Az AMD szakembergárdája hamarosan egy komoly szakemberrel bővül, aki korábban egész sokáig dolgozott a cégnél, de néhány éve átpártolt az Intelhez, ahonnan most ismét az AMD csapatához tér vissza.
Richard Huddy professzionális pályafutása során több neves nagyvállalatnál is dolgozott. A szakember az ATI-nál, az Nvidiánál, az AMD-nél és az Intelnél is megfordult, az AMD-nél pedig több, mint hat évig irányította a globális ISV mérnökcsapatot. Richard Huddy három éve távozott az AMD-től, ugyanis ki akarta próbálni magát az Intelnél is. A szakember munkája komoly hatást gyakorolt az Intel grafikai termékeinek útitervére. Említésre méltó dolog, hogy Richard Huddy számos iparágat érintő technológia fejlesztésében is részt vett – itt a DirectX-re, illetve több, főleg vizuális effektekkel kapcsolatos technológiára kell gondolni. Ezek alapján nyugodtan kijelenthető, hogy Richard Huddy egészen kivételes, egyedi látásmóddal rendelkezik, már ami a PC piacot és a játékpiacot illeti, hiszen gyakorlatilag az összes jelentősebb piaci szereplőnél dolgozott. Ezt a tapasztalatot igen hatékonyan kamatoztathatja az AMD.
A szakember visszatérése után vezető tanácsadói szerepkörben segíti majd az AMD legfontosabb technológiai vezetőit, azaz Mark Papermaster-t, Raja Koduri-t, illetve Joe Macri-t. A fenti videó szerint Richard Huddy elégedett azzal az irányvonallal, amit az AMD új vezetése képvisel – tulajdonképpen ezért is tér vissza a céghez.
Érdekesség egyébként, hogy 2011 decemberében, amikor Richard Huddy az Intelhez igazolt, számos egyéb neves szakember is elhagyta az AMD-t.