Kosár

A kosár jelenleg üres

Bejelentkezés &
Regisztráció

Jelenleg nincs belépve.

Válassza ki az oldal nyelvét

TERMÉKEINK

iPon FÓRUM

iPon Cikkek

A félelem, mint ökoszisztémákat formáló erő

  • Dátum | 2013.06.23 08:01
  • Szerző | Jools
  • Csoport | EGYÉB

1995 januárjában, nagyjából hetven évvel az után, hogy a túlzásba vitt vadászat kipusztította a Yellowstone Nemzeti Park farkaspopulációját, megkezdődött a szürke farkasok visszatelepítése a területre. A következő két tél során 31 példányt fogtak be Kanadában, majd rádiós nyakörvekkel látták el őket, és szabadon engedték a parkban. A nyakörvek segítségével a parkőrök és a kutatók folyamatosan követni tudták az állatok mozgását. Nem minden szakértő koncentrált azonban pusztán a farkasokra az új környezethez való alkalmazkodás vizsgálata során: John Laundre, a New York-i Állami Egyetem ökológusa például a ragadozók egyik fő zsákmányára összpontosított. A vapitik a szarvasfélék családjába tartoznak, és a farkasmentes évek alatt jelentősen elszaporodtak, komoly károkat okozva a park fáiban. Laundre arra volt kíváncsi, hogy milyen változásokat hoz a szarvasok életében az ősi ellenség újbóli felbukkanása.

Már a vizsgálat második évére világos kép rajzolódott ki a helyzet alakulásáról: a Yellowstone azon régióiban, ahová még nem értek el a farkasok, a vapitik békében élték megszokott életüket. Olyan volt, mint egy mesefilmben: a tehenek békésen legelésztek a réteken, borjaik pedig körülöttük szaladgáltak, mondja Laundre. A farkasok által kolonizált területeken viszont gyökeresen más volt a kép: a borjak legelés közben egy pillanatra sem mozdultak el anyjuk mellől, aki evés alatt is folyamatosan figyelte környezetét, a ragadozók támadására várva.

Laundre ekkor döbbent rá, hogy milyen jelentős változásoknak lehet tanúja: az újonnan betelepített farkasok nem egyszerűen levadásszák az állomány egy részét az általuk uralt területeken, de alapvetően megváltoztatják a szarvasok mindennapos viselkedését is, jóval nagyobb térségben, mint ahol ténylegesen zsákmányt ejtenek. Már a farkasok puszta jelenlétének (felbukkanó nyomaik, szaguk) hatására is alapvetően átrajzolódott a vapitik által nagy kockázattal járó, vagy éppen biztonságosnak ítélt területek mentális térképe.



A koncepció első pillantásra egyszerűnek és logikusnak tűnhet, pedig nagyon is forradalmi elgondolást vezet be az ökológiába. Mindeddig ugyanis az a nézet volt az uralkodó, hogy a ragadozók kizárólag a zsákmány elejtése révén gyakorolnak hatást a táplálékul szolgáló fajokra. Laundre megfigyelései megkérdőjelezik továbbá azt az elgondolást is, miszerint kizárólag a főemlősök képesek hosszabb távon félni valamilyen fenyegetéstől, és az állatvilág más tagjai csak rövid időszakokra, a tényleges üldözés ideje alatt tapasztalják meg a pánikot. Más szavakkal élve, a hagyományos ökológiai felfogás szerint a ragadozók és zsákmányaik olyanok, mint az üveggolyók: csak akkor és addig hatnak egymásra, amikor az egyik fizikailag érintkezik a másikkal. Az esetleges pszichológiai komponenseket, vagyis például azt, hogy a zsákmány akkor is félhet a ragadozótól, ha az éppen nem vadászik rá, ez az elgondolás teljesen figyelmen kívül hagyta.

Az idők azonban változnak: Laundre felfedezése óta többen tanulmányozták a különféle állatok „félelmi térképét”. Jelenleg úgy tűnik, hogy a ragadozók legjelentősebb hatása nem a konkrét ölésekben, hanem a zsákmányul szolgáló populáció megfélemlítésében áll. Jelenlétük befolyással van arra,hogy hogyan, mikor és hol táplálkozik, szaporodik és neveli utódait a zsákmány, a nagyobb összefüggéseket vizsgálva pedig kiderül, hogy a félelem hatásai az egész ökoszisztémát érintik, hiszen hatással vannak például a növénytakaró alakulására is, egyrészt a legelőterületek, másrészt a talajba jutó tápanyagok eloszlásának megváltozása révén. Ilyen módon egy-egy ragadozó faj pusztán a megfélemlítés ereje révén képes fizikailag is átrajzolni a tájat.

Laundre kutatása előtt is akadtak olyan munkák, amelyek előre jelezték, hogy a félelemnek komolyabb ökológiai szerepe lehet. Több esetben megfigyelték, hogy a ragadozóktól való aggodalom hatására a zsákmány rosszabb minőségű, de biztonságosabb legelőket választott, és azt is észrevették, hogy egyes zsákmánycsoportok olyan szintig fokozták a folyamatos készenlétet, hogy nem maradt idejük kielégítően táplálkozni. A legtöbb ilyen kutatás azonban kisméretű, elszigetelt populációk viselkedését vizsgálta, és azt is csak rövid távon. A Yellowstone Nemzeti Park szarvasainak esete volt az első, amelynél minden kétséget kizáróan láthatóvá vált, hogy a ragadozók komoly következményekkel járó pszichológiai hatást gyakorolnak zsákmányukra.



