Kosár

A kosár jelenleg üres

Bejelentkezés &
Regisztráció

Jelenleg nincs belépve.

Válassza ki az oldal nyelvét

TERMÉKEINK

iPon FÓRUM

iPon Cikkek

Amikor táncra perdül az agy

  • Dátum | 2013.04.21 12:01
  • Szerző | Jools
  • Csoport | EGYÉB

Amikor Valorie Salimpoor neurológust arról kérdezik, hogy miért kezdett el az agy és a zene kapcsolatával foglalkozni, azt mondja, hogy minden egy nagyon rossz hangulatú estén kezdődött. Épp megszerezte alapszakos diplomáját, és fogalma sem volt róla, hogy merre tovább, ezért úgy döntött, hogy talán egy rövid kiruccanás segíthet rendet tenni gondolatai közt. Beült tehát a kocsijába, és bekapcsolta a rádiót, amelyből Johannes Brahms V. Magyar táncának hangjai csendültek fel.

„Meghallottam a zenét, és valami történt” – meséli Salimpoor. „Éreztem, ahogy elárasztanak az érzelmek. Rendkívül intenzív élmény volt.” Félreállt, és a kocsiban ülve végighallgatta a darabot, majd amikor az véget ért, elkezdett gondolkodni. „Ültem, és arra gondoltam, hogy mi is történt? Egy pár perce még teljesen levert voltam, most meg eufórikus hangulatban vigyorgok. Ekkor döntöttem úgy, hogy ki kell derítenem, ez hogyan történhetett – rájöttem, hogy ezzel, vagyis a zene hatásaival akarok foglalkozni.”

A zene minden emberi kultúrában fontos szerepet játszik, és sajátosan emberi intézmény, sehol az állatvilágban nem ismerünk hasonlót. Senki sem igazán érti, hogy a zenehallgatás, amelynek a szexuális tevékenységgel vagy az evéssel ellentétben semmilyen kézzel fogható haszna nincs, miért vált ki ezekhez hasonló örömérzetet. (Az utóbbi évek kutatásai ugyan találtak arra utaló jeleket, hogy egyes állatfajok, főként madarak, rendelkeznek némi ritmusérzékkel, vagyis képesek bólogatással követni a dallamokat, arra azonban egyelőre semmi bizonyíték, hogy mindez különösebb élvezetet okozna számukra.) Salimpoor és más neurológusok az utóbbi pár évben különféle agytevékenységet vizsgáló eljárásokkal igyekeztek felderíteni az emberi zenekedvelés mélyebb okait.



A Stanford kutató nemrég közzétettek egy tanulmányt, amelyben arról számolnak be, hogy egy új zenemű meghallgatása közben nagyon hasonló agyműködési mintázat figyelhető meg a legkülönbözőbb emberekben is, mintha az élmény alapjai univerzálisak lennének. A tényleges élmény persze mindenki számára egy kicsit más, de vannak olyan elemei, amelyeket mindannyian egyformán értékelünk. Salimpoor és kutatócsoportja legutóbbi projektjében főként a zenei élmény egyéni oldalát vizsgálta. A szakértők azt állítják, hogy egy zeneszám első meghallgatásakor bizonyos idegi kapcsolódások erőssége alapján megmondható, hogy mennyire tetszik a hallgatónak a zene, amit többek közt például alapvetően befolyásolni fog az, hogy élete során addig milyen zenéket hallott és kedvelt.

Salimpoor útszéli megvilágosodását követően hazament, és elkezdett utána járni, hogy kik foglalkoznak a zene és az agy kapcsolatával. Így jutott el a McGill Egyetemre, ahol aztán tanulmányait folytatta, miközben Robert Zatorre laborjában kezdett dolgozni.

Samlimpoor és Zatorre egy néhány évvel ezelőtt végrehajtott kísérletük során egy dopaminszintet jelző radioaktív kontrasztanyagot adtak be az önkénteseknek, majd pozitron emissziós tomográfiával (PET) vizsgálták meg agyuk állapotát, miután lejátszották nekik kedvenc, „libabőrt kiváltó” számaikat. A zenehallgatás után negyed órával készült felvételeken jól látszott, hogy az alanyok agyát valósággal elárasztotta a dopamin.



Hozzászólások

Nem vagy bejelentkezve, a hozzászóláshoz regisztrálj vagy lépj be!

Eddigi hozzászólások:

  • 8.
    2013. 04. 27. 18:30
    Ez érdekes, bár nekem nem tetszik hogy rögtön mérhetővé akarják tenni milyen zene mennyire tetszik...
    ...aztán a Google Glass 3-ban már zene-tetszés-mérő is lesz, és ha valami nagyon bejön majd 3-szoros áron adja el nekünk az XY Store, mert úgy is adunk érte annyit is...

    @carraroxt
    Hát ez k... jó!
  • 7.
    2013. 04. 23. 19:23
    Érdekes ez a sablon az emlékezetünkbe dolog. kisfiúként a zenei input legfőképp az UT99 OST, Cher és Anastaciaból állt. Középiskolába rázuhantam Michael Jackson és a Jackson Fivera, most pedig Marilyn Mansonnal tartok - Majd megpróbálok rájönni az átfedésekre
    Csodálatos Cikk, Köszönöm szépen Jools! :-)
  • 6.
    2013. 04. 23. 08:29
    Progresszívet nem szeressem, ellenben az uplifting jöhet orrba-szájba!

    Amúgy engem a zene túlzottan stimulál, annyira hogy zenehallgatás közben képtelen vagyok bármi másra koncentrálni, elvonja a figyelmemet.
  • 5.
    2013. 04. 23. 07:20
    carraroxt

  • 4.
    2013. 04. 22. 23:00
    Jó tudni! Nagyon szeretem a zenét. Alapjában véve stílus függetlenül, de a trance-t kicsit jobban [Egy fáradt nap után... ]
  • 3.
    2013. 04. 22. 10:13
    Na akkor adjunk az agynak:
    [LINK]
  • 2.
    2013. 04. 21. 18:22
    Ez jó volt!
  • 1.
    2013. 04. 21. 16:14
    A zene megközelítése egy másik aspektusból. Már amennyire ki nem meríti a zene fogalmát.

    "Amikor Cingár szaxizik, mindig megmozdul bennem valami... egy érzés... hogy megfojtom, vagy valami... "