Kosár

A kosár jelenleg üres

Bejelentkezés &
Regisztráció

Jelenleg nincs belépve.

Válassza ki az oldal nyelvét

TERMÉKEINK

iPon FÓRUM

iPon Cikkek

Az éj vándorai és a big data

  • Dátum | 2015.08.23 08:01
  • Szerző | Jools
  • Csoport | EGYÉB

A Cornell Egyetem ornitológiai laboratóriumában áll egy számítógép, amely éjjel-nappal működik. A gép a bagolyfélék közé tartozó uhuk latin elnevezése után a Bubo nevet kapta a rajta dolgozó kutatóktól. Bubo átlagosan minden ötödik percben megragad egy képet, amelyet az Egyesült Államok északkeleti régiójának egyik időjárási radarállomása készített, majd egy sor mesterséges intelligencia algoritmus segítségével elemzi azt. A rendszert nem az érdekli, hogy milyen az idő vagy a pollenhelyzet, hanem hogy vannak-e madarak a felvételen. Ezek megtalálása érdekében Bubo minden potenciális célpont sebességét és irányát analizálja a képeken, és kiszűri azon tényezőket, amelyek ezen adataik alapján biztosan nem lehetnek madarak, hanem például felhők vagy rovarok. A megmaradó foltokat többek közt sűrűségük, sebességük és repülési magasságuk alapján elemzi, majd elkészíti az adott madárcsapat képi modelljét is.

„Ha sötétben is látnánk, milliónyi madarat nézegethetnénk a fejünk felett éjszakánként” – mondja Thomas Dietterich, az Oregoni Állami Egyetem informatikus professzora, aki együtt dolgozik a Cornell madárkutató csapatával. A mexikói partok mentén feketetorkú kolibrik szállnak Alaszka felé, a kicsit odébb sárgatorkú lombgébicsek vonulnak, Közép-Amerika felől pedig királygébicsek tartanak északnyugatra. „Egyszerűen lenyűgöző, hogy milyen hosszú, rejtett vándorlások zajlanak le a tudtunkon kívül” – magyarázza a szakértő.

A kutatókat nagyon régóta izgatja a madarak vonulásának kérdése. Számos szakértő foglalkozott az állatok lenyűgöző navigációs képességeivel, mentális térképeivel és a mágneses pólusokat érzékelő szemeikkel. Andrew Farnswortht, a Cornell informatikai karának kutatóját azonban egy kicsit más szempontból érdekli a migráció kérdése. Nem a vándorlás biológiai tényezőit vizsgálja, hanem hogy mindez hogyan illeszthető be egy nagyobb képbe. „Hogyan működik a migráció egy nagyobb ökoszisztémában?” – teszi fel a kérdést a szakértő. „És mi történik, ha az ökoszisztéma megváltozik?”


Farnsworth és kollégái az elmúlt négy évben a BirdCast nevű projekten dolgoztak, amelynek Bubo, a gépi tanulásra képes rendszer a csúcspontját jelenti. Az ökológusokból, statisztikusokból, informatikusokból és meteorológusokból álló kutatócsoport a kivételes rendszer segítségével reméli megfejteni a madarak migrációjának számos titkát. A rejtélyek egy részére a válasz szerintük azon nagyjából 100 millió időjárási radarképen rejtőzik, amelyeket az utóbbi 20 évben gyűjtött össze a Nemzeti Éghajlati Adatközpont (NOAA). Fontos forrást jelenthet ugyanakkor az eBird nevű online platform is, ahol évente több tízmillió madárészlelést rögzítenek a világ madárkedvelői, valamint azok hangrögzítő berendezések is, amelyek az egész Egyesült Államokban szétszórva rögzítik az éjszakai madárhangokat.

A BirdCast keretében összetalálkozik a big data és a természetvédelem. A jövőben elképzelhető lehet például, hogy egy település lekapcsolja kültéri világítását, ha egy madárcsapat közelít felé, hogy a fények ne zavarják össze az állatokat. A madarak által frekventált pihenőhelyeket is azonosítani lehet az adatok révén, és így biztosítható, hogy ne legyenek szélturbinák vagy egyéb zavaró tényezők a környéken. „A hagyományos állománymegőrzési törekvések lényegileg konkrét területek elszeparálásából állnak, tehát statikus megoldásokról van szó” – mondja Farnsworth.

Lassan azonban dinamikusabb próbálkozásokra lesz szükség, ehhez viszont az kell, hogy még az előtt azonosítani lehessen a lehetséges problémákat, mielőtt azok komoly gondokat okoznának. Csak így óvhatók meg a madarak a változó éghajlat következményeitől, mondja Dietterich. Mindehhez pedig először is olyan modellek kellenek, amelyek mindennél pontosabban jelzik, hogy a madarak merre tartanak, és milyen útvonalon jutnak el céljukhoz.

A radar feltalálása előtt nagyon kevesen tudtak a madarak éjszakai vándorlásáról. Az 1930-as években aztán az Atlanti-óceán mindkét partján olyan technológiákon kezdtek dolgozni, amelyek révén előre jelezhető, ha az ellenség légicsapásra készül. A radarok rádióhullám-impulzusokat indítanak útjukra, amelyek visszaverődnek az útjukba kerülő akadályokról, és a radar aztán a visszavert hullámok különféle jellemzői alapján számítja ki az objektum alakját és távolságát.


Hozzászólások

Nem vagy bejelentkezve, a hozzászóláshoz regisztrálj vagy lépj be!

Még nem érkezett hozzászólás.