Shop menü

XPERIA E-VEL KÖSZÖNTI AZ ÚJ ÉVET A SONY

A Sony bejelentette az Xperia E-t, ami feltehetően a jelenlegi belépő modellt, a Tipot váltja majd 2013 elején. Az új készülék nem hoz radikális változásokat, de mindenben egy hajszállal fentebb lép, mint az elődje, így az összkép eléggé kellemes lett, és a siker szinte már borítékolható. Ráadásul azokat sem hagyják cserben, akik két SIM-es eszközre vágynak, ugyanis lesz E Dual is.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Xperia E-vel köszönti az új évet a Sony

A Sony bejelentette az Xperia E-t, ami feltehetően a jelenlegi belépő modellt, a Tipot váltja majd 2013 elején. Az új készülék nem hoz radikális változásokat, de mindenben egy hajszállal fentebb lép, mint az elődje, így az összkép eléggé kellemes lett, és a siker szinte már borítékolható. Ráadásul azokat sem hagyják cserben, akik két SIM-es eszközre vágynak, ugyanis lesz E Dual is.

Galéria megnyitása

Az Xperia E szoftveresen nem hoz szégyent a gyártó nevére, ugyanis már az első bekapcsoláskor a Jelly Bean (Android 4.1) köszönt minket - pedig valóban olcsó konstrukcióról beszélhetünk. A masina szívében egy MSM7227A dobog, mely egy 1 GHz-es Cortex-A5 magot és egy emelt órajelű Adreno 200-at takar. A SoC mellett 512 MB-os rendszermemória és 4 GB-nyi tárhely fogad minket. Természetesen az utóbbi szűkösségére megoldást jelent a microSD kártya támogatás, így ez csak elsőre hangzik rosszul.

Az "E" egy 3,5 hüvelykes panelt kapott, mely HVGA (320 x 480) felbontásnak ad otthont. Sajnos csak egy kamerával lesz ellátva, ami a hátlapon helyezkedik el, és 3,2 megapixeles fényképek, valamint VGA videók készítésére ad lehetőséget, ám csak jó fényviszonyok mellett, mivel LED villanó nincs mellette. A 114 x 61,8 x 11 milliméteres és 116 grammos okostelefonban ezeken felül van 3G HSDPA modem, GPS vevő, Wi-Fi és Bluetooth modul is. Az 1500 mAh-s telepről 6,3 órányi telefonálásra nyílik lehetőségünk, mielőtt teljesen lemerülne, ami nem éppen sok. 

Galéria megnyitása

A dupla SIM-es változat Xperia E Dual néven debütál majd, és a plusz SIM foglalat mellett szinte minden éppen olyan marad, mint a sima társánál. A szoftveres oldala viszont tartogat egy kellemetlen – és egyben érhetetlen – meglepetést, ezen ugyanis már nem a Jelly Bean fog futni, hanem a több mint egy éve leleplezett Android 4.0 (ICS), és csak frissítés formájában valamikor a későbbiekben jön rá a 4.1-es variáns.

 

Az Xperia E feketében, fehérben és rózsaszínben lesz megvásárolható, míg a Dual esetében a fekete és arany színek közül válogathatunk. A megjelenési dátumot pontosan nem jelölték meg, csak annyit lehet tudni, hogy az év elejére várható. Az ára is tisztázatlan egyelőre, de a Tipo környékére várható, ami jelenleg szolgáltatótól függően 30 ezer körül mozog. 

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére