VESZTESÉGES NEGYEDÉVET ZÁRT AZ AMD

Megérkezett az AMD legfrissebb pénzügyi jelentése, ami nem fest túl rózsás képet a cég elmúlt negyedéves pénzügyi teljesítményéről.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2013. júl. 19. 17:01
Veszteséges negyedévet zárt az AMD

Az AMD teljes árbevétele az elmúlt negyedév folyamán negyedéves szinten picivel emelkedett, ám profitot ezúttal sem sikerült termelni: a cég az idei év második negyedévét 74 millió dolláros veszteséggel zárta. Ez a veszteség már csak közel fele annak, amit az első negyedévben sikerült elszenvedni, de az egy évvel korábbi időszakhoz képest ez a teljesítmény így is jelentősen rosszabb.

Az AMD Computing Solutions üzletága, ami a processzorokat és az APU-kat foglalja magába, negyedéves szinten 12%-os növekedést könyvelhetett el, éves szinten azonban elég masszív, kereken 20%-os csökkenés mutatkozott, már ami a részleg teljes árbevételét illeti. A Graphics and Visual Solutions üzletág, amely a videokártyákért és az egyedi SoC egységekért felel, negyedéves szinten 5%-kal, éves szinten pedig 13%-kal alacsonyabb teljes árbevételt könyvelt el. Érdekesség, hogy ez a divízió korábban Graphics Solutions néven futott, de a friss átnevezés csak formalitás, azaz semmi pénzügyi vagy működésbeli hatással nem járt.

Galéria megnyitása

Az eredmények tehát nem valami rózsásak, de a javulásban a gyengélkedő PC piac sem jó partner. Az AMD első embere, Rory Read a jelek szerint abszolút nem elégedetlen a számokkal, hiszen az elnök-vezérigazgató az eredményt a strukturális átalakítások egyenes következményeként jelentkező javulásként fogja fel. Szerinte az idei év harmadik negyedévében, ami már javában zajlik, végre komolyabb mértékben nőhet a cég teljes árbevétele, sőt, az AMD végre nyereségessé is válhat, azaz újra profitot termelhet. Szép szavak ezek, de ilyen kijelentéseket már januárban is hallhattunk. Reméljük, ezúttal minden a terveknek megfelelően alakul.

A jelenlegi negyedév folyamán a második negyedévben felmutatott teljes árbevételhez képest 19-25% közötti növekedés várható. A profit várható alakulásáról nem szól a fáma.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

51 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
gabesz7630
gabesz7630
2013. júl. 22. 9:08
#22

Nagyon keves progi van ami nem megy 64 biten. Azok helyett meg soxor lehet talalni akar ingyenesbol is jobbat.

A jatekok nagy resze is elindul, ami nem, az altalaban a gane, gany vedelmek miatt (otvar starforce es a hasonlo szintu tarsai).

Ezekbol kell keresni egy crack-et feldobni gond nelkul futni fog.

Lasd flatout 2, xpand rally ...

A vicc az, hogy ami mondjuk nem indul el xp64-en pl az a 32eset se szereti.

Szal nem a 64 bit a gond.

Radasul win7 en javult is a dolog, biztos azert mert a 64es xp-nek nem sok koze van a 32esehez.

atti2010
atti2010
2013. júl. 22. 9:11

Több 100 szoftvert próbáltam ki a Win 7 megjelenése óta de egy sem panaszkodott a 64 bit miatt.

tibaimp
tibaimp
2013. júl. 21. 9:46
#21

atti_2012 - 2013-07-20 09:56:45 16:

"tibaimp: elmondták most a beszámolón, hogy a 3. negyedévben jelentkezni fognak a konzolchipekből származó bevételek pozitív hatásai, de ez várhatóan csak arra lesz elég, hogy éppen csak nyereséges legyen, mert elég kicsi rajtuk a nyereség. (Itt jegyezném meg azoknak az okosoknak, akik pár hónapja itt hypoltak, "hogy má mé adta vóna oda óccsón"

Viszont amint megjelennek a konzolok, a pc piac még inkább csökkeni fog, tehát az amd is még kevesebb processzort, apu-t, és vga-t fog eladni. Ami viszont növeli a veszteséget. Szóval nagyon vékony jég ez még, és ki tudja hogy fognak szerepleni a konzolok, benne lehet egy bulldozer fiaskó."

