Kosár

A kosár jelenleg üres

Bejelentkezés &
Regisztráció

Jelenleg nincs belépve.

Válassza ki az oldal nyelvét

TERMÉKEINK

iPon FÓRUM

iPon Cikkek

Az agyi GPS felfedezése

  • Dátum | 2014.10.08 10:03
  • Szerző | Jools
  • Csoport | EGYÉB

Az orvosi Nobel-díjat az idei évben szervezetünk belső helymeghatározó rendszerének felfedezői, John O’Keefe, a University College London kutatója, illetve egy norvég házaspár, May-Britt és Edvard Moser, a Norvég Műszaki Egyetem munkatársai kapták. Utóbbi két kutató több mint harminc éve dolgozik együtt az agy titkainak megfejtésén, és 28 éve házasok. Igazán híressé tudományos körökben akkor váltak, amikor 2005-ben felfedezték, hogy a patkányok (és az emberek) agyában a mesterséges GPS-hez nagyon hasonló működésű, úgynevezett gridsejtek (vagy rácssejtek) végzik a helymeghatározás és a tájékozódás feladatát.

A történelmi jelentőségű felfedezés óta a szakértők számtalan részletet derítettek fel azzal kapcsolatban, hogy a gridsejtek hogyan működnek együtt más specializálódott neuronokkal egy komplex navigációs rendszert képezve, amely képes megállapítani, hogy az adott élőlény hová tart és honnan jön. A gridsejtek tanulmányozása nagyban hozzásegítette a kutatókat annak megértéséhez is, hogyan formálódnak az emlékek, és hogyan idéződnek fel azon helyek képei agyunkban, amelyeken már megfordultunk.

Ahogy már szóba került, a két kutató immár három évtizede kutat és publikál együtt, és közben munkájuk megkoronázásaként közös díjak sorát gyűjtötték be, hétfőn éppen a szakma legrangosabb kitüntetésének számító Nobel-díjat, amelyet egykori mentorukkal együtt vehetnek át idén decemberben. 2007-ben, amikor még mindketten csak negyvenes éveiket taposták, a kaliforniai székhelyű Kavli Alapítvány pályázatát megnyerve jogot és támogatást szereztek arra, hogy egy új intézetet hozzanak létre az alapítvány égisze alatt. (Jelenleg összesen 17 Kavli Intézet létezik a világon, ezek közül mindössze hatot alapítottak az Egyesült Államok területén kívül.) A sarkkörtől mindössze 350 kilométerre található trondheimi intézet megalakulása óta az idegtudomány legjelentősebb elméit vonzza magához, a labort vezető May-Britt és Edvard Moser pedig a norvég tudományos élet talán legnagyobb sztárjainak számítanak.

John O'Keefe
John O'Keefe

A kutatók munkásságának köszönhető, hogy napjainkban már egy kicsit jobban értjük, hogyan működik az agy. Ahogy a számítógépek különböző programnyelveket használnak, úgy agyunk is egy végtelenül bonyolult, az idegsejtek elsülésének mértékével és gyakoriságával kódolt operációs rendszer alapján végzi a dolgát. Erre a kódra fordítódnak le a külvilág általunk észlelt ingerei – a hangok, a fények, a szagok és a helyek −, egy olyan nyelvre íródva át, amelyet agyunk képes megérteni és a bennük rejlő információkat felhasználni. A gridsejtek működésének felderítésével a norvég kutatók tehát az agyi kód egyik nagyon fontos elemét kezdték megfejteni, és munkájuk mintául szolgálhat az életünket irányító operációs rendszer többi elemének felderítéséhez is.

Hogy visszatérjünk egy kicsit a kezdetekhez, a kutatópáros két tagja egy-egy észak-atlanti norvég szigeten nőtt fel végtelen nyári nappalok, és öröknek tűnő, északi fényekben gazdag téli éjszakák között. Egyikük sem származott értelmiségi családból, ugyanakkor fiatal koruktól ugyanazon iskolákat látogatták. Ténylegesen azonban csak 1983-ban, az Oslói Egyetemen ismerkedtek meg, ahol még mindketten azt keresgélték, hogy mivel is szeretnének a jövőben foglalkozni.

May-Britt és Edvard Moser
May-Britt és Edvard Moser

A megismerkedésből szerelem lett, az együtt töltött idő alatt folytatott beszélgetésekből pedig kirajzolódott az eljövendő közös szakmai út is: rájöttek, hogy mindketten az agy működésével, annak viselkedést irányító mechanizmusainak felderítésével akarnak foglalkozni. Felkeresték tehát az egyetem egyik leghíresebb szakértőjét, Per Andersent, aki a hippokampusz idegi aktivitásának kutatásával foglalkozott. Azzal az ötlettel álltak elő, hogy a sejtek pontos aktivitását konkrét állati viselkedésekkel kapcsolnák össze.

Andersen először meglehetősen szkeptikus volt, hogy bármi is kijöhet egy ilyen projektből, lelkes hallgatói azonban nem tágítottak. Végül megegyeztek, hogy mielőtt valami bonyolultabba vágnak bele, megvizsgálnak egy egyszerűbb problémát: Anderson azt a feladatot adta az ifjú kutatóknak, hogy derítsék ki, mennyit lehet eltávolítani egy patkány hippokampuszából ahhoz, hogy az állat a továbbiakban ne legyen képes az új helyek megjegyzésére. Az Andersen által szimplának tartott feladat is rögtön meglepetéseket szült, a lelkes tudóspalánták ugyanis igazolták, hogy a hippokampusz a korábban feltételezettel ellentétben nem homogén szerkezetű. Egyik oldala sokkal fontosabb szerepet játszik a térrel kapcsolatos emlékek megőrződésében, mint a másik.

A pár 1984-ben tartotta meg eljegyzését, nem is akárhol: Tanzániában, a Kilimandzsáró csúcsán kerítettek sort a ceremóniára, amely a tervezettnél jóval rövidebbre sikeredett, mert a nagy hideg miatt egyikük sem akart hosszabb ideig kesztyű nélkül maradni. PhD-jük megszerzését követően Moser és menyasszonya a neurológia egyik legnagyobb mestere, John O’Keefe londoni laborjában kezdett dolgozni.

Hozzászólások

Nem vagy bejelentkezve, a hozzászóláshoz regisztrálj vagy lépj be!

Eddigi hozzászólások:

  • 2.
    2014. 11. 01. 16:29
    Kitenném őket valahol a senki földjén egy szál gatyában, aztán kiváncsi leszek rájönnek e hogy hol vannak.
  • 1.
    2014. 10. 10. 09:56
    Az alsó két tudós echte úgy néz ki, mintha sikeres emberkísérletek után vigyorognának