Kosár

A kosár jelenleg üres

Bejelentkezés &
Regisztráció

Jelenleg nincs belépve.

Válassza ki az oldal nyelvét

TERMÉKEINK

iPon FÓRUM

iPon Cikkek

Halálsugárnak indult, radar lett belőle

  • Dátum | 2012.09.12 08:01
  • Szerző | Jools
  • Csoport | EGYÉB

A harmincas évek elején Nagy-Britannia meglehetősen ingatag pozícióban találta magát. A katonai szakértők egyetértettek abban, hogy a következő háborúban döntő szerepe lesz a légierőnek, és abban is bizonyosak voltak, hogy a szigetország egy újabb konfliktus esetén komolyan ki lesz téve a bombázás veszélyének. Ahogy ma már tudjuk, mindkét jóslat igaznak bizonyult. A náci Németország előretörésével a britek egyre sebezhetőbbnek érezték magukat, így számos harcászati projektbe kezdtek annak reményében, hogy a fejlesztések révén hatékonyabban megvédhetik magukat. Ezen kezdeményezések egyike egy valamiféle „halálsugár” megvalósítására irányult, amely képes megtisztítani az eget az ellenséges gépektől.

Végül ugyan nem sikerült létrehozni ilyen fegyvert, a próbálkozások során azonban valami sokkal hasznosabbra bukkantak, és a felfedezés nyomán megvalósuló technológiai áttörés óriási szerepet játszott abban, hogy a britek végül győzedelmeskedtek az angliai csatában.

Az angolok nem véletlenül aggódtak: az első világháború borzalmai és a tehetetlenség érzete még friss volt emlékezetükben, ahogy az első generációs német bombázók és zeppelinek gyakorlatilag akadályok nélkül hullatták halálos rakományukat Nagy-Britanniára. A légi hadviselés előretörése nyomán Anglia két évtized alatt elveszítette mindazt a földrajzi előnyt, amely szigetország voltából eredt. A korábban szinte minden külső támadást visszaverni képes hajóflotta mit sem ért az égből érkező ellenséggel szemben.

A két világháború között óriásit fejlődött a légi technika, így a korábban legalább minimális védelmet nyújtó rövid hatótávolságú légvédelmi lőfegyverek már semmit sem értek. Az ellenség repterei alig húszpercnyi távolságra voltak, így az egyetlen működőképes megoldásnak az tűnt, ha a vadászgépek egymást váltva folyamatosan járőröznek a légtérben egy esetleges támadásra várva. Ez azonban hosszú távon megoldhatatlan lett volna.




1932-ben Stanley Baldwin miniszterelnök a képviselőházhoz intézett beszédében kifejtette, hogy a beérkező ellenséges légi járművek ellen bármiféle védelmi intézkedés megkísérlése az idő és a források teljesen felesleges pazarlása: „Itt az ideje, hogy mindenki realizálja: nincs olyan erő a földön, amely megvédhetne minket a lehulló bombáktól, a bombázó végül mindig eléri a célját.”

A brit Légügyi Minisztérium azonban nem volt kész ilyen gyorsan bedobni a törölközőt. 1934-ben létrehoztak egy bizottságot (CSSAD), amelynek feladata azon tudományos felvetések megvitatása volt, amelyek valamiképpen használhatók lehetnek a légvédelemben. A kezdeményezést a kétségbeesett elszántság hívta életre, ugyanakkor egyfajta határtalannak tűnő optimizmus hajtotta. A korábbi évtizedek hallatlan technológiai fejlődése nyomán addig elképzelhetetlen vívmányok keltek életre az elektromosságtól kezdve, a drótnélküli kommunikáción át a repülőgépekig. Úgy tűnt, hogy kellő munka befektetésével szinte bármi megvalósítható lehet, így a kutatók fantáziáját nem sok dolog korlátozta. A többség úgy érezte, hogy egyetlen kis lépésnyire van a következő paradigmaváltás, amely ismét átformálhatja a harcászat képét.

Ebben a felfokozott hangulatban szinte minden elsőre hihetetlennek tűnő technológiai pletyka félelmetesen valós lehetőségnek tűnt, így amikor arról kezdtek érkezni a hírek, hogy a németek kifejlesztettek egy sugárfegyvert, amely egész városokat képes eltörölni a föld színéről, senki sem mert kételkedni azok igazában. A CSSAD szakértői lázas munkába kezdtek annak kitalálása érdekében, hogy az ellenség milyen módon hozhatott létre egy ilyen fegyvert, és hogyan lehetne valami hasonlót alkotni.

A bizottság Henry Tizard oxfordi vegyészt bízta meg a feladattal, hogy állítson össze egy kutatócsoportot a probléma megoldására. Konkrét feladatuk az volt, hogy a legújabb tudományos és technikai eredmények tükrében hatékonyabb légvédelmi megoldásokat dolgozzanak ki, és kiemelten foglalkozzanak azzal a kérdéssel, hogy valamiféle részecskenyaláb vagy elektromágneses fegyver révén lehetséges-e az ellenséges gép pilótájának megölése, a bombák felrobbantása még a gép fedélzetén vagy a jármű elégetése a légtérben.




Hozzászólások

Nem vagy bejelentkezve, a hozzászóláshoz regisztrálj vagy lépj be!

Eddigi hozzászólások:

  • 9.
    2012. 09. 18. 11:27
    "Halálsugár" Ez valójában a magnetron kicsinyített mása és mint mikró-hullámú sütőként is mered a közéletben!
    Ha valakinek primitív egy katódsugár csöves monitor az biztos többet is össze tud szerelni fejből igaz kedves szerkesztő.
  • 8.
    2012. 09. 17. 11:09
    ha a "sugár" alatt olyan fegyvert képzelünk el amely mondjuk 100m-es hatótávolságból emberi célok lekűzdésére alkalmas (mondjuk annyira, mint egy kb 200dolláros ak47) akkor nem, mai technikával sem elképzelhető ilyen.
    annyi energiára lenne szükség egy "lövéshez" ami 70 liter vizet 3-5 celsius fokkal felmelegít (ez az alsó határa a fegyver hatékonyságának). jól láthatóan ilyen energiaforrást kézi méretekben jelenleg lehetetlen elképzelni.

    pillanatnyilag nem létezik hatékonyabb átvitele az energiának, mint a kinetikus (valmit jó erősen hozzávágunk a másikhoz).
    amivel kísérleteznek az az, hogy elektromos energia segítségével hogyan lehet erősebben hozzávágni a másikhoz vmit, mint a kémiai alapú puskaporos robbanással. pl rail gun (sajnos magyarul nem találtam)
  • 7.
    2012. 09. 15. 22:26
    Es a radartechnologianak koszonhetjuk a mikrohullamu sutot is.
    [LINK]
  • 6.
    2012. 09. 15. 12:28
    Jools, emelem kalapom!
  • 5.
    2012. 09. 15. 12:12

    Sugárnyaláb...ez engem is érdekelne.
  • 4.
    2012. 09. 13. 20:42
    Remek cikk... Köszi!
  • 3.
    2012. 09. 12. 18:44
  • 2.
    2012. 09. 12. 17:50
    Napelemek nem termelnek ám sok áramot
  • 1.
    2012. 09. 12. 17:19
    Vajon ma már megvan a kellő kakaó egy igazi halálsugárnak?