A farkasok tényleges betelepítése előtt a szakértők felvázolták, hogy milyen hatással lesz a vapitik számának alakulására a ragadozók jelenléte. Utólag kiderült azonban, hogy jelentősen alábecsülték a következményeket, ugyanis pusztán azzal számoltak, hogyan fog gyarapodni a farkasok létszáma, és ezek évente hány szarvast ejtenek el vadászat közben.

Scott Creel, a Montanai Állami Egyetem kutatója 2002−2006 között vizsgálta a vapitik viselkedését, és megfigyelte, hogy farkasok vadászterületein élő szarvasok több mint kétszer annyi időt töltenek őrködéssel, mint biztonságban élő társaik. Ezen kívül az állatok a füves mezőkről egyre inkább a fás legelők felé húzódnak, ahol könnyebb elrejtőzni, viszont kevesebb élelem akadt. Mindezen életmódbeli változások a borjak számának drámai csökkenéséhez vezettek. Creel 1500 olyan szarvastehén hormonszintjét vizsgálta meg, amelyek nem is a farkasok által legtöbbet látogatott vadászterületen, hanem annak szomszédságában éltek. Kiderült, hogy az állatok jelentős része a rossz táplálkozás miatt olyan rossz állapotba került, hogy fizikailag képtelenné vált a szaporodásra.

A vapitik létszáma az elmúlt 18 év alatt 19 ezerről 6000-re esett vissza, ami a nemzeti park egész területén észlelhető változásokat vont maga után. A nyár- és fűzfák egészségesebbek és magasabbra nőnek, mint valaha, és egyre több fiatal példány ered meg, mivel a szarvasok nem legelik le az éppen kibújt csemetéket. Az idősebb fák magassága is jelentősen megugrott, mivel a vapitik kevésbé eszik meg az alsó ágak friss hajtásait. A korábbinál jelentősen nagyobb mennyiségű faanyag több építőanyagot szolgáltat a hódoknak, amelyek 1996-ben még csak egyetlen, ma viszont már egy tucat kolóniával képviseltetik magukat a régióban. A patakok és folyócskák hódvárakkal történő felduzzasztásával pedig újfajta, számos madár-, kétéltű- és halfaj számára kedvező élőhelyek jönnek létre, így a Yellowstone arculata várhatóan még tovább fog változni az elkövetkezendő években.

A farkasok visszatelepítése tehát események egész sorát indította be. A hasonló kaszkádeffektusok a hagyományos ökológiai felfogásnak is részét képezték, korábban azonban úgy vélték, hogy egy adott populáció vadászat következtében lecsökkenő létszáma indítja be ezeket. A Yellowstone szarvasainak esetében ennél biztosan többről van szó, azonban többen vitatják, hogy valóban pusztán a ragadozóktól érzett félelem okozta a vapitik számának visszaesését. Egyes kutatók úgy vélik, hogy a nemzeti park területén történtekben komoly szerepet játszik a globális klímaváltozás is, ami könnyen megeshet, ugyanakkor a félelem ökoszisztémákat formáló erejére is egyre több bizonyíték gyűlik össze.

Hozzászólások

Nem vagy bejelentkezve, a hozzászóláshoz regisztrálj vagy lépj be!

Eddigi hozzászólások:

  • 7.
    2013. 07. 16. 18:35
    A szöcskés érvelést nem értem:
    "Testük kémiai összetétele is módosult, megnövekedett benne a szén mennyisége, a nitrogéné pedig csökkent, így miután elpusztultak, kevésbé voltak képesek a talajt táplálni, fokozatosan rontva annak minőségét."

    Ok, hogy kevesebb nitrogént "tettek vissza" mint az előtt, de ugyanígy kevesebbet is "vettek ki". Szénnel pedig ugyanez, csak fordítva. Ez alapján nem látom, hogy miért is rontanák fokozatosan a talaj minőségét (gondolom a "pókmentes" állapothoz képest).
  • 6.
    2013. 06. 29. 16:04
    Szerintem a betelepítésnél simán csak annyit vesznek figyelembe hogy annyi egyedet tegyenek vissza amik már képesek az egészséges szaporodásra,onnantól pedig a jó öreg anyatermészet intézi a dolgot és szabályozza a populációt szóval nem telepíthetik túl a farkasokat mert annyi utódot csinálnak,amennyit elbír az adott terület.
    Ez persze nem igaz patkányokra,macskákra stb amiket ha vitt magával valahova az ember akkor szépen hazavágtak mindent egy adott elszigetelt területen.
  • 5.
    2013. 06. 25. 08:03
    Módosítani kell majd a Lotka-Volterra modellt.
  • 4.
    2013. 06. 23. 19:21
    Stressz=meddőség.
    Látok is rá példát.
    Emberekre is ki lehetne terjeszteni ezt, más szempontok szerint.
  • 3.
    2013. 06. 23. 11:41
    Érdekes én eddig is azt hittem, hogy az állatok is félnek ugyan úgy, mint mi. Most már tudományosan is igazolva van.
  • 2.
    2013. 06. 23. 10:43
    "persze sokkal hatékonyabb a közeledő hópárduc észlelésében, mint a legtöbb ökológus."

    A Yellowstone Nemzeti Parkba történő farkas visszatelepítéseknél mi ill. hogyan határozták meg a mennyiségüket?
  • 1.
    2013. 06. 23. 08:43
    nem is értem mi a meglepő ezekben a dolgokban.
    az ökoszisztéma egy tökéletes rendszer. nem kell se hozzáadni, se elvenni belőle.
    ha az ember nem nyúl hozzá, csak megvan vele együtt szépen, akkor nem borítja fel.