Shop menü

ÚJ INFORMÁCIÓK ÉRKEZTEK AZ INTEL HASWELL APU EGYSÉGEIRŐL

Az Intel az IDF alkalmával friss információkat árult el a Haswell processzorokról, amelyek az Ivy Bridge modellek utódjaként érkeznek, méghozzá a következő év tavaszán.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Új információk érkeztek az Intel Haswell APU egységeiről

A Haswell processzorok – pontosabban inkább APU egységek – a „Tock” fázis részeként érkeznek, azaz ugyanúgy 22 nm-es csíkszélességgel és 3D tranzisztor technológiával készülnek, mint Ivy Bridge alapú társaik, ám már frissebb architektúrára alapoznak, amely jótékony hatást gyakorol a rendszer összteljesítményére. A Haswell APU egységek esetében a nagyobb teljesítményre és a hatékonyabb energiafelhasználásra helyezték a hangsúlyt a vállalat mérnökei, ahogy az az alábbiakból is kiderül.

A Haswell APU egységeknél az Ivy Bridge processzorok esetében már megismert felépítés köszön vissza, itt nem történt semmi változás, már ami az alapkoncepciót illeti. Az egyes részegységek esetében már persze más a helyzet. Vegyük is sorra, milyen új információk érkeztek.

Változások processzormagok szintjén

A Haswell APU egységek kettő- és négymagos változatokban kerülnek forgalomba. Komoly változás, hogy az L1-es és L2-es gyorsítótárak adatátviteli sebessége a korábbi duplájára nőtt. Ez annyit jelent, hogy az L1 cache 48 bájt helyett 96 bájt feldolgozására képes, az L2 cache adatátviteli sávszélessége pedig 32-ről 64 bájtra nőtt – ezek az adatok természetesen órajelenként értendőek.

Az új processzorok esetében friss utasításkészletek is bemutatkoznak. Az egyik ilyen az AVX továbbfejlesztett változata, az AVX2. Az egyes processzormagokhoz tartozó 256-bites vektorfeldolgozók – amelyekből processzormagonként kettő áll rendelkezésre – ciklusonként 16 darab FP32-es FMA művelet elvégzésére képesek (és mivel kettő van belőlük így összesen 32-re, ahogy a táblázat is mutatja).

További változás, hogy a Haswell esetében fejlődik az out of order logika és elágazásbecslés, valamint növekszik az L2 TLB (Translation Lookaside Buffer) mérete is. A Haswellnél energiahatékonyabb kapcsolat áll majd rendelkezésre a CPU és a PCH között, valamint a gyártástechnológia esetében is eszközölnek némi optimalizációt, ami főleg az üresjárati fogyasztásra gyakorol jótékony hatást.

Új integrált videó vezérlő és fejlettebb multimédiás képességek

A Haswell APU egységek az Ivy Bridge modellekben alkalmazottnál fejlettebb integrált videó vezérlőt alkalmaznak, amely háromféle változatban lesz elérhető.

Galéria megnyitása

A GT1-es, GT2-es és GT3-as változatok egyformán a Gen 7.5-ös architektúrára alapoznak, shader tömbökből azonban már eltérő mennyiség lesz bennük aktív: a GT1-sek 1 tömböt, a GT2-esek 2 tömböt, a GT3-asok pedig a rendelkezésre álló összes, azaz 4 tömböt kapnak. Azzal kapcsolatban egyelőre nincsenek információk, hogy egy-egy ilyen shader tömb pontosan mennyi shadert foglal magában, de remélhetőleg már erre az információra sem kell sokat várni.

Galéria megnyitása

Az már viszont biztos, hogy a DirectX 11-es, OpenGL 4.0-s és OpenCL 1.2-es támogatással ellátott integrált videó vezérlők esetében számíthatunk a shaderszámon felül is változásokra. Az egyik fontos változás az, hogy egy render tömb a Haswell APU-k esetében már két shader tömböt szolgál ki, a textúrázó blokkok pedig ténylegesen Gather4 kompatibilisek lettek, ami optimális esetben gyorsulást hoz a különböző játékok alatt. A korábbi pletykák szerint a GT3-as, azaz a legfejlettebb IGP megmarad a mobil processzorok kiváltságának, az asztali Haswell APU-k pedig csak GT1-es, illetve GT2-es osztályú IGP-t tartalmazhatnak, modelltől függően. Az IDF alkalmával egy rövid bemutatót már láthattak a kilátogatók, amelynek keretén belül egy mobil Haswell APU integrált videó vezérlőjének teljesítményét, illetve képességeit lehetett megcsodálni Skyrim futtatása közben. Íme:

 

A Haswell APU integrált videó vezérlője az Intel szerint esetenként akár kétszer gyorsabb lesz, mint az Ivy Bridge IGP-je.

Galéria megnyitása

Az egyik bemutató alkalmával lefuttatott  Unigine demón a Haswell APU integrált videó vezérlője valóban kétszer magasabb képkocka/másodperces teljesítményt mutatott fel, mint az Ivy Bridge alapú rendszer IGP-je, ami szép teljesítmény.

Szintén az IGP-hez tartozik, hogy a Haswell APU egységek esetében DisplayPort 1.1-es helyett immár DisplayPort 1.2-es támogatás érkezik, így a 4K-s megjelenítők kezelése nem jelent majd problémát.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

A Haswell APU egységek a felsoroltak mellett egy VQE névre keresztelt, fixfunkciós egységet is tartalmaznak, amely a videók jobb minőségéről gondoskodik. A minőségjavításért különböző effektek felelnek, de rajtuk kívül képstabilizáló funkció is helyet kapott a repertoárban, kíváncsian várjuk, hogy működik a gyakorlatban.

Szóba került az energiahatékonyság is

Galéria megnyitása

A demó alkalmával az Intel arról is ejtett néhány szót, hogy mennyire energiahatékony lesz az új platform. A vállalat egyik diája szerint a Haswell platform esetében az üresjárati fogyasztás akár húszszor alacsonyabb lesz, mint amit egy Sandy Bridge alapú platform esetében megszokhattunk.

Ide kapcsolódik az az értesülés is, amely szerint a következő generációs ULV processzorok a jelenlegi 17 wattos helyett már csak 10 wattos TDP-vel rendelkeznek majd. Ezek az alacsonyfogyasztású modellek eleinte csak kis mennyiségben lesznek elérhetőek és főként a konvertibilis ultrabookokban kapnak helyet.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére