A Fraunhofer Intézet kutatói újfajta módját találták ki a hő tárolásának: az általuk létrehozott zeolit pellet négyszer annyi hőt képes tárolni, mint a víz, méghozzá a kutatók állítás szerint „hosszú ideig” veszteségmentesen teszi ezt. A zeolit egy alumínium-szilikát-ásvány, amelynek az alumínium-, szilícium- és oxigénatomjai üregeket alkotva kapcsolódnak össze. A vulkáni tufákból kialakult, üledékes kőzetet elsősorban tisztítószerként használják, és a kőolajiparban is alkalmazzák. Mesterségesen is előállítható lúg, alumínium-oxid és szilícium-dioxid hevítésével. Gyakran molekulaszitának is nevezik, mivel a kis molekulákat (a vizet, a metánt és az egyenes láncú szénhidrogéneket) átengedi, de az elágazó láncú szénhidrogéneket vagy a nagyobb molekulákat már nem.

Nevét 1756-ban kapta Axel Cronstedt svéd ásványkutatótól, aki észlelte, hogy egyes kőzetekből melegítés hatására vízgőz szabadul fel. Az elmúlt 250 évben számos kísérlet történt a folyamat kiaknázására hatékonyabb hőtároló rendszerek kiépítése érdekében, de az igaz áttörésre mostanáig várni kellett.

A Fraunhofer Intézetben létrehozott zeolit a gyakorlatban úgy működik, hogy felmelegítik a kőzetet, amely aztán hosszú ideig tárolja a hőt. Vízzel érintkezve elnyeli a folyadékot, és a végbemenő kémiai folyamatok hatására felszabadul az előzőleg elraktározott hőmennyiség. Ha a kőzetet melegíteni kezdik, akkor a folyamat megfordul, és a víz kibocsátódik. Mivel a hő az anyag kémiai szerkezetében raktározódik, az kívülről nem érződik melegnek, ezért is nevezhető gyakorlatilag veszteségmentesnek a tárolási mód.

A hő kibocsátása a pelletlabdák felszínén történik, ami a kőzet lyukacsos szerkezetéből adódóan jelentős felületet jelent: egyetlen gramm anyag ezer négyzetméternyi hőleadó felszínnel rendelkezik. A folyamat megértését követően a kutatók nekiálltak a tényleges hőtároló berendezés megalkotásához, a szükséges hőcserélőkkel, pumpákkal, szelepekkel, miegyébbel felszerelve az összeállítást. A végeredmény egy 750 literes, hordozható hőtartály lett, amely jelenleg egy németországi körúton tesztelődik különféle valós szituációkban.

A jelenleg alkalmazott hőtároló berendezések többsége vizet használ tárolóközegként, ami nem túl hatékony megoldás, mert adott térfogatú víztömeg viszonylag csekély mennyiségű hő tárolására alkalmas, és azt is relatíve gyorsan elveszíti. Az erőművek, gyárak és kisebb-nagyobb berendezések rengeteg hőt termelnek, ami gyakorlatilag kihasználatlan marad. A zeolit alkalmazásával (amennyiben sikerül csökkenteni kell az előállítási költségeket) megoldható lehet ennek kiaknázása, és nem is szükséges helyben felhasználni a kinyert energiát, hiszen a kőzet különleges tulajdonságai révén szállíthatóvá válik a meleg, megoldva ezzel például a környező városok házainak és irodáinak fűtési és melegvíz-problémáit.