A cég mérnökei már gőzerővel dolgoznak a következő generációs megoldásokon: most a Llano utódjáról, a Trinity APU-ról érkezett néhány friss információ.
A szóban forgó APU egység már Piledriver architektúra köré épülő processzormagokat használ, amelyek a Bulldozer architektúra köré épülő társaiknál 10-15%-kal gyorsabbak lesznek, a jelenlegi, K10-es CPU magokat használó Llano APU egységek teljesítményét pedig 20%-kal múlják felül. Az újdonságok a Turbo Core technológia harmadik generációs változatát használják, amely hatékonyabb energiamenedzsmentet és egyéb újításokat kínál.
A memóriavezérlő szerepét egy kétcsatornás, DDR3-2133 MHz-es memóriatámogatást kínáló egység tölti majd be, ami az 1,5V alatti üzemi feszültséggel dolgozó memória modulokat is támogatja.
Processzormagból maximum 4 darab áll majd rendelkezésre – két darab kétmagos modul –, így a másodszintű gyorsítótár mérete maximum 4 MB-os lehet (2MB-nyi megosztott L2 Cache kétmagos lapkánként), L3 Cache pedig nem képezi majd a kínálat részét. A hírek szerint a Trinity esetében az A75-ös lapkakészlettel való kompatibilitás megmarad, de az új APU-k Socket FM1-es helyett már Socket FM2-es tokozással érkeznek. Hogy ez utóbbi lábkiosztás tekintetében kompatibilis marad-e a Socket FM1-es alaplapokkal, az egyelőre nem tisztázott.
A Trinity APU egységek már Radeon HD 7000-es sorozatú beépített videó vezérlővel kerülnek forgalomba, amely DirectX 11-es támogatást kínál. Az AMD állítása szerint a Llano integrált videó vezérlőjénél 30%-kal gyorsabb lesz a Trinity APU Radeon HD 7000-es sorozatú megoldása. Az újdonság UVD 3-as motorral és Eyefinity támogatással egyaránt rendelkezik majd – utóbbinak köszönhetően akár három monitor egyidejű kezelésére is lehetőség nyílik, természetesen külön videokártya alkalmazása nélkül. A felsoroltakon kívül egy PCI Express vezérlő is jelen lesz az APU egységek belsejében, amely összesen 24 PCIe sávot kínál. A sávok kettéoszthatóak lesznek, így lesz lehetőség kétutas multi-GPU rendszerek építésére is.
A Trinity APU mobil változata a Comal platform részét képezi majd, ami a Sabine platform utódjának tekinthető a mobil megoldások szegmensében. Az asztali szegmensben a Lynx platform helyét a Virgo veszi át. A mobil központi egységek – ahogy az a fenti diákról is kiderül – maximum 35W-os TDP-vel rendelkeznek majd és mind az asztali, mind pedig a mobil változatok 32 nm-es csíkszélességgel készülnek.
A Trinity APU egységek sorozatgyártása a friss hírek szerint a következő év első negyedévében kezdődhet meg, az újdonságok bemutatására pedig már a második negyedév folyamán sor kerülhet. Pontos időpont egyelőre nem áll rendelkezésre, de nincs kizárva, hogy a Trinity APU-k az Intel Ivy Bridge processzoraival egy időben érkeznek.
2013 folyamán a Trinity utódja, a Kaveri APU is befut, amely már Piledriver helyett Streamroller architektúra köré épülő lapkákat alkalmaz. Itt valószínűleg már gyártástechnológia-váltásra is sor kerül majd, de ezzel kapcsolatban egyelőre nagyon homályosak az információk.