-- igazad lehet, de a "bulldozer fiaskó"-t nem tartom valószínűnek, az előrendelések száma alapján sem, viszont a PC piac további szűkülése valószínű pont a konzolok miatt, ahogy írtad.

atti2010
atti2010
2013. júl. 21. 22:39

Nem tudom hiszen nemrég kezdték és szerintem ameddig be nem indul a konzolok árusítása 1-2 év nem is tudhatjuk, de szerintem a játékpiac 1 szereplősre fog csökkenni fogalmam sincs ki lesz az de 2 résztvevőt nem bír el vagy nem lesz 1 sem, de annyian ragaszkodnak ehhez a szegmenshez hogy nem hiszem veszni hagynák.

morgyi
morgyi
2013. júl. 20. 23:35
#20

Akkor szűnik csak meg a visszafelé kompatibilitás ha elkezdenek ARM-re is desktop appot fejleszteni, a számítógépekben ugyan úgy x86-x64-es CPU van és marad is, nem veszik el a kompatibilitás. A speciális programokon és a játékokon kívül egy mai cpu ereje mindenre elég. A GPGPU-s programok meg az OpenCL miatt ugyan úgy tudják használni mind a diszkrét mint az integrált GPU-kat.

A lényeg itt a dx megreformálása, vagy egy merőben új API lenne, egy ideig meg lehetne oldani hogy meg van írva a dx-es kód és az új API-s. Csak ez rohadt sok idő és pénz.

Digu
Digu
2013. júl. 21. 0:08

morgyi

Csak ez rohadt sok idő és pénz.

Bill bátyóék elég sok pénzt összeszedtek az utóbbi pár évtizedben, szerintem abból futná rá. :D

Egyébként az ötlet mindenképp jó, hogy fusson az új és a régi is együtt egy ideig.

palacsa
palacsa
2013. júl. 20. 20:40
#19

Örökzöld monológ a profitról. Csúnya beszéd következik.

http://tinyurl.com/kj8p8ez

CyberPunk666
CyberPunk666
2013. júl. 20. 18:58
#18

A PC piacot a visszafele kompatibilitás vitte fel a csúcsra, ezzel szakított nagyot az intel, ezért lehetett egy megoldás mind felett, mert ezt tudta. Most pedig az öli meg, hogy visszafele kompatibilisnek kell maradni.

Pedig most eljutottunk oda, hogy húzni kellene egy vonalat, és egy új korszakot indítani, ahol ugyanúgy lehet biztosítani a visszamenőleges kompatibilitást, de már csak az új modernizált architektúrára.

Persze itt olyan összegekről van szó, hogy ezt nem lehet csak úgy meglépni. Sokáig kellene egyszerre kettő rendszerre fejleszteni és pont amikor az emberek amúgy sem akarják lecserélni a pc-t...

Ráadásul az intel meg is égette magát vele, mert anno ők vettek egy nagy levegőt, és azt mondták, hogy húznak egy vonalat, mert csak úgy tudnak előre lépni, és akkor megjelent az amd a 64 bites processzoraival, és nem volt mit tenni. A kompatibilitást csak egységesen lehet feladni, mert a másik megszűnik létezni, ha egyedül próbálkozik meg vele.

CyberPunk666
CyberPunk666
2013. júl. 20. 19:23

Én nem ragadtam le a játékoknál, mert az a piacnak egy kis szeletét adja csak (nyilván egy IT fórum nem releváns, itt többen vannak). De a játékok fognak alkalmazkodni a többihez és nem fordítva.

Az agp-pcie váltás visszafele kompatibilis volt abból a szempontból, amiről én beszélek. Mert ami futott egy agp-s időben írt program, az futott utána a pci-e foglalatba tett kártyával is. A cpu-nak hiába más a foglalata, fut rajta még az xpre írt programok hatalmas többsége is, de minden win7 program is fut, minden cpun. Szóval a kompatibilitás a felhasználó szemszögéből azt jelenti, hogy az új gépen mennek a régi programjai.

Na ezt nem adták fel, ezeknek 10 éves vagy hosszabb kifutása van.

Egy totál új architektúra azt jelentené, hogy nem futna rajta sem a windows xp, sem a windows 7, sem semmi most létező. Ebből kifolyólag pedig az azokra írt programok sem. Nyilván lenne az a szint, amit lehet emulálni, de azért érezhető, hogy ez hatalmas lépés lenne.

Pedig lassan szükséges lesz.

sanyix
sanyix
2013. júl. 20. 18:36
#17

@morgyi: leírtam, a memória másolgatásnál szól bele a pcie, ezért nem segít mellé a gpu. Integrált sem, mert ott még mindig ott is ott van a memória egyik területéről másikba másolgatás, és addig amúgy sem fognak integráltra fejleszeni amíg a játékosok külön gpu-t használnak, főleg nem az integrált bughalmaz hulladék gpu-ra.

morgyi
morgyi
2013. júl. 20. 18:47

Te tényleg nem tudod megérteni, hogy a GPU ma már nem csak grafika számolására használható? :) Most írom le sokadszorra.

Az ideiglenes megoldás pont az lenne hogy az integrált GPU pont nem grafikát számol. Hanem azokat amiket eddig a CPU számolt a folyamat során, besegít neki az iGPU. Sokan nem tudnak elvonatkoztatni hogy a GPU=grafika ami ma már egyáltalán nincs így. Vannak olyan videódekódoló programok amik képesek egyszerre a CPU-t és a GPU-t is használni ott is számottevő a gyorsulás, pedig az egy sima videó kódolás. Jól párhuzamosítható feladattal kell etetni az iGPU-t ami mint már mondtam az AI, fizika, geometria, amit EDDIG is a CPU számolt. Nem változna semmi éppenséggel kihasználnák az iGPU erejét hogy tehermentesítse a processzort.

Digu

Nem kell ehhez új OS. Vékony hardverközeli APIt csak adott konkrét hardverre lehet írni. Na már most ha az APU-k terjedni kezdenek abból is lesz 100 féle. Nem az hátráltatja a dolgot hogy az APU jobb mint egy CPU+VGA kombó, mert a hátrányát nyers erőből megoldja, a probléma az hogy kell valami ami közös nevező a különböző hardverek között, ez a DX. A konzol lényege meg pont az hogy a hardver mindig fix marad. Ezért lehetetlen amit mondasz.

sanyix
sanyix
2013. júl. 20. 18:02
#16

"Viszont még mindig ott a lehetőség ami máig nincs kiaknázva hogy bent van a gépben a diszkrét VGA, a proci mellett lévő GPU meg besegít a CPU-nak fizikát, AI-t számolni. Működhetne egymástól függetlenül a WDDM megengedi win7 óta."

Teljesen mindegy hogy lehet elméletben, gyakorlatban nem lesz kihasználva, pont amiért eddig sem volt, és már többször le volt írva: pcie express késleltetés, és a ram-vram másolgatás miatt.

Digu
Digu
2013. júl. 20. 18:31

morgyi

Igen, csak ezt hamarabb és jobban is meggyorsíthatták volna.

Amúgy MS-nek ami van Xbox One-hoz op.rendszer, az alapnak jó lenne ugye egy PC-s APU-s megoldáshoz is, csak persze jelentősen bővíteni kéne azokkal a dolgokkal amiket az Xbox nem használ a PC-hez képest, de pont a játékokhoz levő rész gyakorlatilag működhetne, tehát részben megvolna a megoldás, csak maximum az MS nem akar a konzoljának konkurenciát állítani egyelőre.

morgyi
morgyi
2013. júl. 20. 17:42
#15

Digu

Ahhoz a technológiai színvonalhoz Kaveri kell, és a későbbiekben AMD Apu. Az Intelnek nagyon rá kellene gyúrnia hogy olyan szintű GPU-ja legyen mint a GCN. Az intel gpu egyszerűen gyengén skálázódik kb duplázni kell a tranzisztor számot +10% sebesség többlethez. Alacsonyabb csíkszélesség sem megoldás, mert annyit nyerünk vele hogy több tranzisztor fér el, viszont a szivárgási áram rohamosan nő és nő a fogyasztás drasztikusan.

Az AMD meg hülye lenne licencelni a GCN-t, max ha nagyon a csőd szélén táncolnak.

Elértük a több magos korszak végét. Nem véletlenül alig kapni már 6 magos CPU-t.

El kell indulni szépen a heterogén programozás felé.

Anno mikor a gigahertzek hajkurászása véget ért, viszonylag egyszerű feladat volt (a csíkszélesség csökkenésével főleg) több processzormagot bepakolni egy tokba.

Na ütőképes GPU-t fejleszteni nem ennyire egyszerű.

