Kosár

A kosár jelenleg üres

Bejelentkezés &
Regisztráció

Jelenleg nincs belépve.

Válassza ki az oldal nyelvét

TERMÉKEINK

iPon FÓRUM

iPon Cikkek

Amikor csirkefejek potyogtak az égből

  • Dátum | 2016.01.03 08:01
  • Szerző | Jools
  • Csoport | EGYÉB

Ahhoz, hogy megtudjuk, miért kezdett a hetvenes évek végén egy csapatnyi állatorvos helikopterekről csirkefejekkel dobálni Svájc mezőire és erdőire, vissza kell ugranunk egy kicsit az időben, egészen 1939-ig. Ebben az évben két dolog nyomult előre riasztó gyorsasággal Lengyelország területén: a náci Németország hadserege, és egy veszettségjárvány, amelyet vörös rókák terjesztettek. A betegség dél és nyugat felé terjedt, évente több tucat kilométert haladva előre, sorra kebelezve be az útjába kerülő országokat. 1967 májusában a járvány elérte Svájcot is.

A veszettséget egy vírus okozza, amely általában egy fertőzött állat harapásával, annak nyála révén jut be a következő szervezetbe, bár ritkán megfigyeltek nyálkahártyán, illetve a légutakon keresztüli terjedést is. A betegség az emlősök központi idegrendszerét támadja meg, a gerincvelő és az agy gyulladását okozva. Emberi betegek esetében szinte mindig halálos kimenetelű a fertőzés, ha a páciens előzőleg nem volt beoltva veszettség ellen. Ha a harapás megtörténtét követő 6 napban megtörténik a vakcináció, a beteg szinte biztosan felgyógyul, az idegrendszeri tünetek jelentkezését követően azonban a túlélési esélyek rohamosan csökkennek.

A fő probléma a veszettséggel elsősorban az, hogy viszonylag hosszú a lappangási ideje, így mire a tünetek jelentkeznek, annyira előrehaladott a fertőzés, hogy gyakran nincs mit tenni. A létező legjobb módszer a súlyosabb esetek kezelésére, az először 2004-ben alkalmazott kísérleti módszer, a Milwaukee-protokoll a kezelt betegek mindössze12 százalékának életét mentette meg. Ennek során mesterséges kómában tartják a pácienseket, és közben vírusölő szerekkel kezelik őket, gyakorlatilag időt adva az immunrendszernek, hogy felvegye a harcot a vírussal.


A veszettséget az ember többnyire állatharapások útján kapja meg. A rókák esetében különösen érdekes, hogy ezek a fertőzés következtében szokatlanul szelídek lesznek, és bemerészkednek a lakott területekre, tűrve hogy megsimogassák őket, hogy aztán látszólag minden átmenet nélkül dühöngeni és harapni kezdjenek. A múlt század közepén jelentkező járvány tehát nagyon komoly problémát jelentett, és mivel a szokásos módszerek, az állatok megmérgezése, csapdába ejtése és kilövése nem bizonyultak hatásosnak, valami más megoldást kellett találni. A következő logikus lépésnek az tűnt, hogy az emberi népességhez hasonló módon, vakcinálással állják útját a kórnak.

A vadállatok beoltása azonban ma sem egyszerű feladat, ebben az időben pedig gyökeresen új koncepciónak számított. Először az Egyesült Államokban próbálkoztak meg a dologgal. A szakértők kezdetben befogták és egyenként immunizálták az állatokat, hamar kiderült azonban, hogy ez túlságosan költséges, és gyakorlatilag megvalósíthatatlan feladat. A hatvanas években aztán a kutatók elkezdték vizsgálni annak módját, hogyan lehetne az állatokat rávenni arra, hogy maguk vakcinálják saját magukat.


Az egyik korai próbálkozás során George Baer, a CDC munkatársa a Coyote Getter nevű, prérifarkasok elriasztására szolgáló találmányt igyekezett átszerelni erre a célra. A műszer eredeti változata egy földbe temetett, pisztolycsőhöz hasonló szerkezet volt, amely ciángázt engedett a túl közel merészkedő állatok szájába. Baer a mérget veszettség elleni oltóanyagra cserélte le, a megoldás azonban nem vált be.

William Winkler, a járványügyi hivatal másik munkatársa egy jóval hatásosabb, de hasonlóan bonyolult módszert dolgozott ki a veszettség megfékezésére. VacTrap nevű találmánya úgy működött, hogy ha az állat rálépett egy lefektetett deszkára, egy rugós szerkezet egy oltóanyaggal teli fecskendőt szúrt a lábába. Bár a megoldás meglepően jól működött, végül annyira veszélyesnek bizonyult, hogy felfüggesztették alkalmazását. A csapdákat ugyanis bárki, például az arra járó turisták is aktiválhatták, egy-egy gigantikus tűt kapva vádlijukba.

Hozzászólások

Nem vagy bejelentkezve, a hozzászóláshoz regisztrálj vagy lépj be!

Eddigi hozzászólások:

  • 3.
    2016. 01. 12. 15:12
    Jó cikk!
  • 2.
    2016. 01. 12. 12:46
    Ez is jó cikk volt! Köszi!
  • 1.
    2016. 01. 03. 21:25
    Még emlékszem is, amikor anno is iskolában, meg előzésképp magyarázták nekünk, hogy miről ismerhetjük fel a veszett rókákat, és hogy kerüljük őket