Kezdjük talán az új, gazdaságos PSP modellel, a PSP-E1000-rel, melynek kiskereskedelmi ára 100 euró lesz, a rá érkező PSP Essentials címek pedig 10 euróért lesznek kaphatóak. Az olcsósított változatból kinyestek pár funkciót, ami nem létszükséglet, így nincs Wi-Fi és ezáltal természetesen repültek az online dolgok is. A Store-hoz hozzáférhetünk Media Go segítségével, tehát aki csak egyszemélyes játékokat játszana PSP-n, de eddig sokallta az árát, annak eljött az ideje. A külcsín legszembetűnőbb változása, hogy a fényes fekete lakk helyett matt borítással érkezik az E1000-es (aminek sokan örültek volna már a drágább változatnál is).
A marokkonzolok sztárja ezen a Gamescomon ettől függetlenül a Vita, melynek közösséggi és egyéb funkcióit nem győzték sorolni. Először viszont lássuk mit is rejtettek bele. A specifikáció nagyját már rég tudjuk, de az utóbbi időben ellentétes hírek jelentek meg azzal kapcsolatban, hogy mennyi memóriát kap a Vita. Most a Sony megerősítette, hogy 512MB RAM lesz benne és 128MB dedikált videómemória. Ez azért nagyon jó hír, mert az év elején meg azt pletykálták, hogy árcsökkentés céljából lefelezik a rendszermemóriát, és csak 256MB-nyi lesz.
A közösségi funkcióknál az ugye alap, hogy lesznek Facebook, Twitter, Skype és Foursquare programok, de ezeken felül társaloghatunk majd másokkal hang és szöveg alapon akkor is, ha azok épp más programban vannak (pl. valaki játszik, valaki böngészik), és megoszthatunk játék információkat magunkról a környezetünkkel (mikkel játszottunk az utóbbi időben, mit értünk el, stb.).
Az eddigi bejelentettek címek mellé (pl. Uncharted), olyanok csatlakoztak, mint a Resistance Burning Skies és az Escape Plan (külön videóhírben majd jönnek új trailerek is néhány játékhoz).
A végére hagytuk talán a legjobb hírt, a Sony csökkentette a PS3 árát is, ami mostantól 250 euró az EU-ban, az árcsökkentés azonnali, úgyhogy még a héten érezhetjük majd idehaza is, ha minden igaz. A 24 colos PlayStation 3D TV is érkezik majd az EU-ba nemsokára, két szemüveggel, közel 500 eurós áron.