét lábbal rendelkező békát, amelynek a feje meg van fordítva. Hogy miért akarnánk ezt tenni, az persze már egy másik kérdés, amit Levin kritikusai gyakran felvetnek.

És persze sokan abban is kételkednek, hogy a szakértő pusztán az ioncsatornák irányításával valóban képes lesz ilyen mértékben megváltoztatni az élőlények testét, vagy hogy ha valóban a csatornák jelentik a titok nyitját, lehetséges ennyire precíz kontrollt gyakorolni felettük. Levin szerint azonban csak türelem és idő kérdése az egész.

Az elektromosság szervezetbeli jelenlétét Luigi Galvani olasz fizikus fedezte fel az 1780-as években, amikor elektródákat kapcsolt halott békák lábaira, és ezek izmait összehúzódásra tudta késztetni. Később arra is rájöttek a kutatók, hogy a folyamat az ionok áramlása révén működik, majd a 20. század harmincas éveiben elkezdték megfejteni az ioncsatornák és a sejtek polarizációjának működését is.

Hozzászólások

Nem vagy bejelentkezve, a hozzászóláshoz regisztrálj vagy lépj be!

Eddigi hozzászólások:

  • 21.
    2017. 02. 07. 17:28
    Még cask hinnie sem kell benne, a placebo hatás anélkül is működik.
  • 20.
    2017. 02. 05. 01:14
    Én terminális rákban szenvedtem, de aztán hipnotizáltak, tűkkel szurkáltak, és megismertem Jézust is, közben kiolvastam a Dienetikát. Azóta 100% vagyok. (amúgy a rohadt életbe hogy ez a nyomorék oktatási rendszer ilyen degeneráltakat eredményez ebben a szerencsétlen országban).
  • 19.
    2017. 02. 04. 22:08
    Zoli!

    Ne csigázz, mi volt a flakonban?
  • 18.
    2017. 01. 23. 10:46
    Erre az esettanulmányra én is kíváncsi lennék.
  • 17.
    2017. 01. 23. 10:20
    "Mondjuk közismert jelenség,hogy megfelelő hipnózis alatt a bőrhöz érintett hideg fémpénz..."

    Erre tudsz valami forrást linkelni, esettanulmányokkal és megismételt bizonyítékokkal?

    Azt asztmát tényleg sok esetben lehet javítani/kezelni is helyes légzéstechnikával, mert gyakran "túllégzés" okozza.
  • 16.
    2017. 01. 23. 06:37
    Mondjuk közismert jelenség, hogy megfelelő hipnózis alatt a bőrhöz érintett hideg fémpénz, forro vasként "sugallva" konkrét égési sérülésnek megfelelő hólyagot képes okozni, ami a patológia szerint hőhatás fiziológiás következménye lehet, (vagy kémiai) meg az érme rajza is felismerhető lehet.
    Amúgy asztmás voltam és már nem. A légzest kellett helyretenni, mikor ráeszméltem, 16 évesen. A fiam is.. ventolin, spiropent, salbutamol, rectodelt kúp, egészen a diaphilines infúzióig.. tüdőgyusziig.. Ma emlék. Amúgy a villamossag dolog úgy van, ahogy a cikk írja..
  • 15.
    2017. 01. 22. 12:22
    Konkrét tanulmányok léteznek, amelyekben az akupunktúrát vizsgálták, és bizony az jött ki, hogy kb olyan hatásos, mint a placebo.

    A "kínai orvoslás" nem más, mint fél adag humbug, átverés, áltudomány, vallás, fél adag gyógynövény ismeret.

    Nem, nem azért volt pár évtizede annyira népszerű a kínai orvoslás, mert olyan hihetetlenül jó, hanem mert Mao remek politikája miatt nem volt elég gyógyszer. Erre azt találta ki az egyik kínai nagyokos, hogy kezdjük el az orvosokat a hagyományos gyógymódokra tanítani, amíg nincs normális gyógyszer, addig jobb ez is, mint a semmi. Elvégre sok gyógyszer hatóanyaga gyógynövényekből származik, szóval azok is használni fognak valamennyire.

    Tehát a kínai orvosok se hisznek a kínai orvoslásban, ha tehették volna, ők is a modern orvostudomány eszközeihez fordultak volna.
  • 14.
    2017. 01. 22. 02:28
    Ezt pedig elég nehéz elmaszatolni, mert könnyen megszámolható hány esetben hatott és hány esetben nem. Ehhez nem kell űrtechnika.

    Amiről sok ezer esetből, több független forrásból az esik ki, hogy nem jobb a placebónál, akkor az 100 év múlva sem lesz jobb a placebónál.

    + még mindig ott van a megbízhatóság. Ha csodamódszerről van szó, és bizonyos csodás, megmagyarázhatatlan esetekben (vagy "guru" jelenlétében) hat, még ha a placebóhoz képest jobban is... szeretnénk tudni, hogy milyen esélyekkel (és kiszámíthatósággal) alkalmazható, és milyen típusú betegségeknél / embereknél...

    Jómagam biztosan nyitott szemmel járok, és baromi kíváncsi lennék mit fújt rám a néném. Pontosan szeretném tudni mi volt a flakonban, rákeresnék a neten, nyomokat gyűjtenék... engem biztosan nem hagyna nyugodni egy ilyen eset
  • 13.
    2017. 01. 22. 02:05
    A placebó egy tudományosan is elismert pszichológiai-anatómia jelenség. Ez eddig oké.

    ... nekem csak az a bajom, hogy bármilyen kezelés és szer hatását (most tök mindegy hogyan, de gyógyít) ésszerűen felépített vizsgálattal el lehet különíteni a placebótól. Még ha csak 5%-ban is jobb, kiesik a számokból.

    Az ilyen vizsgálatokon pedig rendre megbuknak a csodaszerek. Magyarul tökmindegy, hogy a nénéd flakonjában egy 5000 ft-os biolötty volt, vagy 0.1 Ft-os víz, ha ezt a hatást elérte. Ha csak egy nagyon kis %-ban is, de ki kéne esnie, hogy jobb a víznél... még sem történik meg soha.

    Nem akarok belemagyarázni semmit a dologba, de azt tudom, hogy a hit valamiben mennyire képes megváltoztatni a tudatot és a testet is. Tehát könnyen lehet, hogy a placebóhatás sokkal erősebben érvényesül egy szuggesztív ember jelenlétében, (pl egy csí mester, vagy a nagynénéd, aki olyan hatással volt rád tudat alatt, hogy bumm kikapcsolódott a fújás után a fájdalomközpontod.) A tudat csodálatos még ismeretlen képességei az egy tudományosan is elismert kutatási terület.

    Ezek a vizsgálatok pont erre próbálnak fényt deríteni, hogy vajon az adott kezelés tényleg és komoly mértékben képes segíteni az embereken? Vagy csapkodhatnád lila műanyag fókapéniszekkel is, vagy darázssperma kivonattal, akkor is ugyan azt az x% eredményt éri el... ?

    (Itt sohasem a hatásmechanizmust vizsgálják, amit említettél... Teljesen mindegy milyen csoda vagy mágia alapján hat... csak, hogy tényleg hat-e?)
  • 12.
    2017. 01. 22. 01:37
    Lefelejtetted a termékmegjelenítést. Sokan vagyunk hát és torokfájással, akik minden mindegy alapon kipróbálják a teleshopot is.
  • 11.
    2017. 01. 21. 23:17
    Rengeteg minden van a testünkkel kapcsolatban, amiről nem tudunk. Műszaki ember vagyok és abszolút szkeptikus, ezért nem is hiszek az ilyen varázs dolgokban, de tény, hogy vannak számomra egyelőre megmagyarázhatatlan dolgok.
    Pl. egyszer eszméletlenül fájt a vállam, nagyon ritkán, 1-2 évente szokott ilyen lenni, ilyenkor aludni sem tudok, annyira fáj. Rengeteg mindent próbáltam a különféle masszírozásokon keresztül a lóbalzsamon át tényleg mindent kipróbáltam, amik addig működtek. Erre jött nagynéném, hogy van egy "csodaszere", azzal befújja a vállamat, elmúlik tőle. Mondtam magamban, hogy na persze, ezt a baromságot, de hát tényleg már napok óta alig aludtam, mondom egye fene, mit veszíthetek. Egyetlen egyet spriccelt a vállamra, 1 percen belül elmúlt az egész. 1 napig egyáltalán nem fájt, utána minimálisan előjött, amit egy masszírozás helyretett. Ha valaki más meséli nekem, egyszerűen hülyének nézem, és nem hiszem el.
    Másik eset: még megvan a mandulám, közel 25 éves koromig semmi baja nem volt, azóta 1-2 évente begyulladnak a tüszők, nálam ez azt jelenti, hogy azonnali antibiotikumos kezelés, mert a gyulladás továbbterjed, volt már néhány durva szövődménye. Na, hétvégére esett, amikor egyszer csak eszméletlenül fáj, nézem tükörben: durván begyulladva az egész. Pont nálunk volt megint a nagynéném, ugyanazt (!!!) az idióta flakont előveszi, mondja ráspréz egyet a torkomra... jó, legyen, nem volt otthon gyógyszer, ügyeletre nem volt kedvem menni, tegyünk egy próbát. Megtörtént a művelet, szinte azonnal elmúlt a fájdalom, de ami a legdurvább, másnap reggelre abszolút elmúlt a gyulladás. Akinek volt ilyenje, az tudja, hogy ez azért nem 1-2 napos dolog szokott lenni.
    Azóta sem tudok ezzel a két dologgal mit kezdeni. Nagynéném egy országosan elismert mérnök, abszolút műszaki beállítottságú, és ilyeneket használ. Gondoltam öregkorára meghülyült, de be kell látnom: azért ez nem ilyen egyszerű.
    Hozzáteszem: én is mérnök vagyok, feleségem és családja pedig tele van egészségügyi dolgozóval, nővér, sebész, altatós, stb... van, aki azt mondja, hogy hát igen, vannak dolgok, amik valamiért hatnak, csak nem tudjuk miért, mások azt mondják, hogy ezek mind rákkeltő anyagok és azért nem kaphatóak a gyógyszertárban, mert hiába gyógyít, ha közben árt is... De ami érdekes, hogy nem volt olyan, aki megkérdőjelezte volna a hatást.
    Úgyhogy abszolút műszaki beállítottságú emberként azt kell, hogy mondjam: van ezekben a dolgokban valami. Nagynéném szokta mondani, hogy látott már csodákat, amiket azóta sem tud megmagyarázni. Sosem mondta el (mert nem is kérdeztem), hogy ez alatt mit ért, de lassan kezdek kíváncsi lenni...

    Ezzel csak azt akartam mondani, hogy attól, hogy nem tudjuk kimutatni (még?!) az akupunktúra gyógyító hatását, attól még lehet neki. Egyet értek, sok betegség mögött lelki dolgok húzódnak, de attól még, mert valamit nem tudunk megmagyarázni, ne mondjuk egyből azt, hogy hülyeség.
    Engem a fenti saját történetem inspirál arra, hogy még inkább nyitott szemmel járjak a világban, és ha hallok/látok valami ilyesmit (most nem a neten terjedő hülyeségekre gondolok), akkor ne vágjam rá egyből azt, hogy: na, már megint egy lenyúlás.
  • 10.
    2017. 01. 20. 14:59


