460 fényévnyire tőlünk, tehát galaktikus méretekben gyakorlatilag a szomszédban, a Kentaur csillagképben van egy fiatal csillag, a TYC 8241 2652 1. A csillag körül vastag porkorongot figyeltek meg, amelyről a tudósok úgy sejtették, hogy akár a mienkhez hasonló kőzetbolygók is formálódhatnak. Aztán, alig két év alatt, ez a korong egyszerűen eltűnt. Erről a nem mindennapi megfigyelésről számolnak be a kutatók nemrég megjelent tanulmányukban a Nature oldalain. A dolog azért különösen érdekes, mert a feltételezések szerint valami hasonló történhetett a Naprendszerben is.
A TYC 8241 2652 1 nagyjából 10 millió éve keletkezett, és 2010-ig teljesen átlagos, különösebben nem érdekes ifjú csillagként tartották számon. A rendszerben megfigyelt akkréciós korong a 10 mikrométeres infravörös tartományban sugárzott a legintenzívebben, amiből arra következtettek a tudósok, hogy a porfelhő elég meleg (nagyjából 180˚C-os), és közel van központi csillagához, nagyjából a Naprendszer négy belső bolygójának megfelelő területen.
2010 januárjában aztán a korong infravörös fénye hirtelen szinte teljesen kihunyt. „Még sosem láttunk ehhez hasonlót” ‒ mondja Carl Melis, a Kaliforniai Egyetem csillagásza. „Csak vakartuk a fejünket és azon tűnődtünk, hogy vajon mit ronthattunk el?” Aztán független műszerekkel történő vizsgálatok megállapították, hogy nem a földi oldalon történt a hiba: a sugárforrás, vagyis maga a korong tűnt el.
A csillagászok értetlenül állnak a dolog előtt, véleményük szerint szó sem lehet valamiféle „fogyatkozásról”, mivel elképzelhetetlennek tűnik, hogy bármi is két éven keresztül kitakarjon egy ekkora objektumot. Ráadásul a csillag fénye közben semmit sem halványult, így vagy nagyon bizarr alakú a korongot elfedő tárgy, vagy más dolog történt.
Melis az események alapján úgy gondolja, hogy a porfelhő mégsem egy szigorúan vett protoplanetáris korong lehetett, hanem egy korábbi, aszteroidák vagy bolygók közti ütközés következtében jöhetett létre. A porfelhő aztán vagy lassan elszivárgott a rendszerből, vagy pedig a másik irányba „távozott”, vagyis belezuhant a csillagba.
Ami lenyűgöző az egészben az a folyamat gyors lefolyása, véli Scott Kenyon, a Harvard-Smithsonian Center asztrofizikusa, aki szerint nagyon nehéz megítélni, hogy mi történhetett, de a megfigyelések kétségkívül helyesnek tűnnek.
A csillagászatban hozzászoktunk a nagy távolságokhoz, és látványos, de viszonylag lassú folyamatokhoz. A porfelhő viselkedése azonban rávilágít arra, hogy milyen heves események során formálódhatott meg például a Hold, és hogy miként folyhatott a kőzetbolygók keletkezése nálunk és más rendszerekben.
Különösen érdekes a felfedezés fényében megvizsgálni, amit a Hold keletkezéséről tudunk. A Föld az egyetlen ismert bolygó, amely ilyen hatalmas kísérővel bír, ezért nem tudjuk, hogy mennyire lehet gyakori ez a formáció a világegyetemben. A Hold jelenléte, és az általa kifejtetett árapály-erők jelenlegi ismereteink szerint jelentős szerepet játszottak az élet kialakulásában, és további formálódásában. A tudósok úgy vélik, hogy az apály és a dagály jelensége döntő fontosságú lehetett a szárazföldi élet megjelenésében.
A Hold valószínűsíthetően egy Mars méretű objektummal való ütközés során keletkezett, és az esemény során tetemes mennyiségű por került ki a világűrbe. A mostani megfigyelések alapján azonban ez a hatalmas porfelhő ugyanolyan pillanatok alatt el is tűnhetett, mint ahogy létrejött. Mivel a TYC 8241 2652 1 esete az egyetlen, amelynél a folyamatot észlelték, a kutatók nem tudják, hogy mennyire lehet általános ez a jelenség. Mindenesetre mostantól fokozott figyelmet fordítanak a hasonló porkoronggal bíró rendszerekre, remélve hogy újra elcsíphetnek egy hasonló eseményt.
