Mind az EVGA, mind pedig a Scythe kínálata új processzorhűtővel bővült. Az EVGA műhelyéből túl sok CPU hűtő eddig nem érkezett - konkrétan ez az első -, így a gyártó megoldása ebből a szempontból igazi különlegesség.
EVGA Superclock
Az EVGA találó névvel ellátott processzorhűtője a szokásos torony formátum köré épül. A gyártó állítása szerint az alumínium lamellák elhelyezésének, illetve a hűtő felépítésének köszönhetően a lamellák között a lehető legtöbb levegő áramlik át, így a termék az adott processzort igen hatékonyan tudja lehűteni. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a termék - némi dizájnbeli módosítástól eltekintve - a Swiftech Polaris 120-as processzorhűtőjének alapjaira épül. A két termék között a legfőbb különbséget a fekete hőcsövek, a piros LED-es világítással ellátott ventilátor és a fekete alumínium lamellák alkalmazása jelenti.
A Superclock egy univerzális processzorhűtő, ugyanis az Intel LGA-775/1155/1156/1366-os processzorai mellett az AMD Socket 754/939/940/AM2/AM2+/AM3/AM3+-os processzoraihoz is tökéletesen passzol. Az újdonság egyébként öt darab, egyenként 8 milliméteres átmérőjű, rézből készült hőcsövet alkalmaz, amelyek közvetlenül érintkeznek az adott processzor felületével a jobb hőátadás érdekében (Direct Touch).
Az alumínium lamellák előtt egy 120 mm-es átmérőjű folyadékcsapágyas (hydraumatic) ventilátor helyezkedik el, amely piros LED-es megvilágítással érkezik és a 750 RPM, illetve a 2500 RPM közötti fordulatszám-tartományban üzemel.
Az EVGA Superclock névvel ellátott univerzális processzorhűtője már kapható, ajánlott végfelhasználói ára pedig 49,99 dollár magasságában helyezkedik el.
A Scythe egy alacsony profilú processzorhűtőt mutatott be
A japán Scythe bemutatta a Kozuti névre hallgató processzorhűtőjét, amely alacsony profillal érkezik és többféle processzorfoglalathoz is alkalmazható. Az újdonság mindössze 110 x 103 x 40 mm-es mérettel bír, súlya pedig csak 250 gramm.
A Kozuti esetében három darab, egyenként 6 mm-es átmérővel rendelkező hőcsövet alkalmaztak a mérnökök. A különlegesen meghajlított hőcsövek a processzor által termelt hőt a hűtő talpazatától az alumíniumból készült lamellákhoz továbbítják, ahonnan azt egy 80 mm-es átmérőjű, PWM támogatással is ellátott ventilátor próbálja halkan, de hatékonyan eltávolítani. Érdekesség, hogy a ventilátor ezúttal nem az alumínium lamellák tetején, hanem alattuk foglal helyet.
A légkeverő helyzettől függően a percenkénti 800-as és 3300-as közötti fordulatszám-tartományban üzemel, így zajszintje ennek megfelelően 8,2 dB(A) és 32,5 dB(A) között helyezkedik el. Fontos szem előtt tartani, hogy ez az alacsony profilú hűtő maximum 95W-os TDP-ig képes megbirkózni a különböző processzorokkal.
A lapos processzorhűtőt az Intel LGA-775/1155/1156/1366-os, illetve az AMD Socket AM2/AM2+/AM3/AM3+-os központi egységeihez egyaránt lehet majd használni. A Scythe Kozuti szállítása már megkezdődött. A különleges processzorhűtőért 22,9 eurót kell majd letenni az asztalra.
A Scythe Kozuti-val kapcsolatban további információk itt találhatóak.