RYSE - MOST AKKOR KELL NYOMKODNI VAGY NEM?

Azonnal bejárta az internetet a saját magát megoldó QTE-szekvenciákat felvonultató Ryse. De mi a helyzet valójában a Microsoft egyik legnagyobb exkluzív címével? 
Vaffler Dániel
Vaffler Dániel
2013. jún. 17. 19:01
Ryse - most akkor kell nyomkodni vagy nem?

Amikor először bemutatták a Microsoft E3-as konferenciáján, a legtöbben csak szörnyülködtünk. Az első pár pillanatban nagyon tetszetős és hangulatos Ryse abban a pillanatban veszítette el minden varázsát, hogy főhősünk először állt le harcolni a szembejövő katonával. A már hat éve sem menő QTE-fesztivál aztán további magyarázkodásra is okot adott a Cryteknek.

Először is, kiderült, hogy a QTE-szekvenciák gyakorlatilag befejezik önmagukat, még akkor is, ha a játékos nem nyom semmit. Mikor újságírók szembesítették a fejlesztőket ezzel a furcsasággal, ők egyszerűen azzal magyarázták a dolgot, hogy "nem akarják, hogy a játék nehéz és frusztráló legyen a játékosok számára."

Ezt követően módosították a dolgot arra, hogy azt szeretnék, hogy "az új játékosok fantasztikusan látványos kivégzéseket hajthassanak végre, néhány egyszerű kombinációval, és a játékrendszer mélységei csak akkor kerülnek felszínre, ha pontosan időzítjük a QTE-nyomkodást."

Azonban még ez sem volt elég. A Crytek most előjött azzal, hogy az E3-as demóban látott kivégzések körülbelül 20-30 mozdulatot használtak, míg a végleges játékban több, mint 100 ilyen lesz. Ráadásul ott lesz a legnehezebb fokozat, ahol a felhasználói felület teljesen eltűnik, és a megfelelő gomb lenyomására felhívó ikon sem jelenik meg. "A játékosoknak meg kell jegyezniük, és gondosan leolvasniuk Marius testének mozgását, hogy eldöntsék, melyik gombot is kell lenyomni." - mondta Mark Serrels a Crytektől.

Végül azzal zárta az úriember az egész történetet, hogy a Crytek alig várja, hogy a harcrendszer újabb "mélységeivel" ismertesse meg a játékosokat az elkövetkezendő időszakban.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

32 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
deviant01
deviant01
2013. jún. 19. 18:39
#27

Erről egy 1000 éves CoV-os (emlékszik még valaki?) játékleírás jut eszembe, pontatlanul idézve; már csak az a gomb hiányzik, amit megnyomva a játék végigjátssza, majd uninstallálja magát és megsimogatja a játékos buksiját...

dragon83
dragon83
2013. jún. 18. 22:01
#26

Jó cuccnak tűnik. Bárcsak lenne rá időm. :(

dragon83
dragon83
2013. jún. 18. 21:39
#25

Asagrim, körökre osztott stratégiáknál a hexás táblák a legjobb, leghatékonyabban használható típusok. Grafikailag és taktikailag is ezek nyújtják a legtöbb lehetőséget ebben a műfajban. Még véletlenül sem tartozik a múlt századba, sőt.

Én is olyan 4x játékokkal tolom ahol pl. 41 maga a nyersanyag száma!

És melyik lenne az?

Asagrim
Asagrim
2013. jún. 18. 21:47

Distant Worlds

Shinjiii
Shinjiii
2013. jún. 18. 21:00
#24

Asagrim, te meg hagyjad már a játékostársadalom azon felét békén, akiknek bejön ez a játékmód/kiegészítés. Ne trollkodj. :)

Asagrim
Asagrim
2013. jún. 18. 21:06

Igen anyu! :D

Shinjiii
Shinjiii
2013. jún. 18. 20:57
#23

Na ja, érdekes, amikor egyes QTE köpködők nekiálltak Fahrenheit-ezni, vagy Heavy Rainezni, akkor nem volt nyálverés, nyomták a játékot. Most meg hogy vergődnek. :D

Én pl. a NFS The Run-ban is örömmel fogadtam a QTE-s részt, óriási hangulatot teremtett a számomra a minimális sztori és az az icipici kitérés a volán mögül.

otherl
otherl
2013. jún. 18. 17:11
#22

Asagrim: Igazság szerint a civ nekem már túl primitív, inkább a wargame kategória felé nézelődök.

Asagrim
Asagrim
2013. jún. 18. 17:20

Én is olyan 4x játékokkal tolom ahol pl. 41 maga a nyersanyag száma! :P

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2013. jún. 18. 14:16
#21

Asagrim: Sok, pl ott a Fahrenheit aka Indigo Prophecy, patch nélkül bebuggolt és végig sem lehetett vinni. 1.1-en pedig nehézségtől függően röhögve csináltad QTE-t és nézted a harcot vagy legnehezebb fokozaton csak a QTE-re figyelhettél.

EpicTroll
EpicTroll
2013. jún. 18. 13:56
#20

Az a helyzet, hogy igen csak elpuhult a gamer társadalom :-D Pár éve űzöm az ipart tudom miről beszélek. Amit ma HARD nehézségnek neveztek azt régen easynek neveztük :-D Manapság már nincs olyan, hogy nehéz játék. Nekem kifejezetten tetszik a nyomd ezt és azt (azok a kombók). Legalább visznek egy kis életet a játékba.

Asagrim
Asagrim
2013. jún. 18. 14:01

Most őszintén, mi köze van a nehézségi fokozatnak a QTE-hez?

otherl
otherl
2013. jún. 18. 13:23
#19

Asagrim: ***(valami csúnya). Honnan vetted ezt az ötletet, hogy a hexás cuccokhoz hasonlítsd ezt a primitív valamit? Bár abban igazad lehet, hogy a most stratégiának beharangozott játékok nagyrésze nem üti meg az akkori színvonalat. De hiába, ha az emberek egyre butábbak, alkalmazkodni kell. Vagy lehet, hogy pont fordítva van, és direkt butítanak. Viszont öröm az ürömben, hogy a hexa köszöni szépen, jól érzi magát.

Asagrim
Asagrim
2013. jún. 18. 13:44

Kitalálom, Civ5 fan? :D

Amúgy kontextusban kellene olvasni. Annak meg NULLA köze nincs QTE-hez hogy egy játék mennyire bugyuta.

Mindenesetre a Sleeping Dogs nálam a végigjátszás utolsó 10 percében verte ki a biztosítékot, mikor QTE-vel kellett volna felmászni egy roskadozó állványon. Na ott uninstall volt.

Asagrim
Asagrim
2013. jún. 18. 11:51
#18

QTE-nek ott a helye ahol a körökre osztott stratégiának hexagonos játéktereppel ... a múlt században. Műfajtól függetlenül reakcióidőre alapozni egy megkerülhetetlen játékelemet meg taplóság, cseszheted a nehézségi szintet, lehet akármilyen alacsony ha elbuksz egy ötödmásodperces szarságon.

Sportjátékban még teljesen rendben van, meg multiplayerben sem mindegy hogy milyen a reakcióideje az embernek, de ez a Mortal Kombatos le-előre-hátra-magasrúgás már 15 évvel ezelőtt se volt a szívem csücske.

magerg
magerg
2013. jún. 18. 9:01
#17

Ja, meg hogy a videóhoz is hozzászóljak, a rómaiak a hajítódárdát (pilum) nem erre használták, hanem hogy megbontsák az ellenfél pajzsfalát.

magerg
magerg
2013. jún. 18. 8:57
#16

Azért emellett legyen szólva, régen is így volt. Hogy nem írta ki a játék...

Ez igaz, de a QTE-nél gombokat kontextusfüggővé tették, így pl a balra mozgás gombjából lehet egy tök más akció.

Inkább az a baj, hogy QTE-vel megint bedugnak egy csőbe, ahol mindent csak egyféleképpen lehet végigcsinálni.

Elég lett volna ha megnéznek egy verekedős játékot, ott is lehet azonosan induló kombókból többféle (és nem törik meg a játékmenetet).

Vagy az általam etalonnak tartott Dark Messiah-t. :P

Shinjiii
Shinjiii
2013. jún. 18. 8:08
#15

"Ráadásul ott lesz a legnehezebb fokozat, ahol a felhasználói felület teljesen eltűnik, és a megfelelő gomb lenyomására felhívó ikon sem jelenik meg."

