SZÖKEVÉNY BOLYGÓK

Pár éve már tudunk az úgynevezett szökevény csillagok létezéséről, amelyek nagy sebességgel haladnak kifelé egy-egy galaxisból. Mi történik, ha ezek eredetileg bolygókkal rendelkeztek?
Jools _
Jools _
2012. márc. 23. 12:01
Szökevény bolygók

Arra a kérdésre, hogy melyek lehetnek a leggyorsabb objektumok a világegyetemben, az ember valószínűleg égitesteknél kisebb méretekben kezd gondolkodni. Ha így tesz, téved. Pár éve már tudunk az úgynevezett szökevény csillagok vagy csillagszökevények létezéséről, amelyek nagy sebességgel haladnak kifelé egy-egy galaxisból. A valószínűsíthetően fiatal csillagok a kutatók feltételezései szerint kidobódtak születési helyükről, egy nagytömegű csillaghalmazból, az ehhez szükséges energiát szupernóva-robbanásból vagy csillagok ütközéséből nyerve. Más feltevések szerint olyan kettős rendszerek valamikori tagjai, amelyek túl közel kerültek galaxisuk szupermasszív fekete lyukához, amely aztán darabjaira szaggatta a rendszert, egyes részeit messzire „hajítva” magától, a többit pedig pályán tartva maga körül. Sebességük az 1000 kilométer per másodpercet is meghaladhatja a becslések szerint, és haladásuk során a környező csillagközi gázba látványos, csóvaszerű mintákat „rajzolnak”, ezek alapján lehetséges leginkább az észlelésük.

Galéria megnyitása

A mai napig 16 nagysebességű csillagot azonosítottak galaxisunkban, és egyes statisztikai számítások szerint ezek száma köztünk és a Tejútrendszer központja között kétszáz körüli lehet bármely időpillanatban. A szökevény csillagok nyomán felmerült az a kérdés, hogy mi történik akkor, ha egy ilyen csillag a kilökődés előtt bolygókkal rendelkezett. A csillaggal maradnak annak nyaktörő útján vagy esetleg más irányba ők is kilökődnek a rendszerből? A problémával foglalkozó tanulmány a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society oldalain jelenik meg.

A kérdések megválaszolása érdekében a kutatók 2‒4 bolygóval rendelkező kettőscsillagokat modelleztek, amint azok egy fekete lyuk felé közelítenek. A szimulációban mindkét csillag tömege háromszorosa a Napénak, mivel ez jellemzi a nagysebességű csillagok tömegét. Távolságuk 0,05‒0,5 csillagászati egység. Mindkét csillag rendelkezik egy-egy (illetve a második szimulációban két-két) bolygóval, melyek 0,02 (illetve 0,03) csillagászati egységnyire keringenek. A rendszer 2000 csillagászati egység távolságból indul és 5‒35 CsE-re közelíti meg a fekete lyukat, amelynek tömege 4 milliószorosa a Napénak.

A kutatók négyféle bolygósorsot vázoltak fel a szimulációk eredményeként:

1. A bolygó nagysebességű önálló objektumként kilökődhet a rendszerből, azaz szökevény bolygó lesz. A kétbolygós rendszerek esetében ennek esélye 30‒40 százalék, a négybolygós leosztásban 70‒80%. A kilökődő csillag sebessége ilyenkor a modell alapján 1500 km/s, míg a bolygóé 4000 km/s.

Galéria megnyitása

2. A bolygó csillagával marad a kilökődés során. Ez a szimulációban mindössze az esetek 1 százalékában következett be. Mivel a bolygók nagyon közel maradnak csillagukhoz, elviekben jó esély kínálkozik távcsöves megfigyelésükre a gravitációs mikrolencse-hatás észlelése révén. Az eddig azonosított nagysebességű csillagok esetében még nem sikerült bolygóáthaladást megfigyelni.

3. A bolygók belezuhannak csillagukba. Ennek esélye nagyon kicsi, kétbolygós rendszer esetén 0,1%, négybolygósnál 1 százalék. Az ütközés nyomait esetlegesen a csillag fémtartalmának növekedésében lehetne észlelni, amelyet azonban gyorsan (mindössze 6 millió év alatt) el is veszít az égitest. Így amennyiben fémben gazdag nagysebességű csillagra bukkannak a kutatók, akkor az csillagászati léptékben mérve nem olyan régen bolygóval ütközött.

4. A bolygó elszakad csillagától és a fekete lyuk körüli pályán reked. Ennek a valószínűsége a legnagyobb, a modell alapján ez a sors vár a rendszerek egyik bolygójára az esetek 60 százalékában.

A modell alapján tehát nagy valószínűséggel léteznek odakinn szökevény bolygók, nem is kevesen, és a nagysebességű csillagokból is sokkal több van, mint amennyit jelenleg ismerünk. Ha egy kicsit közelebb laknák a galaxis központi régióihoz, elképzelhető, hogy valódi hulló csillagokat és bolygókat is láthatnánk az éjszakai égbolton a meteorok mellett.

 

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

16 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
bomarti
bomarti
2012. márc. 26. 14:24
#10

Stephen.Hawking@yahoo.com

DogTheDog
DogTheDog
2012. márc. 26. 11:16
#9

Egyszer majd szepen beallit valami urflotta egy masik rendszerbol mindenfele papirokkal meg hadseregnyi ugyveddel es bejelentik,hogy a fold az o rendszerukbol szokott meg es most viszik is akkor vissza,ha nem baj nekunk:)

bld
bld
2012. márc. 24. 22:56
#8

Pesszimista lennék. Valaki definiálja már az élet fogalmát lécci!?

Mondjuk egy konkrét példával, bazz. ha neked kellene eldönteni adott helyen van-e élet, mit mondanál? és mi alapján?

No flame viszont érdekelne miről is beszélünk, mikor mondhatjuk hogy ez egy élő bolygó??(vagy halott világ?) Mi az amire már azt mondhatjuk hogy él?? Mondjuk valaki egyszer megfogalmazná az élet mibenlétét? Tényleg érdekelne no. :)

peti19870621
peti19870621
2012. márc. 24. 22:50
#7

Maradj taoista ifjú padavanom. :)

Humbuk
Humbuk
2012. márc. 23. 17:28
#6

nagyon érdekes téma ez. De az jobb lenne ha, olyan technológián dolgozna az ember, amellyel el is tudnánk indulni a világban és szemlélődni. Ki tudja miért de én hiszek abban, hogy ha az egész világ összefogna egy nemes célért, bármit el tudnánk érni.

És mivel az emberi élet jelenleg nevetségesen rövid! Ki kellene hoznunk magunkból a legtöbbet!

weri
weri
2012. márc. 23. 16:13
#5

Bárhol kifejlődhet az "élet". Az élet szót több féle képpen is lehet értelmezni: Lehet olyan élet is a bolygókon mint itt nálunk, és lehet olyan élet is ami extra hideg, és lehet olyan élet is kialakulhat ahol forróság van mint pl. a Vénusz. De olyan élet is kialakulhat amit eddig még nem hittünk el (gondoljatok a Sci-fi filmekre mint pl. a Transformers).

De én azt az elvet élem hogy minden amit ki tudunk találni azt el is lehet érni.

Vendég-Vendög
Vendég-Vendög
2012. márc. 24. 9:11

"nem kizárt, hogy akár a csillagok felszíne alatt is létezhet élet"

Kalebánok, mi? Úgy látom, te is nagy sci-fi rajongó vagy, akár én.

balikabo
balikabo
2012. márc. 23. 13:28
#4

DE ez tök gáz hogy ennyire a galaxis szélén vagyunk:D:D miért nem beljebb, miért nincsenek közelebb a bolygók stb... A válasz talán abban is lehet, hogy miért pont itt van élet, lehet pont ezért, mert ilyen elhelyezkedésű a bolygónk, mert itt van ahol és nem máshol?

Vendég-Vendög
Vendég-Vendög
2012. márc. 23. 15:24

"DE ez tök gáz hogy ennyire a galaxis szélén vagyunk"

Inkább szerencse, hogy nem beljebb vagyunk. A galaxis magjához közelebb a csillagok is közelebb vannak egymáshoz, akár fél fényévnyi távolságokra is. Sokkal nagyobb az esély egy közeli szupernovára, ami kitörölne minden életet, de a csillagok is gyakrabban közelítik meg egymást, ami megzavarhatja a bolygópályákat. De ott a kettőscsillagok is gyakoribbak, amelyek körül sokkal ritkábbak a stabil bolygópályák.

Már az is nagy szerencse, hogy a Naprendszer kb. a galaxiskarokkal azonos sebességgel kering a mag körül, így igen ritkán kerül bele egy kar sűrűbb közegébe, ahol megint csak sűrűbben vannak a csillagok. Van olyan elmélet, amely szerint a nagy fajkihalások összefüggenek a galaxiskarokon való áthaladással. Emellett nem vagyunk állandóan a galaxis síkjában, hanem hol alatta, hol fölötte, ahol megint csak ritkábbak a csillagok. A maghoz közelítve pedig a galaxis "vastagabb".

balikabo
balikabo
2012. márc. 23. 13:28
#3

DE ez tök gáz hogy ennyire a galaxis szélén vagyunk:D:D miért nem beljebb, miért nincsenek közelebb a bolygók stb... A válasz talán abban is lehet, hogy miért pont itt van élet, lehet pont ezért, mert ilyen elhelyezkedésű a bolygónk, mert itt van ahol és nem máshol?

silentfrog
silentfrog
2012. márc. 23. 12:46
#2

Baromi érdekes téma ez.

Kiváncsi lennék arra,hogy ezek a csillagoknak mi lesz a sorsuk.

tokyofej
tokyofej
2012. márc. 23. 12:42
#1

Képzeljétek el, ha pl egy ilyen szökevénycsillag szökevénybolygóján fejlődtünk volna ki. Csillagok alapján nem tudtunk volna tájékozódni, nem lenne talán még horoszkóp sem. Talán szabad szemmel látható sebességgel mozogna az égbolt, csillagködök és galaxisok között "repülnénk". :)

silentfrog
silentfrog
2012. márc. 23. 12:48

Szerintem nem tud kifejlődni élet ezeken a bolygókon.

Én ugy hiszem,hogy a lakható övezeten belől helyezkednek el.

Ha túl messze lennének a csillaguktól akkor valszeg a a kilökődéskor nem maradnának a csillag körüli pályán.

Vissza az oldal tetejére