Kosár

A kosár jelenleg üres

Bejelentkezés &
Regisztráció

Jelenleg nincs belépve.

Válassza ki az oldal nyelvét

TERMÉKEINK

iPon FÓRUM

iPon Cikkek

Egy Unalmas Konferencia

  • Dátum | 2012.12.30 08:01
  • Szerző | Jools
  • Csoport | EGYÉB

November végén ismét megrendezésre került az Unalmas Konferencia (A Boring Conference) a londoni York Hall épületében. Az ötszáz fős hallgatóság olyan garantáltan izgalommentes témákról hallhatott, mint például az úttestre festett vonalak átlagos élettartama vagy a kertészkedés mindennapjai. „Érthetetlen, hogy miért akar bárki is részt venni egy ilyen rendezvényen” – mondta az idei konferencia előtt James Ward, az esemény rendezője.

A 31 éves üzletember teljesen véletlenül lett a konferencia szülőatyja: 2010-ben amikor meghallotta, hogy elmarad a Wired szerzője, Russel Davies által szervezett Érdekes Konferencia (Interesting Conference), viccelődve megjegyezte a Twitteren, hogy helyette meg lehetne rendezni az Unalmas Konferenciát. Ez persze semmit sem jelentett volna, ha Ward eddigre „unalmas dolgokkal” foglalkozó blogjának köszönhetően nem gyűjt maga köré számos követőt. Így viszont fél órán belül gyakorlatilag létrejött az új konferencia. „Sose viccelődjünk az interneten egy potenciális rendezvénnyel kapcsolatban, mert előfordulhat, hogy kénytelenek leszünk megszervezni azt” – mondja Ward.

A fő szervező elmondása szerint maga a konferencia egyáltalán nem unalmas, csak olyan dolgokról szól, amelyek első pillantásra érdektelennek tűnnek, valójában azonban nagyon is izgalmasak. Ez olyannyira igaz, hogy a lefújt Érdekes Konferencia több előadója is szerepelt az első Unalmas Konferencián, és ehhez mindössze egy kicsit át kellett írniuk eredeti mondandójukat. Hogy miről is beszéltek, arról majd később, először azonban következzen pár szó az unalomról.

Ward számára az unalmas és az érdekes ugyanazon érme két oldala: az egyik ember számára a villanyoszlopok fajtái ugyanolyan izgalmasak lehetnek, mint másnak a legjobb krimi. De mit is jelent valójában az unalom?



Mint sok egyéb dolog, ez is a régi görögökkel kezdődött, legalábbis itt találjuk először nyomát ennek a lelkiállapotnak. Plutarkhosz beszámolója szerint I. Pürrhosz épeiroszi király (i.e. 318 k. – 272), kora legzseniálisabb hadvezére mérhetetlenül unalmasnak találta, ha nem háborúzhatott, ezért aztán újabb és újabb hadi vállalkozásokba kezdett. Seneca (i.e. 4 k. – i.sz. 65) római filozófus egyfajta rosszullétként, émelygésként ír az unalom érzéséről.

A Calgary Egyetem professzora, Peter Toohey 2011-ben megjelent kötetében összefoglalja az unalom történetének legfontosabb (és legérdekesebb) állomásait. Beszámol többek közt egy i.e. 2. századi római tisztviselőről, akiről egy fennmaradt felirat úgy emlékezik meg, mint aki egy egész várost mentett meg az unalomtól (latinul taedia), bár hogy ezt pontosan milyen módon vitte véghez, arra vonatkozóan nem maradtak fenn források. És persze a fennmaradt római falfirkák hatalmas mennyisége is arról tanúskodik, hogy a fiatalok korszaktól függetlenül szívesen rongálták a köztulajdont, ha nem akadt jobb dolguk.

A keresztény hagyományban a krónikus unatkozást acedia néven emlegették, és gyakorlatilag egyet jelentett a jóra való restség, a henyélés főbűnével. A „déli órák démona”, ahogy egy korabeli krónikás nevezte, egyfajta kedvetlen, ugyanakkor nyugtalan lelkiállapotot jelölt, amely gyakran kínozta a szerzeteseket és más elzártságban élő embereket. A reneszánsz korára a lélek betegségének kezdték tekinteni az unatkozást, amelyet ekkoriban a melankóliával azonosítottak, és úgy gondolták, hogy ezt a matematika és a természettudományok túlságosan intenzív tanulmányozása váltja ki.

A 18. században az unalom a büntetés eszközévé vált, bár az első fegyházakat létrehozó kvékerek célja nem egészen ez volt. 1790-ben létrehoztak egy börtönt Philadelphiában, ahol a rabok teljes izolációban élték napjaikat. Az alapötlet az volt, hogy a csend és a magány majd elősegíti a megbánáson való elmélkedést és az isteni megbocsátás elnyerését, a valóságban azonban a börtönlakók megőrüléséhez vezetett.

Tudományos szempontból először a harmincas években kezdtek foglalkozni az unalommal. Egy Joseph Ephraim Barmack nevű pszichológus 1938-ban azt kezdte vizsgálni, hogyan viselik a gyári munkások feladataik egyhangúságát. Úgy találta, hogy a különféle stimulánsok, koffein, amfetamin, efedrin használata jelenti a dolgozók számára a megoldást. Barmackot különösképp érdekelte az általa szituációs unalomnak nevezett állapot, ami egy adott helyzethez kötődik, például egy hosszas autóút vagy a futószalag melletti munka során lép fel. Ezek esetében az élénkítők segítenek felülkerekedni az unalom érzetén, vélte a szakértő.




Hozzászólások

Nem vagy bejelentkezve, a hozzászóláshoz regisztrálj vagy lépj be!

Eddigi hozzászólások:

  • 5.
    2013. 01. 21. 22:36
    Akkor ugy latszik a Facebook tanulmanyombol, hogy a szellemi kapacitsa a vilagnak 99%-ban a szoke csucsoritos lanyokban rejtozik...ez engem is meglepett...eleg unalmasnak hat hosszutavon
  • 4.
    2013. 01. 01. 22:03
    Engem pl. érdekelt, hogy meddig bírja ki a festék... az sokkal unalmasabb lenne, hogy ha azt vezetnék le, hogy hogyan bizonyítottak be néhány matematikai tételt... vagy irodalom verselemzés
  • 3.
    2012. 12. 30. 19:13
    jocek-És a tömeg felállva tapsol és örjöngD
  • 2.
    2012. 12. 30. 15:12
    Nálunk maga az út nem bírja 2 évig.
  • 1.
    2012. 12. 30. 12:27
    Akkor vihetett mindenki magával az előadásra egy kispárnát is.
    "Az érdeklődők ezen kívül megtudhatták, hogy egy útra felfestett sárga vonal átlagosan három évet bír ki" - nálunk biztosan, hogy még kettő évet sem bírnak ki ezek a vonalak.