Azért emellett legyen szólva, régen is így volt. Hogy nem írta ki a játék azt, melyik gomb az ajtónyitás minden egyes kurva bejárat előtt, hanem szépen megnyomtad, mert tudtad. Most meg azt is kiírja, ha ellenséget látsz, hogy a LMB a ravasz, meg "press R to reload" amikor üresedés közeli a tár... Nevetséges.

peti19870621
peti19870621
2013. jún. 18. 3:00
#14

Veszi a Halál! Egyék meg ha már megfőzték! -Megnézzük az egészet youtube-on.. xD

5hR3kY
5hR3kY
2013. jún. 18. 2:45
#13

Az lesz! Majd Kinect-en keresztül kell nyomkodni a képernyőn felbukkanó A,B,X,Y gombokat! :D

Vazzee
Vazzee
2013. jún. 18. 1:40
#12

Oyy,oyy, nem ugy indult ez az egesz meg anno, hogy kinect vezerelte cim lesz belole?

Oke, az meg 1-2-3 eve volt, de akkor is!

De igy ezt mar tenyleg techdemonak lehet majd hivni. Yeyyy!

jurganov
jurganov
2013. jún. 17. 23:33
#11

thedeveloper -ez alighanem az év hozzászólása volt :) (bár igazából szinte minden játékgyártóra igaz)

thedeveloper
thedeveloper
2013. jún. 17. 22:35
#10

Nah, végre, ezt kerestem.

A konzolra játékot gyártó cégek mottója:

"nem akarják, hogy a játék nehéz és frusztráló legyen a játékosok számára"

patrik2991
patrik2991
2013. jún. 17. 21:23
#9

Nekem erről ez jut eszembe: http://www.foddy.net/Athletics.html

Trevize1987
Trevize1987
2013. jún. 17. 21:12
#8

Ha már itt tartunk akkor talán inkább a Dragon's Lair volt az első QTE játék. Akkoriban láttam értelmét, mivel látványosabbá lehetett tenni valamit, viszont korlátozodtak a lehetőségeid. De most már nincsen. A QTE-nek ki kellett volna halnia, nincs létjogosultsága és egy irtózatosan primitív játékelemnek tartom. A Cryteknél meg nyilván viccnek szánták ezt az egészet.

dragon83
dragon83
2013. jún. 17. 21:11
#7

Hehe, kicsit izzadságszagú magyarázkodás.

"A játékosoknak meg kell jegyezniük, és gondosan leolvasniuk Marius testének mozgását, hogy eldöntsék, melyik gombot is kell lenyomni."

Aha, persze, majd el is hiszem. A test mozgásának, és animációjának több tucat változatát hogyan lehetne négy gombra leszabályozni? Hihetetlen, hogy a magyarázkodó fejlesztők mennyire béna hazugságokat tudnak kitalálni. :)

muli
muli
2013. jún. 17. 20:44
#6

kis gyerekek vagytok nagy többségben ez tisztán látszik, fogalmatok nincs a Shenmue I-II -ről, ami szinte a QTE gyökere, és akkor még érdekes senkinek semmi baja nem volt vele, az ilyen elferdült mai elvárások miatt hagytak fel valószínű a 3. rész elkészítésével, befejezetlen maradt egy "tökéletes" játék.

Egy példa: ott a Remember Me, ami teli van akcióval(QTE leszámítva), ott meg az a sírás megy csomó helyen hogy hogy lehet ezzel játszani nehéz(!), hát mi van itt?

szerencsétlen játékfejlesztők már azt sem tudják mit csináljanak, semmi nem jó az embereknek.

Ma már ami megfigyeltem, nagy többségben, legyen 1 célkereszt, gránát gomb, fegyverválasztó gomb, futás, gugolás, és elkészült az FPS, külső nézetes semmiképp ne legyen ugyebár mert akkor azonnal fikázzák a karakter mozgását kinézetét stb... vicc világ...

DencsZ
DencsZ
2013. jún. 17. 20:36
#5

otherl megelőzött Ryan-nel :)

DencsZ
DencsZ
2013. jún. 17. 20:34
#4

Végignézve a videót nekem a Witcher első része jutott az eszembe, amikor megtámadják a várat és Geralt elkezd emlékezni a képességeire, harcmodorra stb. Azt kellett volna lemásolni, nem qte okossággal teletömni. Másrészt a Ryan közlegény partra szállós jelenetei is beugrottak a videó elejéről...

otherl
otherl
2013. jún. 17. 20:24
#3

Itt is látszik mekkora károkat okozott a szórakoztató iparban Spielberg a Ryan közlegénnyel. Még 2013-ban is ezzel a közhellyel kell kezdődni egy bemutatónak. A Crytek meg inkább maradhatna az engine fejlesztésnél, ha már játékot képtelenek.

/ 2
Vissza az oldal tetejére