Ott az Intel nagyon gyenge GPU fejlesztési tudással, ott az Nvidia x86-os licenc híján, és ott az AMD akinek mindene megvan, fejleszt is, csak hát mivel nincs mindenkinek konzol szintű osztott címteret használó APU-ja ezért nem lehet csak arra fejleszteni, ez hátráltatja a fejlődést, pedig egyértelműen a heterogén programozás a jövő.

Sanyix: az ubisoft pl bejelentette hogy nem fognak lebutítani semmit, ha kell akkor más kóddal írják meg ugyan azt az effektet. Mint ahogy egy nálam nagyobb tudású kollega felvilágosított a Shader modell rugalmas annyira hogy a konzolok grafikáját lehessen hozni. Amit nehéz lesz és leginkább az lesz GPGPU-val számoltatva az az AI, és a fizika.

Viszont még mindig ott a lehetőség ami máig nincs kiaknázva hogy bent van a gépben a diszkrét VGA, a proci mellett lévő GPU meg besegít a CPU-nak fizikát, AI-t számolni. Működhetne egymástól függetlenül a WDDM megengedi win7 óta.

kiskoller
kiskoller
2013. júl. 22. 6:35

Nem. Ha egy adott szoftver 32-bit only kódot használ, akkor az bizony nem fog menni 64-bit-en, nincs 100%-os kompatibilitás, csak 95%-os (mondjuk)

Emellett nagyon sok szoftvergyártó nem támogatja a 64-bites OS-en való futtatását a programjának, még ha ez elméletileg működne is. Azonnal visszavonják a supportot, mert nem a specifikáció szerint használod.

Amúgy ha jól emlékszem az Avaya Softphone ilyen, meg a Peregrine COsima ServiceCenter-e.

sanyix
sanyix
2013. júl. 20. 17:40
#14

@Digu: egyáltalán nem hasonló... a mai pc-khez közelebb állt a ps3, xbox360 is (külön cpu, külön cpu memória, külön gpu, külön gpu memória, mint a legtöbb pc-nél), viszont az új konzolokban APU lesz közös memóriával.

Nem erősebb hanem okosabb, sokkal. Akármilyen gpu-t csinálhatsz és cpu-t, pc-n egy csomó feladatot a cpu-ra bíznak(ami lassú) gpu helyett, mert egyes gyártóknak hulladék gpu-juk van (intel) és mert bizonyos feladatokra annyira nagy a pci express késleltetése hogy ezért nem éri meg gpu-ra pakolni, pedig gyorsabb lenne.

Konzol APU-nál ilyen probléma nincs. Persze ott lesz pc-n a kaveri ami ugyan ezt tudja, de nem ahhoz fognak alkalmazkodni, hanem az intelhez... és maradnak a gányolt pazarló pc portok.

Konkrétan pár gyártó bejelentette, hogy bizonyos multiplatform játékok butítva lesznek pc-n és ez nem marketing miatt van így, hanem az integráció hiánya miatt, köztük a pcie késleltetés miatt, mivel egyszerűen bizonyos feladatokat diszkrét és nem azonos címterű gpu-kon NEM LEHET megoldani, úgy hogy ne diavetítés legyen a vége.

Ez van, persze nem így lenne, ha a pc az AMD által kitalált irányba ment volna, de nem arra ment, mert az intel erősebb, és hátráltatja az egészet különböző módszerekkel.

NovaTerra
NovaTerra
2013. júl. 20. 17:31
#13

Becslés szerint következő, azaz harmadik negyedévben kb. 220-250 millió dollár profitit termelnek majd a konzolok az AMD-nek. Ami elég jelentős az AMD-nek egy negyedév alatt. Nyilván nem Intel mértékkel kell nézni.

morgyi
morgyi
2013. júl. 20. 16:39
#12

Humbuk:

Hát azért merőben más egy konzolra fejleszteni, még ha gyengébb is, kárpótolja a vékonyabb API, ott nincs directX ami feleslegesen megköti a kezed, jóval több rajzolási parancs kiadható. Nem mellesleg közös a memória címtér a GPU-nak és a CPU-nak ami ráadásul GDDR5 formájában jelenik meg. Ezek olyan előnyök amit nem mostanában fog utolérni a PC piac, sőt ahogy elnézem kb sosem fog. Egyedül a Kaveri lesz ugyan ilyen tudású viszont egy cég egy termékcsaládjára meg kevesen fognak fejleszteni. Nvidiának nincs x86-os licence (ARM-re portolt AA címek O.o) Intelnek meg nincs jól skálázódó GPGPU-ban erős GPU-ja.

