-
A Chaos Rising a tavaly igen jó értékeléseket bezsebelő Dawn of War 2 első kiegészítő lemeze, melyben csapatunknak egy újabb ellenféllel kell szembenéznie.
-
Februárban megjelent pár jó játék, bár igazán kiemelkedő csak egy volt.
-
A Sony PS3 exkluzív fehér lovagja felveszi a kesztyűt a konkurenciával. jRPG fanoknak erre tessék!
-
Folytatjuk a korábban megkezdett 1995-ös év bemutatását, hiszen még rengeteg jó PC-s játék jelent meg ebben az esztendőben.
-
A Modern Warfare 2 óta várjuk a nagy vetélytársat, mely most végre megérkezett, hogy megmutassa, milyen is az igazi háborús FPS játék.
-
Az igencsak jól sikerült alapjáték után kiváncsian vártuk, hogy a kiegészítő vajon képes lesz-e átugrani a magasra tett lécet.
-
A Napoleon: Total War a tavaly megjelent Empire folytatásának számít, de sajnos újdonság már nem igazám fért a sorozatba.
-
Izgatottan ültünk le a Next Challenge elé, hittünk benne ugyanis, hogy a készítők kijavítottak mindent, ami előzőleg megkeserítette az életünket.
-
Kipróbáltuk a szerepjátékok ősének online változatát, ami tavaly elhagyta a havidíjat. Vajon hozza az elvárható hangulatot?
-
Végy néhány legendás játékszereplőt, rakd be őket versenyautókba, és már kész is egy újabb tökéletes alkotás. Hiszen Marionak nemegyszer bejött!