  • 9.
    2017. 01. 17. 13:56
    Amúgy én nem ismerek olyat aki asztmából meggyógyult volna teljesen. Olyat esetleg, aki kinőtte a gyerekként szerzett asztmát. Annak fejlődés és immunrendszerbeli okai vannak. Nyilván a stressz rontja.
  • 8.
    2017. 01. 17. 13:46
    Igen, ezzel egyetértek...
    Sok betegség háttere a stressz, lelki problémák, krízisekből adódik.
    Sajnos az emberi agy, bár csodálatos, de bizonyos tekintetben az evolúció benne hagyott nagyon kellemetlen dolgokat. Egyik pl a pszichoszomatikus betegségek témaköre. Vagy akár a szorongás, és a stressz hatása... semmiféle evolúciós előnyt nem ad, ha pl az agyunk elkezd gondolathurokba kerülni, és egyre jobban és jobban a betegségre gondolunk, ami maga kiváltja a tüneteket/rosszabbítja. Ugyan ez pl vizsga közben leblokkolsz, az izgalomtól, pedig nem szabadna. Ez a tipikus "Ne gondolj rá" effektus, már rá is gondoltál. (Tény, hogy az emberi agy kb 30 éves élettartamhoz alkalmazkodott, ahol nem voltak jellemzőek a krónikus /civilizációs betegségek, és főleg túlélésért folytatott fizikai küzdelemhez, nem pedig egy székben stresszeléshez alkalmazkodtunk)

    ...Viszont ezt az orvostudomány is elismeri, hogy sok betegség hátterében lelki okok és stressz áll. Ezért van az, hogy a magánkórházakban/rendelőkben emberként kezelik a betegeket és nem csak a betegséget, hanem magát az embert is kezelik.

    A fent említett pszichoszomatikus betegségek ellen működhet az akupunktúra, ahol elsősorban az elmét kell gyógyítani. Csak nekem kicsit az visszás, hogy ennyi erővel rózsaszín mikropéniszekkel is csapkodhatnánk az illetőt, ha kellően elhiszi, hogy hatásos.
  • 7.
    2017. 01. 17. 12:52
    Szerintem az akupunktúra úgy működik, hogy a kezelések ideje alatt végre egy kis rendet rak a páciens a fejében. Elég sok betegség hátterében állhatnak lelki okok. A legelső, ami eszembe jut, az az asztma, azért is gyógyulnak meg olyan nehezen az emberek belőle. Az orvostudomány nehezen tudja kezelni az ilyen, nehezen mérhető faktorokat.
  • 6.
    2017. 01. 17. 10:42
    A lényeg (hatásmechanizmust írtam az előbb) Az akupunktúra: - Jelenség fizikai-kémiai mérése: nem lehetséges. - A kezelés anatómiai alapjai: kínai mendemondák alapján - Fiziológiai hatás: Egy kísérlerben még a tű nem beszúrását sem tudták megkülönböztetni a paciensek - A hatás igazolása: nem sikerült bizonyítani, hogy hatásosabb lenne a placebónál, több évtized alatt. - Hatásmechanizmus: nincs, vagy ismeretlen Ezzel szemben a deep brain stimulation: - Mérhető mikro és makro szinten a jelenség. Elektród, fluoreszcencia, fMRI, - Anatómia: kísérletileg bizonyított melyik agyterület stimulálása milyen hatással jár. - Fiziológiai hatás, azonnali és jelentős, mérrhető - Hatás: Bizonyított - Hatásmechanizmus: 4-5 féle tudományosan megalapozott elmélet közül nem tudjuk még pontosan, hogyan működik.... Ja és az akupunktúra és homeopátia áltudomány ipar milliárd dollárokkal többet kaszál, mint amit valaha is agykutatásra fordítanak. Sajnos :(
  • 5.
    2017. 01. 17. 10:05
    Nem, nem, nem. A mélyagyi stimuláció azonnal enyhíti és megszünteti a tüneteket. Nem is kérdés a hatásossága. Azért tudomány, mert bizonyított a hatásmechanizmus, csak éppen a 4 elméletből még nem tudjuk melyik az amelyik alapján működik. Millió ilyen van a tudományban. Ettől még mérhető, bizonyítható a jelenség. Az akupunktúrára sajnos alig van bizonyíték, legjobb tudomásom szerint nem mérhető, tulajdonképpen ha nem tér el a placebótól a hatása, akkor nem történik semmi. Az agy elhiszi, hogy szúrkodod és ettől beindulhatnak természetes pszihés/testi folyamatok... de a komoly betegségekre sajnos semmi hatása nincs, placebóhoz képest. Ellenben a DBS elektródát bekapcsolod és megszűnik a remegés. Vagy kinő a bal karod az ioncsatornák kontrolljára.
  • 4.
    2017. 01. 17. 03:03
    "Manapság sem tudjuk pontosan hogyan működik, de működik, és tudományos szempontból mérhető eredményeket produkál.
    Tehát ne keverjük össze az áltudományokat,"