Azért lesz nagyobb a gépigénye PC-n mert a GPGPU-s dolgokat (AI, fizika, részecskeszimuláció, füst stb.) vagy kevésbé hatékonyan tudják megoldani, vagy egy az egyben a CPU számolja a GPU helyett.

atti_2012: látom itt is megjelentél, és ahogy elnézem valódi AMD hater vagy és vérbeli Nvidia fanboy, mellette hatalmas troll, aki csak fröcsögni tud :)

jozsefm
jozsefm
2013. júl. 20. 18:33

Igaz, de most az x86 asztali a téma, ott pedig az van amit írtam.

atti_2012
atti_2012
2013. júl. 20. 9:56
#11

tibaimp: elmondták most a beszámolón, hogy a 3. negyedévben jelentkezni fognak a konzolchipekből származó bevételek pozitív hatásai, de ez várhatóan csak arra lesz elég, hogy éppen csak nyereséges legyen, mert elég kicsi rajtuk a nyereség. (Itt jegyezném meg azoknak az okosoknak, akik pár hónapja itt hypoltak, "hogy má mé adta vóna oda óccsón")

Viszont amint megjelennek a konzolok, a pc piac még inkább csökkeni fog, tehát az amd is még kevesebb processzort, apu-t, és vga-t fog eladni. Ami viszont növeli a veszteséget. Szóval nagyon vékony jég ez még, és ki tudja hogy fognak szerepleni a konzolok, benne lehet egy bulldozer fiaskó.

jozsefm
jozsefm
2013. júl. 20. 16:25

Nézted az előrendeléseket?

A stíluson meg ideje lesz változtatni!

tibaimp
tibaimp
2013. júl. 20. 9:22
#10

A konzolpiac helyreránthatja a céget, ha nem akkor a vezetéssel van a gond...

Nurba
Nurba
2013. júl. 20. 0:27
#9

"..nekem jobb hardverem van, mint ami az új konzolokban lesz és mégsem fog fullon futni sok játék. Miért?"

A jelen generációs xbox lassan már 8 éves mégsem látszik meg rajta annyira...oké csúnyább a Crysis 3, mint PC-n, de egy 8 éves gépen eleve el sem indulna. Miért? Egyrészt a konzoloknál fix hardverre kell programozni, amit idővel alaposan kiismernek a fejlesztők, így az optimalizálást hatékonyan el tudják végezni. Másrészt mivel fix a hardver a programozási felület is egyszerűbb, gyorsabb és magasabb szintű hozzáférést enged a fejlesztőknek a hardverekhez, ergo a hardverekben rejlő erők kihasználása is maximális. A küszöbön álló konzol generáció nyers erőben nagyjából 10x felülmúlja a mostanit plusz számos olyan lehetőséget/"fícsört" támogat, amit az eddig nem lehetett megoldani. Hiába erősebb papíron most egy PC, gyakorlatban lesznek hátrányai a konzolokhoz képest. Egyébként van erről egy remek sok oldalas írás a Prohardveren is, érdemes lehet átfutni rajta.

Az viszont igaz, hogy a portolást esetenként el lehetne igényesebben végezni, mert egy hanyag átírással még nagyobb szakadékot csinálnak a PC és konzol között az optimalizáltság kérdésében.

jozsefm
jozsefm
2013. júl. 20. 0:02
#8

Elemzők:

A jelenlegi negyedév folyamán a második negyedévben felmutatott teljes árbevételhez képest 19-25% közötti növekedés várható.

ennyi.

Humbuk
Humbuk
2013. júl. 19. 22:54
#7

morgyi:

A legnagyobb poén az egészben, hogy pl nekem jobb hardverem van, mint ami az új konzolokban lesz és mégsem fog fullon futni sok játék. Miért?

Jó kérdés, majd a programozók kitalálják, hogy milyen utasításokkal kell megbombázni a PC-ket, hogy biztosan ne menjen a 2-3éves karikon se... Na most azért ez elgondolkodtató.

pdx06:

Valakinek, meg pont ez jön be! Én imádom a pc-met! Jól harmonizál a perifériákkal a fekete ház([elegáns és csendes]). Bár van, nem szeretem az okos telefonokat, a táblákat egyenesen...

Esetleg egy laptopon gondolkodom még, de pl ott is a 15.6" a minimum nálam.

