A QNAP két új NAS családot mutatott be, amelyek legnagyobb különlegessége, hogy tagjaik XBMC támogatással érkeznek, azaz önállóan, HTPC vagy médialejátszó alkalmazása nélkül is képesek tartalmakat lejátszani.

A középkategóriás TS-x69 Pro, illetve TS-x69 L sorozatú hálózati adattárolók kétlemezes, négylemezes, ötlemezes, hatlemezes és nyolclemezes változatokban érkeznek, így mindenki megtalálhatja köztük a számára legmegfelelőbb modellt. Közös tulajdonság, hogy a friss hálózati adattárolók 2,13 GHz-es magórajelen ketyegő kétmagos Intel Atom processzort tartalmaznak, rendszermemóriájuk pedig egészen 3 GB-ig bővíthető - alap esetben 1 GB-nyi RAM áll rendelkezésre. Az újdonságok a szokásos NAS tulajdonságok mellett a már említett extrát is tartalmazzák, előtelepítve ott van rajtuk az XBMC Media Center. A NAS-ok rendelkeznek HDMI porttal, így könnyen TV-hez csatlakoztathatóak.

Galéria megnyitása

A NAS-okkal készíthetünk diavetítést kedvenc fényképeinkből, de filmeket, illetve videókat is nézhetünk rajtuk, sőt, kedvenc zenéinkből még akár lejátszási listákat is összeállíthatunk. Emellett természetesen zene-, videó- és képgyűjteményünk menedzselésére is lehetőségünk nyílik. Az Atom processzor mondjuk nem túl acélos HTPC feladatokra, a komolyabb 1080p-s videókkal talán meggyűlik a baja.

A TS-x69 Pro, illetve a TS-x69 L sorozatú hálózati adattárolók közül a kétlemezes változatok ára 479 dollárról indul, a nyolclemezes példányokért pedig 1099 dollárt kérnek el az üzletekben. A Pro modellek az üzleti felhasználókat veszi célba: ezek a termékek LCD kijelzővel érkeznek és lehetőséget biztosítanak a RAID mód PC nélküli beállítására is. Az L sorozat tagjai már az átlagfelhasználókat, illetve a kisirodai felhasználókat veszik célba - ezek a NAS-ok LCD kijelző nélkül érkeznek.

A termékekkel kapcsolatban további információ a QNAP hivatalos weboldalán található - itt kényelmesen, részletesen megtekinthetjük, hogy az egyes modellek pontosan milyen tulajdonságokkal érkeznek. Aki gyorsan össze szeretné hasonlítani az egyes termékek tulajdonságait, használja az alábbi két hivatkozást:

TS-x69 L

TS-x69 Pro

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2013. febr. 7. 10:22
#1

Hát, ha valóban az Atom procira bízzák a dekódolást, akkor ez melléfogásnak tűnik :S. De hátha volt annyi eszük, hogy tettek valami hardveres dekódolót mellé.

Maga az irány azonban kimondottan tetszik, én a QNAP NAS-om pont azért cseréltem le egy HP Microserverre, mert a NAS-ról nehézkes volt a lejátszás (DLNA, de az meg válogat a formátumok között). Már csupán annyi a baj, hogy egy ilyen NAS áráért 3 Microservert kapni...

Vissza az oldal tetejére