A Canonical valamivel több, mint egy hónappal ezelőtt, júliusban elképesztően merész tervekkel állt a világ elé. A vállalat célja az volt, hogy bebizonyítsák, hogy sokakat érdekelné a személyi számítógépeknek és az okostelefonoknak egyaránt erős konkurenciát jelentő ubuntus szupertelefon.
A vállalat az Indiegogo rendszerében szerette volna összegyűjteni ahhoz a pénzt, hogy meg tudják valósítani a merész készüléket. A dokkolható mobil elkészítéséhez és forgalomba bocsátásához nem kevesebb mint 32 millió dollárra lett volna szükség a Canonical számításai alapján. A projekt rendkívül jó rajtot vett, ugyanis az első néhány napban még naponta több mint egy millió dollár áramlott be adományígéretek formájában, de aztán a nagy érdeklődés sajnos alábbhagyott. Ha telefon nem is lesz, nyomtalanul akkor sem fog feledésbe merülni az Ubuntu Edge, ugyanis egy jelentős rekordot azért így is beállított. Korábban soha nem volt olyan közösségi finanszírozású terv, ami 10 millió dollárt meghaladó összeget gyűjtött volna össze. Az előzetesen kitűzött 30 nap alatt a konstrukció közel 28 ezer támogatóra talált, akik 12,8 millió dollárnyi összeggel járultak volna hozzá az Edge megvalósításához.
A Canonical elképzelése az alapokat tekintve hibátlan volt, ám maga a szerkezet több sebből is vérzett. Minden bizonnyal sokan szeretnének egy olyan kütyüt zsebre vágni, amin az Android és az Ubuntu egyaránt képviselteti magát, ráadásul dokkolva akár egy PC-t is képes lenne kiváltani, ha komolyabb, speciális programokkal nem élünk. Lényegében tehát csak erre az egy termékre lenne szükségünk az élet informatikai oldalát tekintve. De maga a szerkezet, ami erre alkalmas lett volna az Ubuntu fejlesztője szerint, gyakorlatilag kivitelezhetetlen még úgy is, hogy elképesztően magas árat szabtak nekik.
A 830 dolláros masina specifikációjának több olyan pontja is van, amire korábban még nem volt példa, vagy ha mégis, csak a prémium ligában. A zafírüveg borítással például biztosan megoldották volna a karcok kérdését, de ez valószínűleg még a magasabb árba sem fért volna bele. Továbbá ott volt a 4 GB-nyi rendszermemória és a 128 GB-os tárhely kérdése, ami szintén felvetett volna, ha mást nem is, ellátási gondokkal kapcsolatos kérdéseket, hiszen például ilyen RAM-ok jelenleg még nem érhetőek el kereskedelmi forgalomban, és bejelentésre is csak egy gyártónál került korábban sor. Végül a leginkább sarkalatos pont a szilíciumanódot alkalmazó akkumulátor volt: ez, a hagyományos lítiumiont leváltó technológia érezhetően hosszabb üzemidőt tesz majd lehetővé, de vélhetően csak a távolabbi jövőben kerül felhasználásra kereskedelmi forgalomba szánt eszközök esetében. S így a tervezett 2014 elejét jó eséllyel nem tudták volna tartani.
Az Ubuntu és a Canonical alapítója, Mark Richard Shuttleworth a kudarc ellenére is örült annak, hogy ilyen szép összegig tudtak eljutni, és végső soron egy rekordot is felállítottak. A készülék jövőjének kapcsán pedig elárulta, hogy még közel sincs minden veszve. Az Edge tervével néhány nagyobb gyártót mindenképpen meg fognak keresni, és egyelőre nem tettek le arról, hogy valóban testet öltsön a személyi számítógéppé dokkolható szupermobil.