    Ez kicsit "ki kap érte pénzt" szagú lett. Amirõl nem tudod hogy mitõl mûködik az áltudomány ha a másik kap érte pénzt, és rögtön tudomány, ha te.
  • 3.
    2017. 01. 17. 00:25
    Deadpoolnak gyorsan megy .... Nah ez se a mi időnkben lesz . V csak egy rétegnek .
  • 2.
    2017. 01. 16. 10:55
    Az akupunktúrára és az általa modulált bioáramokra semmiféle bizonyíték nincs.
    99%, hogy placebó az egész.

    Ugyanis ezek mérhető jelenségek, beleszúrsz egy elektródát, vagy patch pipettát a szövetbe, vagy injektálsz voltage szenzort majd kiméred fluoreszcens mikroszkóppal. Valahogy még sem született semmi megbízható tanulmány a témában.

    Levin egy kutató, ki is mérte, nem csak tűket szurkál valami mendemonda alapján.
    Az, hogy inkább empirikus alapon közelíti meg, nem pedig egy jól felépített elmélet alapján (magyarul próbálgatja a dolgokat) az mindig is vita tárgya volt a tudományban.
    Ennek ellenére jó eredményeket lehet vele elérni... a teljes elektrofiziológia tudományát próbálgatással és méréssel alapozták meg. Ebből született a Parkinson kór tüneteit megszüntető mélyagyi stimuláció is. Manapság sem tudjuk pontosan hogyan működik, de működik, és tudományos szempontból mérhető eredményeket produkál.

    Tehát ne keverjük össze az áltudományokat, egy valós, mérhető és igazolható biofizikai jelenséggel.

    A teljes képet majd szépen összelegózzuk a sok kis részből.

    Búzát vetni, nemesíteni és aratni, vagy gyümölcsfákat oltani pedig lehet anélkül is, hogy ismernénk a teljes genetikai folyamatot.
  • 1.
    2017. 01. 16. 08:32
    Rakjunk ide 500 éves gőtét, s mutassuk be hogyan fejlődött az sárkánnyá! -mindez a kínai orvoslásban jelen van, csak épp ott akupunktúrának hívják, a fémpálcácskák pont ezt a "bioE-jelet" azaz "chakrát" változtatják meg, s a páciens legtöbbször a helyes kúrálásnak köszönhetően - felépül.

    S felfigyeltem egy igazán óriási szakadékra ami jelen van még a kutatók közt is még ebben az évszázadban: ".. orvoslási kutatások java a genomra és az őssejtekre koncentrál, és a szakértők többsége nem osztja Levin véleményét abban, hogy ezek mind fontos elemei a teljes képnek, de a leglényegesebb lépéseket a bioelektromosság vezérli. Levinnek szerencsére bőven akadnak támogatói, látványos eredményei pedig.." a pénz, a munka s majmok fennmaradása a csőcseléknek, hajtja előre ezt az "gazdaságimenekült" ágazatot is. /sad/