Shop menü

TÖBB ÚJ PROCESSZORRAL BŐVÜLT AZ INTEL KÍNÁLATA

Az Intel új asztali processzorokat és új, kifejezetten penge szerverekbe szánt központi egységeket is bemutatott.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Több új processzorral bővült az Intel kínálata

Az Intel új asztali processzorokat és új, kifejezetten penge szerverekbe szánt központi egységeket is bemutatott.

LGA-1155-ös Pentium és Celeron processzorok

Az olcsó újdonságok ezúttal nem Ivy Bridge, hanem Sandy Bridge alapokon nyugszanak, igaz, Core i sorozatú társaikhoz képest alaposan ki lettek csontozva. Az új Celeronok és Pentiumok szokás szerint most sem kínálnak Turbo Boost és Hyper-Threading támogatást, de emellett az Intel Quick Sync, WiDi és Clear Video HD technológiái is hiánycikknek számítanak, sőt, az AVX utasításkészletet is kivették a repertoárból.

Galéria megnyitása

Ennek eredményeként szerény specifikációkkal rendelkező, ellenben olcsó asztali processzorok születtek, amelyek belépő szintű asztali számítógépekbe éppúgy jók lehetnek, mint irodai konfigurációkba – amennyiben a processzorok által kínált szolgáltatások elegendőek.

BGA tokozású újdonságok penge szerverekbe

Az Intel a Crystal Forest Gladden platform részeként öt új processzort mutatott be, amelyek mind-mind szerverekben kaphatnak helyet, méghozzá nagy sűrűségű, helytakarékos konfigurációkban. Az új központi egységek esetében közös tulajdonság, hogy az integrált videó vezérlőt deaktiválták, így az abban rejlő lehetőségek nem aknázhatóak ki, de ez itt most nem is szempont. Cserébe viszont rendelkezésre áll az AES és az AVX utasításkészlet, valamint az összes processzor támogatja a VT-X és VT-d eljárásokat.

Galéria megnyitása

A fenti táblázat alapján szemet szúrhat, hogy egyik Sandy Bridge alapú újdonsághoz sem jár Turbo Boost támogatás. A Xeon modellek DDR3-1600 MHz-es, a többi processzor pedig DDR3-1333 MHz-es memóriatámogatással érkezik. A TDP minden modell esetében alacsony, de ez a felhasználási terület alapján aligha meglepő. A sorból ebben a tekintetben leginkább az egymagos Celeron 725C emelkedik ki  a maga 10 wattos TDP-jével, viszont itt az örömbe némi üröm is vegyül, ugyanis ez a processzor kétcsatornás helyett csak egycsatornás memóriatámogatást kínál (no meg egymagos).

Az új processzorok hamarosan elérhetőek lesznek kereskedelmi forgalomban.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére