Chris Avellone beszélt egy kicsit a Kickstarter veszélyeiről és kihívásairól, most, hogy a csapat már 2,3 millió fölött van a pénzgyűjtéssel, 11 nappal a lezárás előtt.
A Riptennek adott interjújában főleg a célok kitágítását taglalta, és hogy nem lehet "fél seggel" beleugrani, végig kell vinni a projektet. Pontosan meg kell tervezni mindent előre, a legnagyobb kihívást pedig azt nyújtotta nekik, hogy lépést tartsanak az érdeklődéssel. A projekt jóval hamarabb megkapta a támogatást, mint arra számítottak, a rájuk irányuló figyelem pedig folyamatos frissítésekért, interjúkért és egyebekért kiáltott, nem beszélve a rengeteg levél feldolgozásáról, ami a támogatóktól érkezett, tele javaslatokkal. A megjelenés óta 15 frissítést kapott az Eternity, a fiúknak egészen biztosan volt is pár ébren töltött éjszakájuk emiatt.
A Kickstarter nem mindenkinek szimpatikus, ha már itt tartunk, az Angry Birds-ért felelős Rovio Stockholm feje szerint cirkuszi majmokká alacsonyítja a fejlesztőket. A Loot Drop régi vágású szerepjátékának támogatási extráit hozta fel erre példának. Ha 10 ezer dollárt fizettek, akkor a fejlesztők (John Romero, Brenda Brathwaite és Tom Hall) személyesen adják át a játékot egy vörös selyempárnán, a kaliforniai Disneyland vörös szőnyegén...
Visszatérve a Project Eternity-re, érdemes egy pillantást vetni a kiterjesztett célokra, a 2,4 milliót még nagyon jó lenne elérni, ugyanis az hozná be a szakmákat. Ha már tettetek le pénzt, akkor most lehetőség van megtoldani az összeget kisebb tételekkel, amik tetszőlegesen választott extrákat adnak a már befizetett csomagotok cuccain túl.