Kosár

A kosár jelenleg üres

Bejelentkezés &
Regisztráció

Jelenleg nincs belépve.

Válassza ki az oldal nyelvét

TERMÉKEINK

iPon FÓRUM

iPon Cikkek

A lemeztektonika születése

  • Dátum | 2013.10.06 08:01
  • Szerző | Jools
  • Csoport | EGYÉB

Mire Alfred Wegener geofizikus 1912-ben kidolgozta a kontinensek vándorlásának elméletét, a paleontológusok a fosszíliák és kőzetrétegek hasonlósága miatt már réges-rég elfogadták, hogy a napjaikra különváltan létező földrészek közt egykor valamiféle szervesebb kapcsolatnak kellett lennie. A geológusok szintén tisztában voltak azzal, hogy például az alpesi sziklák több száz kilométerre is elvándoroltak egykori helyükről a hegység keletkezése során.

A kőzetlemezek mozgásának elmélete azonban egészen a hatvanas évekig nem nyert tudományos elismertséget, amikor is a hidegháború miatt a korábbinál jóval jelentősebb hangsúlyt és támogatást kapó geofizikai kutatások végre elegendő bizonyítékot szolgáltattak a teória részletesebb kidolgozásához és széles körben való elfogadásához.

Az elmélet alátámasztásában kulcsszerepet játszó tanulmányok egyike ötven éve jelent meg a Nature oldalain. Frederick Vine és Drummond Mathews brit geológusok az óceáni aljzat geomágneses vizsgálatai során felfigyeltek arra, hogy a legfrissebb keletkezésű, vagyis a feltörő magma megszilárdulásával létrejövő kőzetektől távolodva a kőzetek eltérő mágnesezettségű szeletekbe rendeződnek, amelyek ráadásul felváltva és szimmetrikusan követik egymást, magukon őrizve a Föld mágneses pólusainak periodikus kicserélődésének nyomait. A tengeraljazat-szétterjedés elmélete melletti bizonyítékok tehát megerősítették, hogy az aljzat a legkorábbi idők óta folyamatosan terjeszkedik, széttolva a kontinenseket. A különféle elméletmorzsákból aztán rövidesen összeállt az a teória, amelyet ma lemeztektonikának nevezünk.


Alfred Wegener

Wegener elmélete, amelyet először a Német Földtani Társulat egyik 1912-es összejövetelén fejtett ki saját korában egyáltalán nem aratott nagy sikert. Mivel szakterülete a meteorológia volt, ezen belül is főként klimatológiával foglalkozott, amely tudományág egyik alapító atyját tisztelhetjük személyében, a geológusok többsége képzetlennek tartotta, elképzeléseit pedig a realitásoktól elrugaszkodottnak.

A következő évtizedekben azonban akadtak néhányan, akik támogatták Wegener felvetéseit, és maguk is igyekeztek választ találni a fosszilis és kőzettani leletek kapcsán felvetődő kérdésekre. Egyikük, Alexander du Toit dél-afrikai geológus a világ minden tájáról összegyűjtött leletek és térképek alapján vázolta fel saját kontinensvándorlási elméletét 1937-ben megjelent könyvében. Szintén jelentős szerepet játszott Wegener tanainak támogatásában és továbbfejlesztésében Arthur Holmes brit geokronológus, aki John Joly ír geokémikussal közösen annak ötletét vetette fel, miszerint a kéreg mozgásait bizonyos radioaktív folyamatok által termelt hőhatások teszik lehetővé, megalapozva a köpenybeli konvekciós áramlatok teóriáját.

A szakmai vitába a harmincas években egy holland földmérő, Felix Vening Meinesz is becsatlakozott, aki Harry Hess és Maurice Ewing amerikai geológusokkal a világ leghatalmasabb, Indonéziát alkotó szigetívén végzett kutatásokat. Meinesz észrevette, hogy a Föld gravitációs mezeje az óceán legmélyebb régiói felett észlelhetően gyengébb, mint másutt. A szakértő ezt azzal magyarázta, hogy ezeken helyeken bukik alá az alacsony sűrűségű kéreg a köpenybe, köszönhetően az ebben működő hőáramlatoknak.


Wegener fosszilis leletek alapján összeállított térképe

A következő kulcsfigurák a történetben P. M. S. Blackett és Keith Runcorn brit geofizikusok, akik a Föld mágneses terének eredetével kapcsolatos kutatásaik során igazolták, hogy a mágneses anyagú kőzetek a bolygó különböző időszakaiban eltérően orientálódtak, mintha a pólusok helye megváltozott volna az idők során. Meinesz egykori munkatársa, Harry Hess volt az, aki rámutatott, hogy ez a pólusvándorlás összefüggésben lehet a kontinensek vándorlásával.

Hess elmélete szerint a köpeny felfelé irányuló konvekciós áramlatai távolabb hajtják egymástól a kontinenseket, egyre növelve a köztük lévő távolságot. Az elképzelést kollégája, Robert Dietz keresztelte el a tengeraljazat-szétterjedés elméletének, amely számos korábbi és újkeletű geológiai megfigyelést megmagyarázott, igazán meggyőzővé azonban csak később, a már említett geomágneses adatok nyomán vált.

Az óceáni aljzat ötvenes években kezdődő, minden korábbinál alaposabb tanulmányozásának hátterében egyértelműen elsősorban hadászati okok álltak: a tengeralattjárók mérete a második világháború utáni években több mint duplájára növekedett, és 1954-től megjelentek a nukleáris meghajtású típusok is. Ezen monstrumok minél hatékonyabb fejlesztéséhez fel kellett deríteni az óceán minden lehetséges szegletét és tulajdonságát.

Ennek a kutatássorozatnak a részeként fedezte fel két oceanográfus, Ronald Mason és Arthur Raff az óceáni aljzaton húzódó, eltérő mágnesezettségű kőzetcsíkokat, amelyekre vonatkozólag először semmiféle logikus magyarázatuk nem volt a szakértőknek. Némi kutatómunka után azonban a már említett Vine és Matthews, illetve egy kanadai geofizikus, Lawrence Morley is nagyon hasonló következtetésre jutott. Amennyiben az óceáni aljzat valóban széthúzódik, az eltérően mágnesezett csíkok jelenléte teljesen normális, sőt elvárható, hiszen a szétválás helyén formálódó új kőzetekbe mindig az aktuálisan létező mágneses mező iránya „fagy bele”, amelyről pedig már korábban bebizonyosodott, hogy periodikusan átfordul.

Hozzászólások

Nem vagy bejelentkezve, a hozzászóláshoz regisztrálj vagy lépj be!

Eddigi hozzászólások:

  • 1.
    2013. 10. 07. 13:36
    "A globális éghajlatváltozás és az emberi tevékenység ebben betöltött szerepével kapcsolatban a tudományos közvélemény szintén egyöntetű véleményen van......Persze továbbra is akadnak olyanok, politikusok és szakmabeliek egyaránt, akik tagadják a teória helyességét,...."

    Ez a megállapítás TÉVES, legalább is ha a globális "FELMELEGEDÉS"-ről akar szólni. Azt senki nem tagadja, régóta elfogadott, hisz egy kb. 20.000-évi tartó "melegedési ciklusban" vagyunk ez a holocén, ami a pleisztocént követi, ahol már volt hasonló 4 ilyen felmelegedés a jégkorszakban(a jelenlegi felmelegedésből már több mint 10ezer év elmúlt).

    A probléma az, hogy nem biztos, hogy ebbe a felmelegedésbe az emberi tevékenység a döntő... Ez bizonytalan, maga a felmelegedés NEM!!