Kosár

A kosár jelenleg üres

Bejelentkezés &
Regisztráció

Jelenleg nincs belépve.

Válassza ki az oldal nyelvét

TERMÉKEINK

iPon FÓRUM

iPon Cikkek

A vörösbegy esete a Faraday-kalitkával

  • Dátum | 2014.05.15 08:30
  • Szerző | Jools
  • Csoport | EGYÉB

A szakértők az 1950-es évek óta sejtik, hogy a madarak egyes fajai képesek a Föld mágneses tere alapján tájékozódni. Az ennek demonstrálására alkalmas Emlen-tölcsér nevű kísérleti összeállítást 1966-ban ötlötte ki a Stephen T. Emlen, aki az indigó sármányok navigációs képességeit vizsgálta. Ehhez a madarakat egy tölcsérszerű ketrecbe helyezte, amelynek aljára egy tintával átitatott párnát rakott, a tölcsér oldalait pedig itatós papírral borította be. A ketrec teteje áttetsző volt, és a kutató az egész felszerelést egy planetáriumban állította fel, ahol tetszőlegesen tudta manipulálni az égbolton megjelenő csillagok pozícióját. A madarak fő menekülési útvonala tintanyomok formájában őrződött meg a papíron.

A kutatók a kísérletet azóta is előszeretettel használják a madarak mágneses érzékelésének tesztelésére. Így volt ezzel Henrik Mouritsen dán biológus is, aki a vörösbegyek navigációjának tanulmányozására összpontosította figyelmét pályája során. Ahogy azt oly sok belső iránytűvel rendelkező madár esetében megfigyelték, a vörösbegyek is konzisztensen egyazon irányba igyekeznek kitörni a ketrecből, még akkor is, ha semmiféle tereptárgyat és az eget sem látják maguk körül.


Amikor azonban Mouritsen több mint egy évtizeddel ezelőtt az Oldenburgi Egyetemre helyezte át székhelyét, meglepődve tapasztalta, hogy a kísérlet nem akar működni. „Mindent megpróbáltunk: megváltoztattuk a fényerősséget, a tölcsérek nagyságát és alakját, más madártápot alkalmaztunk, és kül-, illetve beltéren is megpróbálkoztunk a kísérlet levezénylésével” – mondja a kutató. Minden hiába volt azonban, a madarak semmiféle jelét nem adták annak, hogy bármelyik irányt preferálnák a ketrecből történő menekülés során, ehelyett teljesen véletlenszerű módon mindenfelé tintanyomokat hagytak a papíron.

Három évnyi hiábavaló és rendkívül frusztráló kísérletezés után végül Mouritsen egyik egykori tanítványa, Nils-Lasse Schneider érdekes ötlettel állt elő. Felvetette, hogy tegyenek egy Faraday-kalitkát a tölcsér köré, így ha valamiféle elektromágneses mező zavarja a madarak tájékozódó képességét, a kalitka semlegesíti a hatást. „Őszintén szólva nem hittem, hogy működni fog a dolog, de nem nagyon maradt más választásunk” – mondja Mouritsen. A kutatók tehát egy alumíniumból készült ketrecet emeltek a tölcsérek köré, majd aktiválták a Faraday-kalitkát. Legnagyobb meglepetésükre a madarak belső iránytűje rögtön újra működni kezdett: az állatok egy preferált irányba kezdtek mozogni ketreceiken belül. Olyan volt, mintha rátaláltunk volna a navigáció titkos főkapcsolójára, emlékszik vissza Mouritsen.

Amikor működik az iránytű...
Amikor működik az iránytű...

Bár az eredmény kétségkívül lenyűgöző volt, a szakértők tudták, hogy alapos ellenőrzésnek kell alávetniük, mielőtt messzemenő következtetéseket vonnának le. Előzőleg több kisebb tanulmány is felvetette annak gondolatát, hogy az ember alkotta elektromos és mágneses mezők kihatással lehetnek az állati biológiára és az emberi egészségre is. Egyes emberek egyenesen azt állították, hogy érzékenyek az elektromágneses mezőkre. Amikor azonban a szakértők tudományos eszközökkel kezdték vizsgálni az állításokat, egyszer sem találták nyomát annak, hogy ezek igazak volnának.

Mouritsen nem akart egy újabb semmire sem jó tanulmányt publikálni, így mielőtt bármit is bejelentettek volna, munkatársaival megismételték a kísérletet. A következő évek során újra és újra tesztelték az eredményeket, különböző madarakat és elrendezéseket használva. Mivel eleve három éves lemaradásból indultak, és más projektekkel is foglalkozniuk kellett, hét év alatt jött össze annyi adat, amennyit már kielégítőnek tartottak. Az eredmény mindig ugyanaz volt: a madarak belső iránytűje csak akkor működött megfelelően, ha egy Faraday-kalitka semlegesítette a környező mesterséges elektromágneses mezők hatásait.

Egy alkalommal a kísérletezők egyike elfelejtette leföldelni a kalitkát, és a madarak tájékozódása ismét zavarossá vált. Amikor Mouritsen felfedezte és orvosolta a problémát, úgy döntött, hogy a véletlen esetet a kísérletek részévé teszi. Innentől kezdve időről időre kiiktatták a kalitka földelését, az eredményeket ellenőrző hallgatókat azonban nem értesítették erről, így azok minden befolyástól mentes értékeléseket alkothattak. A kísérletek eredménye, vagyis a madarak viselkedése nem változott: az állatok kizárólag a földelt kalitkán belül voltak képesek szabályszerűen tájékozódni.


Hozzászólások

Nem vagy bejelentkezve, a hozzászóláshoz regisztrálj vagy lépj be!

Eddigi hozzászólások:

  • 4.
    2014. 05. 23. 15:37
    Az Elf-hullámok.. mi más? átjárja az egész földet.. -Mit is írtatok alaszka -3600 MW ki az űrbe? -nem semmii... és még csodálkoznak h megvannak zavarodva a madarak. plusz az ember rég használja az elektromos áramot. -mi van a kezetekben? állandóan az a kütyü ami lehetővé teszi h kommunikáljatok s elérhetővé váljatok, mi árán? ami zavarja a madarakat. bezzeg a napelemek - a fák fotoszintézise hatásosabb mint az emberek badarságai. Nap? mi gyün a nappból? "jó sok cucc meg féleség"; energia - nem is tudnánk vitatkozni s keringeni nélküle.
  • 3.
    2014. 05. 16. 10:21
    Jópofa cikk.
    De ebből nekem az is lejött, hogy fogalmuk nincs, hogy mi zavarja össze a madarakat. Csak találgatnak.
    Ha az egyik helyen az alig érzékelhető elektromágneses tér zavarja összes a madarakat. Akkor ez máshol is jelentkezne, Frankfurtban meg főleg

    Másrészt, ha fény szükséges a szabadgyökök létrejöttéhez, akkor miért találnak el a madarak töksötétben is?

    Van még min dolgozni
  • 2.
    2014. 05. 15. 11:59
    Ilyen cikkekért már megéri feljönni ide.
  • 1.
    2014. 05. 15. 10:28
    Nagyon érdekes cikk, köszönöm!