Kosár

A kosár jelenleg üres

Bejelentkezés &
Regisztráció

Jelenleg nincs belépve.

Válassza ki az oldal nyelvét

TERMÉKEINK

iPon FÓRUM

iPon Cikkek

Ham nagy kalandja

  • Dátum | 2012.07.27 08:01
  • Szerző | Jools
  • Csoport | EGYÉB

1961 januárjában lassacskán kezdtek összeállni az emberi űrrepülés megvalósulását jelentő puzzle darabkái. A NASA rendelkezett az űrkapszulával, a repülésre kiképzett asztronautákkal és a kilövést biztosítani képes hordozórakétával is. A kapszulát és a rakétát már ki is próbálták, az egyetlen hiányzó mozzanat az emberi részvételt biztosító engedély volt, de az orvosok és az rakétamérnökök a biztonságot helyezték előtérbe mindenek fölött. Ha egy kicsit is bátrabbak, Alan Shepard lehetett volna az első ember az űrben. Werner von Braun azonban aggódott, hogy a Redstone rakéta felrobban, így Shepard a második helyre szorult Gagarin mögött.
 
1961 elején az űrutazás emberi tényezője volt az érdeklődés és az aggodalmak középpontjában. Senki sem volt egészen biztos, hogy mi történik az emberi szervezettel az űrben. A nagy magasságú hőlégballonos tesztek annyit megmutattak, hogy a Föld körüli pályához közeli magasságok nem jelentenek túl nagy veszélyt, amennyiben az űrhajós kellő védelemmel van ellátva. Az X‒15-höz hasonló nagy magasságú repülőkkel végzett próbák révén pedig az is bebizonyosodott, hogy az ember képes túlélni a súlytalanság rövid időszakait is.
 
Egyébként a hosszú ideig tartó súlytalanság volt az, ami a leginkább aggasztotta az orvosokat. Olyan kérdések merültek fel, mint például hogyan fognak enni az űrhajósok? Képesek lesznek egyáltalán nyelni, vagy éhezésre lesznek kárhoztatva? Mi lesz, ha megváltozik a szemgolyó alakja, és korlátozódik a látásuk? Mi történik, ha a súlytalanságból eredő bizonytalanság miatt önmaguktól nem képesek a visszatérés vezérlésére? Senki sem akarta a Mercury-program egy asztronautáját az űrbe juttatni addig, amíg nem voltak teljesen biztosak abban, hogy biztonságosan vissza is képesek hozni. Az első kiválasztott űrhajósok nemzeti hősöknek számítottak, és beláthatatlan következményekkel járt volna, ha valamilyen felelőtlen döntés a hősök egyikének halálához vezet.


Ezért a NASA nekiállt csimpánzokon kísérletezni, amelyek fiziológiája leginkább hasonlít az emberére. Az orvosok olyan feladatokat találtak ki a főemlősök számára, amelyek nagyban hasonlítottak az emberi űrhajósok űrbéli teendőihez. A dolog logikája nagyon egyszerű volt: ha egy csimpánz túléli és képes a feladatokat végrehajtani, akkor az embert is fel lehet küldeni. Ha mégsem működőképes a rendszer, akkor is „csak” egy kísérleti állat veszik oda, nem pedig egy drágán kiképzett és jól ismert űrhajós.
 
Ham, a csimpánz, aki a Holloman Aerospace Medical Center után kapta a nevét, amelyben felkészítették a repülésre, volt az első főemlős, akit kifejezetten az emberi űrutazás előkészítésére küldtek az űrbe. Küldetésének összeállítása a Mercury-program első szuborbitális repülésének tervein alapult: Ham helyet foglal a számára speciálisan kialakított kabinban a Mercury kapszula belsejében, amelyet egy Redstone rakéta segítségével 184 kilométeres maximális magasságú ballisztikus pályára küldenek, majd belecsobban az Atlanti-óceánba. Rövid útja alatt tennivalója is akad: három kar közül kell választania, amelyek egyikét meghúzva felvillan egy fényjelzés. Ha sikeresen végrehajtotta a feladatot, egy banán ízű cukorka, valamint egy korty víz a jutalma. Ha rosszul választ, aprócska elektromos sokkot kap a talpába.
 
Ham feladata nagyrészt megfeleltethető volt a leendő űrhajósok teendőivel, akik leginkább csak a rendszert felülvizsgáló ellenőrökként működtek, túl sok feladatuk nem akadt, ha minden rendben ment. Úgy gondolták tehát az orvosok, hogy amennyiben a csimpánz képes funkcionálni az adott körülmények között, akkor az asztronautáknak sem lesz gondjuk saját feladataikkal.
 
Az orvosi aggályokon túl persze technikai problémák is akadtak bőven. A német mérnökök által épített Redstone úgy falta az üzemanyagot, ahogy addig az emberiség történelme során egyetlen jármű sem. Ez nagyon megbonyolította a kilövés megszakítása esetére létrehozott rendszer koordinálását. Ez utóbbi nem volt más, mint egy sor olyan kisebb rakéta, amelyek feladata az volt, hogy eltávolítsák a kapszulát a hordozó közeléből, mielőtt az felrobbanna. A kisebb rakétáktól sikeres kilövés előtt meg kellett szabadulni, mire a Redstone összes üzemanyagát elégette volna, vagy a sebességben beállt változás beindíthatta volna a rendszert. Egy túl korán vagy túl későn beinduló megszakító mechanizmus legalább olyan veszélyes volt, mintha a rendszer nem is rendelkezett volna ilyesmivel.



Hozzászólások

Nem vagy bejelentkezve, a hozzászóláshoz regisztrálj vagy lépj be!

Eddigi hozzászólások:

  • 5.
    2012. 07. 30. 16:48
    Az is lehet, ha korábban kilövik, valami rosszul alakul, és meghalt volna.
  • 4.
    2012. 07. 30. 16:48
    Az is lehet, ha korábban kilövik, valami rosszul alakul, és meghalt volna.
  • 3.
    2012. 07. 28. 20:06
    Az is érdekes amúgy számomra hogy ezt a Shepard csávót zavarta hogy Gagarin megelőzte, de az hogy egy csimpánz is előbb járt az űrben az nem
  • 2.
    2012. 07. 28. 11:19
    Jó és érdekes cikk. Gratulálok.
    Csak így tovább; még több ilyen cikket.
  • 1.
    2012. 07. 27. 16:18
    Jó czikk!
    A majmok egyébként tök viccesek.