Shop menü

WII U SZOFTVER ELADÁSOK

A briteknél nem kerültek be a top 10-be a Wii U játékok, a Nintendo Land a 11. helyen végzett, a Zombi U 17. lett.
Tibor Kovács
Tibor Kovács
Wii U szoftver eladások

Az eladások alapján nem került fel a top 10-be a briteknél egyik Wii U exkluzív játék sem a három közül, a Call of Duty Black Ops 2 viszont újabb skalpot akaszthatott fel az övére ezen a héten is.

Múlt héten a Nintendo úgy nyilatkozott, hogy mindenképp számít arra, hogy az egyesített összplatformos listán a Wii U szoftverek ott lesznek a top 10-ben, talán még az első 5 helyen is, de nem így történt. Talán nem meglepő, hogy a Nintendo legkelendőbb játéka a saját terméséből a Nintendo Land volt, amelyet az új konzol prémium verziójához csomagoltak, ez a listán 11. helyet végzett. Ezt követte az új Super Mario Brothers U nem sokkal lemaradva a 14. helyen, míg a Ubisoft-féle Zombi U a 17. helyre került.

A konzol eladások 60%-át a Premium pakk tette ki, 30% vette meg a Zombi U csomagot, és csak a vevők 10% választotta az alapgépet a kisebb beépített meghajtóval. A Ubisoft jó hetet zárt, a Far Cry 3 második helyen végzett az összesített listán, és a Zombi U volt a harmadik legnagyobb, nem Nintendo által készített Wii U cím.

Íme a teljes 10-es lista:

 

[list type="ordered"]

[*]Call of Duty: Black Ops 2 (PC, PS3, Xbox 360)

[*]Far Cry 3 (PC, PS3, Xbox 360)

[*]FIFA 13 (PS3, Xbox 360)

[*]Hitman: Absolution (PC, PS3, Xbox 360)

[*]Assassin's Creed 3 (PS3, Xbox 360)

[*]Just Dance 4 (PS3, Wii, Xbox 360)

[*]Lego Lord of the Rings (3DS, DS, PS3, Xbox 360)

[*]Halo 4     (Xbox 360)

[*]Skylanders Giants (PS3, Wii, Xbox 360)

[*]Need for Speed: Most Wanted (PC, PS3, Xbox 360)

 

[/list]

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére