Már az idei év márciusában megjelentek az első hírek azzal kapcsolatban, hogy a TSMC az év végére készen áll a 40 nm-es gyártósorokkal, így ebben az időszakban várhatóan megindulhat a 40 nm-es gyártási technológiával készülő chipek sorozatgyártása is. A korábbi információk helyesek voltak, ugyanis a vállalat tegnap bejelentette: elindult a 40 nm-es chipek termelése.
A TSMC (Taiwan Semiconductor Manufacturing Co) egy rendkívül fontos gyártó, aki a piacon számos gyárral rendelkező és gyárnélküli cégtől fogad rendeléseket. A TSMC gyáraiban készülnek többek között az AMD és az Nvidia GPU-i is. A félvezetőgyártó óriásvállalat mostantól kétféle 40 nm-es csíkszélességű technológiával áll a vásárlók rendelkezésére: az egyik technológia 40G, míg a másik 40LP jelöléssel bír, ez utóbbi eljárás az alacsony fogyasztással bíró chipek gyártásához használatos.
A TSMC két legnagyobb üzleti partnere, azaz az AMD és az Nvidia már gőzerővel dolgoznak a 40 nm-es csíkszélességű GPU-k fejlesztésén. A jelenlegi információk szerint ezek a chipek várhatóan a jövő év első negyedévének végére, illetve második negyedévének elejére készülhetnek el, ezután nem sokkal pedig - ha minden jól megy - meg is indulhat az új grafikus processzorok sorozatgyártása. A 40nm-es csíkszélességű Radeon és GeForce modellekkel kapcsolatban korában már egy-két információmorzsáról beszámoltunk, az Nvidia 40 nm-es termékeivel kapcsolatban azonban néhány apró részlet is kiszivárgott. Ezzel egy időben az AMD mérnökei sem tétlenkednek: a szakemberek készülnek az Nvidia elleni következő nagy csatára. Reméljük, hamarosan további részletekről is beszámolhatunk