Kosár

A kosár jelenleg üres

Bejelentkezés &
Regisztráció

Jelenleg nincs belépve.

Válassza ki az oldal nyelvét

TERMÉKEINK

iPon FÓRUM

iPon Cikkek

Főszerepben a Magellán-felhők

  • Dátum | 2014.03.02 10:01
  • Szerző | Jools
  • Csoport | EGYÉB

A Tejútrendszer jóval több egy csillagok milliárdjait magába foglaló gigantikus spirálgalaxisnál: egy még hatalmasabb rendszer központi alakja, amely több millió fényéven át ívelve kéttucatnyi kisebb galaxist is magáénak mondhat. A Lokális csoportnak nevezett galaxishalmaz (amelynek az Androméda-galaxis is tagja) Tejútrendszer körül keringő tagjai közül mind méretében, mind fényességében kiemelkedik a Nagy és a Kis Magellán-felhő. Az utóbbi évek kutatásai során számos érdekesség derült ki a törpegalaxisok ezen kettőséről, és a csillagászok egyöntetű véleménye szerint rendkívül szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy közvetlen közelségünkben tartózkodik egy ilyen izgalmas és ritka páros.

A portugál felfedezőről, Fernando Magellánról elnevezett galaxisok a legjobban a déli féltekéről láthatók. A csillagrendszerek több különleges tulajdonsággal is rendelkeznek, méretükhöz képest például óriási mennyiségű csillagkeletkezéshez szükséges gázt és port tartalmaznak, összesen több mint egymilliárd naptömegnek megfelelőt. Ez olyannyira jelentős mennyiség, hogy a Lokális csoport tagjai közül nem az Androméda-galaxis vagy a Tejútrendszer tartalmazza a legnagyobb csillagkeletkezési régiót, hanem a náluk jóval kisebb Nagy Magellán-felhő. A Tarantula-ködnek nevezett terület 700 fényév átmérőjű, és ha olyan közel lenne hozzánk, mint az Orion-köd, a Holdnál 55-ször nagyobb területet fedne le az égen.

Tarantula-köd
Tarantula-köd

Az elmúlt években több független kutatócsoport is kimutatta, hogy a törpegalaxisok körében mennyire szokatlan, hogy ezek egy nagyméretű csillagrendszer közelében olyan aktívak legyenek, mint a Magellán-felhők. A nagyobbik kísérőgalaxis 160 ezer, a kisebbik 200 ezer fényévre van tőlünk, ami csillagászati méretekben rendkívül kicsinek tűnik, ez azonban láthatóan nem zavarja a Magellán-felhőket a kibontakozásban.

Phil James brit csillagász, az említett kutatócsoportok egyikének tagja, elmondása szerint egy éjszakai észlelés során gondolkodott el először azon a kérdésen, hogy vajon mit láthatna az a valaki, aki egy távoli bolygóról galaxisunkra tekintene. A válasz egyszerű: a Tejútrendszert, és két legfényesebb kísérőjét, a galaxisunk fényének tizedét kibocsátó Nagy Magellán-felhőt, illetve a Tejútrendszernél négyszer halványabb Kis Magellán-felhőt. „Ahogy megvizsgáltuk az ismert galaxisokról készült képeket, világossá vált, hogy a hasonló kombinációk nem számítanak gyakorinak a világegyetemben” – mondja James. Mindössze a csillagrendszerek néhány százaléka rendelkezik hasonló közelségben aktív csillaggyárként működő törpegalaxisokkal.


Az Androméda nem tartozik ezek közé. A 2,5 millió fényévnyire található csillagrendszer a Lokális csoport legtermetesebb tagja, ennek ellenére közel sem rendelkezik annyi csillagképződéshez szükséges gázzal, mint a Magellán-felhők. Ami még érdekesebb, a jelek szerint ez utóbbiak kivételével a Lokális csoport minden más törpegalaxis tagja gyakorlatilag kifogyott a gázból, vagyis nem képes új csillagokat létrehozni. Ezek a gázban szegény galaxisok olyannyira elmosódott képet mutatnak, hogy a közülük elsőként felfedezett Sculptor-törpegalaxist 1938-as észlelésekor egy véletlenül a fotólemezre került ujjlenyomatnak hitték.

A Magellán-felhők virágzása érthetetlen tehát, hiszen univerzumszerte követendő szabálynak tűnik, hogy törpegalaxisként a legjobb esély a túlélésre a nagyobb csillagrendszerek elkerülése. A Tejútrendszerhez és az Andromédához hasonló gigászok normális esetben gravitációs erejük révén lassan teljesen megfosztják a közeli törpegalaxisokat gáztartalékaiktól, lehetetlenné téve az újabb csillagok keletkezését. A nagyobb galaxis halóján való áthaladás során az esetlegesen megmaradó gáz is kisöprődik a rendszerből, ennek köszönhető, hogy a tipikus kísérőgalaxisok szinte teljesen gázmentes, terméketlen rendszerek.

De ha mindez így van, mi a helyzet a Magellán-felhőkkel, amelyek szinte minden más törpegalaxisnál közelebb vannak a Tejútrendszerhez? Nyolc évvel ezelőtt Nitya Kallivayalil, a Yale kutatója és kollégái részletes tanulmányt jelentettek meg azzal kapcsolatban, hogy a Hubble űrtávcsővel folytatott megfigyelések alapján a Magellán-felhők hogyan maradhattak érintetlenek, miközben körülöttük minden törpegalaxis elsorvadt.


Hozzászólások

Nem vagy bejelentkezve, a hozzászóláshoz regisztrálj vagy lépj be!

Eddigi hozzászólások:

  • 4.
    2014. 03. 03. 10:04
    Jó cikk, köszönöm.
  • 3.
    2014. 03. 03. 08:11
    Megszemélyesítés bevett gyakorlat. Nem kell mindenbe belekötni!

    Igen ez egyfajta időutazás, vagy betekintés a múltba. Ha megismerjük a múltat következtethetünk a jelenre is.
  • 2.
    2014. 03. 02. 20:56
    Szakmán belüli stilisztikai probléma, de sosem értettem egyet a csillagászatban a megszemélyesítésekkel, és élőlényekre használt biológiai viselkedések azokra húzásával (bekebelezi; kannibalizálja; etc). Gondolom ennek is évtizedekre visszanyúl a múltja, még talán az angolszászoktól is ered (akik a hajót "she"-zik), viszont az utóbbi évekig nem találkoztam ezekkel (gondolom a net terjedése az oka), ám azóta is folyton böki a szemem. Nem értem, mi a céljuk ezzel; közelebb hozni a prolikhoz az asztronómiát?

    Ilyenkor néha felrémlik, hogy amit látunk, az legkevesebb több ezer, millió fényévvel ezelőtti állapot, tehát a csillagok, galaxisok egyáltalán nem ott vannak, ahol az égbolton látszanak, ki tudja mi történt velük azóta, ergo egy "őskövületi" állapotot fejteget az ember.=)

    Jó olvasni az asztronómiai cikkeket, remélem nem hagytok fel a tudományos rovattal.
  • 1.
    2014. 03. 02. 15:15
    Frankó cikk, köszi!