ON:

Azért soha nem szabad elfelejteni, hogy itt csak a profit a veszteség, ami egy jó befektetés(akár fejlesztés) esetén hamar megtérül ^^ Kiváncsi leszek az új konzolok mennyit hoznak majd nekik!

morgyi
morgyi
2013. júl. 19. 21:35
#6

A PC és a diszkrét VGA piac a konzolportok miatt csökkent, vettél anno egy HD58xx-es Radeont meg egy 4 magos CPU-t és vígan elvagy vele mert a pc grafika nem fejlődött annyit.

A next gen konzolok megjelenésével ez változni fog, szóval sűrűbben kell hardvert cserélned a full grafikához.

Másrészről a diszkrét vga-k piacára az apu-k sincsenek jó hatással, amit pár éve 20-30k-ért megvettél belépőszintű VGA-t most bennevan a prociban, sőt inkább az alsó-közepet nyaldossák, viszont az apu-t meg az amd nem adhatja annyiért mint régen a cpu+gpu kombót. Ez ugyan olyan mint ahogy a hangkártya piac döglött meg, mikor még nem voltak alaplapi hangkeltők, akkor kénytelen voltál azt is megvenni.

_DiEGO_
_DiEGO_
2013. júl. 19. 19:24
#5

A probléma mindössze ennyi ....

=(

j.panzer
j.panzer
2013. júl. 19. 18:22
#4

Én szeretem a PC-met. Nagy, tehát jobb a légáramlás, mint egy 10 centis vacakban, hangja közel zéró a 2 db Noctuának, a Cyclon hűtésű VGA-nak, és a Corsair tápnak hála. Leesni nem fog sehonnan, össze nem törik, és ha tönkre megy benn valami, nem kell az egészet cserélni, csak az adott darabot. Jójeznek tesvírem...

Persze egy passzív hűtésű, miniatűr HTPC-re régóta vágyom. Csak a kettővel szemben nincsenek azonos elvárásaim.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2013. júl. 19. 19:18

Kisebb kuckóban is lehet nagy légáramlás, lásd HAF x vs 912.Ha erre gondoltál.

KisDre
KisDre
2013. júl. 19. 17:56
#3

#pdx06

Vannak arra is megoldások, akár csak a HTPC-kre gondolva, de amúgy is. A PC-k nem azért nagyok mert nagyoknak kéne lenniük (legalább is egy jó ideje). Térfogatot tekintve a gépház fele üres.Valahogy a gépház designok és szabványok nem változtak az idő előrehaladtával az alkatrészekkel párhuzamosan, pedig sokaknak már optikai meghajtójuk sincs például.

Viszont kábelelvezetés, és levegőáramoltatás szempontból meg nem olyan rossz a gépház. (jó a kábelelvezetésbe belelehetkötni, mondván készíteni kell rövidebb kábelt, de ha szabványos dolgokat tekintjük, gyárilag 1-2 centis kábelek nem nagyon vannak, ha van is nem minden téren)

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2013. júl. 19. 17:24
#2

PC piac is fellendül, de az emberek többségének már súrolja az ingerküszöbét hogy ekkora nagy batár dobozok még mindig. Tudom hogy jó dolog pc-t összerakni de hamarosan a nagyobb teljesítményű asztali gépeknek is el kéne kezdeniük zsugorodni mert a jótöbbség már nem szereti ezeket a hatalmas porszívókat.

Digu
Digu
2013. júl. 19. 20:20

Azért haldoklásról majd akkor beszéljünk, amikor nem a nagy cégek elvárt hatalmas igényeinek megfelelő bevétel marad el, hanem amikor ténylegesen haldoklik a piac.

Az, hogy teszem azt 100 millió helyett csak 95 millió procit/memóriát akármit ad el egy cég, azt nem nevezném haldoklásnak. Arról nem is beszélve, hogy ha kevesebb is megy el, a pofátlan áremelésekkel, lásd HDD/memória például, azért szépen tömködik a zsebüket továbbra is. Szóval a rinya megy, de azért hadd ne sajnáljam már meg őket...

morgyi
morgyi
2013. júl. 19. 17:13
#1

A next gen konzolok profitja csak a következő negyedévi jelentésben fog megmutatkozni, remélhetőleg az már pozitív lesz :)

A PC piacot meg kár temetni...

NovaTerra
NovaTerra
2013. júl. 19. 17:23

Egy konzolba szánt APU-t 90 dollárért adnak el, ami van 15% haszon. Azaz darabonként 13,5 dollár.

Vissza az oldal tetejére